NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 02:20 Összes olvasás: 71786| 341. | [tulajdonos]: ... | 2019-01-31 14:53 | 2019. január 31.
Mi billent ki az egyensúlyból, mivel tudom magam visszaügyeskedni egy elfogadható állapotba. A perfekcionizmus összerántja az izmokat, az ürességben való ücsörgés, a pihenésnek nevezett semmittevés viszont engem nem pihentet. A hajnali kelésekért uszodával jutalmazom magam. Megveregethetem utána a kilazult vállamat: a mai nap sem telt haszontalanul. Azt hittem csak ennyi az egész. A dolgos lazulás és a vállveregetés. Ma rájöttem, hogy van még egy fontos hozadéka az uszodába járásnak. A nap leghasznosabb része az a pár perc, amíg a narancsbőrös, visszeres lábaimmal a medencéig eljutok. A heti kétszeri nyilvános meztelenkedés az öltőzőben és a zuhanyzóban. Látni magamon mások szemével az idő nyomait. A kendőmön, amit régebb a derekam köré tekertem, delfinek úszkálnak vörös korallok között. Elégnek találom mostanában a vállamra teríteni.
202019. január 30.
Levizsgáztattam a nyolc fős csoportomat. Jön tovább haladóra mindenki. Az a fiú iratkozott be legelsőnek, aki száz órával ezelőtt át akart menni mások csoportba, mert nem értett egyet a módszereimmel. Kurva sok adminisztrációt kér a nyelviskola azért a kevés pénzért, amit a tanfolyam legvégén nagy kegyesen kifizet. Miért tud a Juventus havonta fizetni majdnem kétszer annyit?
2019. január 28.
Lusta vagyok, ezt te is tudod, írja Vadim, nem vesződik azzal, hogy kikeresse a netről a spanyol ékezeteket. Én is tudom? Honnan? Nem élünk együtt. Egyébként meg biztosan nem lusta. Legfeljebb annyira, mint én, ebben az öregedő testben, ami pillanatnyilag rendelkezésemre áll. Üregedőt írtam először, de kijavítottam, pedig van értelme számomra nagyon is a szónak, talán még használni is fogom. Lássátok feleim ezt az üregedő testet, mint kopik ki belőle az élet.
2019. január 26.
T-alakú ház volt, keletre néző ajtóval, ablakokkal. Nyáron, amikor nem kellett iskolába mennem, a szobába áramló napfény ébresztett. Anyu akkorra már általában kint volt a kertben, és kapált, vagy az udvaron etette a tyúkokat és a kacsákat. Sokszor eszembe jut, ahogy ott állok a bejárati ajtó előtt a lépcsőn, hunyorogva, mert a nap a szemembe süt, és ahogy kinyitom a szemem, látom, hogy jön felém. Nem tudom felidézni, mint mond, csak a jó érzésre emlékszem, ami szétárad bennem. Azóta is a reggeli napsütést szeretem legjobban a nyárban. A lépcső körcikk alakú volt, mint egy negyed tortaszelet, az előszobát és a szobát fogta össze, ahol a testvéreimmel aludtam. Szerettem rajta ücsörögni, nézni a felhőket, a hallgatni a békákat. Később, amikor nagyobbak voltunk, ott rendeztünk táncdalfesztivált. Beöltöztünk Anyu ruháiba. Ami neki térdig ért, az nekünk talpig, seprűnyelet vettünk a kezünkbe, és torkunk szakadtából, hogy az egész utca hallja, rázendítettünk, „Add már, Uram, az esőt”, vagy: „Mit tehet az ember egy eltört szerelemmel”. Be volt osztva, ki melyik énekes. Én majdnem mindig Kovács Kati akartam lenni, Tóth Ica, a szomszéd lány volt Koncz Zsuzsa. A középső húgomat is bevontuk az éneklésbe, és bárkit, aki arra járt. Sok gyerek járt arra a szomszédságból nyáron. Tudták, hogy nálunk mindig történik valami. Ha más nem, felolvasás. Nem nagyon tudtam külön vonulni, amikor valamelyik olvasmányomba beleszeretettem, hangosan kellett olvasnom, hogy a többiek ne zajongjanak. Van, aki még ma is emlegeti, milyen vészjósló hangon adtam elő Rejtő Jenő Csontbrigád-ját.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
