Szokolay Zoltán verses füzete: OTT és ITT

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2843 szerző 38733 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

P. Ábri Judit: Hála a szerelemért
Tóth János Janus: Hervadó kokárda
Tóth János Janus: Nyárvég
Tóth Gabriella: Puff neki
Tóth Gabriella: Ritka fillér
Tóth Gabriella: vacak
Tóth Gabriella: közöny
Filip Tamás: Leltárhiány
Filip Tamás: Pálma
Filip Tamás: Állásinterjú
FRISS FÓRUMOK

Gyurcsi - Zalán György 18 perce
Csurgay Kristóf 16 órája
Serfőző Attila 18 órája
Mórotz Krisztina 19 órája
Vezsenyi Ildikó 1 napja
Cservinka Dávid 1 napja
Ötvös Németh Edit 1 napja
P. Ábri Judit 1 napja
Kiss-Teleki Rita 2 napja
Szakállas Zsolt 2 napja
Busznyák Imre 2 napja
Bátai Tibor 2 napja
Tóth János Janus 2 napja
Farkas György 2 napja
Tóth Gabriella 3 napja
Karaffa Gyula 5 napja
Vasi Ferenc Zoltán 6 napja
Egry Artúr 7 napja
Gyors & Gyilkos 8 napja
Pálóczi Antal 10 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 21 perce
Bátai Tibor 8 órája
nélküled 10 órája
Minimal Planet 14 órája
A vádlottak padján 19 órája
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 1 napja
Gyurcsi 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
Janus naplója 3 napja
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 5 napja
mix 5 napja
Ötvös Németh Edit naplója 9 napja
négysorosok 9 napja
Zúzmara 10 napja
Bara 10 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Szokolay Zoltán verses füzete
Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 05:23 Összes olvasás: 13216

Korábbi hozzászólások:  
88. [tulajdonos]: OTT és ITT2020-08-08 20:27
.

OTT ÉS ITT

„Thanatosz athanatosz”
(Salvatore Quasimodo)


Ott

Tisztán emlékszem, állt ott valaki
az ablakmélyedésben mozdulatlanul,
csak sziluettjét mutatta a fény,
hunyorogtam, hogy felismerjem őt,
szerettem volna megszólítani,
de felörvénylő idegen erők
elvonták róla tekintetemet,
elfordították gondolataim
testvéremtől, mert ő volt, már tudom,
csak köszönteni nem maradt időm,
csak átölelni nem volt alkalom
a meg sem fogant, meg sem született,
és ennél fogva meg sem is haló
ikertestvért, ki évtizedekig
ott állt és látta lépéseimet,
a telepített akadályokat,
hívó csapdákat, éles köveket,
előre tudta tévedéseim,
s nem hallottam, ha figyelmeztetett,
mert siettem, mert senkitől se féltem,
magam alkotta szabályok szerint
szerettem Isten teremtményeit
és nem tudtam, hogy ő az én testvérem.

Igyekszem, kérem, ne lökdössenek,
már ezt a verset is csak suttogom.
Értem jöttek e fémarcú pribékek,
akik vezetnek, mint egy elítéltet
a betonszürke, üres udvaron.
Összecsengések, ritmusképletek,
hiába mondom, nem segítenek,
nem érthetem, kivel hová megyek,
sem azt, hogy hová hogyan léptem,
miben hibáztam, miben voltam vétlen,
mit játszott velem ez a hatalom.

Csak néz utánam, néz a jobbik énem,
s mikor a villanófény fejemre lecsap,
ő majd akkor is köztetek marad,
szoborrá válik pillanat alatt,
ott áll egy ablakmélyedésben.


Itt

Mikor a határt végül átléphettem,
akadt, tudom, ki koccintott a hírre,
és elégedetten vigyorgott: „na végre”,
nem sejtette, hogy mindent hallok, látok,
azóta is a világhálón lógok,
de nem fájnak a gúnyos nekrológok,
mert jött az ének, napkorongig zengett,
hogy „ettől az elittől nem kérek kegyelmet”
és visszafojtott lélegzettel, ébren,
a helyzetemhez illő fegyelemmel
lakom e láthatatlan létben,
magamnak mondva: íme hát az ember,
ki nem vágyódik többé már semerre,
csak itt pihen, csak mozdulatlan fekszik,
összpontosítva, ahogy soha eddig,
bár kristálytiszta logikával értem,
hogy nem észlelhetek hangot, se mozgást,
mert nincsen itt már idő, nincsen tér sem,
nincs jel, se tett, se megváltás, se szándék,
de koncentrálnom kell nagyon erősen,
mert valamit még fölfedezni vágynék,
egy pillanatnyi rezdülést, egy apró
életjelét a teremtés rendjének,
a fölrobbanthatatlan szeretetnek,
a szét nem bontható szimmetriának,
és antropomorf, élő istenemnek,
ki volt, van, lesz, mert lennie kell mégis,
nem hagyhatott a rombolókra mindent
szabálytalanul, felelőtlenül,
valaki hátha van még ott, vagy itt lent,
a bonthatatlan, ismeretlen, néma,
a „csak az övé” másik mindenségben,
ahová hulltam én is, élni, élni, élni,
emberek nélkül, végleg egyedül.

Minden maradék erőm összeszedve
innen kell üzennem a gyilkosokról,
vegyétek észre: voltak, vannak, lesznek!
Mosolyognak, hogy imádjátok őket,
és megbocsátanak majd minden áldozatnak,
s ti önfeledt, vad ünneplésbe kezdtek,
mert játszmáikról fogalmatok sincsen.
Figyelmeztetnék mindenkit, vigyázzon,
de nem remélhetem, hogy lesz, ki hallja.
„Párbeszédünk elnémult. Most már
lehetséges a képtelenség”. Ez éltet, Salvatore.



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-04-18 08:29 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-04-27 06:38   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2024-04-26 23:02   Napló: Hetedíziglen
2024-04-26 22:46   Napló: Hetedíziglen
2024-04-26 22:12   Napló: Bátai Tibor
2024-04-26 20:26   Napló: nélküled
2024-04-26 15:58   Napló: Minimal Planet
2024-04-26 14:55   új fórumbejegyzés: Csurgay Kristóf
2024-04-26 14:23   új fórumbejegyzés: Csurgay Kristóf
2024-04-26 12:37   új fórumbejegyzés: Serfőző Attila
2024-04-26 12:06   új fórumbejegyzés: Csurgay Kristóf