A VERS LEGYEN VELETEK: A SEMMIESET

NAPLÓK: A VERS LEGYEN VELETEK
Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 04:10 Összes olvasás: 32302

150.	[tulajdonos]: A SEMMIESET	2018-11-08 07:13
Mivel késik az információ a "veresegyházi asszonykórus" ügyében (valószínüleg újra kell szervezni, és akkor ez a projekt hosszabb kifutású mint terveztem), átmenetileg kortárs versek ismertetésére kezdem használni ezt a fórumot. Kemény Istvánnal, Vörös Istvánnal és Petőcz Andrással - némi átfedéssel - egyszerre jártunk az ELTE Bölcsészkarára. (Kukorelly Endre pár évvel előttünk végzett.) Az Egyetemi Lapok 1984-86 közötti számainak Toll című szépirodalmi rovatában rendszeresen megjelentek a verseink. A Dokk üzenőfalamon látható Mea culpa című képversemet is ott publikáltam először. Kísérletezés, új hang keresése - és megtalálása, régi stílussal próbálkozás helyett új saját stílusban írni akarás - ott ez számított természetesnek. Ez abból a felismerésből fakadt, hogy végeredményben minden mai klasszikusunk újított. S nem a régi stílusokat próbálgatta. Ady nem "Petőfi verseket" írt, s Petőfi sem Berzsenyi Dániel verseket. Aki ezt nem érti és utánzásra adja a fejét, az - félő -, hogy egyéb helytelenségre is képes. Mert mintakövetőbb a "normálisnál" - gondoltuk -, és nem teljesen alaptalanul. Erről majd A szerkesztőségi főemlős etológiája című regényben többet. Most jöjjön egy kortárs Kemény István vers. (Az késztetett az előkeresésére, hogy azt olvastam Szokolay műmayernek érzett versműhelyében, hogy Gyurcsi majd a felségét tekintse múzsának a javasolt Csokonai versutánzat elkészítésekor. Ami még jó ötlet is lehetne, ha Kemény István javasolná ezt Gyurcsi Zalán Györgynek azzal, hogy ne Csokonait hanem Gyurcsi Zalán Györgyöt utánozza. Mert ezzel lehetne mintakövető. Kinek a mintáját követné? Kemény Istvánét. (És Csokonaiét.) Abban kell követni egy mestert, hogy nem utánozzuk. Hiszen ő sem utánzott. Így lehetünk mester és tanítványa. A nemutánzónak a nemutánzó. -------- És igen: itt egy furcsa házasságvers - a modern tartós házasságé. Abban hasonlít a "Milyen volt a szemem kékje, nem tudom már/ de azt tudom, hogy mi a szerelem./ A szeptemberi bágyadt fordulónál/ minden volt szerelmem itt alszik velem." kezdetű álparafrázis versem és ez, hogy mindkettő a tartós házasságról szól, amely "lehetetlen". (Látszólagos ellentmondás, hogy mintha Juhász Gyulát utánoznám az ő sorainak az átírásával, de ez csak beugratás. Hogy annál jobban hasson a teljesen másféle szerelem- és házasság-felfogás.) Mindkét versben, úgy az alábbiban is, lényegében a tudatalattiba történő alászállás történik meg. Az újraértelmezett házasság már nem olyan, amit okvetlenül fel kéne bontani, de nem is olyan, amilyennek a műmayerek hazudják. --------------------------------------- Kemény István: A SEMMIESET Egy, Kettő, Három és a Többi, Csak a Nulla nem, csak ő nem, Holnap meg fog majd együtt szökni, Egy, Kettő, Három és a Többi, És nem fog többé visszajönni, Mert egyre vágyik: el innen! Egy, Kettő, Három és a Többi, Csak a Nulla nem, csak ő nem. A Nulla itt marad, szegényke, És várja a többi számot Reggelire, aztán ebédre, A Nulla itt maradt, szegényke, Próbálkozik, hogy megértse: „Nulla vagyok, tök világos!” A Nulla itt maradt, szegényke, És várja a többi számot. „Egyedül rossz nullának lenni, Még annál is szinte rosszabb, Alig vagyok több mint a semmi, Egyedül rossz nullának lenni, Nem kérdi senki: maga mennyi? És nincs, amit erre mondjak, Egyedül rossz nullának lenni, Még annál is szinte rosszabb!” A vacsorát főzi a Nulla, A semmiből főzi ezt is, De legalább nincs vele munka, A vacsorát főzi a Nulla, Ha nem jönnek egy óra múlva, Akkor ő bizony lefekszik, A vacsorát főzi a Nulla, A semmiből főzi ezt is. Le is fekszik a Nulla tényleg És pont alakú az ágya, Álmában sincsen semmi lényeg, Le is fekszik a Nulla tényleg, De bizony rögtön fel is ébred Mert túl szomorú az álma, Le is fekszik a Nulla tényleg, De pont alakú az ágya. „Nincs többöm, mint a semmiségem, Semmiségem, nullaságom, Nincs, aki engem megértsen, Nincs többöm, mint a semmiségem, Nulla az én személyiségem, El is hagyott a társaságom, Nincs többöm, mint a semmiségem, Semmiségem, nullaságom!” Egy, Kettő, Három és a Többi Ezalatt messze baktat, Egyikük elkezd nézelődni: Egy! Kettő! Három! És a Többi! Talán nem fogtok kiröhögni, De engem valami aggaszt! Egy, Kettő, Három és a Többi Ezalatt messze baktat. Ahogy mondod, így szól a másik, A helyzet engem se nyugtat, Valaki közülünk hiányzik, Ahogy mondod, így szól a másik, Egyik zseblámpa nem világít, Számoljuk már meg magunkat! Ahogy mondod, így szól a másik, A helyzet engem se nyugtat. „Egy! Kettő! Három! És a Többi! Számoljuk meg a világot?! Én nem akarok kötözködni, Egy, Kettő, Három és a Többi, De itt fogunk megöregedni, Túl sokan vagyunk mi, számok! Egy! Kettő! Három! És a Többi! Számoljuk meg a világot?!” De számoltak, mert megszavazták, Megvannak-e mindannyian, Egy, Kettő és Tízezerhatszáz, Csak úgy fejben, mert megszavazták, Trillió-egynél elhibázták, És így szóltak: mindegy, mi van. De számoltak, mert megszavazták, Megvannak-e mindannyian. „Hagyjuk már abba, erről ennyit! Ne kezdjük még egyszer újra, Mért ne lennénk meg egytől egyig? Hagyjuk már abba, erről ennyit, Azoknak, akik valamennyik, Más úgysem lehet az útja! Hagyjuk már abba, erről ennyit… Te jó ég, eltűnt a Nulla!” A Nullát mind ismerte persze, Ismerte, akár a rossz pénzt, De most nem tudták, hogy mi lelte, A Nullát mind ismerte persze, Tudták, milyen a Nulla lelke, És boncolgatni kezdték, A Nullát mind ismerte persze, Ismerte, mint a rossz pénzt. „Megsértődött megint, szerintem!” „Azt hiszi, otthagytuk direkt! Hogy miatta mondtuk: el innen!” „Megsértődött megint, szerintem!” „Mért, szerinted mit kéne higgyen?” „Mit tudom én!” „És most mi lesz?” „Megsértődött megint, szerintem!” „Azt hiszi, otthagytuk direkt!” „Ti itt csak vitatkoztok, úgy ám, Miközben otthon a Nulla Hever a pont alakú ágyán, Ti itt csak vitatkozok, úgy ám, Ő közben mérget vesz be gyáván, Talán már ki is van múlva, Ti itt csak vitatkoztok, úgy ám, Miközben meghal a Nulla!” „Most akkor menjünk vissza érte, Vagy maradjunk itt, szökésben? Nincs többje, mint a semmisége, Pont azért menjünk vissza érte?! Nulla az ő személyisége, Ne maradjunk itt szökésben? Most akkor menjünk vissza érte A semmiért egészen?” „Én nem megyek vissza semmiképp, Aki akarja, mentse! A Nulla egy hisztis, rossz színész, Én nem megyek vissza semmiképp, Nem tört ki rajta semmi-vész, A semmi meg sincs teremtve! Én nem megyek vissza semmiképp, Aki akarja, mentse!” „Hagyjuk őt cserben, ejnye-ejnye? Felejtsük őt el, aszondod? Ez azért mégis csúnya lenne, Hagyjuk őt cserben, ejnye-ejnye? Menjünk tovább a végtelenbe? Én inkább semmit se mondok. Hagyjuk őt cserben, ejnye-ejnye, Én inkább semmit se mondok.” „Hát, ami a Nullát illeti, Mondhatnék róla egy s mást, És – bár még hibája sincs neki – Ami a Nullát illeti, Szeretnélek óva inteni, Ismertek, nem vagyok pletykás, De ami a Nullát illeti, Mondhatnék róla egy s mást.” „Jelezném egyetértésemet, Mert nem vagyok pletykás én se, De a Nulla sajnos nehéz eset, Jelezném egyetértésemet, És kérlek, félre ne értsetek, De ne menjünk vissza érte! Jelezném egyetértésemet, Bár nem vagyok pletykás én se.” „Én meg utálom, úgy, ahogy van, Le bírnám köpni, tessék, Fulladjon csak meg ott, ahol van, Mindig utáltam, úgy, ahogy van, Hozzá nem értem, meg se fogtam A tojás alakú testét, Mert én utálom úgy, ahogy van, Le bírnám köpni, tessék!” „Beteg a Nulla, mondjuk már ki, És azt, hogy előle szöktünk, Soha nem tudtunk vele bánni, Beteg a Nulla, mondjuk már ki, Az agyunkra ment, be kell látni (Ettől még nem kell leköpnünk), Bolond a Nulla, mondjuk már ki, És azt, hogy előle szöktünk!” „Csak meg ne sajnáljuk, könyörgöm, Nem sajnál minket ő sem! A kenyér visszajár, ha kölcsön, Csak meg ne sajnáljuk, könyörgöm, Biztos főz, de nekünk ne főzzön, Mert magát sajnálja közben! Csak meg ne sajnáljuk, könyörgöm, Nem sajnál minket ő sem!” „Nos akkor hadd mondom én is el, Mert nem tarthatom magamban: Bizony a Valamit óvni kell, Épp ezért hadd mondom én is el: Az, amit a Nulla képvisel, Az felvállalhatatlan! Épp ezért hadd mondom én is el Mert nem tarthatom magamban.” „Hát én a Nullát védeném is, Nem olyan szörnyű a semmi! Nem mindig rombol, néha épít, Szívem szerint én védeném is: Színtiszta másság, szinte szép is, Csak nem most kell érte menni, Én személy szerint védeném is: Nem olyan szörnyű a semmi.” „Vitáznak itt a semmiről se! Mi a szösz, amiről szó van?! Asziszik, ők a bölcsek bölcse, Vitáznak itt a semmiről se, De közbe' ám nem értik ők se: Nem kell a Nulla, azt' jóvan! Vitáznak itt a semmiről se, Mi a szösz, amiről szó van?!” „Egy! Kettő! Három! És a Többi! Javaslom inkább, szavazzunk! Nem kell egymásba belekötni, Egy, Kettő, Három és a Többi, Kérdésem a vitát eldönti, Arra kell jó választ adnunk! Egy, Kettő, Három és a Többi, Javaslom, erről szavazzunk: Akad olyan, aki esetleg – Izé… szereti a Nullát? Angyalok köztünk is lehetnek, Van-e köztünk, aki esetleg – Adjunk a lelkiismeretnek Egy esélyt, még egy picurkát! Van-e köztünk, aki esetleg – Szóval… szereti a Nullát?” Egy, Kettő, Három és a Többi Nem szól egy árva mukkot, Vállat von, elkezd fészkelődni, Egy, Kettő, Három és a Többi Egy halk igent se bír kinyögni És magának el se suttog, Egy, Kettő, Három és a Többi Nem szól egy árva mukkot. „Hát akkor eldőlt, senki többet? Összegezném az eredményt, Durván, hogy tiszta vizet öntsek, Mert ezzel eldőlt, senki többet: A Nulla tőlünk megdögölhet, Döntöttünk, mostantól ez tény! Hát akkor eldőlt, senki többet, Összegezvén az eredményt!” És a számok fellélegeztek, „Na csakhogy ezt is kimondtuk!” Amit akartak, ezzel az lett, Mi tagadás, fellélegeztek, Mert végre őszinték lehettek, „Ezentúl nincs semmi-gondunk!” Bizony-bizony fellélegeztek: „Na csakhogy ezt is kimondtuk!” (Mért mentek vissza érte végül? Máig tűnődnek, miért is. Az ész itt megáll és visszaszédül, Hogy mért fordultak vissza végül. Az éj nappalt, a nappal éjt szül, Titok van – nyitja még sincs. Hát ezért mentek érte végül, Ezért tűnődnek, miért is.)

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!