Kedves Anikó, mivel nem sikerült magyar fordítására lelnem, és a saját spanyoltudásom az "I no habla espanol" szintjén áll, ismét lányomtól kértem segítséget, és az ő nyersfordítását imitt-amott átformálva született ez a fordítás. Annyit azért hozzáfűzött, hogy Nerudát fordítani nem a vágyai netovábbja, és a mondandó sem volt mindig kristálytiszta számára. Remélem, nagy bakit nem vétettem az értelmezés során. Ha netán (!?) Anikónak lenne a fiók mélyén egy (saját) fordítása, szívesen megismerném/nk.
Visszatérés
Vad hegyláncok, gránit ég, idegenek, ez, ez az én hazám, itt születtem, s itt élnek az álmaim.
A hajó azúron siklik, végtelen azúron, s a part-él a leghosszabb magányos vonal a világon, vonul és vonul a fehér homok, égre törnek, alábucskáznak a kopár hegyek, és a tenger mellett csak a magányos föld alszik rozsdabarna békében, tetszhalottként.
Amikor eltűnt a növényzet, és az édes zöld elhagyta ezeket a földeket, a nap perzselte magasából, kövek sója égette.
Azóta felszínre törtek ősi csillagásványok, a föld csontjai hevernek ott, és a csönd tömör, mint a kő.
Bocsássatok meg idegenek, bocsássátok meg magányunk semmihez sem mérhető voltát, ez sugárzik belőlünk.
Mégis, itt gyökereznek álmaim, ez a kemény fény az, amit szeretünk, és ki tudja, hogyan, kimért büszkeséggel, mint az éjszaka ásványaiban, él a dicsőség ebben az elnyúló fövenyben.
|