NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2024-05-04 13:00 Összes olvasás: 55748| 611. | [tulajdonos]: Karantének | 2023-10-20 14:12 | Nekem azt mondták, senki sem jöhet be hozzám,
mert „helyzet van”. Bezárkóztam a műhely magányába.
Utolértem magam. Tartozásaim elfogytak végre,
megcsináltam mindenkinek, amit kért, vagy amit várt.
Hersegett a bőr, cikkant a penge az üveglapon,
amikor szent akarattal belevágtam a táblába bőszen,
vadul, s téptem-szabdaltam képzeletem szerint darabokra;
Odabenn már láttam a megrendelő vállán a kész táskát.
Szeretem ezt a munkát, és… szeretem a karantént is.
Gőzölgő teáscsészémből a pára lecsapódott a fényes bőrre,
még most is érzem orromban e kellemes élményt.
Megtanítja gondolkodni a kéz mozgása a lelket.
Szól a zene. Töprengtem, ZEN-e az üzenete, de
csak az ősi ösztöntől dobbant a lábam a padlón néha.
Pedig táncolni szerettem volna, ha… Öncenzúra.
Ilyen vagyok. Sohasem tudtam teljesen elengedni magam.
Csöngettek. Alig hallom. Öregszem, csak ez az oka.
Totyogó bácsika állt a kapualjban, kezében slusszkulcs.
A szomszéd faluból jött, hallotta, hogy élek s dolgozom.
Nyolcvanöt éves, a cipője is öregecske, oldalt elfeslett,
s vírus ide, vírus oda, üdvözlésre nyújtotta remegő kezét.
Ösztönösen megragadtam, a ráncos ujjak belesimultak
még életerős markom melegébe. Betakaróztatta szépen.
Jöjjön be, de előbb a kutyákat kikötöm. Nem fél, mondta.
A műhelyben sokéves sámlimra ültettem, eléje sokéves
szőnyeget terítettem, zoknis lába meg ne fázzon itt nékem.
Cipői szólni nem tudtak, de életéről azért mesélni kezdtek.
A magafajták nem tudják csak úgy kidobni, amit megszerettek.
Várhat a táska, várhatnak a bőrök, „munka van, gyerekek”!
A felfoszlott részeket visszaragasztottam helyükre,
s az öreg, karos Adleremmel megstoppoltam a cipőket,
majd újra letérdelve lábára adtam. Szolgálnak még néhány évet.
Aztán jött a mese. Aki nyolcvanöt éves, és sokat látott,
az vagy hallgat, vagy fecseg, fecseg, míg van ideje rá.
Így tett ő is, de nem untatott. Hagytam. Sodródtam
a története hőseivel, átérezve kínjukat, vagy örömüket.
Kiballagott végül az öreg az útra, Yugójába beülve elpöfögött.
Zsebemben a tőle kapott ezressel még sokáig gondolkodtam:
Nem kértem tőle semmit a munkáért, mégis sokat adott.
Hát így, kedveseim! Így szól ez a modern karantének.
https://helyorseg.ma/rovat/vers/karaffa-gyula-karantenekh | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
