NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2024-05-19 22:16 Összes olvasás: 72870Olvasói hozzászólások nélkül905. | [tulajdonos]: sin-miedo | 2022-11-23 23:31 | -- Maradjál már! Mondom, hogy nem kérem. A nő egyik kezében egy Lipóti Pékség-feliratú barna papírzacskó, a másik kezében egy nagy falat kakaóscsiga (a belsejéből van kicsippentve – a legfinomabb rész!), a férfi keze, mint egy testet védelmező dárda keresztbe vetve a másikénak. A nő erősködik, megpróbálja a férfi szájába nyomni a kakaóscsigát, a férfi tovább hárít. Ezt sokszor megismétlik. Komoly testi küzdelem zajlik, mint egy lovagi tornán, bár a közönség elég gyér: rajtuk kívül mindössze hárman ülünk a buszon, és csak én figyelek: kíváncsian várom, ki kerül ki vesztesen a küzdelemből, kit illet a nézői szánalom. Nem akarok hinni a szememnek, amikor a férfi, ahelyett, hogy rácsapna a nő kezére, vagy elüvöltené magát, engedelmesen bekapja a szájába erőltetett falatot. És még nincs vége jelenetnek: a nő kezdi elölről. Nem értem, mi járhat a fejében. Így akar hatalmat gyakorolni a párja felett? Vagy mire megvette a kakaóscsigát, rájött, hogy ő tulajdonképpen fogyókúrázik, és ha egyedül eszi meg a szénhidrát-bombát, még jobban elhízik? Elég kövér, a férfi hozzá képest sovány keszeg, bár első ránézésre férfias látványt nyújt, sűrű, fekete szakálla van, egy rollert tart a bal kezében. A kakaóscsiga feletti küzdelmet már a megállóban elkezdték. A nő akkor még az egész süteményt tolta a férfi szájához. Na, egyél, mondja, olyan hangon, hogy felkapom rá a fejem a könyvből, amit olvasok. (H. G. Wells: A halhatatlan tűz – Száz forintért vettem a Budafoki úton, ahová kezelésre járok.)
"’Megöltem, mert az enyém volt’, hirdetik fennen bizonyos gyilkosok, mintha a józan ész, az igazságosság és a magántulajdonhoz való jog alapján a férfit valaha is megillethetné a nő birtoklása. De senki, senki, még a legmacsóbb szupermacsó sem meri bevallani, hogy félelemből ölt. Hogy a férfi a nő erőszaktól való félelmében a saját félelmét látja tükröződni, mert a félelem nélküli nő rettegéssel tölti el." -- Eduardo Galeano: La mujer sin miedo (A félelem nélküli nő).
National Geographic. Veszedelmes Afrika. Elefántcsorda. A vezér elefántbika szerepe többek között az, mondja a narrátor, hogy a bántalmazásmentes hatalmi helyzetet biztosítsa. A fiatal bikák a bennük tomboló hormonok hatására rendkívül nyughatatlanok. A tapasztalt bikák útmutatása nélkül nem tudnak mit kezdeni magukkal. A vezérbika a „tombolhatnék” első jeleinél, csírájában fojtja el a nyughatatlanok agresszív késztetéseit. Ha az orvvadászok az idősebb bikákat kilövik (ahogyan szokták), az erőszak (a szexuálisat is beleértve) elharapózhat a csordában, és egészen a szadizmusig fajulhat. Az egyik fiatal elefánt unalmában azzal szórakozik, hogy egy víziló bébit elszigetel az anyjától, és a tó iszapos részébe lökdösi. Az anyja a vízből megpróbál a fia segítségére sietni, mindhiába: a bébivíziló feje nem bukkan a felszínre. Egy másik felvételen egy magával mit kezdeni nem tudó fiatal bika az országúton feldönt egy autót, és az árokba forgatja.
A várni tudás képessége. Valamikor megvolt, most be kellene szereznünk valahol, talán egy erényboltban, ha már a stelázsinkról elfogyott. De nem kapható, hiánycikk lett belőle. Minden azonnal kell. Mindenre azonnali reakciót várunk. Ha a médián és a társas oldalakon múlna, már rég nem élnénk. A világháború, az a bizonyos „harmadik”, pár óra alatt lepörögne.
| |
904. | [tulajdonos]: los-libros-y-la-noche | 2022-11-17 10:24 | -- Hát, akkor még egyszer minden jót – búcsúztam el tegnap a vak férfitól, miután lesegítettem a HÉV-ről a Mátyásföld-Imre utca megállónál. – Azt nem mondom, hogy viszontlátásra. Nevet. -- Szokták? – kérdem. -- Hát, persze – bólint. – De én is mindig ezt mondom. Először nem vettem észre, hogy vak, pedig volt nála pálca. Csak arra figyeltem fel, hogy felém fordítja a fejét, valahányszor el- vagy visszahúzom a táskám cipzárját, vagy amikor ki- és visszakattintom az uzsonnás dobozom tetejét. Aztán, amikor az aznap tanítandó anyagba belefeledkezve elveszítem az időérzékemet, és ijedten megkérdezem a velem szemben ülő lányt, de az nem felel, mert be van dugva a füle, és emiatt nem is látja, hogy kérdéssel fordulok feléje, meg tudná mondani, hol járunk (tényleg nem látja?), a vak férfi felel helyette (akkor már tudom, hogy az). -- Én sem hallom jól, mint mondanak be, de azt hiszem, Sashalom következik. Utána hosszan megy Mátyásföld-reptérig, aztán röviden az Imre utcáig. -- Ó, köszönöm, ezt megjegyzem, soha nem figyeltem még fel erre. Egy csomó mindenre nem figyelünk, mi látók. Így kezdtünk el beszélgetni. Két éve vakult meg, fokozatosan történt, nem tudná megmondani, mióta nem lát semmit. -- Én még látok, de bele kell bújnom a könyvbe és gépbe, folyton megfájdul tőle a nyakam. -- Jaj, az nekem is. A számítógép előtt, amikor hallgatok valamit. -- Hol száll le? -- Az Imre utcánál. -- Én is, majd segítek. -- Nem szükséges. Elboldogulok. Végül mégis elfogadja a segítségemet. Borges költeménye, az Ajándékok verse jár a fejemben, amíg az esőtől csatakos avarban az egykori laktanya főépületéhez megérkezem.
| | Olvasói hozzászólások nélkül902. | [tulajdonos]: sospecha | 2022-11-10 13:36 | A Granadai Nyelvi Intézetben volt egy tanárunk, aki nyelvi inzultusokból írta a doktori disszertációját. Fél éven keresztül óráról órára cifrábbnál cifrább káromkodásokra tanított bennünket. Nemcsak a „joder”-re és a „putra madré”-ra, ami alap, hanem egyéb ízes/szagos nyelvi fordulatokra is. Cigányok között nőttem fel; a „rák egye ki a szívedet” az egyik legkedvesebb fordulatnak számított, ha egy cigányasszony fel akarta villantani a mimikrijét (hogy ilyen szemérmetlen szavakat használjak). Szóval, a szemem sem rebbent, úgy hallgattam végig a nyelvi professzor kúrzusát. De amikor azt hangoztatta, hogy azért szentelte a tudományos életét a káromkodásoknak, hogy a tanítványait megóvja az inzultusoktól, gyanakodtam (sospechaba), hogy nem mond teljesen igazat.
| | Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül899. | [tulajdonos]: azar | 2022-09-26 10:26 | Tegnap Halmosi Sándornál jártam az általa szerkesztett Kolumbiai antológia (Mint a vigyázó istenek arca) bemutatója kapcsán, amin lehet, hogy csak mi ketten leszünk (ismerős helyzet: nyolcadikos koromban az görög-katolikus papné osztályfőnökömmel maradtam így egyedül egy hagyományőrző úttörő-pályázat kapcsán). Csaknem egy órát csúsztam a megbeszélt időponthoz képest. Baleset volt az Alkotás úton, szabadkoztam, több megállót gyalogoltam a szakadó esőben. Sok mindenről beszélgettünk, többek között a közlekedő edényekről (annak kapcsán, hogy Sándornak van egy pálinkakitöltő szerkezete, magyar találmány, igazi hungarikum, ami a közlekedő-edények elvén működik). Nekem erről rögvest Vargas LLosa hasonlata jutott eszembe, amit a Levelek egy ifjú regényíróhoz című könyvében fogalmaz meg: „Két vagy több, különböző időben, térben vagy valóságszinten történő eseménysor, amelyeket egységes elbeszélésbe foglal az elbeszélői akarat, hogy ez a szomszédság vagy vegyülék kölcsönösen módosítsa őket, valami más jelentéssel, légkörrel, jelképiséggel stb. ruházva föl mindegyiküket, amely nem olyan, mintha egymástól függetlenül mesélnék őket. Persze nem elég az egymás mellé helyezés, attól még nem hat ez az eljárás. Az a döntő, hogy „kapcsolat” legyen az elbeszélő közelítette vagy összeolvasztotta két cselekményszál közt a mese szövetében. (…) az egység, amelyet ez az elbeszéléstechnika hoz létre azt kívánja, hogy az így kialakult epizód mindig több legyen, mint alkotórészeinek is összege.” (Mario Vargas Llosa: Levele egy ifjú regényíróhoz, Európa, Bp., 1999., 149. o.)
V. LLosa többek között Cortázar elbeszéléseire hivatkozva írja le ezt a jelenséget, ahol gyakran mitikus síkokkal toldódik meg a „realista” történet. Az Éjszaka, hanyattfekvé-ben pl. „két valóság közelít egymáshoz – a mai kórház és az ómexikói vadon-, mintegy áthatva egymást. Végül a befejezés csúcspontján – ez megint váltás, ezúttal nem csak időbeli, hanem valóságszintbeli is -- egybefolyik a két idő, hősünk már valójában nem a modern városban megoperált motorkerékpáros, hanem egy primitív moték, akinek pillanatokkal azelőtt, hogy a pap kitépi a szívét, hogy kiengsztelje vérszomjas isteneit, sejtelmes látomása támad, jövendőbeli városokkal, motorokkal és kórházakkal.” (uott. 152-153.o.)
A sziget délben-ben (ezt már én teszem hozzá, mert ez a kedvenc Cortázar-novellám), egy légiutaskísérő, miközben italokat és szendvicseket osztogat, arról álmodozik, hogy egyszer elutazik arra a görög szigetre, amely fölött a repülő pontban délben szokott elhaladni. Meg is tervezi az utat, a feltételes mód, amit az író használ, egy idő után átcsap múlt időbe (a spanyol nyelv ezt lehetővé teszi, a magyarban nehéz visszaadni a kétértelműségét), és már ott is vagyunk vele képzeletben vagy a valóságban, ezt a szöveg az olvasóra bízza; a légutaskísérő a homokos tengerpartról látja, hogy lezuhan egy repülőgép, egyetlen utas igyekszik kiúszni a partra, ő beúszik hozzá, hogy a partra segítse. A halászok csak a kiúszni igyekvő alakot látják (tehát mégiscsak képzeletbeli volt a másik valóságsík, de addigra az olvasó már be van húzva történetbe). Mindez délben történik.
Nos, amíg én Halmosival a közlekedő edényekről cseverésztem, a férjem a János kórházban feküdt. Oda szállították be a mentők, miután az Alkotás úton egy fiatal szaúd-arábiai diplomata dzsipjének farának keresztben neki szaladt. A férjemet tetőtől talpig átvizsgálták a kórházban, megállapították, hogy semmilyen belső sérülése nincs, megvédte a légzsák. Akik látták az esetet egyértelműen mellette tanúskodtak. A szaúd-arábiai diplomata unta a pirosban való ácsorgást, és az előtte álló autókat megelőzve át akart hajtani a kereszteződésen.
És én láttam a villogó lámpájú rendőrautókat, a tűzoltót is, amint egy összeroncsolódott autót lehúz a villamossínekről. És simán elsétáltam mellette. Ez nem hagy nyugodni. Hogy végig képes voltam egy másik valóságban létezni.
| |
898. | [tulajdonos]: meghívó | 2022-09-13 21:52 | Mint a vigyázó istenek arca – Kortárs kolumbiai költők antológiája Kötetbemutató beszélgetés a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
Szeretettel meghívjuk a Petőfi Kulturális Ügynökség és a PesText közös rendezvényére, a Mint a vigyázó istenek arca című kortárs kolumbiai antológia bemutatójára szeptember 30-án 14.00 órától a Millenáris Park D épületében, a Kner Imre teremben.
Az antológiáról és a húsz kortárs kolumbiai költő műveiről Halmosi Sándor beszélget a kötet három fordítójával, Bakucz Dórával, Horváth Eszterrel és Vajdics Anikóval.
Helyszín: Kner Imre terem, Millenáris D épület Időpont: 2022. szeptember 30. 14.00 | |
897. | [tulajdonos]: születés/halál | 2022-09-13 11:45 | 1998-ban alapítottam a betéti társaságomat, amit a kedvenc Borges-novellám nyomán Alef-nek neveztem el. ALEF-98 Fordító, Oktató és Szolgáltató Betéti Társaság. 24 év (csaknem negyedszázad) elteltével fel kell számolnom a cégemet. Végelszámolás. Micsoda szó! Mint a kivégzés. Fegyvert vállhoz! Tűz! Fél méter távolságból, mint Goya Május harmadika című képén a Puerto del Sol-i csata túlélőire. Hívom az ügyvédnőt, akit akkor ismertem meg, amikor (nem kevés pénzért) kötelezően társasági szerződést kellett módosítanom. Már ne az Újlipótvárosban keressen, figyelmeztet, az iroda új helyre költözött. Ma van a napja, hogy hulla lesz az Alef-ből, az Uzsoki utcában, ott, ahol 58 évvel ezelőtt születtem. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|