NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2024-05-04 06:22 Összes olvasás: 127162| 752. | [tulajdonos]: A tiszteletről | 2019-07-08 10:24 | Az előbbi verset most feltettem a bírálandókhoz.
No, nem azért, hogy az ítészek elbírálják, de azt akarom, hogy szerepeljen az adatbázisban a nevem alatt. Ez a naplóban elég körülményes.
A tiszteletről szól, arról, hogy ahhoz hogy lehet hozzájutni.
Erőszakkal lehet?
Láttam a Klicskó - Joshua meccset. Akkor ők ketten voltak a Világ legnagyobb és legjobb ökölvívói.
Hatalmas mérkőzés volt, és lehetett érezni a kölcsönös tiszteletet egymás iránt.
Könnyű lenne úgy vélni, hogy csupán egymás megsemmisítő erejű ütését tisztelték, de igaziból nem. Ha így lenne, akkor mindketten egy gőzkalapácsot tisztelnének.
Egymás életútját, sportolói nagyságát tisztelték, amikor vége lett a mérkőzésnek, Klicskó gratulált annak az embernek, aki egy hihetetlen sportolói karriert zárt le.
A megvásárolt tiszteletről.
Van úgy, hogy nagyon gazdag, tehetős embert tisztelünk.
Azonban kiderülhet, hogy nem mindegyiket.
A küzdelmes életutat, a fantasztikus tehetséget, a jó és tisztességes döntések sorozatát lehet tisztelni, és szinte megelégedetten nyugtázzuk, ha az illető ezek eredményeképpen anyagilag sikeres lett, úgy véljük, megérdemelte.
Aztán vannak gazdag emberek, akiknek a vagyon az ölükbe hullt, vagy olyanok, akik tisztességtelen úton szerezték. Tiszteljük őket? Azt hiszem, inkább csak tartunk tőlük.
Biztosan sokan veszik körül őket olyanok, akik nagy tisztelettel beszélnek velük, de nem kéne sokat keresgélnünk, hogy a függőségi viszony napvilágra kerüljön.
Apámnak volt egy kollégája, egy hivatalnok.
Amikor az iskolában a szakkörön megépítettem az első detektoros rádiómat egy rajztáblára - egy VIM-es dobozra tekertem a 80 menetnyi litze- huzalt, és egy kémcsőben olvasztottam meg az ólmot és a ként, hogy a Gallenit-kristályt előállítsam -, ez az ember megdicsért, aztán nekem adott egy zsilettpengés dobozt, amiben ugyanez megvolt kicsiben. Adott könyveket, és sokat magyarázott - és elindított egy olyan úton, amin a mai napig is járok. Na, őt tiszteltem, és a mai napig is ezt teszem, haló poraiban.
Reggelente látok elfutni előttünk egy idős bácsit, úgy vettem észre, hogy időjárástól függetlenül, minden nap fut. Nem tudom, hány éves, olyan hetven és nyolcvan között lehet, húsz éve ugyanígy nézett ki. Nem fut gyorsan, hiszen nem siet, nem valahová fut valahonnan, csak fut, hogy fusson.
Még akkor is futni fog, amikor én már járni sem tudok. Hát én őt is tisztelem.
Tegnap volt egy riport egy 17 éves srácról, aki vagy harmincféle paradicsomot termel egy zsebkendőnyi kertben, és komoly éttermeknek szállít, de még sportolni, zenét tanulni is van ideje az iskola mellett. Ja, és gondja van a jótékonykodásra, a hajléktalanokra is.
Tisztelem őt is.
Sorolhatnám még azokat, akiket úgy tiszteltem és tisztelek, hogy erre nem szólítottak fel, sőt, javarészt még azt sem tudják, hogy én létezem.
Mert felszólításra nem megy. Azt ki kell érdemelni. Közhely? Akkor már tényleg tudni kéne!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
