NAPLÓK: MIKROSZKÓPIA (Bártfai A. Márk) Legutóbbi olvasó: 2026-05-27 05:22 Összes olvasás: 7901| 9. | [tulajdonos]: VIII. | 2013-11-27 00:29 |
MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
Zsigmond Eszter
1. szonett
„Csak én birok versemnek hőse lenni”,
magamon kívül minden más talány.
De megpróbálom számításba venni,
hogy ott vagy még az én túloldalán,
az éjjel nem rest téged rámölelni,
és üvegszemű isten néz le ránk,
hogy helyetted is nekem kell felelni,
és hangommal szól olykor néma szád.
Részed vagyok. miért lehetetlen
megkeresni téged önmagamban?
képmásaid üveglapra festem.
Nézem magam e tükrös sírhalomban,
S látom, hogy csak én állok felettem:
„első s utolsó mindenik dalomban.”
SZUBJEKTUM:
Különleges vers ez. A választott vendégszöveg az elején, bizonytalanságba taszítja az olvasót. Mi ez? Vicc? Hogy akar ebből kijönni a szerző? (Mármint Zsigmond Eszter) Képes lesz rá? És igen! Képes rá. És jól jön ki belőle. Nos ez a tehetség, és a tudás. A vers fenomenológiai természetű kínok fonalból szövi hangulatát, és hajszál pontosan választja meg szavait. Ezáltal úgy hat vissza a vendégszövegre, hogy az eredetibb lesz, mint saját összefüggésrendszerében, származási versében volt. A költői szerepre vonatkozó önreflexió hibátlan példánya ez a költemény. Ráadásul olyan komplex viszonyrendszert érzékeltet villámlásszerűen: szerző és vers, vers és téma, szerző és világ, vers és világ, szerző és olvasó, olvasó és vers között, ami azonnal általános filozófiai értemet is szert tesz, a pszichológiai és a csak irodalmi értelem mellett. Szinte az az érzése az embernek, hogy a költő szórakozásból lökte őt meg a vers elején. Tántorogjon csak az olvasó. Hogy aztán utánakapjon és segítsen neki egyenesbe jönni. A legerősebb mozzanatok, klasszikus igényű fordulatok a következők: "megpróbálom számításba venni, / hogy ott vagy még az én túloldalán" "üvegszemű isten néz le ránk," "látom, hogy csak én állok felettem". Ez a három fordulat annyira szép és találó, hogy a vers többi részének szükségképpen pihennie kell mellettük, körülöttük. Ha nem így lenne, az rendkívül zavaró érzést keltene az olvasóban. Evvel együtt a sorvégi összecsengések nem a legszebbek, de ez ebben az esetben szerintem mellékes. Ami megbocsájthatatlan az a "rámölel" kifejezés. Ezt ne. Egy ennyire jó, és természetes szövegben, miért kellett egy ilyen természetellenes vacakot ellőni? Mindent egybevetve, ebben az esetben egy kivalló költeményt olvashat a szerencsés emberfia Zsigmond Eszter tollából.
(b.a.m.) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
