NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2024-05-03 11:26 Összes olvasás: 55654| 522. | [tulajdonos]: Huxley Előadások az emberről 1 | 2023-08-29 08:56 | ,,A hangja olyan volt, mint a legfinomabb hangszer, a gyűlöletem az erőszakon és az előítéleten túl, és mégis részvéttel telin csengett; ezen a csodálatos hangon beszélt mindenről, ami valaha is megérintette őt.
Bölcsessége nem tette tönkre ártatlanságát. Tudós és művész volt egyszerre, egy olyan ember, akire mindnyájunknak szüksége van ebben a széttöredezett világban, ahol mindnyájan csupán az egyetemes tükör egy széttört cserepét tartjuk a kezünkben. Feladatának tartotta, hogy a darabokat összerakosgassa – és jelenlétében legalábbis –, az ember ismét teljesnek érezhette magát. Ahhoz, hogy tudjuk ugyanis, melyik darab hova illeszkedik, az embernek legalábbis valami fogalma kell legyen az egészről."
Előszó
(Yehudi Menuhin Aldous Huxleyról)
,,A teljesen igaz szavaknak hatalmuk van."
(Ismeretlen)
Álmodjunk gyakorlatiasan
Aldous Huxleyt, a Szép új világ szerzőjét most egy másik oldaláról ismerheti meg a magyar olvasó. Magyarországon mind ez idáig kevéssé ismert életműve egy rendkívül értékes és élvezetes darabját nyújtjuk át az olvasónak.
Az Előadások az emberről című esszékötet, amelynek magyar kiadását most végre a kezünkbe vehetjük, először 1978-ban, már Huxley halála után jelent meg. A kötet alapjául az a 16 előadásból álló sorozat szolgált, amelyet Huxley eredetileg 1959-ben a californiai Santa Barbara Egyetemen tartott vendégelőadóként, ahol életében először beszélt hivatalosan is akadémiai körök előtt. Ettől az intézménytől kapta élete első címzetes egyetemi tanári címét is, amelyet aztán számos más cím is követett.
Az előadások, és a jelen kötet témája is rendkívül széleskörű. Az oktatástól a túlnépesedésig, a nacionalizmustól a művészetekig, a vallástól a tudattalanig, a nyelvtől a háborúig, a természettől az áteredő bűnig az emberiség vagy az egyes ember legfontosabb, legéletbevágóbb kérdéseit tárja elénk és vitatja meg velünk Huxley.
Hatalmas vállalkozásáról így írt egy, a fiához, Matthew-hoz szóló levelében:
,,Előadásaim szerény tárgya az ember. A földgolyó helyzetével, a népesedéssel, az öröklődésnek a környezettel összefüggő kérdéseivel – azaz a kérdés biológiai alapjainak tárgyalásával kezdem majd. Ezután a modern civilizáció alapvetően meghatározó tényezőjével, a technikával folytatom. A technika, és annak a társadalmi és politikai rendszerre gyakorolt hatásainak főbb kérdéseit az emberi aktivitás minden területén vizsgálni fogom. Később az egyén (lappangó) lehetőségeit – és ezek esetleges megvalósításának, megvalósulásának útjait kutatom. Kivitelezhetetlenül hatalmas tervem elégtelen megoldása is megéri a fáradtságot, hiszen így legalább – az akadémikus specializáció és széttöredezettség e korában – némi ellenanyaggal szolgálhatok."
Előadásait Huxley részletes jegyzetek nélkül tartotta. Az előtte fekvő papírlapokon csak egy-egy szó szerepelt emlékeztetőül, hatalmas betűkkel. Huxley látása gyakorlatilag egész életében olyan rossz volt, hogy egyedül nem tudott olvasni. Amikor jobb állapotban volt, nagy erősségű nagyítót használt, de leggyakrabban egész könyveket olvastak fel neki, többnyire a felesége, Maria.
Az olvasót kétségtelenül lenyűgözi majd Huxley fantasztikus enciklopédikus műveltsége, és az a szintetizáló képesség, amellyel témáit mindvégig kezeli. A modernkor gondolkodói között Huxley mindmáig egyedülálló, nemcsak azért, mert természettudományi, vallási és pszichológiai kérdésekben egyaránt jártas volt, hanem azért is, mert egy-egy kérdéssel kapcsolatban nem csupán a Nyugat, hanem a Kelet elképzeléseit is jól ismerte, azt hallgatóival megosztotta, és képes volt nemcsak a különbözőségek, hanem a közöttük húzódó párhuzamok, egyezőségek, hasonlóságok felmutatására is. Nemcsak tudása, jelleme is szintetizáló volt, így esszéit olvasva mi is megbizonyosodhatunk a látszólag eltérő, különböző dolgok közötti összefüggésről, azok egységéről.
Tíz évvel az előadás-sorozatot követően, Huxley barátai ismét találkoztak. Miben és hogyan hitt, valójában mi hajtotta őt? – tették fel maguknak a kérdést. A válaszként elhangzó szavak legalább olyan sokrétűek, mint Huxley személyisége.
,,Az ember célja, a felvilágosodás, az Isteni Alap megtalálása, gondolta. Ez a taoista szabadgondolkodó, akinek elsődleges eleme nem a kő, hanem a víz volt, ez a javíthatatlan empirikus, ez a modem szent soha nem hátrált meg a kérdés elől, hova is tartunk valójában. Ugyanakkor állandóan azt mondta, hogy álmodjunk bátran, de pragmatikusan. Vajon mi hajtotta őt? választás, akarat, sors?"1
,,Ne légy túl kritikus másokkal szemben, és szeress sokat."
Aldous Leonard Huxley 1894-ben született Angliában, Surrey megyében, egy rendkívül híres és megbecsült értelmiségi családban. Nagyapja, Thomas Henry Huxley élete hosszú szakaszát az angol iskolarendszer megreformálására fordította. A tizenkilencedik századi modernizáció követelményeinek megfelelően a specializált, tantárgyszerű oktatási rendszer kialakításában játszott igen fontos szerepet. Mindemellett Darwin kortársa és híve volt. Korában a ,,Darwin kutyája" csúfnevet ragasztották rá, hiszen minden alkalmat megragadott, hogy nyilvánosan, hangosan, szóban és írásban, és sokszor fanatikusan is kiálljon Darwin olyannyira vitatott evolúciós elmélete mellett. Fia, Aldous Huxley apja, a Cornhill című irodalmi magazin szerkesztője, író, és az Angliában oly népszerű életrajz-irodalom egyik jeles művelője volt.
Aldouson kívül a Huxley családba három másik gyermek született, Julian, Trevenen és a legkisebb, Margaret. Julian később világhírű biológus lett. Trevenen húszéves korában öngyilkosságot követett el.
Anyja, Julia Arnold, a vallásos költő Matthew Arnold unokahúga, iskolai tanítónő volt. ,,Ne légy túl kritikus, és szeress sokat." Huxley gyermekkorában, 14 évesen édesanyjától, annak halálos ágyán kapta útravalóul ezt a tanácsot. Édesanyja 1908-ban bekövetkezett halála, de más események is mérföldkövet jelentettek életében. Ekkor kezdte meg kollégiumi tanulmányait, és ez egyben az otthonról való elszakadást is jelentette.
A család természetesnek tartotta, hogy Aldous is a patinás és kiváló Etonban folytassa felsőbb tanulmányait. Orvosnak készült. Tizenhat éves korában azonban egy fertőzéses szembetegség következtében megvakult. Tanulmányait azonnal abba kellett hagynia. Betegsége több mint két évig tartott. Ez idő alatt Huxley megtanulta a Braille-olvasást. Valamelyest felgyógyult ugyan, de látása soha nem lett tökéletes, többször volt újra vakság közeli állapotban, és szinte egész életében arra volt utalva, hogy felolvassanak neki. Fiatal korában egy rendkívül erős nagyító segítségével hosszabb-rövidebb ideig önállóan olvashatott.
Betegsége után az Etonba már nem térhetett vissza, így az oxfordi Balliol College-ben folytatta tanulmányait.
Fiatalkori időleges vaksága, és egész életére jelentősen meggyöngült látása valószínűleg Huxley életének egyik legjelentősebb és legmeghatározóbb eseménye volt, és mégis, vagy talán éppen ezért, mindig nagyon szűkszavúan beszélt betegségéről, életének erről az időszakáról. Arról, hogy mindez mit jelentett neki, szinte soha nem szólt. Egy 1929ben keltezett levelében röviden csupán ennyit ír:
,,Tanulmányaimat félbeszakítottam egy csaknem három évig tartó majdnem teljes vakság miatt... Sokat voltam egyedül és csak magamra számíthattam,"2
Az 1911-ben, 16 évesen bekövetkezett betegség külsődleges következményei könnyebben felderíthetőek. látni sem tudott kíséret nélkül, így a kortárs időtöltésektől, elsősorban a sporttól és a közös kamasz együttlétek más formáitól azonnal elszakadt. Így a már különben is zárkózott fiú a kortársaitól is eltávolodott. Ugyanekkor betegségének köszönhette azt is, hogy az első világháború alatt nem sorozták be. Úgy vélte, gyakorlatilag életét köszönhette betegségének. Egészen különlegesen pontos emlékezőképessége kialakulásához – megerőltetés nélkül pontosan idézett fejből – minden bizonnyal hozzájárult az is, hogy nem hagyatkozhatott a jegyzetelés és az újraolvasás lehetőségére.
Később sokszor hangsúlyozta, hogy ,,az embernek legalább annyira saját hasznára kellene használnia betegségét, mint amennyire a betegség használja őt".3
Huxley végül, még az első világháború vége előtt, Oxfordban fejezte be tanulmányait. Életében ez a tanácstalanság időszaka volt. A háborúból vissza nem tért diákok hiánya sokkolta őt. Orvos nem lehetett. Először tanárkodásból igyekezett megélni. Azonban csupán rövid ideig tanított volt iskolájában, az Etonban. A diákok ugyan kedvelték, Huxley mégis problematikusnak tartotta a tényt, hogy gyakorlatilag alig látja őket. A helyzetet súlyosbította, hogy Huxley nem is akart tanítani. jövendő feleségének, Mariának így írt akkori helyzetéről:
,,Mennyire vágytam volna rá, hogy folytathassam tanulmányaimat, ehelyett olyanokra kell erőltetnem csekélyke tudásom, akik erre a legkevésbé sem kíváncsiak. (...) Abszurd, hogy annak az embernek kell tanítania, aki tanulni akar."
1916-ban került Huxley Lady Ottoline és férje baráti körébe, Garsingtonba. A legendás művészi és irodalmi kör meghatározó hatást gyakorolt Huxleyra. A háborús időkben Lady Ottoline a vidéki kúriát ,,békés kikötővé, biztonságos menedékházzá kívánta alakítani, hogy mindazok, akiket nem söpört el a vihar, kicsit megerősödhessenek".4 A rendszeres látogatók között volt D. H. Lawrence, Bertrand Russel, Clive Bell, virgina Woolf, Mark Getler, Katherine Mansfield, Gerald Shove, és még nagyon sokan mások. Huxley hamarosan olyan gyakori látogató lett Garsingtonban, hogy a személyzet az egyik vendégszobát Huxley szobájának tartotta. Az ismeretségeken kívül Huxley életre szóló barátságot is kötött itt, Lawrence-szel és Bertrand Russellel.
Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Maria Nysszel is.
A belga Maria és családja az első világháború elől menekült Angliába. Az addig jómódban élt, nagyiparos család szinte egy fillér nélkül érkezett Angliába, és eleinte csak mások együttérzésére hagyatkozhattak. A még kamasz Mariát Ottoline fogadta be. Huxley már megismerkedésük után néhány hónappal házassági ajánlatot tett Mariának. Ezután három évig nem találkoztak újra. Mariát édesanyja Olaszországba hívta, míg Huxley Angliában maradt. Leveleztek. Maria később fiuknak, Matthewnak így írt házasságáról:
,,Miért hagytam én, akit pedig olyannyira riasztott Garsingtonban a férfiak és a nők viselkedése, aki annyira rettegett ettől az angol rémségtől, miért hagytam mégis, hogy Aldous közeledjen hozzám?
Miért, hiszen akkor nem is voltam szerelmes bele, és láttam jól, hogy szerelmes belém; és mégis képesek voltunk arra, hogy lássuk kapcsolatunk rejtett lehetőségeit, a valódi tényeket. Érezhette, hiszen nem láthatta, hogy mindannak ellenére, amit meséltek neki, rám biztosan számíthat, és én pedig érezhettem, hogy hátralévő életünkben mindenemet az ő szolgálatára fordítom majd. Tényszerűen, a sors egymásnak teremtett minket."5
A háború után, 1919-ben házasodtak össze. Kapcsolatuknak Maria 1955-ben bekövetkezett halála vetett véget. Maria egész életében társa volt Huxleynak, és házasságuk valóban szolgálat lett. Maria felolvasott neki, és Aldous neki diktálta művei jelentős részét. Maria tette lehetővé hosszabb-rövidebb utazásaikat is, hiszen mindig ő volt kettejük sofőrje. Nevelte gyermeküket, az 1920-ban született Matthew-t, vezette mindenkori háztartásukat, szervezte költözéseiket, utazásaikat.
Huxley először 1921 és 1923 között tartózkodott feleségével Olaszországban, ahova mindig vissza-visszatértek, és amely egész életére menedékhellyé vált számára.
1937-ben az Egyesült Államokba utaztak. Amerika ezután, ha otthona nem is, de élete végéig lakhelye maradt.
Huxley 1953-ben végre hagyta magát rábeszélni, hogy kérvényezze az amerikai állampolgárságot.
Azonban amikor az ügyében eljáró hivatalnok azt kérdezte az akkor 59 éves írótól, hajlandó lenne-e fegyverrel is megvédeni leendő hazáját, Huxley egyértelmű és határozott nemmel válaszolt. Mind a hivatalnok, mind az eseményen jelenlévő barátok unszolták, változtassa meg válaszát, hiszen a kérdés csak formális, és így az ő válasza is csak puszta formalitás lenne, Huxley azonban mégsem volt hajlandó másképp nyilatkozni.
Maria az ötvenes évek elején mellrákot kapott. Huxley erről hosszú ideig egész egyszerűen nem vett tudomást. Sokáig Maria is óvta őt ettől a tudástól, amit, Huxley környezete úgy gondolta, feldolgozni úgysem tudott volna, de Maria betegségének egyre súlyosbodó jelei fölött 1954-ben már nem lehetett szemet hunyni. Maria végül 1955 elején, otthon, családja és barátai körében hunyt el.
Alig több mint egy évvel később, 1956 márciusában Huxley újra házasodott, az olasz származású Laura Archerát vette feleségül. Maria és Aldous egyetlen gyermeke, Matthew rossz néven vette, hogy az özvegyen maradt Huxley ilyen hamar házasodott újra. Barátaik egy része is Huxley különös, a mindennapi emberi kapcsolatok iránti érzéketlenségének tartotta ezt, és nem csupán az új házasság tényét, hanem azt is, hogy Huxley szinte titokban esküdött meg. Fia is csak egy újsághírből értesült az eseményről, és a közeli barátoknak is hasonló élményben volt részük.
Ugyanakkor egyes jelek arra utalnak, hogy élete utolsó évében Maria sokat foglalkozott azzal, hogy hamarosan bekövetkező halála esetére, megtalálja utódját, aki képes lesz gondoskodni Huxleyről. A zongorista, majd később pszichológus Laurával először 1948-ban találkozott a Huxley házaspár. 1954-ben, amikor mind a ketten Rómában tartózkodtak, Maria és Aldous is járt hozzá terápiás ülésekre. Huxley és Maria közeli barátja és életrajzírója, Sybille Bedford szerint ez az újabb házasság Maria kívánságára köttetett, hiszen ,,Aldous mindig is képtelen volt arra, hogy szembenézzen a dolgokkal".6
1960-ban megállapították, hogy Huxley súlyos beteg, nyelvrákban szenved. Ugyanebben az évben tűzvészben teljesen leégett otthona is. A házból csak egy hegedűt, a készülő Sziget kéziratát, és annak jegyzeteit menekítették ki. Teljességgel elpusztult Huxley és felesége levelezése, kettejük naplói és Huxley teljes könyvtára is.
Huxley 1963. november 22-én, néhány napos haldoklás után hunyt el, ugyanabban az órában, amikor az amerikai elnököt, J. F. Kennedyt is lelőtték. Már nem tudott beszélni, így egy cédulán kérte meg feleségét, hogy Lsd-t adjon be neki. Kérését felesége és orvosa is közelgő halála megértésének és teljes el; fogadásának tartották.
Másnap, minden szertartás nélkül elhamvasztották. Néhány nap múlva fia és barátai összegyűltek emlékére.
Nyolc évvel később hamvait Angliába, Surreybe szállították, és szülei mellé helyezték el.
Huxley utópiái
Huxley élete során több mint ötven könyvet, verset, regényt, esszét, tanulmányokat, és több utópiát is írt. Esszéi, tanulmányai és utópiái önálló vonulatot képeznek életművében. A jelen bevezetőben, az itt közölt Előadásokhoz kapcsolódóan csak utópiáival, pozitív és negatív utópiáival foglalkozhatunk.
Egész élete során nagy figyelemmel kísérte a világot, amelyben élnie adatott. Követte a politikai eseményeket, a világ változásait, a világ rendezetlenséget.
Pacifista volt, tisztánlátása és bátorsága megajándékozta őt azzal a képességgel, hogy egyes jeleket pontosabban értelmezzen, mint kortársai.
Az első világháború után, 1920-ban így írt Amerika jövendő szerepéről:
,,Tartok tőle, hogy mindez az amerikai világuralom kialakulásának elkerülhetetlen felgyorsulását eredményezi majd (...) mindnyájan gyarmatok leszünk; és Európa megszűnik Európa lenni."7
Huxley 1931-ben, a nagy világválság közepette kezdte írni a Szép új világ című utópiáját. A műben akkori alapvetően pesszimista világlátása tükröződik. A Szép új világ így inkább egy rossz utópia, dystópia és a sci-fi sajátos elegye, mintsem a szó eredeti értelmében vett utópia.
1930-ban egy folyóirat felkérésére meglátogatta az angol bányavárosokat. Az ottani állapotok látványa, a tömeges munkanélküliség és a tömeges iparosítás hatása megdöbbentette. Egy 1931 elején kelt levelében így ír:
,,Micsoda világban élünk (...) az emberi faj egyre növekvő undorral tölt el. Arra a szomorú és megalázó következtetésre kellett jutnom, hogy az egyetlen, amit tehet az ember, hogy elmenekül és elbujdokol. Bármi, amit az ember tehetne, az nem jó, ezek az állapotok mégis a cselekvés a gyógyítás késztetésének szörnyű betegségével fertőzik meg az embert."3
Amikor Orwell 1948-ben elküldte Huxley-nak 1984 című regényét, akkor azt válaszolta neki, hogy bár élvezte Orwell könyvét, úgy gondolja, az övé mégis csak valódibb jóslat. Az emberek agymosás és reklámok általi leigázása valószínűbb, mert ebben az esetben még az emberek szeretik is elnyomatásukat, és így önként vállalják leigázottságukat. Az orwelli állami elnyomás esetében ez nem történhet meg, hisz ez ellen az emberek legalább tiltakozhatnak.
Huxley, mikor befejezte a Szép új világot, úgy vélte, olyan rémálmot festett meg, amely, ha nem kerüli el az előtte álló csapdákat, hatszáz év múlva köszönt majd az emberiségre. Bár 1946-ban, a második világháború végén Huxley még hitt valamelyest a ,,józan észben", mégis lehetségesnek tartotta, hogy már egy évszázadon belül megvalósulnak jóslatai.
Ma már tudjuk, száz évet sem kellett várni erre.
Rémálmainak részletei már a huszadik század végére nagyrészt megvalósultak. (A fogyasztói kapitalizmus, a gyerekek gyárakban /kórházakban/ történő előállítása, a kábítószer, gyógyszer keltette álboldogság és a többi.)
Mindeközben Huxley jelentős belső átalakuláson ment keresztül. Maga mögött hagyta értelmiségi cinizmusát és pesszimizmusát. 1946-ban már sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a Szép új világban az ,,ember számára csak két választást rajzolt meg, vagy egy őrült életet él az Utópiában, vagy egy primitívet egy indián faluban".
A Szép új világ utóélete ugyanakkor az olvasók, az olvasatok története is. Negatív jóslatait olykor megvalósítandó álomnak tartották. Az Egyesült Államok diáklázadásai idején például, főleg mert a könyvben megjelent az akkor olyannyira kívánatosnak tartott korlátlan és bűntudatmentes szexuális szabadság is, inkább éltették, és megvalósítandónak tartották Huxley jóslatait, mintsem azon gondolkodtak volna el, hogyan lehetne azok valóra válását elkerülni.
Huxley 1957-ben a Brave New World Revisited címmel újra írta a Szép új világot, mely 1958-ban látott napvilágot. A könyv témája a ,,szabadság és ellenségei", írta Huxley:
,,... amikor a Szép új világot írtam, meg voltam győződve arról, hogy, rengeteg idő van még. A totálisan szervezett társadalom, a tudományos kasztrendszer, a módszeres kondicionálás következtében elvesztett szabad akarat, a kémiailag rendszeresen adagolt boldogság segítségével kialakított szolgaság, az alvás-tanulás közben belénk sulykolt ortodox tanok, – jó, ezek mind eljönnek majd, de biztos nem az én időmben, sőt az unokáim idejében sem. (...) Most huszonhét évvel később, már sokkal kevésbé vagyok optimista, mint a Szép új világ idején voltam. A túl kevés és túl sok rend közötti áldott szünet időszaka még nem köszöntött ránk, és jele sincs annak, hogy ez a közeljövőben megtörténhetne."9
Huxley bár tudta, a legtöbb embert nem foglalkoztatja az ellenállás, de azt is tudta, hogy ellenállás nélkül a szabadság ellenségei győzedelmeskednek. Kis, decentralizált, önszerveződő közösségek kialakulását tartotta kívánatosnak, amelyről úgy gondolta, hogy azok még abban a nagyvárosi környezetben is megvalósíthatók, amelyben az emberiség többsége élni kényszerül.
Huxley végül, miután több évig gondolkozott azon, hogyan jeleníthetne meg egy pozitív utópiát, 1961-ben megírta Sziget című művét. ,,Furcsa könyv ez, se nem regény, se nem esszégyűjtemény, inkább jelenetek és párbeszédek sora" – írta Huxley a könyv német fordítójának.10
Huxley itt nem egyszerűen egy másik világot mutat be, hanem azt is, milyen módon befolyásolhatja a társadalom pozitív módon az egyén életét.
Könyve mottójaként Arisztotelész egy mondását választotta: "Egy ideál megformálásakor ugyan megfogalmazhatjuk, amit szeretnénk, de a lehetetlenségeket el kell kerülnünk." Ezzel Huxley azt jelezte, hogy nem egyszerűen csak a fantáziáját eresztette szabadjára művében, hanem olyan társadalomszervezési módszereket mutatott be, amelyeket valahol, valakik, ha nagyon kis léptékben is, de már kipróbáltak és az sikeresnek bizonyult.
A társadalom, az emberi szerveződés, amelyet a Szigetben bemutat, részben buddhista alapon szerveződött. Bár a Szigeten is használnak tudatmódosító szert, de itt a meditáció elősegítése, a figyelem megvalósítása érdekében teszik ezt. A főszereplőt, a Szigetre, a Palára érkező nyugatit a közösség tagjai lassan, nagyon lassan, de megtanítják a ,,Jó létezés" művészetére.
A könyvben a sziget madarai szüntelenül és folyamatosan ismételgetik Buddha éberségre való felszólítását: Figyeljetek. Ez volt egyben Huxley utolsó üzenete is a modern világhoz:
Figyeljetek. Legyetek éberek.
A gondolkodó, a filozófus Huxley az Újragondolt szép új világ és a Sziget megírása közötti időszakban tartotta az emberről szóló előadásait.
Ezen írások témáit a Szigetben még egyszer, utoljára újra tárgyalja majd.
Az előadások kötetbe szerkesztése során a nyers szövegből az angol szerkesztő csupán az esetleges ismétlődéseket hagyta el, az élőbeszéd lendületét megtartotta, és ez rendkívül élvezetessé teszi az egyes fejezetek, az egész kötet olvasását. Huxley hivatkozásait utólag jegyzetekkel látták el, ezzel a szerzőnél kevésbé tájékozott olvasó számára is jól követhetővé válik nem csupán az eredeti gondolatmenet, hanem Huxley hivatkozásainak, forrásainak hatalmas tárháza is. A könnyebb érthetőség kedvéért az eredeti kiadáshoz kapcsolódó jegyzeteket a magyar kiadásban kibővítettük.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
