NAPLÓK: Sáfély Legutóbbi olvasó: 2024-04-26 22:16 Összes olvasás: 16373| 145. | [tulajdonos]: Dekameronom | 2022-08-16 10:32 | Mórotz Krisztina: A féleszű csődör, meg a falu
Egyszer régen, volt a faluban egy féldüddő* ember. Az inge zászlóként lobogott utána, amikor a falu kicsi házai között járt, kelt, vállán az elmaradhatatlan kapával. A parasztok gyakran felfogadták cukorrépát vagy kukoricát kapálni. Na de, volt ezzel egy kis baj is, mégpedig az, hogy állandóan kanos volt az istenadta, és hát mi maradhat faluhelyen titokban? Persze, hogy minden asszony fülében ott zsongott az a bizonyos bogár. Hamar rá is jöttek arra, hogy amikor a férfiak elmennek a vasúthoz talpfát csiszolni, akkor vígan lehet a kukoricásban etetni az éhes bulákat. Állva, vagy fekve kettyinteni ezzel a fáradhatatlan kujonnal.
A baj ott kezdődött. hogy, ha váratlanul arra evett a fene valakit, ahol éppen zajlott a mifene, hát ez az istennek se akart leszállni a fehérnépről, sőt átkozódni kezdett, hogy a beste, kurvaanyád, most már pedig maradsz, ahol vagy és csak tolta-vonta a termetes szerszámját.
– Hogy húznám már ki a jót a valagadból, meg a málnásbúl, amikor olyan jó az nekem is, mint neked!
Aztán, legtöbbször azért kisvártatva mégis kirántotta a vendégoldalt a nagyot cuppanó nedves muffból és megmarkolva rántott rajta még kettőt és gúnyosan a némber szeme közé spriccelte az aznapi termést. Nem igen volt már olyan pina a faluban, ahová Karcsi be ne köszönt volna.
Telt, múlt az idő, míg nem, emberünk megismerkedett a falusi búcsúban egy szűzlánnyal, legalábbis így vallott magáról a törékenynek egyáltalán nem mondható nagy farú, tenyeres talpas asszonynak való. Emberünk vett is néki a bábosnál egy mézeskalács-szívet, meg egy másik kalácsot is, amire az volt írva, hogy: ”Hideg málé, túró van, nem bírunk a fúróval!„ Na, ezt a gorombaságot, amikor meglátta a szűz, keserves rívásba fogott, pedig örökké viszketett neki.
– Ne itasd már az egereket! – mondogatta Karcsi. Próbálkozott mindennel, még a peckét is dörzsölgette, mint afféle biztos és vigasztaló pontot, de a szűz csak rítt keservesen.
– Hát mér vagy olyan málé? Adj hát a Karcsinak egy jó kis ebédet a sunából! – tanácsolta az asszonynép.
– Minden férfinak az kell! Aztán majd jól megtömi, mint a libát. Te meg kiszídd neki katonásan! Egy cseppet ne hagyj benne!
Karcsi számára a biztos kúrelást a nagypofájú Mari jelentette, mert nem tudott ő olyan rosszkor érkezni, hogy a dúspinájú asszonyságnak ne lett volna jó, ami jó. Na meg még megtoldotta egy deci páinkával, amit 60 fokosra főztek fel cseresznyébűl. (Ezért hőbörgött minduntalan Maris az urával, mert délutánra már az árokban döglött szerencsétlen, és ette a füvet kínjában. Maris meg fogta a talicskát és belevonszolta, szegény marhát és nagy kárálva hazatolta.
– Szarnál sünt! – ordította két nyögés között. – Éjjel megint bűzlesz majd, és fingasz orba-szájba! Ej, hogy a jóanyám is ehhez a hasas mangalicához adott, aki ilyen isten barma, azzal a macskanyomorító pöcsével! És még ez csorgatja a nyálát a nyápic fokhagymagerezdek után, ahelyett, hogy építené a vasutat a többi golyhóval!
Na de, jött az egyenlítés. Szépen pocakosodott a Maris, mindenki láthatta, persze mindenki tudta is, hogy az biz nem az ura fullánkjától kerekedik, oly annyira, hanem a Karcsi dákójától. Az meg csak jött, ment énekelve, az egész falun át, valami ilyesmit dudolászva, hogy: Aggyá nékem páinkát! Ne bánd Maris, ha a pajti ugat, a tüzes cunádhoz vezesd a farkamat! Mire aztán megint a nagypofájú asszonyság elé került, látja ám hogy sistereg a pára.
– Elmész ám a jó büdös francba, – sziszegte Maris, – fölcsináltál barom!
– Hát, ami azt illeti fájintos lesz a gyerek. Az urad örülhet, mert végre pulya került a házhoz! Oszt, tudod-e, hol van most az urad? – kérdi vigyorogva Karcsi. – Hát gyakni ment az én kurvámmal, láttam őket a tengeriben! Maradj veszteg, a nyitott bugyogó meg a rumos rongy a kukorica címerén csúfolódott, ezek még akkor is csinálják, ládd, amikor vérezik a kurvám! Véres hurka, Maris, jó kis véres hurka, majd beletörli egy tengeri levelébe a kapitányát, be ne vedd este a szádba! – kuncogott bárgyún azzal mosdatlan képével.
– És a gyerek?
– Ehh, faragok neki tulipántos bölcsőt, aztán megnyugosztok. Te Maris, eszedbe ne jusson megtépni az enyim-kurvát! Gyökeret verek a testébe! És 12 pulyát akarok tűlle! Lesz kis házunk, pajtaszéna, és akkor csinálja, amikor én akarom. Vérbő asszonnyá teszem! Ring annak a fara, ahogy köll, te már úgyis 40 éves vénasszony leszel! Örülj málé, hogy a faszom fiat adott neked! Na, de addig is gyere Marisom! Most még a te csipejed ring, mint a nád! Engedd szabadjára kezem, hadd nyúljak alád!
Amikor aztán hazajött a tilosból a Maris ura, az kapta magát és elszaladt a menyecskéhez és kikapta a bugyigójából a véres pólyát, amihez zöld levél darabkák tapadtak.
– Itt van-e, büdös cafrangos, céda! – azzal beledobta a lekvárba a bizonyítékot. – A jó isten verjen meg halálod napjáig, a gyereked feje legyen ferde, és most megtudja a falu, hogy mit csináltál az urammal! – aztán, ahogy jött, úgy haza is viharzott a némber.
Telt múlt az idő, a poros falucskában minden leány, asszony előbb, utóbb csak kigömbölyödött, annak rendje, módja szerint. Aztán meg így vagy úgy világra is hozták a pulyákat a kismamák.
– Én biza, az árokparton szültem meg a fiam, – dicsekedett hosszúlábú Rozi – mer akkor gyütt rám, nem volt nékem időm bemenni a kepébe, seháse. Aratáskor volt és egy marék szalmán, amit kévébe kötöttek. Azon látta meg a napvilágot a gyerek.
– Az enyim meg ágyban. Jön, jön éreztem, én azt és ordibáltam, de a külek csak nem akart kijönni, már kékült a feje, de azért jó gyereket csinált féldüddő, csak alszik meg eszik a kis Kari, s jókat trottyant közbe.
– Az enyim meg sokat rí, de páinkás ronggyal dörzsölöm át az ínyét oszt, szépen lenyugszik.
Nincs az a jó, ami egyszer meg nem szakadna! Az történt, hogy a féldüddő megelégelte falu összes asszonyát és mind a huszonkét gyerekit, és eltűnt a nagy lankadt farkával a retkes, szakadt gatyájában. Senki se tudja miért. Így aztán, ha az asszonyok pecke viszket, befogják az urukat, néha a szomszédot, meg jó ismerőst is. A falu erről híres, a sok éhes nunáról meg a méretes karókrul. Tudja minden fehérnép, hogy ott csak le köll gurulni a Somló hegyről, máris karóba van húzva az asszony. Persze, hogy megtanulta itt minden szűz, hogy mi a jó?
*féldüddő > féleszű | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
