NAPLÓK: Philosophina Legutóbbi olvasó: 2024-11-23 06:36 Összes olvasás: 865523. | [tulajdonos]: kapkodás, fény | 2016-08-04 17:46 | Visszanézem naplómban írt gondolataim bolhacirkuszát, kelletlenül veszem észre, legutóbb elírtam Simone (!) de Beauvoir nevét, elhagyva a néma "e"- t. Különösképp kínos egy feminista írónő esetében.
@
A naplóírás adott felületen nagyobb koncentrációt követel, így a mondandó retorikai szintje is megemelkedik. Öntudatlanul a jelenről emlékezetvázlatot -, térképet készítünk, amivel a múlt eseményeit előhívjuk. A múlt tényei, viszonyai ugyanazok, csupán a sablon, a térkép lehet rossz (léptéke, arányai, pontos helyszínei.)
@
A gyerekkor rám gyújtott - és már el nem oltható - házából rendszeresen, képek, hasonlatok lángjai közt, kimenekülök a fogalmak tisztására. Majd a józan ész adta poroltókkal, locsolócsövekkel visszasomfordálok, hogy végleg berendezkedjek ott.
@
Az igazság végső biztosítékát (kritériumát) van, ki a tapasztalatban, s abból leszűrhető következtetésekben, van ki végső igazságokban, s belőlük adódó magyarázatokban leli meg. (A filozófia nyelvén az előbbiek az empíristák. "Minden hattyú fehér." - mondják tapasztalataik alapján, míg nem találnak egy fekete hattyút. Az utóbbiak a racionalisták, törvényes apjuk R. Descartes. Ő úgy gondolta: bármiben kételkedhetem, de amíg kételkedem biztos, hogy gondolkodom. Ha gondolkodom, akkor létezem is. Mai szkeptikusok ellenvetik: hihetem, hogy gondolkodom, miközben egy szuperintelligens számítógép szimulációja vagyok.).
Mi alapján döntöm el, egy kritérium helyes-e? Van-e a kritériumnak kritériuma? További kekeckedés helyett egy történeti válasz: A "kritérion" kifejezés eredetileg törvényszéket jelentett. Aki fölött nem döntött senki. Ugyanitt találom a szótárban a "kriszisz" szót. (jel.: megkülönböztetés, választás, szétválasztás.) Helyben is vagyunk.
@
(Fény, fény, fény) Nem imádkozom. Tegnap este, elalvás előtt kutakodtam, milyen fényélményeim voltak. Három eset jutott eszembe.
Pannonhalmán gregoriántáborban voltam. Este a vesperason olyan szögben ültem, hogy láttam az oltár mögötti színes ablakon, amint megy le a Nap, szűrt fénye bevilágítja a templomot, homályban hagyva zugait. Úrfelmutatáskor a pap, mikor fölemelte az ostyát, a Nap az ostya mögött volt épp, s úgy tűnt, mintha a szerzetes a kezei közt tartott fényről mondaná: "Ő ugyanis azon az éjszakán, amelyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret..."
Adriai -tenger egyik öblében már mélyen beúsztunk sógorommal (mindketten a Dunán tanultunk vízen járni), az először látott tenger hullámzó nagyítóként közel hozta a a fenekén levő algákat, homokot, tengeri uborkákat. Aztán sötétült a tengeralja. Kíváncsi voltam. Alábuktam. Nyitott szemmel egy darabig láttam, aztán akár sötét barlangban lebegnék, néhol vékony, hosszú kardpengeként megvillant a fény, nem is barlang, templom ez, arany falakkal, itt született az élet, gondoltam, mikor eszembe villant az előző nap látott, parton közszemlére kitett, elejtett kisebb cápa. Ijedten jöttem a felszínre, s bizony csak nehezen értem partot.
Hosszú betegség után kezdtem újra dolgozni. Kórusból - ahol Gounod Misét gyakoroltuk- jöttem velem egyfelé lakó kórustárnőmmel haza. Most a szokottnál hosszabban beszélgettünk. Máskor igyekeztem lerázni. Meglepett a figyelmessége, s meglepődtem magamon is, értékeire mért szántam eddig kevés időt? Már nem emlékszem otthon mire gondoltam, talán még a zene hullámzott bennem, a nő nyugalma, békessége. Egy pillanat törtrésze alatt támadt a világosság. Fény gyúlt. Hosszú- hosszú évek után újra itt van Isten mellettem - érezhettem. Ahogy zenei szólamok együtt harmóniában szólnak, felhangot adva, v. mint a keleti történetben a vakok - kik azt hiszik, hordót, legyezőt, csövet, oszlopot tapogatnak- ráeszmélnek elefántot érintenek, röviden valahogy így állt bennem eggyé az elfelejtett Ismeretlen Isten. Aki ott van a szentmisében, a Kyrieben, a Glóriában, a Sanctusban, az Agnus Deiben.
Tudtam, másnap misére kell mennem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|