Az ötletadó forrás Pósa Lajos bácsi, a "tehetséghalász". Ő szokta játszani a szótáros és verses játékot matekos gyerekekkel. Olyan, mint a DIXIT -- ezt szokták mondani a fiaim, akik jártak Pósa bácsi táboraiba. A verses változatot én "Folyt. köv."-nek neveztem el. A "Jó, ha a vége jó" ügye elnevezés.
Kedves Anikó, annak a játéknak, amellyel Te ismertettél meg bennünket a Gyurcsi-találkozón, és amely azóta nagy sikerrel folyik itt, egy egyszerűsített változatát kipróbáltam a Facebookon, szintén elég sikeresen. Természetesen a legelső fordulóban hivatkoztam Rád, mint ötletadó forrásra - amit itt is őszintén megköszönök.
Engem nem zavar, ha KANCSALRÍ- mekkel vannak tele a VERSEK. Kinek a rím Nagy KINCS, ÖLRE menne érte, de a VÉR SOK, s van, aki folyton GÁNCSOL, RÓ- kalelke csak szart kaVAR (SIC!) mihez kezdjen a KINCCSEL, RÉ- mület foglya, naíV ÚR, SAKK- játszmát indít, de CSAL: RÍ- mei, mint falra hányt BORSÓK. Ha őt olvasom, fonCSORRA van szükség, s ég nem óV: ÉR SOKK. De elbírom a KÍNT. SÁL RE- meg rajtam, s véd köVÉR SEGG.
Ma este tízkor elindult a busz Baluval Frankfurt irányába. Nürnbergben átszállás, másnap délben egy körül ér Heidelbergbe. Repülővel rövidebb lett volna az út, de akkor se bicska, se körömolló, se semmi. Az almás süti a poggyászban, miért nem a hátizsákban, nem fért be. Oké. Majd szkájpolunk. (Szkájpoltunk. Van wifi a buszban.)
A buszpályudvar parkolójában egy idős házaspár (miért, mi fiatalok vagyunk, szóval, egy nálunk is idősebb házaspár) tőlünk kért eligazítást, hogyan lehet feljutni a buszokhoz, jól eligazítottuk őket, ők megköszönték, elbúcsúztunk, aztán a frankfurti busz peronján újra találkozzunk. A gyerekek utaznak, nem ől, a menyük három kislánnyal, de még nincsenek itt, tizenöt óra az út, egy éve laknak Frankfurtban, jó lenne, ha a fiatalember foglalna neki helyet. Foglalt.
Negyed órával az indulás előtt érkeztek meg, előbb a kislányok tűntek fel, aztán a meny is, belevaló negyven év körüli nő, testhez simuló mini ruhában, fekete cicanadrágban. Egyszerre beszéltek mind, és még én is beszálltam, ha felérnek a helyre, amit a fiam foglalt, mondják meg neki, hogy vigyáznak szívesen a táskájára, csak jöjjön le még egy puszira.
Ma este tízkor elindult a busz Baluval Frankfurt felé. Nürbergben átszállás, másnap délben egy körül ér Heidelbergbe. Repülővel rövidebb lett volna az út, de akkor se bicska, se körömolló, se semmi. Az almás süti a poggyászban, miért nem a hátizsákban, nem fért be. Oké. Majd szkájpolunk. (Szkájpoltunk. Van wifi a buszban.)
A buszpályudvar parkolójában egy idős házaspár (miért, mi nem azok vagyunk, szóval, egy nálunk is idősebb házaspár) tőlünk kért eligazítást, hogyan lehet feljutni a buszokhoz. Jól eligazítottuk őket, ők megköszönték, elbúcsúztunk, aztán a frankfurti busz peronján újra találkozzunk. A gyerekek utaznak, nem őki, a menyük három kislánnyal, de még nincsenek itt, tizenöt óra az út, egy éve laknak Frankfurtban, jó lenne, ha a fiatalember foglalna neki helyett. Foglalt.
Negyed órával az indulás előtt érkeztek meg: előbb a kislányok tűntek fel, aztán a meny is, belevaló negyven év körüli nő, testhez simuló miniruhában, fekete cicanadrágban. Egyszerre beszéltek mind, és még én is beszálltam, ha felérnek a helyre, amit a fiam foglalt, mondják meg neki, hogy vigyáznak szívesen a táskájára, csak jöjjön le még egy puszira.
