NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-05-15 16:44 Összes olvasás: 72759| 206. | [tulajdonos]: idők-egyeztetve | 2018-10-30 10:49 | Furcsa teremtményeket dob fel időnként a tudattalan örvénye. Biztonságiközpont – ezt mondja bennem valami, amikor felébredek, egybeírom, mert összetett, bonyolult jelenségről van Szó, úgy érzem, most legalábbis nem tudok vele mit kezdeni, nézegetem, piszkálgatom, mint egy azonosíthatatlan tárgyat vagy egy másik bolygóról idecsöppent lényt, fogalmam sincs, hogyan tudnék kommunikálni vele, nem ellenséges szándékkal érkezett, azt tudom, de hogy mit akarhat, egyáltalán akar-e tőlem valamit, az egyelőre megfejthetetlen.
Visszatértek a képek is. Az egyiken homokszínű olajfestékkel kenegetem egy ablakkeret jobb felső sarkát. Úgy látszik, megszívleltem, a férjem javaslatát, hogy valami hasznosat is csináljak, megkezdtem a lakásfelújítást. Jó érzés az ecsetet mozgatni, a homokszín egyre csillogóbb lesz, mintha valaki aranyport kevert volna a festékbe, ettől a gondolattól azonban megijedek, mi lesz, ha felébredek: egyedül nem lesz olyan jó arányérzékem, hogy ki tudjam keverni a színeket.
Egy másik álomban gyerekek kerülnek mellém a semmiből bal kéz felől, szorosan egymás mellett, mint az almák, amiket kosárszámra szedek fel naponta kertben. Kisbaba feje van az egyiknek, olyan pihés, majdnem kopasz buksi, amitől önkéntelenül mozdul simogatásra a kéz. El is indult a kezem, vágyom a puha, bársonyos tapintásra, ám ekkor meglátom a fejhez hozzá tartozó arcot, az elcsigázott tekintetet, a kicserepesedett szájat. Istenem, én itt gyönyörködöm benne, ő meg mindjárt szomjan hal, valami ilyesmit érezhetek, mert, azonnal tál kerül a kezembe, víz is van benne, de mire a kicserepesedett száj felé nyújtom, tele lesz homokkal. Snitt.
Az utolsó álomkép, amire emlékszem: valamit horgolok, érzem a kezemben a gyarapodó anyagot, puha és könnyű, mégis súlya van, régóta készül biztosan, mert már egészen széles és hosszú, a fonal, amelyet a jobb mutató ujjamra tekerve a tű horga felé irányítok, egyszer csak elakad, ekkor veszem észre, hogy hozzáhorgoltam magam egy foszladozó csipketerítőhöz, nagyon régi, molyrágta anyag, ki tudja, kié lehet, és honnan került ide, amikor a fonalat megrántom, megfeszül, mint a pókháló, a levegőben lóg, nem tudom, mi tartja, talán csak magától lebeg a gravitáció törvényeinek ellentmondva, nem lehet így tovább haladni, le kell bontanom, amit eddig csináltam, kezdeni elölről az egészet.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
