NAPLÓK: Kicsi Ólomkatona Legutóbbi olvasó: 2025-09-18 01:29 Összes olvasás: 44504Olvasói hozzászólások nélkül| 22. | Tóth Csilla: mérce | 2016-03-22 19:14 | "Hogy mi hova kerül, jelentős mértékben annak a versbázis minőségének a következménye, amely a Dokkot jelenti. Ha Pilinszky, Kálnoky, Illyés, Nemes Nagy, Weöres, Nagy László töltene föl verseket, nyilván feljebb kerülne a mérce. Vagyis: nincs abszolút mércéje egy vers hova-kerülésének, hanem logikusan ahhoz a bázishoz kell igazodnia, amellyel dolgozunk."
Nekem ez egy pofon volt, csodálkoztam is, hogy másnak nem fáj. Ez a labilis mérce. :-) És nem azért mert Nemes Nagy lennék, csak úgy. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 21. | Weinberger: mérce | [tulajdonos]: jesszus | 2016-03-22 18:52 | | Nem tudom, hogy mérce-e, de a jelenlegi bíráló gárda gyakorlatilag változatlanul átvette a korábbi meghatározást, lásd a VERSEK menüpontot megnyitva a maradanDOKK sor alatt: "Azok a versek, melyeket a DOKK szerkesztõsége a feltöltött versek közül jónak ítélt." | |
| 20. | [tulajdonos]: csipegetek | 2016-03-22 18:26 | A megdöbbentő erős jelző, inkább csak nem értem, vagy csodálkozom.
Csipegetek, ha találok. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 19. | Filip Tamás: re | 2016-03-22 18:07 | A jesszust nem értem.
Volt valami olyan megdöbbentő maradandokkosítás, ami erre a sikolyra késztette a naplóírót?
Különben sok helyen esett már szó ezekről a kérdésekről, szabad összecsipegetni őket. | |
| 18. | [tulajdonos]: jesszus | 2016-03-22 17:55 | | A maradandokkba sorolásnál vajon létezhet valamiféle általános mérce? Vagy ilyen nem is létezik? (Nem szitokindító, költői kérdés.) | |
| 17. | [tulajdonos]: inkábbígy | 2016-03-19 01:48 | A tárgyaké vagyok. Leporolok, átfestek,
vigyázok. Időt szentelek. Sokat. Mindet.
Megszámolok, számon tartok.
Megütöm magam bennük, a tárgyak
fájdalmat okoznak.
Ha vannak. Ha nincsenek.
Felzabálnak minden szabad teret.
A tárgyakért fizetek. A tárgyakért megdolgozom.
A tárgyakért lemondok.
A tárgyak a helyembe lépnek.
Tárgyakkal beszélnek helyettem.
A tárgyak beszélnek helyettem.
A tárgyak a képmásaink.
Tárgyaink képmásai vagyunk.
Ha mindennek vége
- legalább is ezt rebesgetik-,
lesz egy óriási tűz,
amiben minden el fog égni.
Mi pedig ott állunk majd tárgyak nélkül,
mezítelenül, szégyenkezve,
akörül az óriási máglya körül,
visszahullva az ősi egyszerűségbe.
Akkor kénytelenek leszünk egymásra nézni,
és szólni egymáshoz azon a tűzzel tisztított nyelven.
A kegyelmek kegyelme lesz, ha az ismeretlen arcokban
megtaláljuk egymást,
és ha az artikulálatlan dünnyögésből megértjük: szeretlek. | |
| 16. | [tulajdonos]: miértnemtudokaludni? | 2016-03-19 01:31 |
őszi haikuk
a talpunk alatt
kiszáradt falevelek
jajdul az erdő
a vízen úszik
egy vöröslő falevél
(vér)csepp a tengerben
gesztenye koppan
a parkban őszi éjjel
esőt imitál
a kapualjban
bizonytalan körvonal
cigi parázslik | |
| 15. | [tulajdonos]: elegem van | 2016-03-18 22:30 | A tárgyaké vagyok. Leporolok, átfestek,
vigyázok. Időt szentelek. Sokat. Mindet.
Megszámolok, számon tartok.
Megütöm magam bennük.
A tárgyak fájdalmat okoznak.
Ha vannak. Ha nincsenek.
Felzabálnak minden szabad teret.
A tárgyakért fizetek. A tárgyakért megdolgozom.
A tárgyakért lemondok.
A tárgyak a helyembe lépnek.
Tárgyakkal beszélnek helyettem.
A tárgyak beszélnek helyettem.
A tárgyak a képmásaink.
Tárgyaink képmásai vagyunk.
De ha mindennek vége
- legalább is ezt rebesgetik-,
lesz egy óriási tűz,
amiben minden elég majd.
Mi pedig ott állunk majd tárgyak nélkül,
mezítelenül, szégyenkezve,
akörül a rituális máglya körül,
visszahullva valami ősi egyszerűségbe.
Akkor kénytelenek leszünk egymásra nézni,
és szólni egymáshoz azon a tűzzel tisztított nyelven.
A kegyelmek kegyelme lesz, ha az ismeretlen arcokban,
abban a gigászi tolongásban megtaláljuk egymást,
és az artikulálatlan dünnyögésből megértjük: szeretlek. | |
| 14. | [tulajdonos]: megint variál | 2016-03-16 21:59 | Tájkép eső után
Mint a félig kicsavart, hanyagul felaggatott ruha
csepeg a táj. Az ég szürkére satírozva,
de a falevelek közt a napfény
szinte beszakítja a vásznat.
Pocsolyák mindenfelé, az őszi avar
rothadó szagát majdnem érezni lehet.
A katángkórón pókháló, a pókhálón
megszámlálhatatlan vízgyöngy.
A kerti asztal lábán csiga mászik.
Az asztalon egy szemüveg hanyagul levetve,
könyv az ölben, a férfi nem olvas.
A férfi türelmetlen, ujjaival az asztal lapján dobol.
A kutya csatakos, feje mégis a férfi térdén.
A kerti bútorokról csepeg a víz.
A férfi ruhája vizes, kalapja az asztal lapján,
vizes a haja is.
Az esőt itt ülte végig, ezen a kerti széken,
pedig a kép szélén jól látható egy ház fala.
A kutya tekintete a férfi tekintetét várja,
a férfi egészen mást vár.
Feje a szemlélő felé fordul,
mintha kinézne a képből.
Néhány részlet pontosan kidolgozott,
a festmény mégis befejezetlen.
(„Mint aki fiatalon meghal
- hallom messziről a hangod.-
A részletek pontosan
kidolgozott sora, a kiszámítható
egymásutániság hirtelen megszakad;
és ott van egy félig megfestett kép,
egy félig szőtt szőnyeg,
egy élet, mely mint a rulettkerék,
egy bizonyos számnál megáll.”)
Ezt a tájképet nem lehet befejezni.
A festményről hiányzik a férfi arca.
Hiába fested meg, mindannyiszor
el fog tűnni, egyszerűen lefolyik,
mint az esővíz az ablaktáblán.
Hiányzik róla a szivárvány,
mint a megbékélés bibliai képe.
Sokan próbálták már pótolni,
percek alatt lepergett
századéveket öregedve
minden ecsetvonás.
És hiányzik egy női alak,
egy ázott, elnagyolt figura,
valahonnan hátulról, a kép hátteréből.
Éppen érkezik,
vagy éppen távozik,
vagy csak keresztül megy a színen,
jelentéktelenül, alig kivehetően,
arcát rejtő kibontott hajjal. | |
| 13. | [tulajdonos]: variálok | 2016-03-16 00:02 | Tájkép eső után
Mint a félig kicsavart, hanyagul felaggatott ruha
csepeg a táj. Az ég szürkére satírozva,
de a falevelek közt a napfény
szinte beszakítja a vásznat.
Pocsolyák mindenfelé, az őszi avar
rothadó szagát majdnem érezni lehet.
A katángkórón pókháló, a pókhálón
megszámlálhatatlan vízgyöngy.
A kerti asztal lábán csiga mászik.
Az asztalon egy szemüveg hanyagul levetve,
könyv az ölben, a férfi nem olvas.
A férfi türelmetlen, ujjaival az asztal lapján dobol.
A kutya csatakos, feje mégis a férfi térdén.
A kerti bútorokról csepeg a víz.
A férfi ruhája vizes, kalapja az asztal lapján,
vizes a haja is.
Az esőt itt ülte végig, ezen a kerti széken,
pedig a kép szélén jól látható egy ház fala.
A kutya tekintete a férfi tekintetét várja,
a férfi egészen mást vár.
Feje a szemlélő felé fordul,
mintha kinézne a képből.
Bár néhány lényegtelennek tűnő részlet
pontosan kidolgozott, egészében véve
a festmény elnagyolt és befejezetlen.
„Mint aki fiatalon meghal-hallom a hangod
nagyon messziről.-A részletek pontosan
kidolgozott sora, a kiszámítható
egymásutániság hirtelen megszakad;
és ott van egy félig megfestett kép,
egy félig szőtt szőnyeg,
egy élet, mely mint a rulettkerék,
egy bizonyos számnál megáll.”
Ezt a tájképet nem lehet befejezni.
A festményről örökké hiányozni fog
a férfi arca.
Hiányozni fog róla a szivárvány,
mint a megbékélés bibliai képe.
És hiányozni fog egy női alak,
egy ázott, elnagyolt figura,
aki éppen érkezik,
vagy éppen távozik,
valahol hátul, a kép hátterében,
akiben magamra ismerhetnék. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
