NAPLÓK: Philosophina Legutóbbi olvasó: 2024-11-20 16:29 Összes olvasás: 8632| 25. | [tulajdonos]: Félelmek előtt és után | 2016-08-09 19:39 | Jelentős gondolatok története félelmek történeteként, biztonságérzet elvesztéseként is értelmezhető.
Az első irracionális szám (kettő négyzetgyöke) felismerését a püthagoreus közösség titokban tartotta. Görög szellemi égbolton nem volt helye ilyen tüneménynek, ott ugyanis minden jelenés mérték, rend, arány szerint volt látható.
A legenda szerint Hüppaszosz kikotyogta a titkot, ezért az istenek elsüllyesztették egyik tengeri útján hajóját. B. változat szerint: társai vízbe fojtották.
A horror vacui középkori fogalma (a természet irtózik az ürességtől) visszanyúlik Arisztotelész dogmájához, a természet nem hagy hézagot, folytonosságra tör.
Több, mint ezer évig, úgy gondolták a Föld, mint valami királyi gyermek (amire ezernyi csillagszem vetül) szférák pólyában fekszik, kikezdhetetlen biztonságban.
G, Bruno szemléletesen mutatta be, ha elmennénk a világ széléig, s onnan eldobnánk egy dárdát, v. kinyújtanánk a karunk, a világ széle odébb kerülne. Megismételhetnénk a végtelenségig. Ezt egy umbriai parasztember is megértette volna. Kepler bolygómozgással kapcsolatos törvényeit már nehezebben.
Tudománytörténészek mondják; azok ismeretében már érezhette az újkori ember az őt körülvevő végtelenséget, védtelenségét. B. Pascal. "A végtelen terek örök csöndje félelemmel tölt el."
* * *
20. sz. - i természettudósokra a humor, játékosság is ráillett.
Alpher, Bethe, Gamow neveivel adott le G. Gamow a nyomdának egy tudománytörténeti jelentőségű tanulmányt, amin legtöbbet R. A. Alpher dolgozott, s amibe H. Bethe egy betűt sem írt. Gamow azt mondta a felháborodott Alpher- nek; a jó hangzás végett biggyesztette oda Bethe nevét.
A Big Bang (ősrobbanás) elnevezést , F. Hoyle, angol csillagász használta először az általa hamisnak tartott elméletről, gúnyorosan. Szintén gúnyos szóhasználat eredménye a "fekete lyuk", a "féregjárat" csillagászati fogalom. Keresztapa: J. A. Wheeler, amerikai fizikus.
M. Gell -Mann James Joyce "Finnegan ébredése" c. könyvéből vette át a "kvark" kifejezést ("Three quark for Muster Mark!"), s alkalmazta az atommag legelemibb építőkövére. Joyce -nál jelenthet, kacat-ot (ném.) Hé!-t, korsó sört.
* * *
Az előbb említett Hans Bethe a 30-as évek Németországából disszidálni kényszerült. Neve összekapcsolódik a Bethe - Weizsacker ciklusként ismert formulában a következő idézet szerzőjével, C. F. v. W. -rel.
"Az olvasó talán megbocsájtja, hogy nem próbálom meg leírni a leírhatatlant, ám mégis beszélek róla, hiszen másként nem is lett volna szabad elkezdeni a beszámolóm. Amikor a cipőmet levetve az asrámban Maharshi sírja elé léptem, villámcsapásszerűen ért a felismerés: "Igen, ez az." Tulajdonképpen minden kérdésemre választ kaptam. Baráti körben, hatalmas zöld leveleken ízletes ebédet kaptunk. Ezt követően a sír melletti kőpadra ültem. A tudás volt jelen ott, s egy fél óra alatt minden megtörtént. Még érzékeltem a környezetemet, a padló keménységét, a moszkítók zizegését, a kövekre verődő fényt. Ugyanakkor, mint egy suhanásban, keresztülhatoltam azokon a rétegeken, hagymahéjakon, amit a szavak csak érzékelni tudnak. "Te", "Én", "Igen!' A boldogság könnyei, a boldogság könnyek nélkül. "
| |
| 24. | [tulajdonos]: Szimbólumok, kínai bölcsek | 2016-08-07 21:12 | Azzá kell lennünk, akik vagyunk. - mondja egy német szerző.
Egy francia kortársa így vélekedik: Az ember az, akivé válhat, de csak azzá válhat, aki.
* * *
Az ókori görögök, ha szerződéseikre figyelmeztették egymást, valaki valakit vendégbarátságba ajánlott, kettétörtek egy korsót, pénzérmét, ami később összedobva-, rakva (szümballein), az eredeti egyezségre, egységre emlékeztette, kötelezte őket. A szümbolon (szimbólum) kifejezés (ismertetőjel, hitelesítőjel, jelkép) innen származik.
Ha ezt tágabb körben használom, hasonlatot, metaforát is ideértve, e kifejezés rámutat az emberi szellem egy irányára.
Amikor analógiákkal, képekkel a jelenségek mögött levő eredetibb egységre utal , akkor "olyan, mint" típusú mondatokat használ.
Ellentétben a tudomány a "ha ....akkor..." típusú mondataival.
(Két egyszerű példa. Lány és rózsa azonosításánál azok bennünk meglévő közös szépséget éreztetjük. "Alvó szegek a jéghideg homokban" sor alvó szegei után akár barakkban -, panelházban alvó rabokat, átlagembereket is képzelhetünk.)
* * *
C.F.v.W. -t nem múló örömmel olvasgattam a nyáron (Két könyve van kéznél: "Válogatott tanulmányok" (Gondolat, Bp. 1980), s "A német titanizmus" (Európa Könyvkiadó, Bp., 1989). Francia világosság, a stílus áttetszősége, eleganciája éppúgy jellemzi írásait, mint a német "mélység", miszticizmus komolysága (ami M. Eckhardtól Novalison át C.G. Jungig jellemzi e szellemiséget) Épp azt hagyja el, ami e mélység kísérője szokott lenni: homály, darabosság, nehézkesség.
Nagy életmű (1912 -2007): Heisenberg tanítvány, felfedezéseiért akár megkaphatta volna fizikai Nobel -díjat, százada egyik legjelentősebb tudományfilozófusa. A háború előtt a német atomprogramon dolgozik (Többször elhangzott: elszabotálták a bomba előállítását, az atomenergia békés hasznosításán dolgoztak).
Utolsó polihisztor, a németség lelkiismerete, szokták mondani róla, elkötelezett békepárti, mélyen vallásos. Öccse, Richard von Weizsacker 10 évig a Német Szövetségi Köztársaság elnöke (1985 - 1995).
Nagyapja Würtenberg állam miniszterelnöke volt. Napokban olvasom - s ezért e naplósorok- az apja 1939 - 1943-ig a Birodalmi Külügyminisztérium második embere Ribbenntop után (A Ribbentrop - Molotov - féle paktum egyik kidolgozója).
Megzavar e hír, amiről évekig nem tudtam.
Remélem nem tolakodik előítéletként iránta való tiszteletem és az életmű közé.
* * *
Évek óta visszatér egy látszólag jelentéktelen emlékkép szociális munkás koromból.
Egy férfi jó minőségű, értékes női ruhákat, télikabátokat hozott be. Miután visszarakta azokat egy nájlonzsákba, még megsimogatta őket,."Édesanyámé voltak" - mondta, majd elköszönt.
Tegnap hallom a rádióban, a kiváló orgonista 100 km-ekről lohol autójával holt apjához, hogy így is láthassa, utoljára megcsókolhassa.
Van-e fölemelőbb, lesújtóbb, profánabb, szakrálisabb, mint holt anyánk szemét lezárni, apánk homlokát még egyszer szánkkal érinteni.
Ők már nem a mi törvényeink szerint léteznek. Visszajárnak? Az egykori néphit, álmok tanúsága szerint igen. Plutarkhosz mondja (A Hold arca c. művében), a halottak a Hold körül élnek. Visszatérnek, majd más régiókba illannak.
Az igazi veszteség, a kopár való az lesz, mikor az elhunytak végleg meghalnak. Már nem tudjuk megidézni őket, nincsenek szavaink hozzájuk, nekik se hozzánk. Abban reménykedhetünk, a lélek pusztasága, ami elválaszt tőlük, nem végleges.
* * *
Egy régi kínai történet.
"Csuang Ci egyszer Hui Ci -vel a Hao gátján sétálgatott és így szólt:
- Milyen vidáman ugrándoznak ki a vízből a pisztrángok!
Ez a halak boldogsága.
Hiu Ci így felelt:
- Te nem vagy hal, honnan tudod tehát, mi a halak boldogsága?
Csuang Ci ezzel viszonozta:
- Te nem vagy én, honnan tudod tehát, hogy én nem tudom, mi a halak boldogsága?
Hui Ci azt felelte:
- Én nem vagyok te, ezért valóban nem tudhatok rólad mindent. De te valóban nem vagy hal, tehát bizonyos, hogy te sem tudod, mi a halak boldogsága.
Csuang Ci erre azt mondta:
- Kérlek, térjünk vissza az alaphoz. Te azt mondtad, honnan tudom én, mi a halak boldogsága. Tehát már tudtad, hogy én tudom, s ezért kérdezted meg tőlem. Nos, hát itt tudtam meg a Hao partján."
(Kínai filozófia, Akadémiai Kiadó, 1980, szerk.: Tőkei Ferenc, II. köt. 111. l.)
Kinek volt igaza? Szerintem Hui Ci-nek.
| |
| 23. | [tulajdonos]: kapkodás, fény | 2016-08-04 17:46 | Visszanézem naplómban írt gondolataim bolhacirkuszát, kelletlenül veszem észre, legutóbb elírtam Simone (!) de Beauvoir nevét, elhagyva a néma "e"- t. Különösképp kínos egy feminista írónő esetében.
@
A naplóírás adott felületen nagyobb koncentrációt követel, így a mondandó retorikai szintje is megemelkedik. Öntudatlanul a jelenről emlékezetvázlatot -, térképet készítünk, amivel a múlt eseményeit előhívjuk. A múlt tényei, viszonyai ugyanazok, csupán a sablon, a térkép lehet rossz (léptéke, arányai, pontos helyszínei.)
@
A gyerekkor rám gyújtott - és már el nem oltható - házából rendszeresen, képek, hasonlatok lángjai közt, kimenekülök a fogalmak tisztására. Majd a józan ész adta poroltókkal, locsolócsövekkel visszasomfordálok, hogy végleg berendezkedjek ott.
@
Az igazság végső biztosítékát (kritériumát) van, ki a tapasztalatban, s abból leszűrhető következtetésekben, van ki végső igazságokban, s belőlük adódó magyarázatokban leli meg.
(A filozófia nyelvén az előbbiek az empíristák. "Minden hattyú fehér." - mondják tapasztalataik alapján, míg nem találnak egy fekete hattyút.
Az utóbbiak a racionalisták, törvényes apjuk R. Descartes. Ő úgy gondolta: bármiben kételkedhetem, de amíg kételkedem biztos, hogy gondolkodom. Ha gondolkodom, akkor létezem is. Mai szkeptikusok ellenvetik: hihetem, hogy gondolkodom, miközben egy szuperintelligens számítógép szimulációja vagyok.).
Mi alapján döntöm el, egy kritérium helyes-e? Van-e a kritériumnak kritériuma?
További kekeckedés helyett egy történeti válasz:
A "kritérion" kifejezés eredetileg törvényszéket jelentett. Aki fölött nem döntött senki.
Ugyanitt találom a szótárban a "kriszisz" szót. (jel.: megkülönböztetés, választás, szétválasztás.) Helyben is vagyunk.
@
(Fény, fény, fény)
Nem imádkozom. Tegnap este, elalvás előtt kutakodtam, milyen fényélményeim voltak. Három eset jutott eszembe.
Pannonhalmán gregoriántáborban voltam. Este a vesperason olyan szögben ültem, hogy láttam az oltár mögötti színes ablakon, amint megy le a Nap, szűrt fénye bevilágítja a templomot, homályban hagyva zugait. Úrfelmutatáskor a pap, mikor fölemelte az ostyát, a Nap az ostya mögött volt épp, s úgy tűnt, mintha a szerzetes a kezei közt tartott fényről mondaná: "Ő ugyanis azon az éjszakán, amelyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret..."
Adriai -tenger egyik öblében már mélyen beúsztunk sógorommal (mindketten a Dunán tanultunk vízen járni), az először látott tenger hullámzó nagyítóként közel hozta a a fenekén levő algákat, homokot, tengeri uborkákat. Aztán sötétült a tengeralja. Kíváncsi voltam. Alábuktam. Nyitott szemmel egy darabig láttam, aztán akár sötét barlangban lebegnék, néhol vékony, hosszú kardpengeként megvillant a fény, nem is barlang, templom ez, arany falakkal, itt született az élet, gondoltam, mikor eszembe villant az előző nap látott, parton közszemlére kitett, elejtett kisebb cápa. Ijedten jöttem a felszínre, s bizony csak nehezen értem partot.
Hosszú betegség után kezdtem újra dolgozni. Kórusból - ahol Gounod Misét gyakoroltuk- jöttem velem egyfelé lakó kórustárnőmmel haza. Most a szokottnál hosszabban beszélgettünk. Máskor igyekeztem lerázni. Meglepett a figyelmessége, s meglepődtem magamon is, értékeire mért szántam eddig kevés időt?
Már nem emlékszem otthon mire gondoltam, talán még a zene hullámzott bennem, a nő nyugalma, békessége.
Egy pillanat törtrésze alatt támadt a világosság. Fény gyúlt. Hosszú- hosszú évek után újra itt van Isten mellettem - érezhettem. Ahogy zenei szólamok együtt harmóniában szólnak, felhangot adva, v. mint a keleti történetben a vakok - kik azt hiszik, hordót, legyezőt, csövet, oszlopot tapogatnak- ráeszmélnek elefántot érintenek, röviden valahogy így állt bennem eggyé az elfelejtett Ismeretlen Isten. Aki ott van a szentmisében, a Kyrieben, a Glóriában, a Sanctusban, az Agnus Deiben.
Tudtam, másnap misére kell mennem.
| |
| 22. | [tulajdonos]: Görögök homoszexualitása | 2016-08-02 12:13 | A férfit nevetése árulja el, a nőt a mosolya.
* * *
A görög kultúrával alaposabban huszonévesen kezdtem ismerkedni. Első ránézésre sok istenhitük, legalizált homoszexualitásuk zavart.
Minden forrásnak, ligetnek volt egy istene, nimfákkal, driádokkal. Aztán rájöttem ezek a lények az ember , természet mélyebb kapcsolatának részei. Megszentelik, bensőségesebbé teszik a z ember phüsziszhez való viszonyát vallásos szertartásait, áldozatbemutatásait.
Másik fenntartásom nem akart szűnni.
Az athéniak legalább pironkodtak (Szókratész, Xenophón), ha a baráti kötelék a rajongáson, kölcsönös tiszteleten túlment. Nem így Thébai-ban ("Szent Háromszáz"), főleg Spártában, ahol a pederasztia a katonaélet, kollektív nevelés része volt (Találóan írta valaki, Spárta egy nagy katonai kiképzőtábor.). Más úgy értelmezi, a fiatal nevelő, kiképző, a kamaszok ideálja, afféle lelki vezetője lehetett. Plutarkhosz "Párhuzamos életrajzok" - ban említi; több spártai királynak, hadvezérnek volt bizalmasa, fiúszeretője. M. Foucault is ír erről, "A szexualitás történeté" -ben részletesen, bár -szerintem is - elfogultan.
Kardalaikon, kardalköltőiken (Alkman) kívül kulturális értékeket nem igen hagytak maguk után a Spártaiak.
Ám biztos: Delphoi-ban, a hellének közös ünnepein, áldozatbemutatást ők végezhettek először. Harctereken a főség őket illette.
* * *
Filozófusok majdnem mindig kihívóan egyedül éltek: Thalész, Hérakleitosz, Püthagorasz, Platón, Diogenész, Descartes, Leibniz, Spinoza, Hume, Kant, Schopenhauer, Nietzsche, a töredékes névsor.
Olvasmányaim szerint, az ókorban Parmenidésznek az eleai Zénón volt a fiúszeretője. A XX. sz.-ban L. Wittgenstein, M. Foucoult vállalták homoszexualitásuk. Legendás házaséletű (élettársú) filozófus volt Abelard Heloise -zal, majd J. P. Sartre és Simon de Beauvoir. (V. I. Lenint és N. K. Krupszkaját nem sorolom ide.)
Hogy is írta S. Kierkegaard: "Házasodj meg, meg fogod bánni, ne házasodj meg, azt is meg fogod bánni. Házasodj v. ne házasodj, mindkettőt meg fogod bánni; v. megházasodsz v. nem, , mindkettőt megbánod. Nevess a világ ostobaságain, meg fogod bánni, sirasd el, azt is meg fogod báni........." (S. Kierkegaard: Vagy -Vagy)
* * *
Gyakran eszembe jut egy az újpesti temetőben látott sírkőszöveg: " Atomokból lettünk, most újra azzá válva kerengünk a világmindenségben céltalan"
A kozmosztörténelem-jövő egyik szcenáriója: lassan kihűl a mindenség, csak fénysebességgel száguldó fotonok és hasonlóan gyors neutrínók maradnak belőlünk (akkor már nem tudunk lehajolni, hogy megszagoljunk egy rózsát
teszi hozzá egy ausztrál asztrofizikus).
Végül a nevető Démokritosznak lesz igaza? "Csak a zuhanó atomok és az űr van". Ilyen lesz nyugtalan életünk otthona időtlen időkig? | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 20. | [tulajdonos]: legfájóbb mondatok egyike | 2016-07-31 00:44 | Buzgó filológusok kikutatták Platón dialógusaiban kétszer írja le saját nevét.
Mindig mestere, Szókratész maszkján át szól hallgatóihoz (kiv. utolsó két műve: Kritiasz, Törvények)
A kétszer említett hely - gondolom - a következő:
Az őt halálra ítélő törvényszék előtt mondja Szókratész:
"Ha volna vagyonom pénzbüntetést javallanék, akkorát, amit ki tudnék fizetni. ...Talán tudnék fizetni nektek egy ezüst minát: ekkora összeget indítványozok tehát.Ez a Platón itt, athéni férfiak, meg Kritón, meg Kritobulosz és Apollodórosz arra biztatnak, hogy harminc minát fizessek - ők majd kezeskednek."
(Szókratész védőbeszéde, 38.b.)
A másik párbeszéd a Phaidónból való:
"Ekhekratész: Te magad is ott voltál Szókratésznél, amikor kiitta a mérget vagy másvalakitől hallottad?
Phaidón: Magam is ott voltam, Ekhekratész.
....
Ekhekratész És mondd, Phaidón, kik voltak akkor ott?
Phaidón: Hát ez az Apollodórosz,........Menexosz, meg más helybeliek; Platón azonban azt hiszem beteg volt" ( Phaidón, 57.a, 59b)
Szókratész hosszú ideig volt siralomházban. A fenti részletben Phaidón egy tucatnál több embert név szerint, többeket névtelen említ a látogatók közül.
Valószínűnek tartom, Platón később úgy érezhette, cserben hagyta mesterét utolsó óráiban.
Önvádra (tanítványi szerénységre?) is utalhat az a szerep, amit magának szán tanítója mellett hatalmas életművében.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 19. | nélküled: mondat | 2016-07-30 18:06 | | ' "Platón nem volt ott." Ez a világirodalom egyik legfájdalmasabb mondata.' Miért? | |
| 18. | [tulajdonos]: Európa anyánk | 2016-07-30 14:23 | "Szívünk van, agyunk és hajunk.
Szerelmek, ezer vágy. Millió bajunk.
Lótetem. Zörgő Európa-váz. Halott anyánk.
A Boldogasszony egy szava. És por valánk.
.....
Itt lüktetünk most még mostohán.
Lehet, hogy almavirágzásunk korán
jött, járt-kelt a temetők alatt,
a + - időben hatalmas lift haladt"
(Nagy Gáspár: Lüktetés a hullaházban, 1978)
* * *
(Mi lesz Európa anyánkkal?)
Három évvel Hitler uralomra jutása előtt megjelent egy spanyol szerzőtől egy könyv, "Tömegek lázadása" címmel. Eszerint az addigi elit vezető szerepét átvette a tömeg, a kultúra helyett a szórakozást, a termelés hamis dicsőségét, fogyasztást preferáló új vezető réteg. Az "átlagember" uralma jött el. Eddig első-, másod-, harmad - negyed osztályú vonaton utazhattunk, most már csak harmadosztályún. Ebben a környezetben születnek meg a liliputi Hitlerek, törpe Sztálinok, kis Chaplinek.
(Fél évszázaddal korábban egy magányos német klasszika -filológus Európa kulturális értékei elvesztése miatt pánikolt. Félrevert harangjait igazán csak az első vh. - ban hallják meg. A messzelátó, minőségi, eszméket alkotó, azokért áldozatot vállaló emberek elvesztését fájlalta.)
Térjünk vissza a XX. sz. derekához. Jön a rémálom.
Majd a hidegháború. Ezt jól jellemzi C. Fr. von Weizsacker bon mot -ja: "Hitler elment, a bomba maradt." (természetesen, hidrogén, plutónium, atombombáról van szó.)
A bomba -bármilyen ellenkező híreszteléssel szemben - a fizikusok "ajándéka" a századnak.
A fogyasztó, az istenadta fogyasztó egyre inkább a technológiai fejlődés bűvkörébe kerül, az utakon T- Modellek, Volkswagenek, közegészségügy javul, nukleáris fenyegetettség nő, zöld mozgalmak ébredeznek. Utazási lehetőségek bővülésével az idő lerövidül és -lassan- elveszik.
"Adjatok tv -t, hamburgert, colát és semmi duma szabadságról meg a felelősségről!" - von párhuzamot kora átlagembere és a "Panem et circenses!"-t követelő római polgár között A. Huxley.
Egy Amerikában élt magyar gondolkodó szerint J. Cocteau, francia költő sora fejezi ki legrövidebben a múlt századot.. "A butaság gondolkodni kezdett."
Aztán a 60 -as évek. Négy liverpooli, munkáskörnyezetben felnőtt fiatal géprombolókat idéző indulattal -melodikusan- harsogja: "Twist and shout! "Tvisztelj és kiabálj!
1968 diáklázadások, főképp Amerikában hippimozgalom ideje (Üvöltés, ill. Dühöngő ifjúság generációja).
Ez idő tájt tanít a californiai Berkeley Egyetemen kora meghatározó filozófus fenegyereke, az ismeretelméleti anarchista, P. K. Feyerabend.
Kritikai szelleme, gazdag ismerettára (s humora) révén népszerű szerző, előadó lett, aki ahová nyúlt, szinte kő kövön nem maradt. Módszerről szóló könyvének híres, jelszóvá lett zárómondata. "Anything goes." "Minden elmegy." (Ő fedezi fel -néprajzosok után - a harmadik világbeli kultúrák értékeit.) Elmondása szerint egyik előadása közben, ahol zömmel latin - amerikai diákok ültek, jött rá, valójában ők kulturális kizsákmányolás részei. Majd a szánalma indítja arra, a fehér ember gőgjéből, hübriszéből engedve, utánanézzen ezeknek a lesajnált kultúráknak.
(Eszembe jut Cousteau kapitány Tűzföldön, egy öreg indián egy hangon szóló énekéhez fűzött kommentárja: "Ez még zene.").
A tudományfilozófus, racionalitáskritikus Feyerabend 1994- ben Svájcban halt meg. Tíz évvel élte túl kortársát, M. Foucoult-t, aki hasonló nézőpontokból ,figyelve hasonló látleletet készített -még történeti műveiben is - koráról.
Ő életművük zenitpontja után fél évszázaddal nem tudok jelentős gondolkodóról, akinek életműve olyan kilátótorony lenne, ahonnan belátható, értelmezhető a mai kor.
| |
| 17. | [tulajdonos]: Philosophina | 2016-07-29 16:55 | Zenében Mozartig, filozófiában Platónig mindenevő vagyok.
* * *
Bárkit nevetségessé lehet tenni: az okosan hallgatókat is.
* * *
A bűnöző az igazságot ismerve követi el a tetteit,
a tévelygő az igazság hiányában lesz bűnös.
* * *
A jó költő igazsággá hazudja önnön valóságát.
* * *
József Attilát különösen foglalkoztatta igazság, valóság kapcsolata.
"Te jól tudod, a költő sose lódít:/ az igazat mond, ne csak a valódit,"
v.
"Költő vagyok - mit érdekelne/ engem a költészet maga?/ Nem volna szép, ha égre kelne/ az éji folyó csillaga."
v.
"Magamtól tudom, mi jó/ s hogy egyre megy szappangolyó/ vagy égbolt van fölöttem." "...hisz a valóság elpereg/ és megmarad a látszat."
F. G. Lorca valóság - kép kettősségét páratlan szép metaforában jeleníti meg:
"Víz mélyében
szavak, szavak úsznak,
víz tükrében
a telehold fürdik
merészen-
irigyli a másik:
az égen.
Gyermek áll ki
a löszre:
lát két holdat, fölkiált:
Éj, a cintányért csattintsd össze!"
* * *
(Két költői manírról) Az egyik fölfújja szerepét, előszeretettel használ elnagyolt, bombasztikus kifejezéseket. Ritmusai egyszerűek, gyorsan pergők. Szónokias. Ürességét nagyhangúsággal palástolja. Plakátszerű, pátosszal teli terepen, univerzáliák (Béke, Szeretet, Isten, Gonosz) közt érzi otthon magát. Ha szerénynek mutatkozik, akkor is nagyot mondva teszi azt.
A másik alkat szerepvesztő, kapkodó, szangvinikus. Zavarja az egyszerű, átlátható környezet. Ami érthető, azt igyekszik érthetetlenné tenni. Göböt, csomót köt mindenre, még a kákára is. Fél, hogy felismerik ürességét, ezért a végletekig absztrahál, fehér papírra fehér szavakat ír, csendet komponál nagyothallóknak.
Versolvasás közben megáll, elmagyarázza a kényes sorokat. Majd a magyarázathoz is lábjegyzetet fűz.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
