NAPLÓK: Johann Legutóbbi olvasó: 2024-05-19 01:47 Összes olvasás: 35230| 218. | [tulajdonos]: 2004febr23 | 2004-02-23 11:09 | Tudom, hogy csak néhány napról van szó, és azt is tudom, hogy a fürdő siralmas állapotban volt már, tehát bőven ráfért a felújítás (például forró vizet is a konyhából kellett a kádba töltenünk esténként), engem mégis lehangol a jelenlegi helyzet.
Tulajdonképp minden simán megy: I. édesanyjánál szállásoltuk el magunkat, mert a lakás lakhatatlan. A fürdőszoba és a konyha romokban, a kőműves és a vízvezetékszerelő vasárnapra ígéri a visszaköltözést. Várni kell a száradó vakolattal, jön a járólapozás és csempézés, és majd csak azután kerülnek helyükre a csapok, a vécé meg a kád. Addig vizzenteni is lehetetlen. Márpedig én úgy saccoltam, hogy ma estére akár már alkalmas lesz ürítésre a fürdő és meghúzhatom magam a kisszobában.
Ugyanis I. édesanyjának lakásán egyelőre valahogy zavarban vagyok, megint nem érzek a lábam alatt talajt, amolyan kiszolgáltatott és kiszolgált csavargónak érzem magam. Pedig I. mindent megtesz azért, hogy túlemelkedjem ezeken a napokon, panaszra semmi okom. És az édesanyja is megszokott már, egészen kedves velem.
Csakhogy a munka sokkal lassabban halad, mint sejtettem. Péntek reggel vette kezdetét az átalakítás. Aznap egész délután törmeléket hordtam le a harmadik emeletről, másnap pedig negyven kilós zsákokba porciózott vakolóanyagot cipeltem föl a harmadik emeletre. Jócskán kifáradtam, ráadásul estefelé még egyik barátunknál is cipekednem kellett, de ez sem akadályozott meg abban, hogy szombat este megtekintsem a helyi moziban Trier őrületét, a Dogville-t.
Bár az alaptéma nem változott, ez azért már más jellegű munka, mint az Aranyszív-trilógia darabjai. Ez egy színpadi mű. És ahogy a flmben is elhangzik: illusztráció, egy tétel kimondásához. Hagyományos filmként megnézni nagy tévedés. Úgy kell beülni rá, mintha színházba lépne az ember. Ennek ellenére persze tetszett, mert végül Dogville elpusztul, mert Dogville eredendően rossz és pusztulnia kell. Isten szerepében James Caan, a végzet angyala Kidman. Ez a film nem akar film lenni. Illusztrál egy gondolatot, esztétikailag hűséges ehhez a gondolathoz, és kész. Újra visszatérnek a szokásos drámai elemek, de itt már végképp elidegenít: semmiféle érzelmet nem enged meg a mozinézőnek. Intellektuális kaland. Trier még mindig képes meglepetést okozni, de már nem olyan hatásosan, mint régen. Na persze: tudatosan likvidál mindenféle hatásvadászatot. Nekem Beckett jutott eszembe, meg úgy általában, a minimalista abszurd színpad.
Vasárnap reggel aztán folytatódott a munka. Irány autóval újabb zsákokért, a rengeteg törmelék (sitt) lecipelése.
Szerda este óta nem szeretkeztünk. Ilyen nagy munka közben persze az embernek legkisebb gondja ez, de estefelé, amikor a párja félmeztelenül lépeget körülötte, annál inkább. Igazándiból nem csupán az ürítés hiányzik, hanem valóban a szerelmeskedés. Három napnál tovább nem bírom egy kis enyelgés nélkül.
I. édesanyjának lakásán ezt azonban megoldani (dédnagypapa, idős édesanya, két gyermek) legalábbis problémás. De persze nem lehetetlen, hiszen három félszoba is akad a lakásban.
Nemcsak a helyszín az oka mindennek: I. betegeskedett a napokban, és hősiesen küzdött a lázzal meg a náthával. Nem is követeltem semmi különöset, én magam is fáradt voltam, azt akartam, hogy mielőbb meggyógyuljon és sokat pihenjen.
Tegnap azonban beígérte, hogy késő este megszorongatjuk egymást, én pedig lelkesen keltegettem fél tizenegy tájban, amire persze morcos ábrázat volt a válasz. Szegénykém, nagyon fáradt lehetett, ő maga is cipelt le vasárnap délelőtt törmeléket, fáj a dereka, csöpög az orra, én meg rá akarok ugrani. Ha nem ígért volna semmit, békésen elalszom, így viszont éberen vártam az ölelkezést. Mikor aztán rádöbbentem, hogy ezúttal is elmarad a dolog, dühösen dohányozni és olvasni kezdtem a konyhában.
A Korrektúrát vettem elő, bízva abban, hogy Bernhard szitkai levezetik a dühömet, de őszintén szólva, valahogy unom ezt a könyvet. Annyira megszoktam a stílusát, hogy pontosan tudom, mikor mi következik. Ez a körpiramis-ötlet izgat, mégsem találok a könyvben semmi újat. Valami újra, szokatlanra, előrelendítőre vágyom.
Ma reggel a buszmegállóban McEwan novelláskötetét olvasgattam. Azt hiszem ezzel folytatom a héten inkább.
Elcsüggeszt ez a szürke idő, ez permetező eső, ezek a csúszós járdák és utak, a romokban heverő lakás.
Írni és dugni akarok. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
