NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 04:08 Összes olvasás: 31484| 20. | [tulajdonos]: ... | 2020-05-28 14:02 | 2020. május 28.
„Egyetértek vele”. Ez a mondat ébresztett. Jól van Hang, én bízom benned. Pár napja azt álmodtam, hogy piros pöttyök szóródnak egy fehér papírlapra, kisebbek-nagyobbak, mintha vér fröccsent volna rá, de én tudtam, hogy csak festékpöttyök lehetnek. Valami ecsetről kerülhettek oda, és nem ijedtem meg, inkább kíváncsian nézegettem. Olyan volt, mint egy pointilista akvarell, és mintha azt akarta volna elhitetni velem, hogy az a papírlap az ég, a kisebb-nagyobb, helyenként sűrűbben, máshol ritkásabban elhelyezkedő piros pöttyök meg a csillagok. Szép, gondoltam. De nem vér.
Egyszer, egyetlen egyszer történt, hogy Upa megpróbált beavatni valamibe az élet kiábrándító voltát illetően, amikor egy veszekedés után Unya összecsomogalt, felöltöztette Iszuszt, és elindult vele „világgá”. Így mondta: akkor most elmegyünk világgá. Engem is vinni akart, de én azt mondtam, nem megyek. Ebből gondolhatta Upa azt, hogy őt választottam, nem Unyát. Folyton ezt játszották: döntsem el, melyikükhöz ragaszkodom jobban. Igazából, Aksunnának, az apai nagyanyámnak volt ez a kedvenc játéka. Ő kérdezgette folyton, kit szeretek jobban: Upát vagy Unyát. És azt várta, hogy azt mondom: Upát. Tőle tanulhatta Unya is ezt a "játékot", mert Amam, az anyai nagymamám, soha kényszerített egyikünket sem ilyen döntésre. Unyát bele lehetett rángatni bármilyen játszmába, és a végén úgy beleélte magát, mintha ő találta volna ki az egészet. Képes volt statisztaszerepből főszereplővé avanzsálni, mártír hősnővé, akit sajnálni kell. Sajnáltam is, és sajnálom a mai napig, de aznap nem tudott meggyőzni. Talán, ha marad, és ott próbálja megszenvedni a maga „igazát”, elhiszem neki, hogy védelemre szorul, de így, hogy el akart menni, nem áldozatnak láttam, hanem…, nem tudom, mit mondjak, hogy pontos legyek, és ne vádaskodó. Megbízhatatlannak? A mexikói LLorona figurájában szoktam ráismerni, aki egy őrült pillanatában a folyónak megy a gyerekeivel, és azok odavesznek, de ő életben marad, és attól kezdve vigyázni kell vele, mert hajlamos mások gyerekeit elrabolni, hogy a sajátjait pótolja. (A viharsziget című filmben is az ő alakja kísért.) Nem mentem Unyával. Még ha azt mondta volna, hogy vonatra ül, és hazamegy Amámhoz. (Valószínűleg megtette volna egyébként, ha van pénze.) Amámhoz röpültem volna! Csak úgy „világgá” nem megyek. Upának végül nem sikerült kiábrándítania az életből, mert neki sem hittem. Zavart, hogy félreért, hogy azt hiszi, mostantól a cinkosa vagyok, hogy miatta maradok ott. „Otthon”. Nem ismert engem, és nem is akart megismerni soha. Magával volt elfoglalva, ahogyan Unya is, és mindenki ezen a világon. Én is. Lám, most is: csak magammal foglalkozom. De a maradni tudásom, ha úgy tetszik „hűségem” ott alapozódott meg. Én nem úgy vagyok hű, mint a kutyák, az én hűségem macskahűség. A helyhez ragaszkodom, amit nagy nehezen megszokok. A székemhez, a kispárnámhoz, a testem lenyomatához az ágyban, a saját kávéscsészémhez. Az "elhányt bádogkanálhoz". Akit egyszer kibillentettek a paradicsomból, az nem akarja, hogy ide-oda rángassák. Aki menni akar, elengedem. Menjen, de nélkülem. A pokol térélmény.A mennyország is.
Hogy úgy vagyok hűséges, hogy közben csalok (itt a piros, hol a piros?), azt mindig is lehetett tudni. Mert ami tegnap vagy tegnapelőtt került a naplómba, soha nem történt meg igazán, vagy még csak ezután (sem) fog megtörténni. A jelen így tökéletes. Present perfect. És ha már „eleve az idő tekintetében sem mondok igazat” a la Háy, attól kezdve minden manipuláció. Írjam ki minden bejegyzés elé, hogy vigyázat, az alábbi betűhalmazból egy szó sem igaz? Most is: írjam ide, hogy hazudni fogok? Hogy mit, az attól függ, mire van igényem. Arra, hogy az olvasó magába öleljen, mint egy szakadék, ha zuhanni lát, vagy arra, hogy kiálljon velem a szikla peremére, és együtt ugorgyunk' a mélybe, de úgy, hogy közben ne törje össze magát (miért akarnék ilyet?). Növesszen szárnyat, vagy lépjen át egy másik dimenzióba, ahol nincs súlya semminek. A saját szárnyamról és a pluszdimenzióimról nekem kell gondoskodnom. Ezt pontosan tudom.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
