NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2025-11-05 18:49 Összes olvasás: 95006Olvasói hozzászólások nélkül| 679. | korrektor: javítás+kiegészítés | [tulajdonos]: faék-jeligére | 2020-04-13 19:38 | A "Small Is Beautiful" E. F. Schumacher alternatív, ökológiai és humán személetű közgazdaságtani "bibliája", számomra azért szimpatikus, mert a vállalkozásokat illetően az emberléptékűség eszméjét hirdette.
Beatiful -- egy l-vel írandó. | |
| 678. | [tulajdonos]: faék-jeligére | 2020-04-13 19:16 | 2020. április 13.
Nem tudom, bennem fel sem merült, hogy ha nem a kormánypártra szavazok, abból valaki helyből arra következtet, hogy MSzP- vagy DK-drukker vagyok. Talán csak nem! Ennyire nem lehet engem félreismerni. Én nagycsaládban érzem jól magam, de zsigereimben kisember vagyok, minden riaszt, ami nagynak és hatalmasnak akarja feltüntetni magát. A pénzzel nem állok jó viszonyban, és valószínűleg már soha nem is fogok, menekülök az olyan helyekről, ahol a „money makes the world go round”. (Hozzáteszem: a férjem svájci nagypolgári rokonai, akik az anyatejjel szívták magukba a jólétet, számomra nagyon szimpatikus módon bánnak a rendelkezésükre álló anyagi javakkal, jótékonysági intézmények és missziók garmadája veszi őket körül, a fél szemük mindig a rászorultakon… De az ő világukat nem a pénz mozgatja, hanem a Krisztus iránti elkötelezettség. Én nem ilyen világból érkeztem, kisebb rálátásom van a társadalmi intézményekre, kénytelen vagyok a „small is beautifull”-ban hinni. Egy falevélnyi vagy békalencsényi zöld pártban, mondjuk.) Az utóbbi időben a fiaimmal szoktam konzultálni szavazás előtt. Bízom az ítéleteikben, helyén van a szívük és az eszük is. Sokkal értesültebbek, mint én, és a merítési bázisuk is szélesebb, mint az enyém, a református gimnáziumot és a cserkészcsapatot is beleértve (kettőt is), ahová rendszeresen járnak, nyáron együtt táboroznak (az egyikkel többnyire) Erdélyben, van idejük megbeszélni a világ állását. Egyszer sikerült rábeszélniük a Kétfejű Kutyapártra. Az itteni keresztény (főleg a református és az evangélikus, sőt, metodista) fiatalok körében nagyon népszerűek (voltak legalábbis egy körrel korábban, most talán már nem annyira, inkább a Momentumnak és az LMP-nek szurkolnak – ez nem jelenti azt, hogy kormánypártiak nincsenek, de bizony nem árt tudni, hogy jön föl egy nemzedék, amely nem lesz olyan elkötelezett a jelenlegi hatalom iránt, mint a szüleik.) A legutóbbi budakeszi önkormányzati választásokon életemben először arra az asszonyra szavaztam (polgármester-jelöltre), akivel szemben eddig bizalmatlan voltam, de az évek alatt bebizonyította, hogy neki is helyén van a szíve és az esze, a lelkéről nem is beszélve. Ekkor nem kértem ki előzetesen a fiaim véleményét. Amikor hazajöttem, kiderült, hogy ők is úgy döntöttek, ahogyan én. Nem tudom, miért kezdtem el ezt az egészet magyarázni. Talán azért, mert nehezen viselem, ha úgy érzem, skatulyába szorulok.
| |
| 677. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-13 11:35 | 2020. április 12.
1) „Az én hibám, hogy idáig jutottunk.”, mondta az úr, „Hét nap alatt teremtettem a világot. Elkapkodtam. Ha rászánok két hetet, biztosan jobban sikerül.” (Pillangó című film)
2) A Szepességi utca kétségtelenül a környék legszebb utcája. Egyre többet időzöm benne. Jólesik a szememnek ahogyan kanyarog; az utcalámpák élesen rávetítik a fák árnyékát a falakra, és ha tornázom, a mozdulataimat is, hogy érezzem: talán mégiscsak létezik az a másik világ, aminek a létezését sok mindenből lehet sejteni, de még sem állíthatom, hogy van, mert folyton elbizonytalanodom. Az elvarázsolódásra az is ráerősített, hogy az utóbbi napokban, ha megálltam az utca közepén a szememet leginkább gyönyörködtető részen, a telihold éppen középen világított, mintha az az utca egyenesen a Holdra vezetne. Valószínűleg ez juttatta eszembe King Crimson Moonchild-ját, amit ma sokszor újrahallgattam eleinte csak szöveg nélkül, majd a szöveget hozzáolvasva. Hihetetlen, hogy rá tudok kattani dolgokra. K. Crimsont Cz. G. mutatta nekem évtizedekkel ezelőtt a Yes-szel együtt (azt is hallgattam ma, kétszer is feltettem a Soon-t). G. is hasonló zenét csinál. Mit ad Isten, felhív ma. A gyomromban éreztem a furcsa motoszkálást, amit csak akkor szoktam, ha jelentős véletlen egybeesést tapasztalok. Legalább egy éve nem beszéltünk, hogy lehet, hogy éppen ma jutok eszébe, amikor ő is nekem? Képes volt a családomtól elkérni Anyu telefonját, mert persze az én mobilom megint nem elérhető, napok óta nem töltöttem fel, azt sem tudom, hol van. Másfél órát beszélgettünk. Aki akar, el tud engem érni, és ő el akart. Azt mondta, rólam álmodott tegnap, de nem merte elmesélni, mit.
A holdnaptár szerint, ma (április 12-én) szívesen folytatunk hosszú eszmecseréket. Ja, hogy csak a Hold miatt?
| |
| 676. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-12 15:54 | 2020. április 12.
Hatalmas játszótér a város. A járdaszegélyeken újra lehet kötéltáncos módjára egyensúlyozni, nekifutásból bokrokat átugrani, szlalomozva térelemeket kerülgetni, a templomot a kőpárkány legszélén, a két méteres „mélységbe” bámulva körbekerülni, a végén két lábbal leugrani, a tér kövezetén lóugrásban lépegetni előre, úgy, hogy a tér szélén illedelmesen ücsörgő Szabó Magda ne lásson benne semmi kivetni valót.
Sürgősen kerítenem kell valahonnan egy krétát. A köszönővírus sikeres elterjesztése utána újabb akcióba kezdek: tele akarom rajzolni a környéket ugróiskolával. Az utolsó előtti négyzet a Pokol, azt ki kell hagyni ugrálás közben. Azt olvastam, hogy a római katonák kiképzésének is része volt az ugróiskola. Teljes fegyverzetben és menetfelszereléssel ugrálták végig a stációkat.
| |
| 675. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-10 23:22 | 2020. április 10. Kedves Naplóm!
Sokadjára találkozom az „íntegro” szóval fordítás közben. Az integrált személyiségre szoktak vele utalni. Amúgy egészet jelent. Először nehéznek találtam a feladatot, olyan sok összetevője van annak, ha valaki érett, integrált személyiséggel rendelkezik. Megpróbáltam körülírni, magyarázni, definiálni. Végül majdnem mindig úgy döntöttem, hogy nem bonyolítom a dolgot: akinek integrált személyisége van, nincsenek lehasadt személyiségrészei, nem vetít ki folyton-folyvást magából olyan vonásokat, amelyek hozzá is tartoznak, mint minden más emberhez, nem akarja kívül látni – másokra mutogatva -- az árnyékszemélyiségét, az egészben van, vagyis: egészséges. Ezt jelenti a szó, és kész.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 674. | Vajdics: na-még-ez-is | 2020-04-09 18:50 | | Ha nem használják, a kövekre moha ül, a víz mélyére béka költözik, a tetején vékony hártya keletkezik játszóteréül a pókoknak és a bogaraknak. | |
| 673. | [tulajdonos]: sok-hiba-sokkra-meggy | 2020-04-09 18:47 | 2020. április 9.
1) Mélységes mély a múltnak kútja. Ha nem használják, a kövekre moha ül, a víz mélyére béka költözik, a tetejére vékony hártya ül játszóteréül a pókoknak és a bogaraknak. Tavasszal ellepik a virágszirmok, ősszel a falevelek.
Bámulunk Anyuval a kútba. A mélység felett a hártya, mint a jég. Nehezen olvad, és még mindig túl vastag. De már vékonyodik, és egy idő után elég lesz mutatóujjal megbökni, és szétrepedezik. A rianás után jöhet a zuhanás. Ettől tart Anyu. Mert az ő Holle anyója idekint van, a fenti világban, odalent a gonosz mostoha várja, és majd minden munkát neki kell végeznie megint, ha megszakad se lesz, aki megbecsülje az igyekezetét.
Tegnap éjjel három körül felriadtam. Nem tudom, mit álmodhattam, vagy, hogy álmodtam-e egyáltalán, de órákig egy gyerekkori emlék járt a fejemben. Nem tudom, hány éves lehettem. Bújócskáztunk Apuval, ahogyan ővele lehetett. A játékszabály az volt, hogy ő ijesztget bennünket, mi pedig elbújunk. Még nem volt kész teljesen a ház, a nagyszoba bútorai az előszoba közepén álltak, egy részük legalább is. Egy nagy sárga szekrényre és egy felnyitható fedelű, zöld ládára emlékszem, és a kiszoba ajtajára, ami nyitva volt, jól el lehetett mögötte bújni, de a bútorok is kiváló rejtekhelynek bizonyultak. Az előszoba volt az én akkori labirintusom, és még Minotaurusz is volt hozzá. (Majd egyszer el kell döntenem, ki lehettem, Ariadné vagy Thészeusz. Talán mind a kettő.) Ment a bújócska. Apu mint szörnyeteg. Én visítva be az ajtó mögé, a láda vagy a szekrény rejtekébe, talán még bele is másztam valamelyikbe, ha befértem. Mintha a középső húgom is velünk játszott volna, nem emlékszem rá, de így kellett lennie, mert egyszer csak ezt kiáltottam: „Jaj, úgy félünk Aputól, mint a tűztől!”. Apu megállt. A játék, mint egy üveglabda, amit addig kézről kézre járt, a földre csattant, és darabokra tört. Nem tudom, hogyan zajlott pontosan, csak arra emlékszem, hogy apám napokig gyötörte utána Anyut, kitől hallhattam én azt, hogy tőle úgy kell félni, mint a tűztől. Mert egy gyerek ilyet magától nem talál ki, egy ilyen mondatot annak a gyereknek a szájába kell adni. Megkérdeztem
Anyut: a sárga szekrény létezett, Vincze Sanyi bácsiéktól kaptuk, és volt egy láda is, igen. De hogy bújócskáztam volna Apuval, ő arra nem emlékszik.
Minden pillanatban a teljes lét esedékes. Ezt Hamvas írja valahol. Nincs „majd egyszer…”. Nem lehet előre megváltoztatni a jövőt, és nem lehet visszamenőleg korrigálni a múltat. De azt megtehetem, hogy másként fejezem ezt a történetet. Elképzelek egy apát, aki a tüzes mondatra így reagál: „Ohohó! Bizony, tőlem úgy kell félni, mint a tűztől. De nincs itt valahol egy kiskakas, akinek a begye fel tudja szívni a vizet a kútból, és azzal el tudja oltani a tüzet? Hogy is mondja a kiskakas? Szívd fel begyem a sok vizet, hadd oltsa el a tüzet!!! És amikor az sem elég, darazsat ereszt a török császár bugyogójába.” És amikor idáig jutnék gondolatban, nem jutna eszembe véletlenül sem, mi rejtőzhet abban a bugyogóban a török császár hájasra hízott seggén kívül.
2) A férjem naponta lefényképez nekem egy négyzetméternyi felületet (néha nagyobbat, néha kisebbet) a kertben, hogy lássam: sorra nyílnak ki a virágaim, amiket az utóbbi harminc évben ültettem. Anyu közben a saját kiskertjében kapirgál. Szólnom kell a fiúknak, hogy itt az év századik napja, most már kirakhatják az aloe veráimat a szőlőlugasba. A lelkükre kell kötnöm, hogy néha locsolják is meg, de ne öntözzék agyon. A kaktuszokat is ki lehet már vinni a napra.
3) A tegnap este újra leültem Szabó Magda mellé a téren. Észrevettem, hogy az ő társaságában hosszú percekre el tudok felejtkezni a koronavírusról. Mint amikor szerelmes voltam: előfordult, hogy nem jutott eszembe a másik legalább öt percig. Vagy amikor az első gyerekem megszületett, és először mozdultam ki otthonról a férjemmel.
| |
| 672. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-09 18:37 | 2020. április 9.
1) Mélységes mély a múltnak kútja. (T. M.) Ha nem használják, a kövekre moha ül, a víz mélyére béka költözik, a tetejére vékony hártya ül játszóteréül a pókoknak és a bogaraknak. Tavasszal ellepik a virágszirmok, ősszel a falevelek.
Bámulunk Anyuval a kútba. A mélység felett a hártya, mint a jég. Nehezen olvad, és még mindig túl vastag. De már vékonyodik, és egy idő után elég lesz mutatóujjal megbökni, és szétrepedezik. A rianás után jöhet a zuhanás. Ettől tart Anyu. Mert az ő Holle anyója idekint van a fenti világban a gonosz mostoha várja, minden munkát neki kell végeznie megint, de megszakad se lesz, aki megbecsülje az igyekezetét.
Tegnap éjjel három körül felriadtam. Nem tudom, mit álmodhattam, vagy, hogy álmodtam-e egyáltalán, de órákig egy gyerekkori emlék járt a fejemben. Nem tudom, hány éves lehettem. Bújócskáztunk Apuval, az ő szabályai szerint. A szabály az volt, hogy ő ijesztget bennünket, mi pedig elbújunk. Még nem volt kész teljesen a ház, a nagyszoba bútorai az előszoba közepén álltak, egy részük legalább is. Egy nagy sárga szekrényre és egy felnyitható fedelű, zöld ládára emlékszem, és a kiszoba ajtajára, ami nyitva volt, és mögé lehetett bújni, de a bútorok is kiváló rejtekhelynek bizonyultak. Az előszoba volt az én akkori labirintusom, és még Minotaurusz is volt hozzá. (Majd egyszer el kell döntenem, ki voltam én, Ariadné vagy Thészeusz. Talán mind a kettő.) Ment a bújócska. Apu mint szörnyeteg. Én visítva be az ajtó mögé, a láda vagy a szekrény rejtekébe, talán még bele is másztam valamelyikbe, ha befértem. Mintha a középső húgom is velünk játszott volna, nem emlékszem rá, de így kellett lennie, mert egyszer csak ezt kiáltottam: „Jaj, úgy félünk Aputól, mint a tűztől!”. Apu megállt. A játék, mint egy üveglabda, amit addig kézről kézre járt, a földre csattant, és darabokra tört. Nem tudom, hogyan zajlott pontosan, csak arra emlékszem, hogy apám napokig gyötörte utána Anyut, kitől hallhattam én azt, hogy tőle úgy kell félni, mint a tűztől. Mert egy gyerek ilyet magától nem találhat ki. Egy ilyen mondatot a szájába kell adni. Megkérdeztem Anyut: a sárga szekrény létezett, Vincze Sanyi bácsiéktól kaptuk, és volt egy láda is, igen. De hogy bújócskáztam volna Apuval, ő arra nem emlékszik.
Minden pillanatban a teljes lét esedékes. Ezt Hamvas írja valahol. Nincs „majd ha…”. Mert nem lehet előre megváltoztatni a jövőt, és nem lehet visszamenőleg korrigálni a múltat. De azt megtehet, hogy másként fejezem ezt a történetet. Elképzelek egy apát, aki a tüzes mondatra így reagál: „Ohohó! Bizony, tőlem úgy kell félni, mint a tűztől. De nincs itt valahol egy kiskakas, akinek a begye fel tudja szívni a vizet a kútból, és azzal el tudja oltani a tüzet. Hogy is mondja a kiskakas? Szívd fel begyem a sok vizet, hadd oltsa el a tüzet!!! És amikor az sem elég, darazsat ereszt a török császár bugyogójába.” És amikor idáig jutnék gondolatban, nem jutna eszembe véletlenül sem, mi rejtőzhet abban a bugyogóban a török császár hájasra hízott seggén kívül.
2) A férjem naponta lefényképez nekem egy négyzetméternyi felületet (néha nagyobbat, néha kisebbet) a kertben, hogy lássam: sorra nyílnak ki a virágaim, amiket az utóbbi harminc évben ültettem. Anyu közben a saját kiskertjében kapirgál. Szólnom kell a fiúknak, hogy itt az év századik napja, most már kirakhatják az aloe veráimat a szőlőlugasba. A lelkükre kell kötnöm, hogy néha locsolják is meg, de ne öntözzék agyon. A kaktuszokat is ki lehet már vinni a napra.
3) A tegnap este újra leültem Szabó Magda mellé a téren. Észrevettem, hogy az ő társaságában hosszú percekre el tudok felejtkezni a koronavírusról. Mint amikor szerelmes voltam, néha előfordult, hogy nem jutott öt eszembe a másik. Vagy amikor az első gyerekem megszületett, és először mozdultam ki otthonról a férjemmel.
| |
| 671. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-09 00:13 | 2018. május 26-án írtam ezt (valamit kerestem, így bukkantam rá):
"A kérdőjelet azért raktam fel az imént, pár órával ezelőtt, mert szerénytelenül azt gondolom, hogy nekem a közösségért aggódó, annak további sorsát szívén viselő énem van felül (és most elképzeltem ezt az énemet, ahogy a közösség sorsával a szívén felette áll egy másik énnek, ami szintén az enyém).
Hozzáteszem: a DOKK-ot inkább műhelynek tekintem, mint közösségnek, és igazából nem aggódom érte különösebben, mert hiszek az öntisztulásában. A kutak vizét, ha jól tudom, régen úgy tisztították, hogy jól felkavarták, így az pillanatnyilag zavarosabbnak látszott, de amikor leülepedett újra kristálytiszta lett.
A Kisfejű Nagyfejű Zordonbordonok mindig megpróbálnak a pomogácsokkal fenyegetőzni, nem csoda, ha a Négyszögletű Kerekdokk lakói már esnének is egymásnak, emelkednének a bunkók, és akkor zii-zuu-sitty-sutty, ding-döng-dong, zengeni-zöngeni, sittyegni-suttyogni kezd a dokk, égnek áll a csend haja. Ám végül megérkezik Mikkamakka (legyen ez az öntisztulási képesség neve), és visszavezeti a társaságot az élet napos oldalára; lehet újra süttetni a hasakat a nappal, ami tudvalevőleg nem tesz különbséget, de akkor majd valakinek azon kezd el járni az esze, hogy nincs igazság a földön, még a nap is igazságtalan, mert a nagy hasúakra sokkal több napsütés jut, mint a kis hasúakra, vita kerekedik, vége a boldog napozásnak, és akkor beállít megint a Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, a Négyszögletű Kerekdokk lakói megint elhiszik, hogy vannak pomogácsok; a belső ellenség is szóba kerül, hogy az a legveszélyesebb, kikiáltják a hadiállapotot, lesz, akit renegátnak vagy más néven regenerátornak nyilvánítanak, ám mire teljesen szétagyabugyálnák egymást, újra visszatér Mikkamakka (alias öntisztulási képesség) … stb."
| |
| 670. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-07 23:21 | 2020. április 7.
Nem láttam ma sehol Szerénkét és Lukréciát. Igaz, hamarabb indultam futni, mint szoktam, legalább egy órával, ők valószínűleg később kerülnek utcára, amikor Frakk kipaterolja őket Kálmán bácsi tévénézős foteljából. Az én „Kálmán bácsim” ma díszkivilágítást csinált, mindhárom szobában égett a villany, a J. utcai ablakból a tévé szólt, a L. utcai szélső ablakból a rádió (még mindig halkabban, mint az első napokban), elképzeltem, mi lehet a középső szobában: egy számítógép? És azon mi megy? Mintha „Kálmán bácsi” egyszerre lenne jelen mind a három helyiségben esténként, az egyikben fizikailag, a másik kettőben az asztráltestével. Az egyikben tévét néz, a másikban számítógépezik, a harmadikban slágerrádiót hallgat. A fürdőszobába és a konyhába be sem látok. Pedig lehet, hogy oda is kijárkál valamilyen alakban, miközben materiálisan egy helyben ül.
Ma betévedtem egy mesésen kacskaringós utcába, ahol még soha életemben nem jártam. A Bajcsy-Zsilinszky utcából nyílott, a nevét nem láttam kiírva sehol, lehet, hogy nem is létezik, csak én találtam ki a jutalomkörömön hazafelé tartva, ami nem futás, „csak” séta. A tegnapi „teres” fordítás szerkezetét felhasználva megpróbálom leírni a szokásos körutat: a Jókain indulok, a Déry múzeumot és a Református kollégiumot elhagyva érintem a Nagytemplomot, keresztülsétálok a Kossuth téren, Szabó Magda szobrához érve jobbra letérek, így jutok vissza a Csokonai utcára, ami a Csap utcába torkollik, vagy onnan indul, attól függ, honnan nézzük, még tíz méter, és már Anyu utcájában vagyok. De tovább merészkedtem a téren: elbattyogtam egészen a Csonkatemplomig, onnan fordultam csak le jobbra a Bajcsyn. Már az is élmény volt. Egy autón kívül nem járt ott senki. A legvége előtt egy utcával már éreztem, hogy le kell térnem róla: így bukkantam rá a mesésen kanyargó utcácskára. És most megnézem a Google-n a nevét, hogy biztos lehessek a létezésében. Pillanat. Máris folytatom.
Szepességi utca.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
