NAPLÓK: Johann Legutóbbi olvasó: 2025-07-12 16:41 Összes olvasás: 36897| 225. | [tulajdonos]: 2004márc02 | 2004-03-02 08:43 | Van az emberi tapasztalásnak egy területe, amelyet e két gyermek nélkül sohasem ismertem volna meg.
Hétfő este.
A lakás elkészülőben, de még nem lakható. I. édesanyjánál tartózkodunk.
I. beteg, ennek ellenére este hat órára hivatalos egy munkarendezvényre.
A kisfiú édesapjánál lemezeket másol, én a kislányra vigyázok otthon.
Kettesben végignézünk egy kalandfilmet. A csöpp kislány az ölembe kuporodik és valahányszor izgalmas jelenet látható a képernyőn, arra kér, öleljem át, jó szorosan. Ha cigarettára gyújtok a konyhában, ragaszkodik hozzá, hogy ő adjon tüzet. A film közben csöndesen, fülembe suttogva bevallja: szerelmes lett a főhősbe.
I. este nyolckor hazatér a kisfiúval, én átöltözöm és elindulok egy utolsó bútorcipelésre barátainkhoz.
Közel háromnegyed óra pakolást követőleg alkohol után szimatolva betévedek egy sörözőbe. Megiszom két sört, hallgatom a pincérlány plaza-dumáját, olvasgatok. Nem sietek, mert I. azt előlegezte, hogy korán lefekszik, tekintettel a betegségére, talán már alszik is.
Tíz óra tájt kattan a zár, besettenkedem a sötét lakásba, látszólag mindenki alszik, ám egyszer csak hallom a kislány hangját, amint a nevemen szólít:
- J.! Még nem alszunk! Gyere ide hozzánk!
A kisfiú is ébren van, mindketten izgatottan hívogatnak az ágyukhoz, kérdik, merre jártam. Oda kell mennem hozzájuk, letelepszem a dívány szélére, elmondom, hogy ittam a közelben egy sört.
(I. már alszik ideiglenes hálószobánkban.)
A kisfiú iskolai csínytevéseiről regél halkan, megkér, hogy senkinek se beszéljek a titkos ügyeiről, a kislány tátott szájjal hallgat minket, aztán vizet és csokit kér.
Megfelezek köztük egy Sport-szeletet, szőlőlevet szervírozok a félhomályban. Szinte belém csimpaszkodnak, alig akarnak elengedni. Figyelmeztetem őket, hogy csendben kell lennünk, nehogy anya felébredjen és meglássa, hogy fogmosás után csokoládét osztogatok.
Cinkosság, késő esti terefere hármasban, bizalmas mosolyok és vihogások.
Aztán rövidesen elbúcsúzom és ők szót fogadnak: fél óra múltán a párnára hajtják fejüket és elalszanak.
Én bebújok I. mellé, simogatom lázas, forró bőrét, ő félálomban is érzi, hogy mellette vagyok, megérkeztem, hozzám simul a takaró alatt.
Azt hiszem, aki ezt az élményt kihagyja, veszít valamit.
Én - tán érdemtelenül - , de megtapasztalhattam. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
