NAPLÓK: MIKROSZKÓPIA (Bártfai A. Márk) Legutóbbi olvasó: 2024-04-28 02:19 Összes olvasás: 6462Olvasói hozzászólások nélkül| 13. | b.a.m.: rámölel | Zsigmond Eszter: elemzés | 2013-11-29 23:51 | | Eszter! (nincs mit) Én izgatottan várom a szonettkoszorút! Igazán jó hír! A "rámölel" alkalmazható, csak számomra ebből a versből kilógott. A vers ettől függetlenül remek. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 12. | Zsigmond Eszter: elemzés | 2013-11-29 17:58 | | Köszönöm a részletes elemzést, Márk! :) A kezdősorhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy ez a vers egy leendő szonettkoszorú első darabja akar lenni, amit eköré a Babits-szonett köré szeretnék írni. A választás igazából véletlenszerű volt, ki akartam próbálni, hogy vajon tudok-e ilyet. :) De ahogy belekezdtem, rájöttem, hogy ez egy kihívás is, mert egy, ma már szinte közhelyesnek számító mondanivalót kell új, mai gondolatokkal és szemlélettel "megtölteni". Örülök, ha ez szerinted sikerült, én még nemigen tudom objektíven nézni ezt az alig egyhetes verset. :) A "rámölelni" szón majd még gondolkodom, bár megjegyzem, ez nem az én találmányom, biztos vagyok benne, hogy más szövegkörnyezetben is olvastam már. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 11. | b.a.m.: törlés | 2013-11-27 17:24 | Tisztelt két aktív Szerkesztő!
KI NEM VERGŐDIK A SAJÁT KERESZTJÉN? KI? ALIGHANEM MINDENKI! ÖSSZELEHET MÉRNI KINEK A FÁJDALMA NAGYOBB? NEM! EZ ŐRÜLTSÉG, HISZEN MINDENKINEK A SAJÁT KERESZTJE. EZ TEHÁT NEM KÉPEZHETI ÉRTELMES PÁRBESZÉD TÁRGYÁT. ÉS ÉRV SEM LEHET!
"– Következő!… Kereszthalál?
– Igen.
– Jó. Kimész az ajtón, balra fordulsz, fogsz egy keresztet. Következő!… Kereszthalál?
– Ó nem. Szabadláb.
– Mi? – képedt el a katona.
– Engem elengedtek – magyarázta a fogoly. – Azt mondták, nem csináltam semmit, szabadon élhetek valahol egy kis szigeten.
– Huú! – örült a tisztecske. – Az nagyon jópofa dolog. Hát akkor eredj!
– Nem – nevetett rá a rab. – Én csak ugrattalak. Valójában kereszthalál."
Monty Python
Ennyit a keresztről. Elképesztő. Valaki odamegy tökön rúg valakit aztán segítségért kiált! És mire hivatkozik? Nő vagyok, Szerkesztő vagyok, Beteg vagyok, Őrült vagyok, Télapó vagyok! Ez vagyok, Az vagyok! Ő meg kitekerte Bak Rita nyakát! (Egyáltalán, hogy lehet ilyet állítani?) VÉLEMÉNYEM SZERINT A KETTŐS MÉRCE MINDEN DIKTATÓRIKUSSÁG VELEJE. VÉLEMÉNYEM SZERINT EZ EGY EZ EGY DIKTATÓRIKUS TENDENCIÁKAT MUTATÓ OLDAL! A A DIKTATÓRIKUSSÁG SEMMILYEN VALÓDI, VAGY ÁTTÉTELES FORMÁJÁT NEM TÁMOGATOM! AZ IS A DIKTATÓRIKUSSÁG VELEJE AMIKOR VALAKI NEM A KRITIKÁRA, HANEM A KRITIKUSRA REAGÁL. Attól, hogy valaki produktumát kritizáljuk, még nem a személyét kritizáljuk. Érdekes módon néhányak azonnal a személyekre helyezik át a vitát, s ha belemegy az eredeti tartalom-kritizáló a játékba még ők vannak megsértődve. Mórotz Krisztina ultimátumot küldött a DOKK SZERKESZTŐK felé, Ő vagy ÉN! Nos, nincs szükség ultimátumra.
A magam részéről első körben itt, második körben jogi úton kérem profilom, verseim, és valamennyi (7 naplóm törlését). Ha ez nem történik meg, akkor már a jövőhéten eljárást indítok. Értelmes együttműködésben bízok! Mind a szerkesztőknek, mind Krisztinának, mind az érzékeny lelkületű felhasználóknak az lenne a megnyugtató, ha semmilyen formában nem lennék jelen, nekem is, ezért úgy fair, hogy az itt lévő valamennyi írásomat töröljék, és a profilt is. Mivel én hitvány ember vagyok, így semmilyen veszteség nem éri a DOKK-ot, és engem sem, hála az égnek, jobb publikációs felületek és lehetőségek nyíltak előttem. Ezért is köszönöm az együttműködést a törlésben!
Mindenkinek további kellemes alkotást!
Barátságos üdvözlettel: | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 10. | b.a.m.: jav. | [tulajdonos]: VIII. | 2013-11-27 00:35 | "általános filozófiai értemet is szert tesz"
helyett:
"általános filozófiai értelemre is szert tesz" | |
| 9. | [tulajdonos]: VIII. | 2013-11-27 00:29 |
MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
Zsigmond Eszter
1. szonett
„Csak én birok versemnek hőse lenni”,
magamon kívül minden más talány.
De megpróbálom számításba venni,
hogy ott vagy még az én túloldalán,
az éjjel nem rest téged rámölelni,
és üvegszemű isten néz le ránk,
hogy helyetted is nekem kell felelni,
és hangommal szól olykor néma szád.
Részed vagyok. miért lehetetlen
megkeresni téged önmagamban?
képmásaid üveglapra festem.
Nézem magam e tükrös sírhalomban,
S látom, hogy csak én állok felettem:
„első s utolsó mindenik dalomban.”
SZUBJEKTUM:
Különleges vers ez. A választott vendégszöveg az elején, bizonytalanságba taszítja az olvasót. Mi ez? Vicc? Hogy akar ebből kijönni a szerző? (Mármint Zsigmond Eszter) Képes lesz rá? És igen! Képes rá. És jól jön ki belőle. Nos ez a tehetség, és a tudás. A vers fenomenológiai természetű kínok fonalból szövi hangulatát, és hajszál pontosan választja meg szavait. Ezáltal úgy hat vissza a vendégszövegre, hogy az eredetibb lesz, mint saját összefüggésrendszerében, származási versében volt. A költői szerepre vonatkozó önreflexió hibátlan példánya ez a költemény. Ráadásul olyan komplex viszonyrendszert érzékeltet villámlásszerűen: szerző és vers, vers és téma, szerző és világ, vers és világ, szerző és olvasó, olvasó és vers között, ami azonnal általános filozófiai értemet is szert tesz, a pszichológiai és a csak irodalmi értelem mellett. Szinte az az érzése az embernek, hogy a költő szórakozásból lökte őt meg a vers elején. Tántorogjon csak az olvasó. Hogy aztán utánakapjon és segítsen neki egyenesbe jönni. A legerősebb mozzanatok, klasszikus igényű fordulatok a következők: "megpróbálom számításba venni, / hogy ott vagy még az én túloldalán" "üvegszemű isten néz le ránk," "látom, hogy csak én állok felettem". Ez a három fordulat annyira szép és találó, hogy a vers többi részének szükségképpen pihennie kell mellettük, körülöttük. Ha nem így lenne, az rendkívül zavaró érzést keltene az olvasóban. Evvel együtt a sorvégi összecsengések nem a legszebbek, de ez ebben az esetben szerintem mellékes. Ami megbocsájthatatlan az a "rámölel" kifejezés. Ezt ne. Egy ennyire jó, és természetes szövegben, miért kellett egy ilyen természetellenes vacakot ellőni? Mindent egybevetve, ebben az esetben egy kivalló költeményt olvashat a szerencsés emberfia Zsigmond Eszter tollából.
(b.a.m.) | |
| 8. | [tulajdonos]: VII. JAVÍTOTT | 2013-11-23 13:59 | MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
"Mórotz Krisztina
Papírsirály
"Uram, futott ön tengerbe olajbogyóval a zsebében? "
Nők szemének fényét látta-e bódulatában?
Néztem csillogásuk. Szemem ha lámpafénybe hunyorog, szeplőket lát.
Gyerekek kibomlott szalagjait, ha a napba nézek.
A kagyló kérése: aludd ki magad. El innen, el, hol magát látom.
A padlásszoba faburkolata, de az meg nem írható.
Minden rovásjel, kódex átbucskázik a megvalósításon.
Kitörő láva. Nem arra megy, amerre kéne.
Mit akarsz megteremteni? Mi a te nagy tüzed?
Látod? Dió. Szavak. Cigaretta ujjaim közt.
Kérlelek, könyörgök, de Te hallgatsz. Hozzám se érve ölelj.
Szoba madarakkal. Papírsirályok, átsuhamlanak a tájon, félbetörve azt.
Kókuszdió. Akár a föld színei a tenger homokjában.
Megfestelek, örökké téged festelek. Mézszínt keverek.
Mondja uram, mi az ige? És ha ige, mivé lesz ma?
Keresem a hitem, óvnám, hogy el ne hagyjon.
Jeanne. Ahmatova.
A többi Papírsirály, kikre nem emlékszem.
Néha falak. Hallgatások vagy félbetört álmok, hogy szépen kéne szeretni.
A szemed kemény, Modi, ismered dacod, szégyeneid.
Bújócskát játszó gyönyörök, elmúlnak, hogy átadják helyük az újaknak.
Milyen amikor elmúlik? Szakadt már önön az ing?
Halt már kezében darócszál, amire festett?
Ez a tépés a gyermekkoré, a hosszú nappaloké.
Szétrúgott hangyabolyok, csaláncsípések.
Ez anyám arca. Ez a megtagadott fiamé.
Hangsúly lefelé száll. Motyog. Vénemberré szelídül a hang.
A kezek kövekhez nőttek. Szobor úr, átleng a por a tájon, beterít. Látja?
Szenvedély zenitjén zabál a cinóber. Napsárga fény tárja önmagát.
Mindent átéget az erotika. Halálod is. Verseid is. Szeretőid. Hajnalaid.
Madarakkal álmodsz? Azok nem madarak.
Szállnál valahová. Papírsirályok.
Karistolt szavak. „Nem bírom, ha hallgat”.
„Nyitva maradt ablakon madarak tánca és a nők szeme mindig szomorú."
A nő, mint a víz és a réz. Mi az a nagy tűz, mi lobogva emészt?
Cipeli Ön e kövek porát? Halálomig.
Átsuhamlik a gyertyalángokon. Belekapnak.
Kövek, festék és por. A tiéd. Annyira semmi: csak szobor úr az ember."
SZUBJEKTUM:
Mélységes félreértés azt gondolni, hogy a tehetség és a produktum egymás szinonimái. Nagyon sok tehetséges ember van, mégis igen kevés értékelhető produktum. Mert az értékelhető produktum, alkotás, mű; nem jöhet létre szorgalom, tanulás, és az ezek nyomán szerzett: biztonsággal alkalmazható tudás nélkül. A zenében és a képzőművészetben ez evidencia. Néhányan úgy gondolják, hogy az irodalomban nem. Tévesen gondolják így. Olyan ez, mintha valaki nem tanulná meg a perspektívát, az anatómiát, a színtant, az ellenpontot, a hangszerelést "miegyebet". Nagy ritkán ugyan, de alkothat naiv festő is kellemes művet, bár leginkább csak az, aki nagyon is tudatos, a naivitást mint eszközt használja. De ez igen ritka jelenség. A zenében ez gyakorlatilag kizárt. Macskazene lenne csak belőle. Ez igaz a nem európai művészetek hagyományaira is. Az irodalom és főleg a költészet, a gondolat mellett, valamiképpen zene is, és vizualitás is. Éppen a gondolatisága, és a zeneisége miatt, nem lehetséges a naiv költészet. Ez a prózaversre is igaz. Csak az tud jó prózaverset írni, akinek nincsenek gondjai a kötött formákkal. Éppen ezen gondtalanságából fakad majd az a képessége, hogy a szabadnak tűnő szöveget, finom rejtett muzsikával és ritmusokkal szője át, vagy ami még jobb, hogy azokból építse fel, gondatlanság nélkül. Picasso megjegyezte, hogy mivel ő úgy tud rajzolni, mint Michelangelo, ezért engedjék meg neki, hogy úgy rajzoljon, ahogy ő szeretne. Weöres azokat az embereket, akik nem ismerték a kötött formákat, egyszerűen elküldte a fenébe. A formák ismeretén mérhető ugyanis le, hogy mennyire fontos az illetőnek a költészet. Mennyire fontos az irodalmi hagyomány. Mennyire kész tanulni. Mennyire akarja feltárni minden titkát a költészetnek, milyen mértékben érez alázatot ezen művészet irányába; és tiszteli meg azzal választott művészetét, hogy annak technikáit megtanulja? A valóban tehetséges ember nem rest tanulni. Önmagában persze a tanulás, sőt a tudás sem elég. Ám még mindig több, mint az önmagában álló tehetség. A tehetség a belső szerző, a tudás a belső szerkesztő. A kettő együttese alkothat csak PRODUKTUMOT. Csak e kettő képes a szöveg három ritmusát: gondolat, kép, zene, összhangba hozni, s ezen az összhangon, mint alaphangon megszólalva érvényes költészetet alkotni, teremteni. Jelen szerző, jelen szövege kaotikus szóömleny csupán. Adja magát a fordulat: Mi rosszabb egy Móricka viccnél, talán egy Mórotz.. vers? A jelen szöveg természetesen nem vers, és nem is költemény, ezért mégsem adja magát a vicces fordulat. A vendégszöveg nem túl izgalmas és forrásától függetlenül, valami rossz, művészieskedő film jut az ember eszébe.róla. Gyakorlatilag egy véd vagy támfalat szolgáltat az utánakövetkező tengernyi sületlenségnek. Sose értettem meg azokat, akik az életművészetről írnak. Éljék inkább az életüket; művészien. Esetükben ez mindenképpen esztétikusabb és következetesebb magatartás volna. Aki az életművészetről ír, az agyon gyanús. Lehet, hogy csak szövegel róla.? Az esetek 99.9 %-ban az ilyen életművész és életérzés -szerzők a neurózisukból elvágyódva, nyilvánosan maszturbálnak a vágyképeik felett. És ezen maszturbációjuk eredményeit kenik a közönség arcára. Számomra ez botrányos ízléstelenség. Tárgyalt alkotásunk éppen ilyen. Ennek a szövegnek nincs kohéziója; széttartó, gyakran magyartalan mondatok kontextus nélküli sorjázása csupán. Képek és képzelgések zavarodott kavalkádja. Ez a szöveg abúzus a költészeten és az olvasón. Az a szerző aki a következő """mondatokra""" képes, az nem riad vissza semmitől: "Hangsúly lefelé száll." , "A padlásszoba faburkolata, de az meg nem írható." , "Gyerekek kibomlott szalagjait, ha a napba nézek." , "Hallgatások vagy félbetört álmok, hogy szépen kéne szeretni." , "Cigaretta ujjaim közt" (értsd: az ujjai cigaretták) , "Halt már kezében darócszál, amire festett? " , "Szenvedély zenitjén zabál a cinóber." Összeszorított szájú lazulás, befeszült fejű szabad-asszociálás. Erőltetett spontaneitás. Ha a szerző ezeket a verseit valóban napokig írja, az rendkívül elkeserítő lehet, és nem túl biztató. Szövegei nem szólnak semmiről, bár ő váltig hajtogatja, hogy az erotikáról és a halálról. De nekrofiliának ez mégis csak kevés. Ami bizonyos ebből a szövegből, hogy a szerző teljesen bezárkózott saját elméjének padlásszobájába és ott összefüggéstelen jelenetekkel szórakoztatja önmagát. Ez viszont kívülről nézve betegesen unalmas. De a szerző nem tehet róla, neki ez és ilyen a művészet. Valószínűleg éppen ezért is, menthetetlen. Az olvasó csak ezt tudja a szerző szövegével kapcsolatban megjegyezni: "festék és por. A tiéd. Annyira semmi:"
(b.a.m.)
| |
| 7. | [tulajdonos]: VII. | 2013-11-23 13:43 |
MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
"Mórotz Krisztina
Papírsirály
"Uram, futott ön tengerbe olajbogyóval a zsebében? "
Nők szemének fényét látta-e bódulatában?
Néztem csillogásuk. Szemem ha lámpafénybe hunyorog, szeplőket lát.
Gyerekek kibomlott szalagjait, ha a napba nézek.
A kagyló kérése: aludd ki magad. El innen, el, hol magát látom.
A padlásszoba faburkolata, de az meg nem írható.
Minden rovásjel, kódex átbucskázik a megvalósításon.
Kitörő láva. Nem arra megy, amerre kéne.
Mit akarsz megteremteni? Mi a te nagy tüzed?
Látod? Dió. Szavak. Cigaretta ujjaim közt.
Kérlelek, könyörgök, de Te hallgatsz. Hozzám se érve ölelj.
Szoba madarakkal. Papírsirályok, átsuhamlanak a tájon, félbetörve azt.
Kókuszdió. Akár a föld színei a tenger homokjában.
Megfestelek, örökké téged festelek. Mézszínt keverek.
Mondja uram, mi az ige? És ha ige, mivé lesz ma?
Keresem a hitem, óvnám, hogy el ne hagyjon.
Jeanne. Ahmatova.
A többi Papírsirály, kikre nem emlékszem.
Néha falak. Hallgatások vagy félbetört álmok, hogy szépen kéne szeretni.
A szemed kemény, Modi, ismered dacod, szégyeneid.
Bújócskát játszó gyönyörök, elmúlnak, hogy átadják helyük az újaknak.
Milyen amikor elmúlik? Szakadt már önön az ing?
Halt már kezében darócszál, amire festett?
Ez a tépés a gyermekkoré, a hosszú nappaloké.
Szétrúgott hangyabolyok, csaláncsípések.
Ez anyám arca. Ez a megtagadott fiamé.
Hangsúly lefelé száll. Motyog. Vénemberré szelídül a hang.
A kezek kövekhez nőttek. Szobor úr, átleng a por a tájon, beterít. Látja?
Szenvedély zenitjén zabál a cinóber. Napsárga fény tárja önmagát.
Mindent átéget az erotika. Halálod is. Verseid is. Szeretőid. Hajnalaid.
Madarakkal álmodsz? Azok nem madarak.
Szállnál valahová. Papírsirályok.
Karistolt szavak. „Nem bírom, ha hallgat”.
„Nyitva maradt ablakon madarak tánca és a nők szeme mindig szomorú."
A nő, mint a víz és a réz. Mi az a nagy tűz, mi lobogva emészt?
Cipeli Ön e kövek porát? Halálomig.
Átsuhamlik a gyertyalángokon. Belekapnak.
Kövek, festék és por. A tiéd. Annyira semmi: csak szobor úr az ember."
SZUBJEKTUM:
Mélységes félreértés azt gondolni, hogy a tehetség és a produktum egymás szinonimái. Nagyon sok tehetséges ember van, mégis igen kevés értékelhető produktum. Mert az értékelhető produktum, alkotás, mű; nem jöhet létre szorgalom, tanulás, és az ezek nyomán szerzett: biztonsággal alkalmazható tudás nélkül. A zenében és a képzőművészetben ez evidencia. Néhányan úgy gondolják, hogy az irodalomban nem. Tévesen gondolják így. Olyan ez, mintha valaki nem tanulná meg a perspektívát, az anatómiát, a színtant, az ellenpontot, a hangszerelést "miegyebet". Nagy ritkán ugyan, de alkothat naiv festő is kellemes művet, bár leginkább csak az, aki nagyon is tudatos, a naivitást mint eszközt használja. De ez igen ritka jelenség. A zenében ez gyakorlatilag kizárt. Macskazene lenne csak belőle. Ez igaz a nem európai művészetek hagyományaira is. Az irodalom és főleg a költészet a gondolat mellett, valamiképpen zene is, és vizualitás is. Éppen a gondolatisága, és a zeneisége miatt, nem lehetséges naiv költészet. Ez a prózaversre is igaz. Csak az tud jó prózaverset írni, akinek nincsenek gondjai a kötött formákkal. Éppen ezen gondtalanságából fakad majd az a képessége, hogy a szabadnak tűnő szöveget, finom rejtett muzsikával és ritmusokkal szője át, vagy ami még jobb, hogy azokból építse fel, gondatlanság nélkül. Picasso megjegyezte, hogy mivel ő úgy tud rajzolni, mint Michelangelo, ezért engedjék meg neki, hogy úgy rajzoljon, ahogy ő szeretné. Weöres azokat az embereket, akik nem ismerték a kötött formákat, egyszerűen elküldte a fenébe. A formák ismeretén mérhető ugyanis le, hogy mennyire fontos az illetőnek a költészet. Mennyire fontos az irodalmi hagyomány. Mennyire kész tanulni. Mennyire akarja feltárni minden titkát a költészetnek, milyen mértékben érez alázatot ezen művészet irányába; és tiszteli meg azzal választott művészetét azzal, hogy annak technikáit megtanulja? A valóban tehetséges ember nem rest tanulni. Önmagában persze a tanulás, sőt a tudás sem elég. Ám még mindig több, mint az önmagában álló tehetség. A tehetség a belső szerző, a tudás a belső szerkesztő. A kettő együttese alkothat csak PRODUKTUMOT. Csak e kettő képes a szöveg három ritmusát: gondolat, kép, zene, összhangba hozni, s ezen az összhangon, mint alaphangon megszólva érvényes költészetet alkotni, teremteni. Jelen szerző, jelen szövege kaotikus szóömleny csupán. Adja magát a fordulat: Mi rosszabb egy Móricka viccnél, talán egy Mórotz.. vers? A jelen szöveg természetesen nem vers, és nem is költemény, ezért mégsem adja magát a vicces fordulat. A vendégszöveg nem túl izgalmas és forrásától függetlenül, valami rossz, művészieskedő film jut az ember eszébe.róla. Gyakorlatilag egy véd vagy támfalat szolgáltat az utánakövetkező tengernyi sületlenségnek. Sose értettem meg azokat, akik az életművészetről írnak. Éljék inkább az életüket; művészien. Esetükben ez mindenképpen esztétikusabb és következetesebb magatartás volna. Aki az életművészetről ír, az agyon gyanús. Lehet, hogy csak szövegel róla.? Az esetek 99.9 %-ban az ilyen életművész és életérzés -szerzők a neurózisukból elvágyódva, nyilvánosan maszturbálnak a vágyképeik felett. És ezen maszturbációjuk eredményeit kenik a közönség arcára. Számomra ez botrányos ízléstelenség. Tárgyalt alkotásunk éppen ilyen. Ennek a szövegnek nincs kohéziója; széttartó, gyakran magyartalan mondatok kontextus nélküli sorjázása csupán. Képek és képzelgések zavarodott kavalkádja. Ez a szöveg abúzus a költészeten és az olvasón. Az a szerző aki a következő """mondatokra""" képes, az nem riad vissza semmitől: "Hangsúly lefelé száll." , "A padlásszoba faburkolata, de az meg nem írható." , "Gyerekek kibomlott szalagjait, ha a napba nézek." , "Hallgatások vagy félbetört álmok, hogy szépen kéne szeretni." , "Cigaretta ujjaim közt" (értsd: az ujjai cigaretták) , "Halt már kezében darócszál, amire festett? " , "Szenvedély zenitjén zabál a cinóber." Összeszorított szájú lazulás, befeszült fejű szabad-asszociálás. Erőltetett spontaneitás. Ha a szerző ezeket a verseit valóban napokig írja, az rendkívül elkeserítő lehet, és nem túl biztató. Szövegei nem szólnak semmiről, bár ő váltig hajtogatja, hogy az erotikáról és a halálról. De nekrofiliának ez mégis csak kevés. Ami bizonyos ebből a szövegből, hogy a szerző teljesen bezárkózott saját elméjének padlásszobájába és ott összefüggéstelen jelenetekkel szórakoztatja önmagát. Ez viszont kívülről nézve betegesen unalmas. De a szerző nem tehet róla, neki ez és ilyen a művészet. Valószínűleg éppen ezért is, menthetetlen. Az olvasó csak ezt tudja a szerző szövegével kapcsolatban megjegyezni: "festék és por. A tiéd. Annyira semmi:"
(b.a.m.) | |
| 6. | [tulajdonos]: VI. | 2013-11-20 13:20 |
MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
"Heves Gyöngyvér
Titok
Valami titka van a ködnek-
szélharcolt fákban feszülő, sínekben zsugorodó
koszos ereszekben összegyülemlő
nyugtalanító titka
mit nem lát senki, csak az időnként
borongásainkba szűrődő égiek
s az eltépett és összegyűrt levelek
csontig vetkezett kertek magányain
csendességet fogadó egynyári virágok lemondásában -
valami szomorú titokban fáznak
és húzódnak közelebb a fáradt atomok
arcombaszeretett ujjlenyomatod
utolsó haldoklásában."
SZUBJEKTUM:
Azért nem ennyire érdekes a köd. Az viszont tetszetős, hogy ködszerűen terjengős-gomolygós a szöveg. Viszont nem válik előnyére, hogy kellemetlenül tudálékos szavakkal, "összetételekkel" operál a szerző. Például: "szélharcolt", "összegyülemlő", "arcombaszeretett". Ezekkel ugyanis rejtegetni igyekszik, hogy versének, szövegének nincsen semmi apropója. Írt, mert írni akart. Egyesek szerint éppen ez az attitűd különbözteti meg a nagy szerzőt a dilettánstól. Szerintem nem. Sokkal inkább az a képesség, hogy apropó hiányában is legalább virtuóz szöveg kerül ki a keze alól. Heves Gyöngyvér szövege nem virtuóz. Sőt, rendkívül bizonytalan alkotó benyomását kelti olvasójában. Számomra a legszörnyűbb feleslegesség a következő: "kertek magányain". El nem tudom képzelni, hogy miért nem egyszerűen a 'kertek magányán', (Minden kertnek külön magánya van? Netán mindegyiknek több is? A szöveg az apropótlanság, a túlírtság és a pontatlanság összes tünetét produkálja. Mindazonáltal a képalkotói véna világosan felismerhető. De a szép képek szövegbefoglalása ritkán elégséges a költészetben, főleg akkor, ha a zeneiség, a gondolatiság minimális; a nyelvi készség pedig bizonytalan. Önálló szövegként nem működik ez a ködlő közlés. Nem hatályos ez a homályos 'Egy mondat egy időjárási jelenségről'. Erősen meghúzva, más szöveg részeként talán alkalmazható lehet.
(b.a.m.)
| |
| 5. | [tulajdonos]: V. | 2013-11-16 10:30 |
MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
"Boór C. Henrik
Egy ateista
Hamis illúziója
nemigen van.
Hacsak az nem,
hogy nincsen. "
SZUBJEKTUM:
A magam részéről szorgalmazom a költői bölcselkedést és a filozófiai poézist. Elég nehéz műfaj. Ritkán sikerülhet. Főleg, ha aforizmát, bonmotot akarunk közölni. A lírai nevű Boór C. Henriknek ebben a rövidkéjében nem sikerült a szellemeskedés. "Első sorban", az első sorban szúrja el. Vajon a szerző milyen VALÓDI ILLÚZIÓKAT ismer, a HAMIS ILLÚZIÓKHOZ képest? Vannak valódi illúziók és hamis illúziók? Ez teljesen értelmetlen. Az illúzió, csupán illúzió. Éppen ezért a csattanó, nem csattan. Ó, de kár! Pedig ez a hangtompítós csattanó, hangtompító nélkül izgalmasan kétértelmű, tehát zajos lehetne. (Bölcseletileg persze a csattanóban foglaltak is kikezdhetők.) Lám, egyetlen, az értelmetlenségig pontatlan, ám bosszantómódon polgárjogot nyert közhely; "hamis illúzió", "fenntartható fejlődés" (ezt lecserélték végre a fenntarthatóságra), "világnézeti semlegesség" (milyen a semleges világnézet?), képes elrontani a legfrivolabb fricskát is. A költészetről nem is beszélve.
http://www.youtube.com/watch?v=BXZJF0-d_M8
(b.a.m.)
| |
| 4. | [tulajdonos]: IV. | 2013-11-16 09:24 |
MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
"Tesch Gábor Ferenc
mégsem az igazi
Nincs értelme a teleknek. Csak a nyár, ami érdekes igazán.
Ahogy a frissen nyírt fű jó szaga végigszalad a telkeken.
Madarak ülnek a bokrokon. Sok rokon jön szembe álmomban.
Régi ruhák, vicces frizurák. Mindegy ki, mit beszél, alig hallani.
Mintha víz alatt szólna egy ócska rádió abból a másik nyárból.
Vajon mit próbálnak elmondani nekem minden alkalommal?
Akár ki is ülhetnék egy régi ház teraszára veletek.
Este egy csillagot bámultam, aztán meg kellett kapaszkodni.
Megint szobákba zárkózom. Mégsincs értelme a nyárnak?
Folyton csak ez az éles, nappali fény. Mély-zöld tavak iszamos illata.
Lehet, hogy épp ideje észak felé menekülni. Vajon érdemes-e
hinni még az évszakokban? Eddig minden tájba csak belehullani tudtam."
SZUBJEKTUM
"Nincs értelme a teleknek." Üti fel versnek szánt szövegét a szerző. Pedig ez attól függ, hogy hány négyszögölös az a telek, hiszen bizonyos méret felett elég sok mindenre lehet alkalmas. Persze nem kizárt, hogy a költő az évszakra gondol. Na de ilyen pontatlanul? És a télnek igenis van értelme, olyankor pihen a természet, viháncol az influenza, miegyéb. Vagy még sincs értelme? Hiszen általában valóban nem társítjuk az évszakokat az értelmesség fogalmával. "Csak a nyár, ami érdekes igazán." Ez egészen egyszerűen nem igaz. A két mondat még együtt sem működik. Különben is, hol marad a tavasz és az ősz? Mi a helyzet ezek értelmi képességeivel? "Ahogy a frissen nyírt fű jó szaga végigszalad a telkeken." Ez mégis milyen mondat? Vagy mitől mondat? Látott már valaki szagot rohanni? Egy (csak nagy jóindulattal értelmesnek tételezett) mondatban egy ekkora képzavar, egy olyan szerzőnél akt mások verseiben minden kicsit szokatlan kép és értelem zavar; feltétlenül különleges. Az összefüggéstelenség folytatódik: "Madarak ülnek a bokrokon. Sok rokon jön szembe álmomban." Az első mondat prózai közlés. Ezt TGF gyakran kifogásolja másoknál. A második pedig érzelgős és nagyon nyögvenyelős, érthető persze, de nem elegáns. A "folytatás" felettébb idétlen: "Régi ruhák, vicces frizurák. Mindegy ki, mit beszél, alig hallani." Ez csak olyan felsorolás szerű. Ezt a felsorolás-szerűséget is felszokta róni meóiban. Ráadásul a második mondat ügyetlenül kapcsolódik, illetve nem kapcsolódik az előző sor második mondatához. A második versszak első sora megint csak képzavar. "Mintha víz alatt szólna egy ócska rádió abból a másik nyárból." Most víz alól, vagy a másik nyárból szól az a halmozottan ócska rádió? (Van vízálló rádió? Főleg ócska, régi, vacak "sétálós" ?) Aztán bonyolódik a helyzet: "Vajon mit próbálnak elmondani nekem minden alkalommal?" Kik? Hányszor? Ha nagyon akarjuk összefüggést fedezhetünk fel az előző versszak zavaros mondataival. De mindenképpen ügyetlen, ám hatásvadász megoldásnak kell ezt betudnunk. A Következő fordulat lóg a levegőben: "Akár ki is ülhetnék egy régi ház teraszára veletek." A szerző kiszól vagy beszól a verséből-be a sok rokonnak. Ez megbontja a nyelvtani következetességet. "Este egy csillagot bámultam, aztán meg kellett kapaszkodni." Miért következik egyikből a másik? Ez megint csak nem igaz. Az utolsó versszak kellemetlenül kezdődik: "Megint szobákba zárkózom. Mégsincs értelme a nyárnak? " Szögezzük le, hogy egyszerre több szobába, főleg szobákba (ilyen hiányos mondatban), nem lehet bezárkózni. Nem áll meg az ilyen közlés. És mit jelentsen egy ilyen pátoszos, maníros kérdés? Már csak egy Ah, oh, (nem) hiányzik előle. (Gondolatban azért rakjuk elé) "Folyton csak ez az éles, nappali fény. Mély-zöld tavak iszamos illata." Az első mondat rendben van. De a második! Az iszamos (csúszós, nedvességtől síkos stb.) jelző NEM alkalmazható az illatra. Képzavar, sőt, szagzavar. Ráadásul senki se asszociál róla kellemes valamire. Márpedig az illat, valami határozottan kellemes. Figyeljük meg Nemes nagy Ágnes, hogy használja ezt a szót: "Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,.." De térjünk vissza Tesch Gábor Ferenc szövegéhez. "Lehet, hogy épp ideje észak felé menekülni. Vajon érdemes-e / hinni még az évszakokban?" Az első mondat felvetésével egyszerűen nem tud mit kezdeni az olvasó. Utána egy borzalmasan maníros költői kérdés következik. Ráadásul érthetetlen, hogy ezt a kérdő mondatot az eddigi mintától eltérve miért törte két sorba. Következetlenségnek hat. "Eddig minden tájba csak belehullani tudtam." Nagyon nem jó a zárlat. Közhelynek tűnik, szinte minden belehullás közhely immáron. A szöveg összességében, mérhetetlenül komoly és fájdalmas igyekszik lenni. Szinte szigorúan megfenyegeti az embert, hogy az összekapja magát és azt higgye, hogy itt most valami nagyon, hű de mit olvas. A helyzet azonban az, hogy nem. Bármit is tartsunk a szerzőről, egy a szerző helyzetével (betegség/szerkesztői státusz) kapcsolatos elő-tudás nélküli, elfogulatlan olvasónak, ez a vers semmit mondó, mégis túlírt; lapos, komolykodó blöff. Ez az ellentmondás (komolykodó blöff) legalább meghökkentő. Az önirónia teljesen idegen a szerzőtől, nem csak ebben, hanem valamennyi versében ismeretlen ez az emberileg kívánatos, irodalmilag ajánlatos attitűd.
(b.a.m.)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
