Idézek Tibor barátomtól – utólag is Isten éltesse névnapja alkalmából -, akinek szavait olvasva a szeminárium jutott eszembe a 70-es évek elejéről a Honvédségnél, összetereltek minket az étkezdében, és a csöves (továbbszolgáló) őrmester felolvasta az aktuális anyagot, ő nem tudta, hogy mit olvas, minket meg nem érdekelt, szerencsére nem kérdeztek ki minket utána a hallottakból, remélem, most se írunk dolgozatot.
„Az EU-ból származó nettó bevételünk (a magyar nemzeti hozzájárulás -- 1.475,6 millió euro -- levonásával) ugyancsak 2020-ban 4.668,1 millió euro volt. Ez a 129 milliárd eurot összegű 2020-as GDP 3,61 azaz KEVESEBB, MINT 4%-ÁNAK felel meg!!!!”
Az összehasonlítás a csövi őrmesterrel ott sántít, hogy annak a katonának nem állt módjában értelmezni a felolvasottakat, a kezébe nyomták az aktuális anyagot, míg Tibor szabadon dönthet, hogy mit ír. Vagy mégsem?
A statisztikával, az adatokkal lehet élni, de visszaélni is, ha szemezgetünk az adatokból, olyan képet festünk, amilyet akarunk.
Én nem vagyok olyan okos, hogy emlékezetből tudjak számokat, de az Internet nagy segítség, rákerestem.
https://novekedes.hu/elemzesek „5,1 százalékkal zsugorodott 2020 egészében a magyar gazdaság.”
Ha ezt a két dolgot együtt nézzük, azért mindjárt árnyaltabb a kép, milyen eredménnyel zárult volna a gazdaság 2020-ban a 3,61% nélkül?
Érdekes egyébként, hogy ez a néhány százalék tartalmazza a pedagógusok bérét, úgy látszik, az EU pántlikázza a pénzt, meg van adva, hogy mennyi mehet belőle lombkoronasétányra és mennyi a tanároknak. Mert nekünk másra nem kell, a Vodafonra máshonnan kérünk kölcsön, a 300 méteres trieszti partszakaszt – ahova egy nagyobb hajó be se fér – másképp rendezzük, a kínaiak vonatjára ők adnak kölcsön, Paksra az oroszok, a képviselők, miniszterek – nem sorolom – aránytalan fizetésemelését vígan rendezhetjük saját erőből, egyedül a jövőnk zálogának, az oktatás napszámosainak a bérét várjuk az EU-ból.
Az a pénz jár nekünk.
Mondjuk a nettó befizetőket zavarhatja, hogy nem engedünk bepillantást pénzük sorsáról, arról, hogy azt tényleg a felzárkózásra költjük-e, hiszen a „mesterterv” arról szólt, hogy felzárkózásunk után egy harmonikusan működő közösségben minden ország megtalálja a számítását, de úgy tűnik, a felzárkózás nálunk a leglassúbb. Semmi kedvem összehasonlítgatni régiónk eredményeit, de ha már Tibor a 2020-as évet választotta, megnéztem, Szlovákia GDP-je 3,4%-ot csökkent a mi 5,1-ünkkel szemben.
Felzárkózás? Egyre távolabb. Euró bevezetése? Én már nem érem meg.
De nem is lenne jó, hiszen kell nekünk az infláció, a 27%-os ÁFA és a nagyoktól beszedett 4,1%-os kiskereskedelmi adó – persze az ÁFA ezen is rajta van - szóval, ha veszek a Lidlben egy kiló trappistát háromezerért, abból 750,-Ft az adó.
Márpedig a forgalom utáni adó a szegényember adója, hónapról hónapra csontig elkölti a bevételét.
Az infláció akkora adóbevételt biztosít a költségvetésnek, hogy a fal adja a másikat.
Érdekes, hogy a németek 16%-os áfából kuporgatják össze azt, amiből aztán jut nekünk is a felzárkózásra. Ja, az alapvető kaják 5%-át majdnem lehagytam, igaz, lehet, hogy azóta az már nulla, most nincs kedvem keresgélni.
Szóval például ezek a zsugori németek kukacoskodnak, és szeretnék tudni, hogy az ő nehezen kiizzadt pénzükből a nekünk járót tényleg arra költjük-e, amire kapjuk.
Goromba analógia, és mint ilyen, mindig sántít, de ha egy gyereknek túl sok a hiányzása az iskolában, mondjuk meghaladja az ötven órát, megvonják a családtól a családi pótlékot, pedig az „jár”.
Tibortól nem várok választ, az eddigi gyakorlat az, hogy maximum egy sommás panelt vág az emberhez, de hozzáteszi, hogy ő nem süpped le a kekeckedők szintjére, és a maga részéről befejezte.
Igaziból ezt nem is neki írtam, de jó volt a témával kapcsolatban összeszednem a gondolataimat, és ha egyszer már a Dokk – nem miattam! – irodalmi műhely helyett egy szemináriummá alakul, az én gondolataim is hozzájárulhatnak a hallgatóság látőkörének szélesítéséhez.
Persze azért fájlalom, hogy egy alkotói műhely résztulajdonosa, többkötetes és számtalan díjjal elismert költő a Dokkon megjelenő írásokat nem irodalmi értékük mentén minősíti, hanem tartalmuk szerint, pedig én itt, a Dokkon tudtam meg, hogy a tartalom nem esztétikai érték.
* Aztán reagálnék most Tamás bejegyzésére, ahol – nem tudom, vehetem-e megszólításnak – nevesít, és rosszallja, hogy a főszerkesztő egy aznap feltett versemet értékeli bizonyos szempontból, míg Tibor régebben feltett versére nem reagált, pedig az is közéleti.
Annyit megjegyeznék, hogy Köves a versemet nem a tartalom, hanem a forma mentén értékelte, ez szerintem egybecseng a Dokk szellemiségével, míg Tibor versét Tamás a tartalma miatt várná el, hogy minősítsék.
Két dolgot azért megjegyzek:
Nekem is van a bírálandók között november első fele óta versem, magam is meglepődtem, hogy erre meg ilyen gyorsan kaptam meót. Viszont nem tagadom, jól esett, legyezgeti is hiúságomat, remélem, azért, mert jól sikerült, én sajnos nem értek hozzá, örülnék, ha Tamás – mint igazi írástudó – szintén értékelné, már, ha felül tudna emelkedni azon, hogy mi ketten másképpen gondolkozunk a Világról.
A másik az, hogy Tibornak negyven verse vár bírálatra, míg nekem csak kilenc.
Egy oldalt néztem meg a maradók listáján, Tibornak öt verse van ott, nekem kettő. Az utolsó ötven maradóból. Tibor 10%, én 4.
Mintha némi eltolódás lenne az én javamra, de nálam – az alacsony szám miatt – egy vers két %-ot jelent, míg Tibornál csak egyet, hiába, a kis számok ilyen összehasonlítása torzít, amikor egy versem helyett kettő lett, száz százalékkal nőtt a verseim száma, Tibornál plusz egy vers csak tíz százalék.
De nézzük más oldalról!
Tibor egy költő, ő a Dokkra nem tanulni jár, csak a saját döntésén múlik, hogy nem szerkesztő. Kiforrott, egyéni stílusú alkotó, versei alapján rá lehet ismerni, bármilyen külső befolyás csak rontana költői önmagán. Ha bárkinek a módosító javaslatát megfogadná, csak távolodna attól, ami költészetét jellemzi. Szerintem itt egy szerkesztőnek nem is lenne más dolga, mint az idejáró „tanulók” érdekében elemezni a verseket, felhívni a figyelmet a bátais megoldásokra stb., aztán beküldeni a maradókhoz, nem hiszem, hogy Tibor szerkesztői elismerésre vár.
Viszont az ilyen hályogkovácsok, mint én, várják a kritikát vagy a megerősítést, mondjuk én a kritikát inkább, mert a „szép, marasztalom” – jellegű meóból nem tanulok. Analógia: Egy szomelié se csak cuppog, mint a lefolyó a jó bort kóstolva, elmondja azt is, hogy mit tart jónak benne.
Na, Tamás másik bejegyzése a németországi feljelentési törvényt állítja párhuzamba a kamingaut-versemmel.
Én megnéztem a Hír TV riportját, és nem értem, hogy mi köze lenne az ott látottaknak a versemhez!
Ott az Alkotmányt, a törvényeket és a szabályokat sértőkről szólt a riport, hogy azokat feljelenthetik, hogy a feljelentéseket a cselekmények súlyának megfelelő szinten kivizsgálják – még egyszer: kivizsgálják! – és szankcionálják.
A német törvényhozásnak – mint ahogy nekünk is – egy uniós szabályt kell adaptálni, ami alapvetően az uniós pénzekkel való visszaélésekről, az uniós jogszabályok megsértéséről való bejelentéseket szabályozza, ezt fejelte meg a parlament azzal, hogy a közszolgáknál szankcionálná az Alkotmány bírálatát.
Aztán a riportból később kiderült, hogy igaziból az Alkotmány megsértéséről lehet szó, ami nem egyenértékű azzal, ha valaki bírálja azt, hiszen véleménye mindenkinek lehet, a megdöntési szándék azért ezt már meghaladja.
A kamingautban ilyenről nálam szó se esett, sőt, nem is gondoltam rá, de Tamásnál már hozzászoktam, hogy mondatokat ad a számba, én alapvetően egyetértek azzal, ha bármilyen törvénysértést jelentenek, és a kúrva anyjukat a bűnösöknek, rohadjanak meg a börtönben!
A névtelen feljelentés eddig is volt és működött, sokan félnek névvel bejelentést tenni, tartanak a bosszútól, a meghurcolástól, mindig a befogadó felelőssége, hogy a helyén kezelje az ilyeneket.
Hogy ezzel vissza lehet élni? Igen, mindennel, a rokkantigazolvánnyal ugyanúgy, mint a képviselői mentességgel, mint az adóelkerülési kiskapukkal, mint az eus pályázatokkal. Mindig voltak, vannak és lesznek olyanok, akik átlépik a szabályokat, és nyugodtabb lenne a világ, ha ezeket elkapnák és megbüntetnék. De amíg a lebukás veszélye kicsi, addig a büntetési tételek nagysága nem számít, egy tettes nem azért mérlegel, hogy mennyit kaphat, hanem azt, hogy elkapják-e vagy sem.
Az én versem nem erről szól.
A „magyar életmód” számonkéréséről.
Ez olyan mértékű beavatkozás a magánéletbe, amit nem vagyok hajlandó elfogadni!
Én „hagyományos” családból származom a legjobb tudomásom szerint, ameddig fel tudtam idézni a családfámat, egyik ükanyám se volt férfi, és leszármazóim is szokványos identitásúak, megint csak a legjobb tudomásom szerint.
Viszont ezt alkotmányban rögzíteni visszataszítónak tartom, pótcselekvésnek, elterelésnek, megosztónak, ellenségképzőnek, alapvető emberi jogok megnyirbálásának.
Még jó, hogy nekünk nincsen konszenzuson alapuló alkotmányunk - mint pl. a németeknek -, helyette csak egy erőszakkal átvert, a pillanatnyi érdekek mentén folyamatosan átírt, toldott-foldott alaptörvényünk, semmi köze egy rögzített közmegegyezéshez.
Egy alkotmány a polgárokat védi a hatalom önkénye ellen, ez a mienk meg pont fordítva működik. Legalábbis vagyunk ezzel így néhányan.
Tamásnak volt még egy megjegyzése: „- Basszus, a mienk meg nincs is aláírva.”
A kamingaut című versemet első mérgemben írtam.
Várhattam volna vele, de most – az eddigiektől eltérően – mérgem elmúltával nem a megbékélés, hanem a második mérgem jött elő, tehát úgyis megírtam volna.
Beadták az elfogadott törvényt aláírásra a köztársasági elnökasszonynak, és minő meglepetés: nem írta alá, visszaküldte megfontolásra az országgyűlésnek.
- Lám, nálunk mégis működnek az ellensúlyok, elmehetnek a ballipsik a halál faszára, most persze csak tátognak, mint a húszkilós tükörponty – hallatszik már egyre hangosabban a kormánymédiákból, és az ellenzéki sorokon is átsuhant a megkönnyebbülés illúziója, lehet, hogy most bizonyítja önállóságát?
Szerintem nem. Most kente grafitos olajjal csúszósra a törvény útját.
Neki lett volna módja az (Alkotmá) Alaptörvénybíróság elé küldeni a törvényt, mondjuk nem tettem volna meg nagy tétre, hogy megsemmisítik, de valami matematikai esély csak lett volna rá.
Nem, ő visszaküldte megfontolásra, mostantól a 133 bátor ember azt tesz vele, amit a Orbán megmond, és akár változtatás nélkül is újra aláírásra küldheti. És akkor már kötelező aláírni…
Így aztán ne legyenek illúzióink, az egész bohóckodás csak egy iniciálé, egy hubovóc népi motívum a falvédőszövegen, petting, síkosító, aperitif, most nem jut eszembe több hülye analógia, de estig nem iszom, pedig utána szokok kreatívabb lenni. Szóval ez a törvény már ki van szedve a Közlöny nyomdájában.
És akkor itt van a vers, lassan mondom, hogy mindenki megértse!
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
