NAPLÓK: Pytiriasis rosea Legutóbbi olvasó: 2024-05-05 19:15 Összes olvasás: 22041| 9. | [tulajdonos]: 03.16. | 2006-03-16 23:23 | Köszönöm, kedves tanácsadó, igyekszem megfogadni. Belekezdtem a rendszeres mozgásba, ha nem is minden nap, és a váltott zuhanyt is megpróbálom. Végigdörgölni sajnos nem tudom magam , mert még virágzanak a kiütéseim, amelyeket nem is vakarhatok, mert jobban elterjednek.
Szép ugyan nem, de szebb talán még lehetek. Rafinált húzása a nyelvnek, hogy a középfok alacsonyabb fokozatot jelent, mint az alap.
Egyébként irigylem azokat mélységes és keserű irígységgel, akik képesek sok időt arra szánni, hogy szépek legyenek. Azok előtt, akik egyszerűen szépek, meghajolok, belefeledkezem nézésükbe. Julianne Moore, álombéli arc, a legszebb Cuki hagyatékában, a Rövidre vágva liliomcsípőjű, liliomlábú ámulata, még vörös fanszőre is bámulatra késztetett. Az Órák borítóját meg-megnéztem olvasás közben, örökösen vörös szájára fókuszáltam. Talán ilyen lennék, ha magam formálhatnám ki magam, de talán éppen ilyen nem lennék sosem, és ezért tudom ilyen tisztán nézni, ennyire önzetlenül.
De azok, akiken látszik minden magukra költött félóra, akik ruhájuk kompozíciójába helyezik el magukat, akár egy vázába, akik trükkös dekoltázsokkal, sarkakkal, tanult arckifejezéssel, tartással járnak-kelnek körülöttem, azokat mélységes és számomra is ijesztő gyűlölettel figyelem, mint a gyáva azt, aki feleslegesen vakmerő, de mégis... Ezt kellene tennem, ha már sosem leszek varázslatos csak azért, mert vagyok? Rossz döntésem gyűlik meg bennem? Ez a fogyókúra vajon felfakasztja? Talán. Jobb lenne nyugalomban utazni már a metrón. | |
| 8. | [tulajdonos]: 03.14. | 2006-03-14 07:24 | Fogyókúrázom, zavarnak lerakódott zsírpárnáim, a romlás nyomai, ez már nem kamaszháj, ez már nem fog eltűnni nyomtalanul sosem, de még nem törődtem bele. Ráadásul az oly drága evésről kell lemondanom, ami pedig egyik legtisztább örömöm volt, maradéktalanul át tudtam adni neki magam, és olyan könnyű volt megosztani. Most bezárkóztam kalóriaszegény ebédekbe, almavacsorákba, egyedül maradtam, hirtelen az jutott eszembe, ez már a halálra készülődés, a szeretett tárgyak elajándékozása, itt az étvágyam, vegyétek és egyetek, de a halálra talán nincs élrtelme felkészülni, hiszen felkészületlenül is ugyanolyan sikeres. Szent Lajos király hídjáról fogok lezuhanni, akár akarom, akár nem.
Egyébként még attól is félek, ha lefogyok, elvész mellem is, apró, de még szép, még szép. | |
| 7. | [tulajdonos]: 03.09 | 2006-03-09 20:55 | Néha úgy oldódnék fel benne, mint a levesben a só, végképp megszűnnék, létem átalakulna átalakulásává, minden apró részletében jelen lennék, de már sehol sem magam, csak vele, és ahogy fogyna, úgy fogynék én is, ahogy maradna, úgy maradnék meg benne, a ki nem kanalazható maradékban a tányér alján.
De néha csak úgy lebegnék rajta, mint a húsból kifővő zsír, a felszínén aranylanék, ahogy puhulna csontja-teste, úgy fedném mindjobban el a világtól, és ahogy hülne-dermedne, úgy válnék mind jobban el tőle, úgy lennék egyre inkább különvaló, leválasztható fájdalommentesen, ő maradna könnyű, én maradnék nehéz. | |
| 6. | [tulajdonos]: 03.08. | 2006-03-08 21:41 | - Nem találom napok óta a körömcsipeszem.
- Majd levágom én a körmöd.
- De előbb-utóbb vennem kell egyet.
- Majd levágom mindig.
Pedig csak akkor szerelmes, ha részeg. | |
| 5. | [tulajdonos]: 03.04 | 2006-03-04 11:53 | Mostanában egyre többször eszembe jut egy ismerősöm, mármint az, hogy bele kell írni a naplóba, mert kínoz, és hátha megkönnyebbülök.
Nem barát, habár az is lehetne, de viszolygok tőle, és ez az undor annyira átjár, hogy minden mozzanatunkban visszaköszön. Valószínűleg szűz, szinte biztos, nagydarab, csúnya ember, nem ezért, csak egyszerűen esetlen, és nem lépett át a másik nemig valami korláton, azt hiszem, saját maga ez a korlát, amit nem volt képes átlépni. Félek hozzáérni a testéhez, mintha beszennyezné az, hogy soha senki nem simított rajta végig, soha nem érintette bizonyos pontjait úgy, csak ő, saját maga. De nem, nem is ez viszolyogtat, hanem inkább ahogy megéli. Mert mintha minden rendben lenne, kerek egész, mintha elfogadható ez a fajta magány, és így is lehet élni, de persze hazudik, mert láttam tőle egyszer, egy részeg pillanatában egy gesztust, ami átszúrta ezt a cifra selymet, és már nem tudom másképp látni minden örömét, minden percét, csak úgy, mintha eszközei lennének a felejtésnek, a beletörődésnek, és amikor valóban belefeledkezik, amikor teljesen őszinte az a pillanat, én már akkor sem hiszek neki. Jobban esne, ha egyszer részegen felállna, és elmondaná, nagyon bántja, hogy ő már csak így marad, és nem azért nem tesz semmit, mert már elfogadta, hanem mert már semmi nem jut eszébe mentségként, ötletként, mit is tehetne, egyáltalán, most mi lesz, mondjuk már valamit. De sosem fogja ezt tenni, mert erre a hazugságra és gyávaságra épült fel egész felnőtt lénye. De talán csak mint egy állat, viszolygok tőle, és okokat, érveket keresek, miért vagyok mégis emberi. Szegény... Nagy, gömbölyű hasa mintha ezzel az átrágott, beteg virágmézzel lenne tele, amit nincs hova elraknia, már ehetetlen. Nem is tudok ránézni másképp. | |
| 4. | [tulajdonos]: 03.01. | 2006-03-01 16:25 | Tegnap este, azaz ma hajnalban rám tört megint az a félelem, ami néha elkap, és úgy kicsavar, mint ahogy én a vizes törölközőt. Nem kaptam levegőt, egy ideje küszködöm a náthával vagy influenzával, fájnak a csontjaim is, gyenge vagyok, egyszóval semmi igazán komoly. Vagyis komoly, mert tegnap este, azaz ma hajnalban átfutott rajtam újra, hogy ami ma azért elviselhető, mert már múlik, egyszer azért lesz elviselhetetlen, mert csak valami kezdete, és azt a valamit végig kell csinálnom, és nem lesz semmi enyhülést adó, semmi, amihez nyúlhatok, hogy tessék, bevettem, csöppentettem, megmértem, és már javul is. Ha fulladok, hát fulladok, egyszer nem lesz egyre tisztább a lélegzetem, hanem szépen belehalok.
Jó lenne elhinni, hogy újjászületek, a mennybe vegyek vagy valami, de igyekszem elvetni magamtól minden olyan világképet, világvallást (?), amelynek annyi csak a lényege, hogy magyarázatot ad a halálra, különösképpen az enyémre. Ha egy mód van rá, olyasmit kellene végre elhinnem, ami úgy an blokk, vagy legalábbis a világra nélkülem, vagy ha még ennyi se, akkor csak a világ egy darabocskájára, de szigorúan nélkülem - egyszóval erre választ adna. Már ha az a darabocska kérdés lenne.
Egyébként különös, egy olvasóm sincs, és '70-ben kezdtem írni a naplóm. Lehet, hogy tényleg nem olvasnak, ami végképp felmentene mindenféle öncenzúra alól, habár nagy az esély, hogy éppen most ír vissza valaki, hogy itt járt. | |
| 3. | [tulajdonos]: 02.20 | 2006-02-20 01:06 | Hétvégén volt vér, szerelem rendesen. Itt volt B, együtt töltöttük a hétvégét, csendes, megállapodott együttlét volt, hozzájárult az, hogy beteg, ilyenkor jobban kapaszkodik, félve nézi teste pusztulását, ha a haláltól nem is, de ettől a kisszerű vergődéstől retteg, emlékszem, egyszer jóízűt nevetett, amikor így fakadtam ki: milyen megalázó ez az egész fizikai lét - persze nem is, vagy mégis, még nem döntöttem el . Egyébként pontosítsunk: hörghurutja van.
Menstruálok, itt a vér helye, ez aztán szeretkezéseink nagyon körülírt koreográfiáját izgalmasan átalakította. Nem becsontosodott sablonokra gondolok, úgy kötött a menet, mintha nyomorékok lennénk, és csak bizonyos pózok, azok is csak bizonyos ideig lennének megfelelőek, így vagyunk, és ha ettől valamiért elrugaszkodunk, akkor az mindig katartikus. Hát óvatosan élünk a szabadsággal.
(Persze sokkal több dolgot írok ebbe a naplóba, de nem mindet sikerül begépelni, így marad ez a töredék. Vagy törmelék. Mára ennyi.) | |
| 2. | [tulajdonos]: 02.17. | 2006-02-17 10:06 | Reggelente, kávézás közben-után tetvetlenítem virágzásnak indult kis paprikám. Korábban szétmorzsolgattam ujjaim között a leveleket, a tetvekből vörös vagy zöld massza maradt hüvelykujjamon, de valahol megijedtem ettől a rendszeres reggeli pogromtól. A beszerzett tetvetlenítő vegyszert nem merem ilyen kis lakásban használni, így csak áll a polcomon, mint annyi más kidobhatatlan kacat.
Ma már egy kis sminkecsettel végzem ezt a feladatot. Szájamban még a kávét forgatom, téblábolok a homályos és tiszta tudat állapota között, s ahogy a koffeinnek, úgy érzem szükségét a rendrakásnak. A kis lila ecsettel tenyerembe söpröm a leginkább vörös színű tetveket, amikor sok összegyűlt, tanácstalanul nézem a zsákmányt, a finom bimbókon nagyra hízott, gyűlölt öregeket és a szánalomra méltó, őrölt borsnyi kicsik garmadáját, végül megpróbálom mindez óvatosan leseperni a kezemről, olykor lefújom, lerázom, néha az ecsetel pamacsolom le őket. Néhány muslinca csapong ilyenkor körülöttem, és én hajlamos vagyok jelentősséget tulajdonítani neki, megrázó jelenetet kerítve köréjük, valójában csak a leheletemre gyűlnek. A dráma elvész a padlón, odáig már nem látok el.
Ilyenek a reggeleim. | |
| 1. | [tulajdonos]: első | 2006-02-15 08:16 | A felsőstestem hámló, néhol kisebesedő vörös kiütések borítják, rózsahámlás, ártalmatlan betegség, elkapni nehéz, lassan gyógyul, de a fertőzés örökös immunitást ad. A hámló területek viszketnek, néha vakarózom - pedig tilos -, olyan, mintha testem bizonyos pontjain már megkezdtem volna az oszlást, sörétessel lőtt rám a halál (majd unokáimnak mutogathatom a sebhelyeket, ha túlélem). Fürdés után különösen jól látszódnak ezek a forintos nagyságú foltok, mondhatni kigyulladnak, mint a titkosírás, de még én sem tudom visszafejteni, ez szopás. Megeshet, hogy olvasóm keresem, aki aztán értelmet ad ennek az ostobaságnak, de nehéz dolog, hiszen nem szívesen mutogatom a karjaim-testem.
Most ki lehetne ebből hozni azt, hogy itt ez a napló, és itt a kezem, nem disznóláb, de valójában csak egy kis modoros felütés ez az első felirat, aztán majd jön a vér, hazugság, ármány, dugás dögivel, és líra-líra-líra, meg disznó viccek, magamutogatás kockázat nélkül.
Egyébként meg a latin név is tetszik. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
