NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2026-09-03 08:54 Összes olvasás: 48104| 86. | [tulajdonos]: ... | 2020-09-29 11:21 | Dzisiaj jest dwadzieścia dziewięć września (wtorek)
Felhívott ma reggel Mági telefonon. Hogy állsz a gyaloglással, szegezte nekem a kérdést. Inkább gyaloglok, mint állok, vallottam be. Csatlakoznék-e hozzá pénteken korán reggel, csak egy órácskára, ha nem szakad az eső. Szemerkélni szemerkélhet? Az belefér.
„Ezt szerettem mindig”, mondta ma reggel a Hang, és felébredtem. Nem álmodtam semmi érdemlegeset, csak leírhatatlan zagyvaságokat, állapítottam meg, és már majdnem megkönnyebbültem, hogy a mai penzumom leróhatatlan, amikor eszembe jutott. A rókakölyök! El akartam felejteni? Azt hittem, nem él. Egy fehér nejlonszatyorban feküdt, ki akartam venni belőle, hogy kivigyem valahova (még sem tarthatok bent a házban egy döglött állatot), de akkor belém harapott. Nem fájt. Inkább jólesett. Az egész kézfejem a szájában volt (hogy fért bele?), éreztem az összes fogát. Nem is olyan kölyök ez már, nem árt óvatosabbnak lennem, gondoltam, és összefogtam a zacskó száját. A róka abban a pillanatban elalélt. Még megölöm, ijedtem meg. Kinyitottam a nejlonszatyrot, és újra belenyúltam. A róka újra megharapott, de megint nem fájt. Akkor jöttem rá, hogy csak éhes. Hamar kekszet kerítettem valahonnan. Egyél csak, nyújtottam felé. Nem fogja megenni, mondta valaki, hús kell neki. Hát, az nincs, mondtam vagy csak gondoltam tehetetlenül, és már a következő álomjelenetben jártam. Fekete ruhás férfiak álltak egy futószalag előtt. Valamit készítettek. Hogy mit, az nem derült ki.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
