Hetedíziglen: szavazásra

Hetedíziglen bloggernek 4 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.

NAPLÓK: Hetedíziglen
Legutóbbi olvasó: 2025-09-14 17:41 Összes olvasás: 398425

Korábbi hozzászólások:

6102.	[tulajdonos]: szavazásra	2022-12-30 11:10
Kedves Játékosok! Hat versünk született, felteszem őket, szavazzatok. Megfejtést természetesen még lehet küldeni. 1. az év másik vége (vagy ez az egyik?) a combom kékül fog a farmerem a kalács száraz pont így szeretem csenget a nyáj a játék könnyű felnő a gyermek öregszem. szörnyű 2. hideg kalácsot majszol egy elkékült arcú gyermek nyájat terel bajuszos apja a vezérürü csenget gyapja véres szörnyű játékot űztek a farkasok az éjjel 3. Gömbölyű Összegömbölyödünk, mint a kölykei köré fonódó anyamacska. Tartjuk a meleget, és óvjuk önmagunkat, nehogy idő előtt kinyújtóztasson a lesben álló világ. A kalácsdagasztó kar gömbölydedsége harapnivaló, akár a szűz hó odakinn, amiből kemény golyóbist gyúrnak a játékos-kedvű gyermekek. Közben elkékült ujjaikat huhogják, s a csöngetésre várnak, hogy a szörnyű hidegből betóduljanak a nyájmelegbe. Betoppan végre az ünnep. Sápadt arcát a fenyőfa üveggömbjeiről visszaverődő fények megszínesítik. 4. Memento mori Halott anyámmal, álmodom, itt ül most is az ágyamon, altatót dúdol, rám se néz, fülemben hangja gyanta, méz: „Aludj el kincsem, gyermekem, birkanyáj vár egy fellegen, számoljad, lábuk hány lehet, s vigyél magaddal engemet, játékból álmodj énvelem, értelmet győz az érzelem, hazád a szívem, míg csak élsz, nem érhet abban szörnyű vész.” Csengetett órád, menni kell, életút hosszra nincs hitel, kalácsod régen elfogyott, emléked kékült, megfagyott, így lettél bennem túlvilág, szívembe vésett jégvirág. 5. Tél Nem leszek nyájas, kékül már az ajkam, de szörnyűséget se várj, mást akartam elmondani, azt, hogy maradjon a játék, éppúgy legyél velem, miként az ajándék. Gyermekké téve engem is - ez a lényeg: aprított kalács a tejbe, folyton remélek, hogy hajnalonta nem csenget ránk kényszer, maradunk ágyban, és megölellek elégszer. 6. Most csak lapít a fájdalom, csípőmben csenget egy kicsit, együtt születtünk, ezt tudom, de nem tudom játékait. A szörnyű arcát maszk fedi, kímél még mint egy gyermeket, az álcát még le nem veszi, hagy még, kalácsnak, éveket. De nő, és sok kis gyötrelem gurul szét, ha duhajkodik, fehér e nyáj, s kékül erem, míg fel-alá masírozik.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!