NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2025-11-05 16:11 Összes olvasás: 94966Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 665. | [tulajdonos]: panaszkönyv | 2020-04-05 16:37 | Kedves Naplóm!
Szépen indult a napom a reggeli álmom után, de most elnehezült a lelkem. Neked mondom el, mitől, mert kinek panaszkodjam, ha fordítás közben bajba kerülök.
A főszereplő, akit még az első kötetben fejbelőnek, Broca-afáziában szenved, és depressziós. Az első rész végén megindító képekben ecseteli a szerző, mennyire nincs kedve a hősének hetekig semmihez. Erre most a második kötet egyik fejezetében azt írja, hogy a főszereplő a betegállománya első napjától kezdve elszántan gyakorolja az autóvezetést. Naponta több száz métert levezet Álava tölgyfákkel szegélyezett, kanyargós hegyi útjain.
Hát, ennyi. Köszönöm, hogy megírhattam. | |
| 664. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-05 13:10 | Kedves Naplóm!
Az előző bejegyzésem alapján megállapítom, hogy ma egy hónappal előrébb vagyok, mint tegnap.
2020. április 5.
Virágos réten jártam álmomban. Aztán egy kéz felgyűrte a rét két szélét, pántot akasztott rá, és már készen is volt a szájmaszk.
2020. április 4.
„Április négyről szóljon az ének, felszabadulva zengje a nép…”
Ha valaki egy hónapja azt mondja nekem, hogy április 4-én háromfelvonásos operát NÉZEK a laptopomon anyukám társaságában, aki az utóbbi időben a rossz szemére hivatkozva már csak TV-sorozatokat bámul, azokon is legtöbbször elalszik, pedig mindig van valami aktuális kedvence, most a Bátrak földje, belenéztem, nem is olyan rettenetes, meg valami minősíthetetlen latin-amerikai nyavalygás, aminek nem vagyok hajlandó tudni a címét, szóval, ha azt mondja valaki egy hónapja, hogy anyukám a TV előtti szundikálás helyett végignézi velem a laptopomon Mozart Szöktetés a szerájból című csaknem három órás operáját, német nyelven, angol felirattal, David McVicar pazar rendezésében, káprázatos színészi alakításokkal, ízléses jelmezekkel és látványelemekkel, úgy, hogy közben nem hogy nem bóbiskol el, de egy pillanatra sem lankad a figyelme, miközben nem tud sem németül, sem angolul, én fordítom neki az angol szöveget, mert németül minden elhatározásom ellenére még mindig nem tanultam meg, szóval, ha ezt valaki nekem előre megjósolja, hitetlenkedve eltátom a szám: honnan van az illetőnek ekkora képzelőereje? Egy hónapja a normál életembe ilyesmi egyszerűen nem fért volna bele, talán nem is annyira az időhiány miatt, amire általában hivatkozni szoktunk (Anyu is, meg én is), hanem mert fel sem merült volna egyikünkben sem. Nem szerepelt volna az ötlettárunkban. A bakancslistánkon. De most rendkívüli időket élünk, ahogyan a miniszterelnökünk is megmondta, csapataink és a koronavírus harcban állnak, ebben a formájában ezt már én teszem hozzá, talán ez az oka, hogy olyan dolgokra is felfigyelek, amelyek mellett máskor simán elmegyek, talán az is szerepet játszik, hogy Alicia, a lengyel menyjelöltem operarajongó, és kiválóan beszél németül, a hátsó szándékaim között ott húzódhatott az ábránd, hogy ha alaposan lecsekkolom a darabot, lesz neki mivel kedveskednem, nem tudom. Mindenesetre hálás köszönet az ajánlónak, akinek az ítéletében érdemes volt megbíznom. Egyetlen módon tudom meghálálni a szíves ajánlást: ha tovább adom. Aki nem látta még, feltétlenül nézze meg. Fent van a YouTube-on, idén március 20-án tették fel.
| |
| 663. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-04 11:48 | 2020. március 4.
Ma eszembe jutottak a "krattok" Andrus Kivirähk Ördöngös idők-jéből. A krattok hasznavehetetlen, régi holmikból eszkábált lények, akiket a regénybeli észtek a ház körüli munkákra alkalmaznak, de beszerző körútra is el lehet küldeni őket (mondjuk a szomszéd földesúr birtokára). „Észjárásra” (vagy inkább észtjárásra?) kicsit olyanok, mint Threepio (C-3PO) a Csillagok háború-jában.
2020. március 3.
Mission completed. Az én részemről legalábbis. Mindazonáltal: aggódom. Mert a hétvége koronavírus idején is hétvége, ezzel nem számoltam. Nem számoltunk Balogh Laci és én. A biciklitartóra éppen elhelyeztek egy biciklit, amikor megérkeztem. Körös-körül jövés-menés. Egy autóból üvölt a zene, talán Kis Grófo, de ebben nem vagyok biztos, mert nem hallgatok ilyen zenét, csak a kategóriát tudom belőni. Rókaprém-mellényes kigyúrt srác száll ki belőle az egyik oldalról, lehet, hogy nem rókaprémből van a mellény, ezt is csak a kategória miatt találtam ki, hogy el tudjam helyezni. Jól néz ki amúgy, a srác. Rendőr, katona sehol. Szabó Magda szoknya alól kikandikáló alsó lábszára szemből nézve egyáltalán nem szexis, még visszafogottan sem. Mellé kell ülni, hogy az ember meglássa benne a vonzó nőt – mennyi múlik az optikán! Ma csak köszöntem neki, beszélgetni nem tudtunk, túl sok minden volt, ami elterelte a figyelmemet. Visszamenekültem a szűk utcácskák (Jókai, Cserepes, Csokonai) néptelen biztonságába. Balogh Laci vacsorája mellé egy meleg pulóvert is elhelyeztem, remélem rájön, hogy az is az övé.
| |
| 662. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-03 17:29 | 2020. március 3.
Napoztam ma. Idén először. | |
| 661. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-03 17:28 | 2020. március 2.
Debrecen, Kossuth tér, Nagytemplom, a téren senki, senki. Csak a természetellenesen vékony próbababák a kirakatban. Egy göndör hajú néger babát, meg talán még egy barna hajút is leszámítva mind szőke. Szabó Magda ülő szobra hozzájuk képest annyival valószerűbb, hogy szinte várom, mikor szólal meg. Három éve ül ott, egyszer sem vettem észre. Most igen. Leülök mellé. Előre látom, hogy vele más lesz beszélgetni, mint a kirakatbeli Barbie-kkal. Hasonló alkat lehetett, mint én, mert nagyjából pont akkora mindene, a magassága, a csípője szélessége, még a combja vastagsága is, csak a lábmérete kisebb, max. 38-as lehet. A ruhája térd alatt kb. 15 centire leér, a lába mégis finoman szexis. Nevezzük visszafogottan, decensen erotikusnak. De csak a lábát. Egyébként maga a megtestesült polgári erkölcs. A beszélgetésünk egészen valóságosnak tűnik, annyira, hogy könnybe lábad tőle a szemem. A néma város olyan most, mint egy hatalmas projekciós felület, a képzeletem azt csinál vele, amit akar, nincs senki, aki jó (vagy rossz) útra térítse. Elmesélem „Magdinak” -- így szólítom, megengedem magamnak ezt a bizalmas hangot, gondolom, szeretnék közel kerülni valakihez, akiben meg lehet bízni, és Szabó Magda pont úgy ül itt ezen a padon, hogy benne nyugodtan megbízhatom, már csak azért is, mert biztosan nem fertőz meg engem semmivel, amibe egy-két héten belül belehalhatok --, elmesélem neki, hogy kétszer is olvastam az Abigél-t. Tizenhat éves lehettem. nagyjából annyi, amennyi a regény főszereplője, Gina, csak nem voltam olyan úri lány, mint ő. De kollégista igen. És ugyanabba az épületbe jártam gimnáziumba (Kossuth Gyakorló), ahova az írónő, amikor még református leánynevelde volt (Dóczy). Idáig jutok, gombóccal a torkomban és valami gyanús nedvességgel a szememben, amikor fázni kezd a fenekem. Felállok. A pad karfája két karcsú, púpos hátú macska. Utalás Az ajtó-ra, amiből Szabó István filmet készített. A két Szabó nagy találkozása. Búcsút intek Magdina, s már-már hangosan ki is mondom: jó éjszakát, amikor egy alacsony, szakadt külsejű fiatalember somfordál mellém: Balogh László -- de ezt akkor még nem tudom. Száz forintot kér. Nem hordok magammal pénzt, csak futni járok ki, tárom szét a kezem. Ő menne tovább. Én tartom fel. Hol alszik ma, kérdezem. Sehol, én nem alszom. Soha? De éjszaka igen, egy padon. Didereg. Ha lenne nálam egy alma, odaadnám, mondom. Nem tudom, miért ez jut eszembe, talán mert a koronavírus előtt (ante CV) mindig volt nálam egy alma, ha a városban jártam. Útravalónak szántam, de többnyire egy hajléktalan kapta meg. Szegény fiú biztosan félreértette, amit mondtam, mert megkérdezi, odaadnám-e neki akkor azt az almát. Nincs nálam, csak ha lenne, mondom. Nem mehetnék fel a lakására? Nem, azt nem lehet, de tudja, mit: holnap este ugyanebben az időben elhelyezik itt valahol egy szendvicset, vagy valamit, jó? Jó, feleli, és a szája megremeg, talán nem csak a hidegtől. Meg kell állapodunk, hova tegyem másnap este az ételt. Hagyom, hogy ő válassza ki az ideális helyszínt. Egy köríves biciklitartóra mutat: itt jó lesz, és elindul. Látszik rajta, hogy zavarban van, és nem akar tovább a terhemre lenni, nehogy meggondoljam magam. Rendben van, felelem, de még mindig nem tudom elengedni: hogy hívják? Engedelmesen fordul vissza: Balogh Lászlónak. Jól van, Laci, itt lesz az ennivaló, ne felejtse el. Nem fogom, feleli még mindig engedelmesen, mint akire ráparancsoltak. Vagy, mint aki feleslegesnek érez ennyi beszédet valamiről, ami vagy bekövetkezik, vagy nem. Szalonnát vigyél neki egy kis kenyérrel, az melegít, mondja itthon Anyu, majd hozzátesz: bár ha nincs hol aludjon, mehetne hajléktalanszállóra is, ott kapnak enni is.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 659. | [tulajdonos]: kedves-naplóm | 2020-04-01 14:48 | 2020. április 1.
A köszönővírus új hatása: megállítja, de legalábbis meglepi a koronavírusból heccet csinálókat. Az utcában épülő társasházhoz teherautóban építőelemek érkeztek. Négy-öt fős fiatalemberek szedegetik le a platóról a csomagolt elemeket. Koronavírus ide vagy oda, kiégett az olvasó lámpám körtéje, el kellett ugranom egy újért a Tescóba. Amikor visszafelé jövet szájmaszkban elhaladtam a kőműves fiúk mellett, szépen rájuk köszöntem, ahogyan szerintem illik, de ők azt már nem hallhatták, mert az egyikükre látványosan rátört a köhögőroham, a többiekre pedig a röhögőroham. Ajaj, itt bully van, gondoltam. Már tovább haladtam, amikor úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiban a dolgot. Lassan megfordultam, és egy kis hatásszünet után, parancsolóan rájuk kiáltottam: Jó napot! Mintha elvágták volna, úgy szűnt meg mindkét roham, a köhögő és röhögő is. A köhögő fiatalember még ugrott is egyet meglepetésében, mintha kígyó mart volna bele. Ijedtében visszaköszönt. És még ketten visszhangozták: jó napot! Egy harmadik fiatalember, aki a hátam mögött még nyilván a köhögőnek asszisztált, úgy tett, mintha hirtelen átállt volna az én oldalamra. Ütögetni kezdte a köhögőrohamos hátát, és rákiáltott: mi van veled, mit köhögsz itt, mint egy hülye? Nem indultam el rögtön. Pár másodpercig még álltam ott csöndes diadallal. Isten tekinthetett ilyen elégedetten vissza a teremtett világra, amikor elválasztotta a sötétséget a világosságtól, és megparancsolta a Napnak, hogy legyen. És lőn.
| |
| 658. | [tulajdonos]: ... | 2020-03-30 17:08 | 2020. március 30.
Repültem álmomban, nem emberként, nem is madárként, hanem úgy, mint egy repülőgép. Széttárt szárnyakkal, hajtóművel, pilótafülkével -- hazai terepen, irányított pályán. Szálltam békésen a földek, a falvak és a városok felett. Néha megbillentem, éreztem a széllökéseket. Aztán egyszer csak elveszítettem az irányítást magam felett, és kisodródtam a biztonságos zónából ismeretlen légterekbe, más országok fölé. Egyre messzebb kerültem a tájtól, amelyhez tartoztam. Le akartam szállni, landolni minél előbb, de nem tudtam, hol találok leszállópályát, hol fogadnak szívesen. És már hallottam is az idegen nyelvű riasztást. Ezek engem ellenségnek tekintenek! A felhők is hirtelen megfeketedtek, mintha vízcseppek helyett mérgező gázokkal lennének tele. Ebben a feketeségben száguldoztam eszeveszett sebességgel, és attól féltem, hogy nekimegyek egy másik repülőgépnek. Vagy ha nem, kilőnek alulról. Nem hiszik el, hogy barátságos szándékkal repkedek felettük.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
