NAPLÓK: Nő a lámpák mögül Legutóbbi olvasó: 2024-05-03 12:09 Összes olvasás: 35295| 122. | [tulajdonos]: Nőkeményen | 2011-05-01 07:43 | Nőkeményen
Te olyan kemény nő vagy, hallom gyakran, és azt is, hogy irigyelnek. Pedig dehogy vagyok én kemény, csak becsapom őket a magamkészítetette álcámmal. Az elmúlt években annyiszor bújtam már bele, hogy lassacskán hozzám nőtt. Tudom, ez mit jelent. Sérült nő vagyok. Szerepjátszom, hogy megvédjem magam, és elrejtsem érzékenységemet. Ebbéli nagy igyekezetembe beleszürkülve és szétfolyva simulok környezetembe. Néha még meg-meg csillannak színeim, ha nem várt sugárban esik rám a fény, de amint tehetem, visszaigyekszem az árnyékba, elrejteni fel-feltörő érzelmeimet. Bújócskázom, nehogy meglássanak, nehogy felismerjenek, nehogy bántsanak. Hogy mióta játszom így? Már idejét sem tudom. Annyi biztos, hogy valamikor megromlott a házasságom, mégpedig úgy, hogy észre se vettem. Ezért ma már úgy gondolom, akkoriban is játszhattam, otthon a mindenre odafigyelő, a szeretetetölelést és biztonságot nyújtó anyát, feleséget, szeretőt, a munkahelyemen pedig a beosztottak és a főnök érdekeit egyaránt képviselő vezetőt. Túlságosan belefáradhattam a játékba, másképp nem történt volna meg az autóbaleset. (Erre is csak évekkel később, már az új életemet játszva döbbentem rá.) Amikor a kanyarban elvesztettem uralmam az autóm felett, és láttam közeledni a kamiont, nem féltem. Tudtam, hogy meghalok, és ettől a felismeréstől kezdve a már minden mindegy nyugalmát éreztem. Azt hiszem valamiféle ősi életösztön vezérelelhetett, amikor mégis rántottam kettőt-hármat a kormányon. Ezekkel a határozott mozdulatokkal mentettem meg saját életemet. A baleseti sebészeten aztán újra hinni kezdtem. Elhittem az orvosomnak, hogy valamit még nem végeztem el, valami fontos dolgom van, ezért maradhattam itt. Azon a napon hoztam meg fájdalmas döntéseimet, és verseket írni is aznap kezdtem. Megszállottként használtam ki, hogy az interneten ráakadtam néhány fiatal költőre, akiktől az írás fortélyait próbáltam ellesni. Fontossá vált számomra, hogy jó költő legyek. Kinek is akartam mindezzel bizonyítani? Magamnak. Mit is? Hogy képes vagyok megfelelni. De kinek, vagy minek kell megfelelnem? Két évembe telt, míg végre beismertem, magamnak, csak a szeretetet hajszolom. Azt akarom elérni, hogy rám is legyenek végre büszkék, leginkább a szüleim, akikkel fiatal felnőttként szembeszálltam, nem teljesítve azt a vágyukat, hogy a lányukból jónevű ügyvéd legyen. Ezzel a felismeréssel megbirkózva tanultam újra a hitet önmagamban, és abban a nőben, aki lassacskán merészkedett elő belőlem. Eleinte félénken, lesütött szemmel, majd egyre magasabbra emelt fejjel szemlélődtem körbe a világban. Kezek nyúltak felém. Volt, amelyiket elfogadtam. Mertem szeretni, és elhittem, sok-sok év után először, hogy szerethető vagyok. De soha nem hagytam, hogy karácsonyfává díszítsenek olyan tulajdonságokkal, amik nem az enyémek. A cicomázási vágy legelső jelére kiléptem a kapcsolatból. Majd engem is utolért a szerelem, és nem vettem észre, hogy én aggatom tele üveggömbökkel az emberem. Idővel minden karácsonyfa összeszárad, meghajlanak ágai, és hiába ragaszkodik az emberlánya a meghittség illúziójához, nincs olyan reggel, hogy egy-egy leszánkázott üveggömb ne heverne a a lába előtt. A kemény nő pedig tudja, a karácsonyfák nem fenyők, a kemény nő tudja, a fenyők csak a szabadban nőhetnek az égig, és egy kemény nő nem fél kiköltözni az erdőbe, ahol nincs szükség álcákra és nem kell ábrándokat vetítenie karácsonyemberre. A kemény nő tudja, az igazi keménység az, ha sírásra és nevetésre vetkőznek a fák. Kemény nő vagyok? Majd ha én is ott állok csupaszon, akkor leszek kemény nő, ugyanakkor nőiességemben lágy.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
