NAPLÓK: Elszalasztott lehetőségek Legutóbbi olvasó: 2024-05-01 10:35 Összes olvasás: 40871| 43. | [tulajdonos]: Gyuri | 2011-05-05 00:46 | Azt hiszem őrültek (őrültség) nélkül semmire sem megyünk.
Sokszor megmosolyogtam ezt a néhány Gyurit, az idő azonban nekik dolgozott...
Krassó Gyuritól kaptam egykor az '56-os Irodalmi Újság utánnyomott néhány lapját. Máskor is szívesen hallgattam, ahogyan rettentő hadarás és némi dadogás közepette mesélt, de amikor '56-ról és a kommunistákról volt szó nem lehetett "lelőni". Lelkesedése átragadt a hallgatóságára is, és bár jó néhány év választott el bennünket, én "merészeltem" naivnak nevezni őt. Aztán persze őt igazolta minden. Igaz, őrültségében később "egyedül" maradt, ellenzéki sorstársait a hatalom jobban érdekelte, mégis ő maradt számomra a példa. Szívesebben gondolok rá, mint befutott és levitézlett társaira.
Bence Gyuri is szent őrült volt. "Energiagombóc", ahogyan később a gyerekeinket neveztük. Alig több, mint százötven centijével volt képes fölénk "tornyosulni". Emlékszem, egy közös filozófus barátunk konyhájában milyen iszonyatos hévvel volt képes ecsetelni a demokrácia előnyeit, és szkeptikus, sőt cinikus megjegyzéseim sem billentették ki. Elhitte, amit mondott, sőt azt mondta, amiben hisz, minden számítás nélkül.
Apósom, Gyuri a mindennapokból szűrt tapasztalatait emelte elvekké, igazságokká. A saját élete igazságaivá, melyeket anélkül osztott meg velünk, hogy elvárta volna, őt kövessük mindebben. "Professzori" iskoláját - az olvasni szerető proligyerekből elit "bohémmé" válás folyamán -, a vidéki kisváros presszóiban, baráti beszélgetésein végezte. Úgy ment el, hogy őt őszintén szerető embereket hagyott maga mögött.
Vannak még más "őrültek" is a múltamban. A jelenemben alig.
Sivár az élet nélkülük... | |
| 42. | [tulajdonos]: Merre van az előre? | 2011-04-20 12:12 | Kedves Sticka :-)
Én ezt az egészet nem nagyon értem.
Itt egy elég jellegtelen figura, e napló tulajdonosa, aki küzd (vagy legalábbis úgy tesz), de képtelen elmozdulni.
És itt vagy Te, ennek az oldalnak feltehetően régebbi látogatója, valószínűleg megalapozott elfogadottság részese, aki minden félmondatával igyekszik engem támogatni, anélkül, hogy tudná ki vagyok, anélkül, hogy mutatná magát, és függetlenül attól, én adhatnék-e Neked bármit is.
Ez a dilemma nem hagyott nyugodni, ezért kerestem a helyzetre a választ, és úgy vélem most sikerült megtalálnom.
Te egy "angyal" vagy, aki időnként rám tekint. Igen, azt hiszem így jó lesz.
Tudod, ha válságba kerül az életünk, és úgy tűnik nincs tovább, akkor az első (nagyon fontos) kérdés, amire választ kell adnunk: ki akarunk-e kecmeregni ebből a helyzetből?
Mindenféle próbálkozásaim közepette, csak most jutottam el ide.
És, ha igazán őszinte akarok lenni, még nem merem sehová letenni a garast, nem tudom lehet-e, érdemes-e? És főleg mi lehet azon túl. Vajon az álmaim? Vagy azok a hazugságok, melyeket álmaimnak nevezek?
Szar ügy.
Ezek csak hangos vívódások, ha nem "angyal" lennél, csak egy ugyanolyan "porból kélt", mint én, akkor nem venném a bátorságot ...
Mindezeket csak azért írom, mert tegnap délután egy felszabadító séta (a rakparton) közepette mindenféle tervek kezdtek kavarogni a fejemben, s rájöttem, sokkal könnyebb a perceket, órákat úgy magunk mögött hagyni, ha hisszük, lesznek továbbiak is.
Ahhoz még nem voltam elég bátor, hogy a régi kapcsolataimat felújítsam, ám elég vakmerő ahhoz, hogy az interneten keresztül próbáljak barátságot kötni.
Bár minden a helyén lenni látszott, mégis óriási kudarc lett a vége.
Látszólag egyértelmű, miért...
A párbeszéd (társam szerint) aszimmetrikussá vált, míg én beszéltem, ő figyelt, s amikor ő kezdett beszélni, én hallgattam. Ez így valóban "válóok", elegendő is...
Számomra azonban itt nem zárul le.
Indulás után nagyon intenzív volt, gyors üzenetváltások, kitárulkozások, átadom magam, hogy téged is láthassalak. Sok apró öröm és hit, remény.
Valamiért, cirka egy hónap után mégis csökkent az érdeklődés. Megszagolgattuk egymást, megismertük egymás illatát, de valami, ami tovább lök, hiányzott.
Jó lenne tudni micsoda...
Nemrégiben hallottam, ha szeretettel nézünk a csecsemőre, tágul a pupillánk, akkor az övé is. A táguló pupilla (érzelem) fiziológiás folyamatokat indít. Az agy megfelelő részein az idegszálak kapcsolatokat keresnek, s, ha találnak rögzülnek. És így tovább... Egy szeretetteli pillantás sokkal többet számít, mint gondolnánk. A pszichés folyamatok iszonyatos gyorsulásba tudnak kezdeni a személyes kontaktusok után.
Kezdem azt hinni, a virtuális kapcsolatok megannyi apró öröme sem helyettesíthet egyetlen pillantást.
Meglehet, tévedek, a hiányérzet, az intenzív lufi utáni hallgatási "vágy" mégis erre mutat.
Elszalasztott lehetőség?
Érdemes egy felfújt, széllopta lufi után kapnunk? | |
| 41. | [tulajdonos]: egy régi naplóbejegyzés | 2011-04-12 23:56 | '81 nov. 17.
Kedves Kata!
Iszonyúan érzem magam. Nem tudok szabadulni egy belső hangtól - számvetést követel. "Bújj ki szaros pelenkáidból és próbáld hófehérre csutakolni, ha tudod."
Nincs mosónő, aki ezt vállalná, s nincs szervezet sem szerkezet, aki erre képes lenne. "Vagy mocskolj bele, és tekints ártatlannak tűnő szemekkel közönyösen a világra, hisz a szennyed és te most már úgyis alig különböztök."
Számvetettem:
Születtem, voltam jó, voltam rossz, éltem, néha boldogan, néha sikertelenül. Mindig ragaszkodtam valamihez, emlékekkel rendelkezem, fiatal vagyok, múltam van. Sikeres pálya kezdetén állok, barátnőm egy tisztes család lehetőségét kínálja, nyitott vagyok és érdeklődő, sokan ismernek, jó érzékkel tudom összeválogatni az embereket. Kreatív vagyok, könnyen megoldom a problémáimat. Lovaim vágtáznak szekerem előtt...
Körülbelül idáig érhettem, amikor valaki hátulról ülepen rúgott. E jóízű gondolatmenet közben persze, hogy meglepődtem. Lassan, kissé félve fordultam hátra. Még láttam, amint Bébén egy megvető mosoly fut végig. Arca számonkérő, mint azé, aki az égi trónusról jön. (Persze lehet, hogy csak innen a BM-ről.)
Mindegy, úgy éreztem, mindent tud rólam.
Bevettem egy eunoctint. Nem kergette el a hangot. "Most nem lankadhatsz."
Vitáztam vele.
Talán nem igaz, amit magamról mondtam?
Vártam a válaszát, mohón lestem a szavait.
"Medve tapasztalta, hogy szavaival és cselekedeteivel, csak nagyon tökéletlenül tud bánni, s mégis, ha néha mindent rosszul mondott, és rosszul csinált is, édesanyja sohasem dőlt be ezeknek a torz, teljesen hamis látszatoknak, hanem a szíve mélyén világosan megértette őt. Hitt tehát abban, hogy a gyarló szavakon és nehezen kormányozható tetteken túl, sokkal épebb és egészségesebb megértés köti össze egyik embert a másikkal. Hitt abban, hogy egyenesen beleláthatunk egymás lelkébe. Most ez a hite megingott. Megingott, aztán újra megszilárdult. Megint kétségek árasztották el erősebb hullámban, s megint fölébük kerekedett."
Megdermedtem. Még a fülemben csengtek az utolsó szavak. FÖLÉBÜK KEREKEDETT.
Határoztam. Amennyire féltem, annyi erővel szaggattam le magamról a fojtogató köpenyt.
Most tisztába teszlek - gondoltam.
De hatni kezdett az eunoctin... ma sem oldottam meg.
(Katával egy hete találkoztam - húszegynéhány év után véletlenül. Sietve felírtam a telefonszámát, mondtam csütörtökön estére készüljön. Halkan megjegyezte, kicsit nagy bátorság, hónapokra előre be van táblázva, de azért feltétlenül hívjam.
De nem hívtam, pedig akkoriban, szellemiekben a mindenem volt ő. Mély barátság, szeretet, kölcsönös tisztelet, minden, azon kívül, hogy az orosz tanárnőm is az egyetemen.)
Nagy kérdés, mennyit rakhatunk terheinkből a másikra?
És ha mi nem akarunk átadni belőle, ő mégis szeretne vinni valamennyit? | |
| 40. | [tulajdonos]: bár ő | sticka: bíró | 2011-04-10 18:16 | Nem is veled törődöm, hanem magammal, amikor a te kérdéseidre (melyek az enyémek is) próbálok válaszolni (magamnak) ;-)
Emlékszel mit tanultunk? Mi a teendő, amikor át akarunk kelni?
"Balra nézünk, jobbra nézünk, átmegyünk.."
Sohasem csukott szemmel.
Akármekkora belső energiával vágunk bele, az bizonyosan véges. Ha bezáródunk, az út feléig sem juthatunk el. Ki kell tekintenünk az újabb lendülethez.
Aztán érnek ilyen-olyan hatások (még, ha nem kértük is), amelyekkel kezdenünk kell valamit.
(Az téved a legnagyobbat, és huppan is, aki úgy gondolja, elég az a szél, amely hátulról fújja. Amely most röpíti, nem kell semerre sem néznie, csak szórnia a konfettit...)
Igen, fontos, hogy sticka mit gondol rólam. Egyetlen mondata elég lehet, újabb kilométerekre ...
Nem biztos, hogy változtat rajtam valamit, de biztos, hogy változik bennem valami.
Nem, nem teszem le a szemüvegemet. Ha letenném megvakulnék. Az "én" mindennél fontosabb, én soha nem leszek te (ha sticka élete egy piedesztálról lenne elhordható, akkor sem), nem lehetek te, bármily vonzó is lenne akár.
De vannak nem-stickák is, akik hatnak ránk menet közben. Akiktől nem erőt kapunk, csak mondjuk egy széllökést oldalról. Mit teszünk ekkor? Újra egyenesbe hozzuk a járművet, és megyünk tovább. Vannak kiszámíthatatlan tényezők, melyek szervetlenül kapcsolódnak hozzánk. Valamik, amik bejutnak a szervezetünkbe, de nem táplálnak, ám ha elég erős az immunrendszerünk, akkor viszonylag gyorsan kiürülnek onnan.
És vannak tévedéseink, mint mindenkinek.
Bár talán mégse mindenkinek vannak... bizonyos hírek szerint. Én biztosan nem akarnék tévedhetetlen lenni. Ha megbotlom és elesek, kell, hogy fájjon. Ha nem, újra botlani fogok...
Tudod, ezerféle módon reagálhatunk a minket ért hatásokra. Akár el is bukhatunk, de csak egy valamire kell nagyon odafigyelnünk: a válaszunk nem lehet tőlünk idegen, hazug...
(Nagyon köszönöm Neked!) | |
| 39. | [tulajdonos]: térden vagy talpon? | eská: Blöeee | 2011-04-09 19:59 | Az elmúlt napokban jó néhány ismerősömnek megmutattam Stiller Kriszta "gruppen" c. versét. Előzetes várakozásaimmal ellentétben, olvasás és némi gondolkodás után, csak nagyon kevesen asszociáltak a szexre. Szinte mindannyian az anya vagy valamiféle anyaisten utáni vágyat emelték ki. A költőnőről egyikük sem hallott. Azóta én is többször újraolvastam, és persze egészen más így.
Mi okozhatta ezt az óriási félreértést?
Akárhányszor felteszem ezt a kérdést, mindig ugyanarra jutok: az előítélet.
Az "Isten dugd fel" után begörcsöltem, azt hiszem, az "ördög siklik ördög hátán" pedig végleg bezárt minden kaput. A "nőt akarok, anyát. Anyát" pedig meg sem hallottam. Vajon miért?
Ezt megelőzően is olvastam tőle verset itt a Dokkon, csak akkor vélhetően nyitottan, - nem hatott rám az oldalon uralkodó "zűrzavar", - a műre figyelhettem.
Szóval így jártam. Ismét el kell számolnom önmagammal.
(Stiller Kriszta arrogáns bejegyzésére aligha kell reagálnom, az viszont őt minősíti. A "félreértés szülte" soraimmal nem érzem, hogy ártottam volna neki - rosszindulat sem volt benne.)
Ha valaki annyit írt volna, olvassa el újra a verset, az is elég lehetett volna.
(Egyébként pedig, ha a premissza hamis, a konklúzió sem lehet igaz ...)
| |
| 38. | [tulajdonos]: Rendben | 2011-04-07 15:44 | Valóban nem volt elég kapaszkodóm a vers megértéséhez, nagyon sajnálom.
És higgye el, szégyellem is magam emiatt.
üdvözlettel | |
| 37. | [tulajdonos]: édesnégyes | 2011-04-02 18:42 | Egy kis kitérő már az elején.
Volt a csoportunkban egy aranyos kislány, gimnazista, 17 körül: Mel. Néhány évvel voltam idősebb nála. Éreztem, tudtam, vonzódik hozzám, de tabu volt számomra.
Tíz év múlva újra találkoztam vele. Elmesélte, nem alakultak jól a párkapcsolatai, ezért néha eljár, pár napja legutóbb, "gruppen"-re. Amennyire megdöbbentem először a dolgon (visszagondolva a régi kedves Mel-re), annyira vált folyamatosan nyilvánvalóvá, szüksége van ezekre az alkalmakra. Tudja miről szól, megszokta - ha úgy tetszik helyén kezeli. Nem ítéltem el, még csak meg sem. Később sokat gondolkoztam az esetén.
(És most jön Stiller Kriszta verse, amely számomra teljesen hiteltelen. Hazug nyilván csak akkor lehetne, ha kiderülne, egyetlen csoportszexnek sem volt résztvevője. De - tegyük fel - volt ilyen élményben része. Csalódott? A vers inkább valamiféle "csömört" sugall. Ha így van, akkor ez a bibi. Alig hinném, hogy kényszerítette őt valaki. Hol volt Kriszta ebben az egészben? Vagy utólag könnyű?
[Ám ami még ennél is jobban fejbe kólintott, ahogyan a szerkesztők fogadták ezt a néhány sort. Ennél sokkal jobban összerakott versek tucatjával hevernek az oldal temetőjében. Hogy rím is van benne: nem érdem és nem erény. Csak feltételezni tudom, a "bíborban született" gárda - reakciójával - a "tabukat rengető" sorok segítségével az "elfojtások" gömböcére próbál szelepet fabrikálni.]
De persze mindegy is. A lényeg: képesek vagyunk-e helyén kezelni a dolgokat, vagy borul, esetleg borítja valaki helyettünk a "kényes egyensúlyt".)
Azt gondolom, minden "édesnégyesben" megjelennek a férfi-nő viszonyok. Kéretlenül, mire eszmélünk, már kopognak az ajtónkon, vagy mi csöngetünk be. Nem kerülhető el, sőt nem kerülhető meg. Kezdenünk kell vele valamit.
Attól függően, mennyire vagyunk kiszolgáltatott helyzetben a saját kapcsolatunkban, mennyire van erre vonatkozó jövőképünk, érinthet meg minket. Annál jobban, minél rosszabb a "pozíciónk". Az "összetartozás" tabujának falát persze még mindig le kell döntenünk, ha előtte nem tettük meg. És akkor "felszabadulunk", nyitottak leszünk, azt gondoljuk, az fog történni, aminek történnie kell. Felmentjük és átadjuk magunkat a "megváltoztathatatlannak". A folyamat során nem érezzük "bűnösnek" magunkat, hisz ennek kell történnie. Nincs lelkiismeret furdalás, nincsenek gátak. Csak majd szembenézés. Szembe nézés, amelyet többnyire nem vállalunk. Kerüljük mindaddig, amíg visszafordíthatónak gondoljuk a történéseket, és csak akkor döbbenünk rá, nincs visszaút, ha az események túlnőnek rajtunk. Foglyai leszünk. És jönnek a hazugságok.
Szerintem tipikus helyzet. Egyikőnk sem elég bátor, még arra sem, hogy önmaga szemébe nézzen, nem a párjáéba.
Vannak más válaszok is természetesen. Elfojtott vágyak, a másik elérhetetlen talapzatra emelése, és az őszinteség.
A legritkábban az is megesik, elég erős szálak kötnek a társunkhoz, hogy - mint egy svábbogarat - eltapossuk ezt a - lehetőségként még meg sem jelenő - természetes vonzódást.
Az, hogy mikor, mi történik, épp a primer kapcsolatok minőségén múlik. Azt kell tudnunk, ha a párunk kitekint, akkor annak mi is részesei vagyunk. Ha a párunk kitekint, akkor ő nagyobb biztonságban érezte magát mellettünk, mint mi mellette. ... Megtehette. | |
| 36. | [tulajdonos]: 22 | 2011-04-01 20:53 | Nem tudom, bűvös-e ez a szám, több-e, kevesebb-e mint a hét vagy a háromszor hét, de megvolt, ennyi volt.
Minden más lesz ezután. Mindennek másnak kell lennie. Ez a napló is megváltozik, (ha eddig nem törlődött) új funkciót kap.
A címen nem lehet változtatni, de minek is. Ami ez előtt volt, az is én vagyok, ami ezután lesz, az is én leszek.
Aki olvassa, gondolatokkal találkozhat majd. Úgy valahogy, mint egy nyílt forráskódú szoftver esetén.
Mondom majd, felelősség nélkül. Mondom magamnak. Mondhatod nekem. Ahogy gondolod ...
Előzetes: Két házaspár "családi barátságában" szükségszerűen meg kell-e jelennie a férfi és nő kapcsolatoknak? Keresztben? | |
| 35. | [tulajdonos]: this is the end | 2011-03-15 15:53 | beautiful friend ...
szeretném mindenkinek megköszönni, hogy beleolvasott a naplómba, életembe,
kellett nekem, hálás vagyok
bár még mindig nem tudom merre tovább, de sikerült eldobnom sok "visszahúzó" kacatot az életemből
szia sticka ... külön köszönet neked :-)
tisztelt szerkesztő hölgyek/urak, szeretném ezúton kérni ennek a naplónak a törlését
köszönettel és üdvözlettel ...
| |
| 34. | [tulajdonos]: liberális | 2011-03-10 19:09 | Háborgó tenger. Minden hajó elsüllyedt rajta ... és nincs kikötő.
Gondolom neveltetés, szocializáció, eszméléskori környezet és későbbi megerősítések teszik az embert liberális(an) gondolkodóvá
Vagy például Winnetou. Amikor játszottunk, hol a kemény öklű, hol az apacs főnök voltam. Néha váltani kellett, de nem volt nehéz. És egy oldalon voltam Vadölővel, az öcsémmel. Senki nem mondta meg mit, hogyan és milyen szerepekben.
A gyermekkori relatív szabadságnak mi köze mindehhez?
Mi köze Hemingway-nek vagy Homérosznak? Mert apámnak semmi ...
Középiskolában még mindig azt olvassuk, amit a kezünkbe adnak, bár már kitekintünk, próbáljuk integrálni a hatásokat, de ekkor még nem zárunk be. Nekem a "Várakozás a tavaszban" ugyanolyan alapélmény volt, mint a "Cinkos".
Mitől lesz az "elfogadó" emberből "liberális"?
Sörözés közben én is elméláztam a lehetőségen, egy nagyobb Magyarországon, utána is jártam kissé, hogy, s mint volt. (A történelem máig is szívem csücske.) De soha ki nem ejtettem volna, ami másokból oly könnyedén kifolyt: "szőrös talpú", valahogy nem ment, nem illett hozzám.
A Veress-Kulin Mozgón nőttem, és a Valóságon, kezembe az Értelmiség útját kaptam, és B. Russelt, mindeközben lepukkant kocsmákban éreztem jól magam.
Aztán egyszer csak összecsapott a két tábor ... miért?
(Persze tudtam, hogy ennek történeti előzményei is vannak, csak az akkori system vastag pokróccal fedte a létezőt ... de akkor is ... így?)
Egyik sem jobb a másiknál, és egyikőjük sem jobb a többinél.
Mint egy vékony pallón. Hiszen mindkét oldalon szerethető dolgokat láttam.
Az, hogy szamizdatokat olvastunk, még nem jelentette azt automatikusan, '90-ben majd liberális szavazók leszünk.
Valamikor '87 körül megnyílt a Jurta a Népligetben. Bárki, bármit mondhatott ... Épp "D" esete lökött rajtam egyet errefelé. "Felszólalása" után egy idősebb bácsi megjegyezte: Jól beszéltél fiam, csak a zsidókat és a cigányokat nem kellett volna úgy védeni ...
Hatalmas elmozdulások '89-ben. Emlékszel a román közvetítésekre, igaz? Tőkést istenítettük, és szurkoltunk, abból a fejetlenségből alakuljon valami jó. Láttuk a TV vitát (Kónya-Pető), miért volt zavar a március 15-i ünneplések körül, és ott a szoci Szilvásy volt a hunyó. Vagy - Isten nyugosztalja - Csengey-re, aki próbálta magyarázni, miért kell távol maradni az egyébként "euforikus" négyigenestől.
'90-ben nagyon nehéz volt választani az akkori két liberális párt között. Volt barátnőmet, Katit a Fiatal Demokraták akarták indítani az egyik választókerületben, de ő nem az a típus. Mondta, bemutat, induljak én ott ...
De nekem - akkoriban a Hámán Katón (Haller) laktam - olyan jelöltem volt, akire gondolkodás nélkül ... Tölgyessy, a Kerekasztal legszimpatikusabbja.
Aztán lassan összeállt, a népi-urbánus maszkok felvétele, keményen hatalmi harc volt. Az elit már sejtette, tudta: csak azok lehetnek nyertesek, akik arcot tudnak formálni a masszából. (Torgyánnak ment, Petrasovics Annának nem sikerült ... ennek a két "történelmi pártnak" illett volna ...)
A szocik pedig nem süllyedtek el ... miért?
(A közélet "megtisztítása" pedig csehül (nem Csehül) állt ... igaz, egyik "tábornak" sem volt érdeke.)
Persze, hogy elégedetlen voltam az eredménnyel. Vakított minden. Leginkább Mester-Szénási 168-a. A csalódottak harca csak a blokád után csitult. (Nagy nehezen kiverekedtük magunkat Pestről, szüleimhez ... érdekes mennyire megcsapott a bizonytalanság ... de este már én is ott ültem az M7-es feljárójánál gyújtott tábortűznél. Csupa régi ismerős között, hisz húsz-egynéhány évig éltem itt. Mindenesetre mindenkit "tovább engedtem" ... ez tűnt kézenfekvőnek.)
Emlékszel, amikor a két nagytiszteletű elnököt két ismeretlen váltotta, a Bánót meg a Pálffy G. Mindenben hibát láttam, kinevettem L. Katókát. Csak mert vakított a liberalizmusom, nem gondolkodtam, mit, miért. Nem voltam hajlandó elfogadni megváltozott helyzeteket, s ha nem lettem volna egyébként visszafogott típus, akár még fejem fölé is emeltem volna tomahawkomat.
De '94 majdnem mindent megváltoztatott. Lepaktáltak az acélglóriás külügyessel, és ezt soha többé nem tudtam nekik "megbocsátani" Igaz, még 2002-ben is kaptak tőlem egy voksot, de már csak nosztalgiából. (A két forduló között hordtam a kokárdát, egy "de" jelvényt és egy békemozgalmit. Az eredmények ismeretében lehetőséget láttam egy Fidesz-Szdsz koalícióra, és reménykedtem.)
De nem. A mi kultúránkban nem ásunk el csatabárdot. Mi inkább meglengetjük, és csapunk vele erre-arra.
Már nem látok lehetőséget holmi lövészárkok betemetésére, holott ez az egyetlen, amiben hinni tudnék.
Az a fajta liberalizmus, amit két évtizede hordozok, semmivé vált az előző két szoci kurzus alatt. (Ezért nem csatlakozom például az FB-s sajtószabadságért mozgalomhoz sem. Persze egyébként is úgy gondolom, ez is hatalmi harc. A sajtó akkor szabad, ha az újságírók szabadok ...) Ugyanakkor ezzel az "alkotmányozással" sem tudok megbékülni ...
("Semmi ágán ül a szívem ...")
Azért ma is én vagyok a legliberálisabb (legelfogadóbb) ember e föld kerekén ... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
