DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2787 szerző 35707 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Lázár Bence
  Otthon ebédeltünk
Új maradandokkok

Standovár Ágota: lakótelepi kerengő
Bakkné Szentesi Csilla: Idejétmúlt attrakció
Vajdics Anikó: Bulimia
Wesztl Miklós: nem adom a láb
Farkas György: Csapdák (jav.)
Tiszai P Imre: Egyetlen szentség (vált)
Bara Anna: az áldott jó ember ..
Petz György: Sorsodat
Bakkné Szentesi Csilla: Idejétmúlt attrakció -
Türjei Zoltán: Váróterem
FRISS FÓRUMOK

Nagyító 3 órája
Dezső Márton 17 órája
Zsuzsanna Grande 1 napja
DOKK_FAQ 1 napja
Duma György 2 napja
Kosztolányi Mária 2 napja
Szikora Erzsébet 2 napja
Wesztl Miklós 2 napja
Bakkné Szentesi Csilla 2 napja
Ilies Renáta 2 napja
Albert Zsolt 2 napja
Türjei Zoltán 2 napja
Standovár Ágota 2 napja
Farkas György 3 napja
Tiszai P Imre 3 napja
Tóth János Janus 3 napja
Tamási József 3 napja
Vincze Sándor 4 napja
Fűri Mária 4 napja
Petz György 4 napja
FRISS NAPLÓK

 Jó, ha a vége jó 5 órája
Baltazar 6 órája
Zúzmara 11 órája
Gyakorlótér 11 órája
Frady Endre 11 órája
az utolsó alma 17 órája
Bara 19 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 19 órája
kéretlen intimitás 20 órája
Seholsincs 22 órája
Graffiti 1 napja
Ollram Csaba 1 napja
nélküled 1 napja
Gyurcsi 1 napja
Oswald Chesterfield Cobblepot 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Volt egy pillanat
Legutóbbi olvasó: 2018-11-16 04:09 Összes olvasás: 24846

Korábbi hozzászólások:  
551. [tulajdonos]: Bukéja van2018-11-13 08:51
Amit viszont az előbb próbáltam elolvasni, egy jó nagy zagyvaságnak tűnt.
Mert az!

Meglovagolni próbál valamit, vannak akiknek tetszik, de csak ócska utánzata, valami eredetinek.
Ma már nem sikkes nyomorult, alkoholista útszélinek lenni.
Nem egyenes út a zsenialitáshoz.

Gyermekkoromban a Vándor mint olyan, felértékelődött.

Mert nem tudtam elképzelni se a szagát.


550. [tulajdonos]: versek2018-11-10 07:33
Hú, de jó, jó néhány utoljára feltöltött vers. Vagyis, nekem nagyon tetszenek. nem győzöm őket a kedvencek közé rakni. A legjobban a Tamási József vers érintett meg. De, a többi is remek. Anikó bulimiája is nagyon tetszett, de csak mint külső szemlélőnek. Zseniális az ábrázolása. Tamási József verse viszont nosztalgiát ébresztett bennem, a saját barangolásaim iránt.

549. [tulajdonos]: montam valami rosszat?weinberger: nem, nem, nem2018-11-09 20:33
Vagyis, hogy Te nehogy dzsungelbe tévedj, ahol én meg otthon vagyok, igaz?

Erről egy jó kis vicc jut az eszembe.

A bátor nyuszikáról meg a gyáva kismalacról.

De félek, most nem tudnám jól elmesélni. :-(

548. [tulajdonos]: statikus vagy dinamikus?weinberger: mérhető2018-11-09 19:41
Jaj, én nem az ilyen statisztikákról beszélek! 
A termelési statisztikákról. A humán statisztikákról. Ezt az elnevezést most találtam ki.
Ha van nemzeti össztermék, akkor van egy földrésznek is összterméke, meg a Föld lakosságának is. De, ez csak az eladott, vagy eladható termékeket számolja. Tágabb értelemben, hogy egy egyszerűbb példát mondjak. Mint pl. egy frissen szült kismama terméke: a jól lakott, egészséges, nyugodt, jól fejlődő kisbaba. A család tisztára mosott, vasalt ruhái, a finom ebéd, a séta a friss levegőn. A tiszta és rendes otthon, stb. Ha Te, mint anyuka, mind „legyártod” ezeket a „termékeket”,
elégedett és boldog leszel. Magaddal is. Kedvesen várod haza a boldog kispapát. Lehet, hogy fáradt leszel, de megelégedett. Magas a statisztikád. De ha nem sikerül, elégedetlen és boldogtalan leszel,
alacsony lesz a statisztikád. S érzékeny leszel a kritikára. 

Vannak a biztosítóknak mindenféle számításaik és mutatóik. Számolnak pl. a kontraszelekcióval is. Ez tartalmazza annak számszerű valószínűségét, hogy mennyien lehetnek, akik nem őszintén válaszolnak a biztosító feltett kérdéseire.

A biztosításmatematika egy külön szaktudomány, amire u.n. aktuárius szakközgazdászokat képeznek. Szárazabb ismeretanyagot el sem tudok képzelni. :-)

A statisztikára én elsősorban úgy tekintek, mint társadalmi termelési mutatókra.

Először is, meg kell állapítani, hogy az adott területnek, lehet az egy személy, cég, vagy nemzet, stb.

mi(k) a terméke(i). Aztán időközönként össze kell számolni darabonként. De vannak más termékek is. Pl. egy felolvasónak, az egy felolvasott oldal az egységnyi terméke. Vagy az írónak egy oldalnyi kézirat, A/4-es gépelt oldal, vagy a cipőfelsőrész készítőnek az elkészített nem selejt cipőfelsőrészek. Gondolom ez tiszta sor. Néha azonban jól végig kell gondolni, hogy egy tevékenységnek pl. mi is a terméke?

A dokk terméke, pl. a lemeózott versek. Az új regisztráltak száma, a látogatók száma, az újonnan feltöltött versek száma. Amikről Imre a statiszkát készíti. S a statisztika, azért statikus, mert egy állapotot mér egy adott pillanatban. A következő statisztika pedig mutatja az előzőhöz mért elmozdulást, vagyis a dinamikáját a termelésnek.

Az adott időszakban elkészített termékek számát kell figyelembe venni az értékeléshez.

A biztosítóval csak az előrejelzését akartam szemléltetni, mint egy, a múlt adataiból vett előrejelzést.

547. [tulajdonos]: statweinberger: apró2018-11-09 11:08
Drága weinberger!
Rögtön tudtam, csak Te lehetsz az! :-)

Egyet is értek, meg nem is. :-)
Hosszabb intervallumot vizsgálva, nem tudom pontosan mennyit, de eleget, a tendencia kiolvasható.
A legjobb, napi érzékenységgel statisztikát készíteni, de legalább hetit, de havit mindenképpen, mert ha romlás figyelhető meg, célszerű időben beavatkozni, hogy javítsunk a romló állapoton. Persze van meredek zuhanás is, ami mindenképpen veszélyt jelez.

A statisztika kimutatásával beazonosított állapotokra vannak állapotjavító képletek, amelyeket ha helyesen alkalmazunk, lépkedve egyre magasabbra, mindig az aktuális képletre váltva, a megfelelő változásokra alkalmazva, eljuthatunk a bőség állapotáig.

Megjegyzem, az összemberiség statisztikája, ha lenne ilyen, még soha nem jutott ki a válságból.
Hogy miért, mert egy valaminek, embernek, csoportnak, világcégnek, az emberiségnek az állapota etikai kérdés.

S mert nem ismerik az illetékesek, hogyan működnek a dolgok.

Ez olyan, mintha a gravitációt nem ismernék fel!
Kb. akkora horderejű is.

A biztosítók pl. a múltból következtetnek a jövőre. Elég jól, mert nem szoktak csődbe menni.
Egyébként meg, annak ami van, nagyobb a valószínűsége, hogy fenn marad, mint annak ami nincs! :-)

Most csak gyorsan ennyit!

Örülök neked, s folytathatjuk ha gondold, a csevejt!



546. [tulajdonos]: statisztika, régen nem érdekel2018-11-09 09:56
Visszajöttem picit, hogy elmondjam:

A statisztika régen nem érdekelt.
De, amióta tudom, hogy a legpontosabban fejezi ki, persze ha nincs meghamisítva, annak az entitásnak az állapotát, amiről készült, fontosnak tartom.
A magas statisztikájú dolgok jó állapotban, az alacsony statisztikájúak pedig rossz állapotban vannak.
A csökkenő, vagy zuhanó statisztika veszélyt jelez.
A nagyon magas tartomány, bőséget, ami a legmagasabb túlélési esélyt mutatja.
Az egyenes vonal is csökkenő, mert mint mindennek, van inflációja a teljesítményeknek is.

A dokk statisztikája, amit Imre nagyon okosan, sőt bölcsen közzé tesz, megnyugtató.
A statisztikával nem lehet vitatkozni.

Ehhez a témához kapcsolódva:

Én, kizárt dolognak tartom, hogy erre a naplóra, eddig 24.530- an rákattintottak volna.
Szerintem, azt hiszem, aktuálisan 155-el el kell osztani. Az, 158,258065. Sokkal reálisabb!

Mindjárt kiszámolom a versolvasottságom, pontosabban, rákattintottságom átlagát is.


545. [tulajdonos]: Valami, valamicske,jav.2018-11-08 07:05
VAN BENNEM VALAMI! NE MONDD, HOGY NINCSEN!

PEDIG MA MÉG SEMMIT SEM ETTEM!

LEHET, A TEGNAPI.

CSAKHOGY, HIDEG VAN MÁR KIMENNI A KERTI WC-RE.

MOST MI LESZ?

BESZ.A.ROK!


*

KEDVES OLVASÓIM!


EZT A NAPLÓT "KÉRETLEN INTIMITÁS" CÍMMEL FOLYTATOM!

Tisztába teszem magam!

544. [tulajdonos]: VALAMI, VALAMICSKE2018-11-08 06:57
VAN BENNEM VALAMI! NE MONDD, HOGY NINCS! PEDIG MÉG SEMMIT SEM ETTEM!

543. [tulajdonos]: Vendég novella: Sabján László2018-11-07 20:04
A költő szíve
A költő egy vasúti váróban üldögélt. Szórakozottan
lóbálta lábait, s néha kipillantott az üvegfalon
túlra, a peronok felé, ahol néhány ember lézengett.
Egy vonatra várt. Na persze mit is tehetett volna
egyebet egy vasúti váróban? Ám ő mégiscsak többet
tett annál, minthogy pusztán várakozott. Költő volt. S
egy költő szeme, egy költő füle, de legfőképp egy költő
lelke soha nem pihen.
Ő is folyton figyelt. Anélkül, hogy akarta volna,
anélkül, hogy akár csak belegondolt volna, folyvást figyelte
a körülötte zajló élet minden apró rezdülését.
Abból táplálkozott, s mint egy szivacs, szívott magába
mindent, amit arra érdemesnek talált, hogy aztán abból
gyúrja össze álmait, önmagát. Azt a folyton változó
állandóságot, ami vele azonos.
A líra volt az erőssége, s szenvedélye volt úgy általában
az irodalom. Magát mégsem tartotta írónak,
avagy költőnek. Mi is csak az ő tudta és engedélye nélkül
diskurálunk most személye fölött, poétaként emlegetve
őt. Ám ő nem érezte annak magát. S erre a legfurcsább
oka volt: nevét nem ismerte az írói társadalom.
Sem a publikum. Senki. Úgy érezte, ő, s mindaz,
amit eddig alkotott, nem is létezik, csupán illúzió.
Csupán álom, ami sohasem válik valóra. Pedig bizony
költő volt, bármennyire nem volt is tudatában ennek.
S mint jó költő, most is figyelt. Önkéntelenül, érzékenyen.
Ám ezúttal rendre kizökkent a figyelme, s újra
meg újra az odakünn kígyózó vágányok felé terelődött.
A peronon egyre többen ácsorogtak. Az ő járatának
is érkeznie kellene lassan. Ideje szedelőzködni.
Amikor kilépett a bántóan nyikorgó üvegajtón át a
friss tavaszi reggelbe, a mosolygós nap játékos, langymeleg
sugarai fogadták, végigcirógatva arcát, lelkét. Ő
lehunyta a szemét, s egy percig csak állt, belefúrva arcát
e kellemes, fényes zuhanyba. Mélyet sóhajtott, s ajkai
elégedett, szelíd mosolyra húzódtak. Milyen csodálatosan
szép nap! Igazán szerencsésen választotta
meg utazása időpontját.
Nem halogathatta tovább. Már régóta tervezgette
ezt az utat, s egyszeriben végleg kifogyott a kifogásokból,
amelyekkel tovább odázhatta volna. Most már
csakugyan indulni kell!
Odaállt ő is a várakozók közé. Elegánsan, frissen,
illatozón. Bizony, módfölött kirittyentette magát, hiszen
nagy nap ez a mai. Vállán most is ott lógott elmaradhatatlan
irattáskája. Egyéb poggyásza nem is volt.
Ahová ő utazik, oda semmit sem szükséges magával
cipelnie. Ezt az irattáskát is csak azért vette ma a vállára,
mert már évek óta nélkülözhetetlen kelléke volt
életének, s tulajdonképpen abban őrizte minden értékét.
Szüksége volt rá, hogy markában érezze a megfeszült
vállpánt anyagát. Tudnia kellett, hogy birtokában
van mindaz, amibe kapaszkodhat, amit ismer és
szeret.
Mélyet szippantott a kellemes, szinte tápláló levegőből.
Esett az éjjel. Egy egész keveset. Az ázott föld, s
a párálló aszfalt illata gyermekéveivel rég elvonult
emlékeket idézett vissza. Hamarosan hangulatok, emlékek
s érzelmek buján kavargó, láthatatlan felhője
ereszkedett köré, s hol egy kép, hol egy hang, hol egy
illat suhant át rajta. Tűrte. Sőt, vágyta. S úgy érezte,
valósággal szárnyal. S ma… ma bármire képes lenne!
Ma nem létezik lehetetlen!
A hangosbemondóban fölrecsegő női hang közeledő
szerelvény áthaladására figyelmeztetett. A költő
is hallotta. Messziről. S elmosolyodott boldog-szelíden.
Ez lesz az. Ez az ő vonata. Ó, mennyire várta
már…
Lehunyta a szemét, s máris tisztán látott. Érzékei
soha sem voltak még élesebbek. Hallotta saját szívének
dobbanásait, a nyugalom ritmusát.
Közben a vonat már egészen közel ért az állomáshoz.
Egyre közelebb… S már ott csattogott, zuhogott,
szinte betolakodva a létbe, átszakítva teret és anyagot.
Ő kinyitotta szemeit, s már ismét egy másik ember
volt. Az az ember most oldalra pillantott, elmosolyodott,
s előrelépett.
Mindenki felsikoltott.
− Nem megy ki a fejemből – rázta a kobakját a tolatásvezető,
mint akinek valóban bennrekedt valami a
fejében. Úgy tűnt, a forró kávé kellemes illata sem képes
kiűzni fejéből azt a valamit.
− Micsoda? – szólt, föl sem pillantva a fiatal kocsivizsgáló,
kitöltve a saját adagját. A tolatásvezető nem
felelt azonnal. Csészéjével a kezében odalépett a kis hivatali
épület ablakához, s kifürkészett a hajnali derengésbe.
Az épületegyüttest parkosított sáv választotta el a
vasúti vágányok sűrű mezőnyétől. A gyöngykaviccsal
felszórt sétány mentén utcapadok álltak – még üresen
–, s a szép sudár platánfák itt-ott gesztenyékkel váltogatva
sorakoztak a tűlevelű örökzöldek, s a kis puszpángok
fölé magasodva.
A tolatásvezetőt különösen ezek az örökzöldek
tudták elbájolni. Egyfajta nyugalommal, s derűvel
ajándékozták meg, ezért hosszan, merengőn el tudott
bennük gyönyörködni. De most elkémlelt közöttük, a
sínek irányába, arrafelé, ahonnan fehér mészjelek világítottak
messze az ébredező állomás vöröskésen homályló,
hűvös levegőjén át.
− Az a szegény fiú… – morogta, mintha csak hangosan
gondolkodna.
− Ja, a tennapi fickóra gondol – ásított érzéketlenül
a fiatal vasutas. – Hát az nekem se, higgye el. Egyedül
kellett összevakarnom mindenhonnan. Mer’ mindenhova
jutott ám belőle. A vagonokra, a sínekre, a peronra,
na meg persze az utasokra. Képzelheti… Egy nő
péld’ul hisztérikusan tépte le magáról a szép kis kabátját,
ami tiszta merő trutyi lett. Belek, agyvelő, …
pfuhh! Oszt ki tudja, hol áll meg a ruhatépésbe’, ha le
nem fogják.
− Ott voltam, ott voltam – bólogatott szem lehunyva
a tolatásvezető.
− Ördög vigye ezt az átkozott válságot – okoskodott
tovább a fiatalember. – Egyre többen mennek a
sínekre meghalni.
Az idősebb férfi kis kefebajusza alá billentette a
csészét, majd újra lehunyta a szemét.
− Miből gondolod, hogy a válság miatt tette?
− Mi másér’ tette vóna? – vonta meg vállát a másik.
− Ezerféle oka lehet annak – mondta halkan idősebb
kollégája, s újat kortyolt a markáns aromájú italból,
hátha az talán majd felülkerekedik azon a keserűségen,
ami a torkán lappang.
Percnyi csönd ereszkedett közéjük, amit azután
újra az idősebb vasutas tört meg.
− Láttad a szívét?
− Hogyne láttam vóna? Én sepertem föl. Kirepült
az utasok lába elé. Az is. Meg más is. Jó messzire szállt.
Az idősebb férfi igyekezett nem meghallani fiatal
kollégája hangjában a közönyt. Saját gondolataira
összpontosított.
− Dobogott – mondta halkan.
Ifjú kollégája továbbra is tisztelettel, de ezúttal már
némi fenntartással sandított felé.
− Hm. Talán csak szédült. Azér’ látta úgy.
− Nem, nem – ingatta amaz a fejét. – Nem szédültem,
jól láttam. Az a szív… dobogott.
A kocsivizsgáló újra csak a vállát vonogatta.
− Hát… Lehet, hogy még rángott egyet-kettőt.
Megesik. Egy ilyen sebesen száguldó acélóriás úgy
szétcsapja az embert, mint egy vizes lufit. Ezt meg oszt
keményen telibe kapta ám. Oszt ha odabe’ mán elkezdte
a pumpálást, hát ugye… mán csak befejezi. Akkor
is, ha kirepült a helyéből.
A derék vasutast mélységesen megbotránkoztatta
fiatal kollégája hányavetisége, amivel egy ember élete
és halála fölött diskurált. Halkan meg is rótta.
− Ej, te fiú! Elég már! Muszáj mindenképpen tuskónak
lenni? Az egy élő, lélegző, érző ember volt. Egy
embertársunk. Nem egy leejtett záptojásról beszélsz.
Szavai végül is eltalálhattak valamit a „fiúban,”
mert az elhallgatott, s engedelmes testtartással pislogott
idősebb kollégájára, aki most feléje fordult.
− Én mondom neked, jól láttam. Az a szív dobogott…
Sokáig.
− Sokáig? – bámult rá a fiatal kolléga, s egyszeriben
már nem kételkedett többé a szavaiban. – Meddig?
Csak néhány másodperc elteltével hangzott a válasz.
− Talán egy percig is.
A kocsivizsgálónak kaparni kezdte valami a torkát,
mintha port nyelt volna. Zavartan megköszörülte,
majd jókorát szürcsölt a kávéjából. Végül csak hümmögött.
− Az nagy idő… így, kiszakítva… Különös… Különös.
Az idősebb férfi maga elé mélázott, úgy idézte föl
a tegnap képeit.
− Előbb hevesen, szaporán lüktetett, mintha lélegezne,
vagy mintha fuldoklana… Azután megnyugodott,
lassabban lüktetett… mintha megértette volna,
mi történik vele, s elfogadta volna a sorsát… Majd
egyre lassabban, mind gyengébben húzódott össze, s
engedett ki… míg végül mozdulatlanná vált… Istenem…
míg végül mozdulatlanná dermedt.
Az ifjabb kolléga szótlanul hallgatta, azzal a tekintettel,
amivel akkor néz az ember, amikor jól tudja,
hogy amit hall, az létezhetetlen képtelenség, ugyanakkor
azzal is tisztában van, hogy akitől hallja, éppoly
létezhetetlen, hogy az ne a színtiszta igazat vallja meg.
Az idősebb kolléga ábrázata megkérdőjelezhetetlenül
komoly volt, tekintete minden korábbi értelmének
tisztaságát tükrözte, csak a szavai… ez a hihetetlen
história…
− Sok mindent láttam már az életben – mondta továbbra
is halkan a tolatásvezető –, de ilyen csodálatos
jelenséget még sohasem.
A fiatalember elképedve meredt rá.
− Csodálatos?! Miket beszél? Hiszen AZ tennap
egy horror vót!
− Úgy van – bólintott szem lehunyva az idősebb
férfi. – S mégis. AZ tegnap az élet csodája volt a legborzalmasabb
halálban. Az a szív… még élni akart.
Most először nem érkezett okoskodó válasz; zavartalanul
folytathatta.
− Az emberek azt mondják, mosolygott. Nyugodt
volt és békés. Nem félt. Nem reszketett. Nem volt zavart.
Csak megvárta a vonatot, s amikor az odaért,
egyszerűen kilépett elé. Magabiztosan. Mosolyogva. –
Elgondolkodva kavargatta meg maradék kávéját. – Bizony
az esze jól tudta, mit csinál. Jól tudta, mit akar.
Csak a szíve… az a fiatal erős szív… az akart még élni.
Bántóan mély csend lopakodott közéjük. Nem is
bírta sokáig elviselni az ifjabbik férfi e csönd nyomasztó
súlyának terhét.
− Khm! Hát igen… Csak hát, mit tehet a szív? Mer’
hát ugye, azt nem ő dönti el, mi legyen. Csak az ész
dönti el azt. Ő meg mán akkor mit tehet…
− Volt ott egy lány – mondta révedezőn a tolatásvezető
–, aki összeszedte a fiú papírjait. Nagyon sok
papír volt ott szerteszét. Valami kéziratok.
− Ja-ja! – élénkült meg a fiatal kocsivizsgáló, s a
mellényzsebébe nyúlt – Nálam is van egy. Az a fiú valami
költő vót, vagy ilyesmi. Nézze csak!
Odanyújtott egy gyűrött, piszokkal éktelen papírlapot
az idősebb kollégának, aki érdeklődő pillantással
vette azt át. A papíron egy kézzel írott gyönyörű
szerelmes költemény állt; a klasszikus időmértékes
verselés minden szabályának ékes gyümölcse. Tele vágyakozással,
fájdalommal, igaz, tiszta érzelemmel, és
sok-sok bölcsességgel, ami ellent mondani látszott az
elhunyt fiú zsenge korának. Stílusára nézve határozottan
egyedi, szószedete zamatos, választékos. A verslábak
ritmusától szinte táncoltak a keresztrímes sorok.
Bármely nagynevű tollforgató elismeréssel adózott
volna a költőnek, ki a világnak ajándékozta azt.
A férfi enyhén remegő kézzel tartotta maga elé.
Nem volt nagy műértő, de azt csalhatatlanul érezte,
hogy egy remekművet tart a kezében.
− Gyönyörű – adta vissza végül kollégájának.
− Abbiza! – vigyorgott amaz. – Hazaviszem az aszszonynak.
Majd azt mondom, én írtam neki. A nők
szeretik az ilyesmit. Neki meg mán úgy se kell.
A tolatásvezető szomorúan hallgatta.
− Amúgy ez a szív dolog – mondta a fiatalember,
mint akinek hirtelen eszébe jutott valami nagy igazság.
– Igazán jó lett vóna donornak. Csak hát a vasúti
gázolásoknál nemigen szoktak szervek után érdeklődni.
A tolatásvezető elfordult tőle, s újra odaállt az ablak
elé. Tekintete azon nyomban a mészfoltok fehérébe
ütközött.
− Nem. Sajnos nem. Pedig azzal a szívvel valaki
igazán jól járhatott volna. Az a szív… maga volt az
élet.

542. [tulajdonos]: nosztalgiázom2018-11-07 16:48
Mániáim    2017-07-08 12:48
dokkmánia:
Ha az írásom, egy az egybe, a maradokkba kerülne, nem csak az írás utáni elégedettséget, mint evés utáni jóllakottságot érezném, hanem az egóm b(üsz)űzkeségét is.
Nem lenne sok egy kicsit ez, a jóból?
Aztán.
Melyik a laktatóbb? Bizsergő háromszöggel feltűzve lenni az 5*****-os kvázi „étlapra”, miután megrágtak, vagy friss ételnek lenni és maradni, ami nem pépes*.
Rágatlanul felkerülni a legjobb. De ahhoz pedigré kellene. Esztétika, magyar nyelv és irodalom diploma az ELTE-n. S akkor, kikezdhetetlen lennék, mert a szerkiknek az nincsen?
(Persze, ez alól is van kivétel. Pl. S. G.. Mert Őt, kikezdték. Volna.)
Max. né(m)hai könyvtárosi?
Ami nekem is van, de csak a tanító képzőn szereztem.
(Igaz, van juhászgyulai főiskolai is, népművelésből. Legalábbis, kiegészítő államvizsgám)
Nem is volt kikezdhetetlen, egyik sem.

Vagy, korpa közé kéne keveredni?

Vagy, nem kéne korpaközé keveredni?

Vagy, elég lenne csak jól írni?

Jobban, mint amit eddig el tudok képzelni?
Lassan, bezáruló lehetőség vagyok, ami nem régen nyílt meg?
Eldőlt már, biztosan milyen nem leszek, ami esetleg lehettem volna?
Most sajnálom, hogy nem irodalmi vonalon tanultam tovább.
De jobban érdekelt a cselekvőség, mint a bámészkodás.
Nem biztos.
Csak találgatok mi „igaz”, vagy legalábbis, annak látszik, vagy csupán, jól hangzik”!?
Ezeket írtam még, s akkor a cselekvőség szó okán, eljutottam valahova.

A Free Zóna-ba!
S most kapaszkodj meg!

Birtoklóság:

Létezik még, egy megválaszolatlan kérdés. Hogyan tudja valaki visszatartani magát attól, hogy gondjai legyenek? A válasz az, hogy képesnek kell lennie a semmit birtokolni, a semmivel kényelmesen ellenni.
Ezzel nagyon nehéz szembenézni.

Na, most erre innom kell!
Egy korty ásványvizet.
Van, amire iszok, és van, amire írok.

2017.05.01. 12:48

Ez jutott nekem:
A Semmi.
Tanulom birtokolni a Semmit.
Szembe nézni vele, kényelmesen.
Nem oly könnyű.
Pedig, végtére is, csak annyi történt, hogy az üzenetemre nem érkezett válasz, nyugtázás, megerősítés.

Ezért, picit elbizonytalanodtam, hogy létezem-e egyáltalán?

A pipa jelzi, hogy rákattintott, valószínű, hogy el is olvasta.
Hogy miért nem válaszolt rá?
Több oka lehet.
1. Nem tudta, mit válaszoljon.
2. Nem érti miért írtam, de nem kérdezett semmit, tehát nem is akarja érteni.
3. Érti, de..., olyan irányba mutatok, amerre, nem akar menni.
Csak magukban, üresen forognak a fogaskerekek, várják a választ még egy darabig, hogy megőrölhessék.
Addig is - vagy lehet -, örökre, magamat őrölöm velük- vagy a jobbik esetben-, az elmém fenem, élesítem?
Ki teszi ezt velem?
Ő, vagy én?
S mi haszna?
Mihaszna!
Aztán - egyszer csak -, válasz érkezett.
- Ahan!
Ennyi!

*(gyerekek és öregek kosztja)


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-11-14 11:19 Bara
2018-11-10 20:25 u.a.
2018-10-14 07:50 Kosztolányi Mária
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
2018-08-16 18:22 kedvenceimből
2018-08-14 19:14 Bátai Tibor szubjektív
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-11-16 00:49   NAGYÍTÓ /TGF:re/
2018-11-16 00:39   NAGYÍTÓ /furim:re re/
2018-11-15 22:51   NAGYÍTÓ /weinberger:.../
2018-11-15 22:42   Napló: Jó, ha a vége jó
2018-11-15 21:56   NAGYÍTÓ /Bátai Tibor:Mi, ha nem ez?/
2018-11-15 21:55   Napló: Baltazar
2018-11-15 21:01   NAGYÍTÓ /Filip Tamás:ennyi/
2018-11-15 20:57   NAGYÍTÓ /weinberger:nem értem/
2018-11-15 20:36   NAGYÍTÓ /Filip Tmás:SZÉGYEN/
2018-11-15 20:30   Napló: Baltazar