NAPLÓK: Nagy Zoárd mesél Legutóbbi olvasó: 2026-05-10 21:14 Összes olvasás: 8414| 27. | [tulajdonos]: … Engedem hadd menjen | 2019-01-24 12:13 | … Engedem hadd menjen
1.
Hadd menjen
Szeretek síelni. Apuék tanítottak meg, még öt éves koromban. Aztán kamaszként áttértem a boardra, és hosszú ideig csak azt nyomtam, de tavaly úgy kidurrant a térdem, hogy visszaváltottam a lécre. Azt hittem sokkal nehezebb lesz, de az első nap második órájában már mentem, mint a meszes. Apu próbált a nyomomban maradni, nem nagy sikerrel. Igaz, előző évben rommá törte egy szerencsétlen esésnél a térdét, azóta óvatosabb duhaj. Azért bejött velem a gyorsulási pályára, de a hatvanat is alig érte el (én hetven felett repesztettem).
Kicsit ciki is volt, nem akartam volna ennyire lealázni. Persze, a korához képest nagyon jól megy még neki. Imádom a száguldást a lejtőn, ha igazán nekiengedem, olyan, mint ha én is versenyt futnék a széllel.
2.
Engedem, hadd menjen
De jó lenne már kilépni kicsit a verkliből. Nagyon várom a jövő hetet, elmegyünk pár napra síelni, csak hármasban, Ági, a feleségem, Dzsoni, a fiam, meg én. Most, hogy Dzsoni is visszatért a síeléshez, ugyanazokat a pályákat tudjuk csúszni, igaz, rendre várnia kell ránk.
Bárcsak indulhatnánk már. Sajna addig még cipelni kell a hétköznapokat.
Holnap újra bemegyek a kórházba az Öreghez, gyomordaganattal műtötték, a nyolcvankilencedikben van.
Ma meg …! Bejön az egyik fiatal kollegina, három éve van nálunk, hogy fel akar mondani. Nagyon sajnálja, mert nagyon szeret itt nálunk, de értsem meg, hogy a kölcsön így, meg a részletek úgy, a konkurencia ráígért a fizetésére, és neki minden forint számít. Utálom a szituációt, de megkérdezem, hogy mégis mennyi pénzről beszélünk. Amikor megmondja, egyből látom, hogy közel 70%-os bérfejlesztésről lenne szó. Hogy is tudnám én ezt eladni a többi kollégának, ha egyáltalán akarnám is? Ráadásul tavaly már eljátszotta ugyanezt, akkor egy másik konkurenssel, csak akkor még egy kisebb emeléssel itt tudtam marasztalni. Egyébként helyes teremtés, értelmes, szorgalmas, mindenki szereti. Próbálom magyarázni neki, hogy annak a cégnek igen rossz híre van, menekülnek az alkalmazottak, mert az utolsó csepp energiát is kiszipolyozzák belőlük, de csak a vállát húzza, hogy igen, ő is hallott ilyet, de nagyon kell a pénz.
Aztán arról beszélnék, hogy a munkahelyen töltjük az életünk harmadát, az ébrenlétünk felét, és hogy a munkahely (reményeim szerint) nem csupán egy pénztermelde, hanem annál sokkal több. És azt is megkérdezném tőle, - persze, minden hasonlat sántít -, hogy vajon a férjét is odahagyná-e, ha egy pénzesebb pasi bukkanna fel a láthatáron, vagy mit szólna ahhoz, ha majd egyszer a születendő lánya azzal állítana be, hogy a Vivi sokkal több zsebpénzt kap, mint ő, és mostantól inkább ő is a Réka néni gyereke szeretne lenni.
De e helyett csak legyintek magamban, aztán azt mondom: Rendben!, és behívom a jogászt és a könyvelőt, hogy intézzék a szükséges papírokat.
3.
… engedem, hadd menjen
Nagyon csikarnak a beleim! Hiába nyomom ezt a rohadt csengőt, csak nem jön a nővér. Persze miért is pont emiatt rohanna, ha már akkor nem rohant. Még a műtét előtt voltam, mikor a szobatárs rosszul lett. Szegény kisöreg. Milyen relatív is ez, otthon én vagyok az Öreg, a kisöreg meg 93 volt, néggyel több, mint én. De már csak volt. Valahogy összekászálódtam, és kimentem a folyosóra, mert a csengőre persze akkor se reagált a kutya se, és el is csíptem egy nővért, de az elsipircelt, hogy majd jön. Mire visszaértem, addigra a kisöreg az ágyról is leesett, és nem láttam emelkedni a mellét. Na, vissza a folyosóra, a nővér addigra felszívódott, el az orvosi szobáig, mondom az ügyeletesnek, szerintem meghalt a kisöreg. Rám üvölt, hogy micsoda érzéketlenség, miért nem szóltam előbb, ha meghalt, miattam halt meg!
Mit lehet erre mondani?
Most meg itt kínlódom, felkelni nem tudok, az ágytálat meg nem érem el. Legalább Ági, a lányom itt lenne. Minden nap bejön, de most, amikor kéne, akkor sehol sincs. A tanszéki demonstrátor is elment már, örülök, hogy meglátogatott. Hogy van, a professzor úr? Micsoda kérdés. Mindenhonnan csövek lógnak belőlem. Cseréljünk, majd meglátja, gondolom.
Nagyon csikarnak a beleim! Tegnap is majd egy órát szenvedtem, mire végre előkerült a nővér. Csengetek, mint a bolond villamos, de hiába. A lányom - hogy is hívják? -, az se segít, mióta behoztak, az orrát se dugta ide. A vejem, annak is csak a munkán jár az esze, meg a síelésen. Meg vagyok én áldva a rokonaimmal.
Nagyon csikarnak a beleim! Minden nap ugyan az. Már nem tudom, mióta vagyok itt, mintha állandóan kakálnom kéne, de nincs hová.
Mióta a feleségemet eltemettem, egyedül vagyok. Milyen más is volna, ha legalább gyerekem lenne, meg unokám. Egyáltalán, kinek és miért próbálom még mindig tartani magam?
Szarok én már az egész világba.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
