minden, ahogy lementettem a videó alól, mert közben elszálllt az egész, amiben javítottam a szöveget. Az újabb feltöltésnél viszont elfelejtettem..sorry
Lényegében a munkájáról beszél!Segéd volt egy étteremben és megkérte hogy mossa el a 20 tányért!Ez meg fogta kivitte a tengerpartra hagy ázzon reggelig.reggel a séf kérte hogy siessen a tányérokkal de ugye az ár-apálynak köszönhetően csak egy tányért talált meg,az is a sziklák közzé szorult!Kb. ennyi a fordítás
egy előrejelzett rengéstől megnyílt alatta a föld a ledobott kötél túl gyenge volt hogy megtartsa és a sokadik sikertelen mentés közben egyre nagyobb tömegben zúdult a fejére a talaj mégsem bírt mozdulatlan maradni már nyakig betemette a föld de nem adta fel eltervezte hogy holnaptól béke és minden más és senki és semmi csak még egy kötelet csak még újra a fényt és kaparta volna még tíz körömmel a földet de mozdulni sem bírt a kötél végét már senki nem fogta feladták
és akkor egy hatalmas robbanás fényével atomjaira hullva távozott mulandó volt akár lelkében a béke de azóta is sugároz
Az emberek szeretik, ha foglalkoznak velük. Azok is, akik tagadják. Azok is, akik még maguknak sem merik bevallani. Ide sem azért jön senki, hogy átlépjenek rajta. Várja mindenki, hogy így vagy úgy ő is a figyelem középpontjába kerüljön. A kritikák révén, vagy a szövegeik ismert vagy anonim olvasóinál, vagy a naplójukban. Ha van reakció, akár tetszésnyilvánítás jelét hagyva csak a verse alatt, nyilván jó érzés. Ha pozitív véleményt is írnak alá az olvasók, az is kellemesen hat. A negatívakra ki így, ki úgy reagál, esetleg nem reagál. Az utóbbiakra valójában senki sem vágyik, de vérmérséklettől és az önkritika léte vagy hiánya szerint könyveli el vagy magában vagy válaszában. Minden esetben szükség van/lenne belső tartásra és a többiek iránti megértésre/elfogadásra. Ha egyik sincs meg bennünk, akkor pláne ne várjuk el, hogy körülöttünk forogjon a világ, mert amikor kibillenünk, akkor bizony kibillen a világ tengelye is. És attól az Isten óvjon bennünket!
"... igazítsuk inkább hozzá léptünk, - hogy értünk forog, kár volt szánkat tépnünk -, ha nem is hiszed, a vég eljön egyszer, a matéria helyén nem lesz kegyhely. Ha elkezdődött s velünk teljesedik, már ne mi tegyük tönkre, ez istenit!" /A mi bolygónk/
jól kipakoltak, mondta a takarítónő. meglestelek a műtő ablakán át. minden csupa vér volt. szétszakadt. az orvosok meg idegesen kapkodtak. de legalább a babád megmentették. ha akarnál, sem lehetne több.
az adjunktus az ágyánál együttérzően mormogta: nagyon ránk ijesztett, anyuka. éreztem, motyogta a nő, hogy majd' szétszaggattak. az orvos hitetlenkedve nézett rá. de szerencsére egészséges szép kisfia van. ő nem kisfiú, kiabálta. neki már gyerekei vannak. de még kisfiú. erősködött az, miközben mérhetetlen fájdalom járta át az asszony minden porcikáját. nem csoda. utolsó álmában újraélte a műtétet és mindent érzett.
a temetésén az emberek megnyugvással suttogták: legalább szép halála volt. fájdalom nélkül aludt el. otthon.
a hiányzókat a napi szennyes közt találtam. kopottak voltak, s mint papírangyalok röptelen, árván várták, megőrzöm őket vagy eldobom. átfesthetném, gondoltam balgán. más fényben tündökölne mind. szárnyukat mosni mégse kéne, ha szétfoszlanának elvesznének, akár bennem a hit. inkább kiszakítom magamból azt a párat, s hagyom, hogy elszálljanak. azt a néhány szennyest, ami marad - enyém-tied játékaink - jobb is, ha rejtem, mert lehet másnak rosszak a szándékai.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
