NAPLÓK: Kicsi Ólomkatona Legutóbbi olvasó: 2025-09-17 20:24 Összes olvasás: 44452| 276. | [tulajdonos]: az emberi élet útjának | 2020-10-08 22:36 | Nem igazság, hogy már 4 hónapja nem írtam ide. Olvasom más hülyeségeit, ha erre vetődöm, nemhogy a sajátomat olvasnám.
Végre egy napló, amit nem tudok kidobni nagy rendrakó, miezahülyekacat korszakaimban. Aztán mivel időnként évekre visszamenően visszaolvasom, most üzenek évekkel későbbi önmagamnak:
Kedves Nemhanna,
ez a 2020 ősze egy nagyon hogyisírjam időszak. Furcsa is, mivel az első olyan nagyvolumenű döntés előtt állok, amikor sem más, sem a körülmények, még az anyagiak sem gátolnak a választásban. Most tényleg az lehetne, amit szeretnél, amit választasz. Ez nagyon jól hangzik, mégis azt szeretném, ha valaki megmondaná, mi lenne a helyes. Még az se biztos, hogy nem az ellenkezőjét tenném, de mégis jó lenne egy hang a mennyből.
1. Ha azt választod, (tudod, mit) akkor tökéletesen kilépsz a komfortzónádból, sok pénzt költesz, nagyon sokat teszel érte, kb. az életed a következő 3 évben másról se szól majd, mindent ennek rendelsz alá, a vége is kétséges, egyáltalán nem biztos, hogy megéri majd akár anyagilag, akár máshogy, de teljesíted egy fiatal lány vágyait. Újraírod a történeted, visszamész a rajtvonalhoz. Szembenézel a frissen érettségizett lánnyal, és azt mondod neki: tessék; és a kezébe adsz valamit, amire vágyott, de végül nem lett az övé.
2. Ha a másik utat választod, nem történik semmi, csak újra a hiány ismerős íze, aztán ennek az íznek az újra eltűnése. Komfortzónán belül, anyagilag biztosabban, szabadidőmet úgy használva, ahogy akarom. Még a jelenetet is elképzelem: szembenézek a kiscsajjal, aztán csak lebiggyesztem az ajkam, flegmán, ahogy a fájdalmakat tudomásul veszem: na, ez van, anyukám! | |
| 275. | [tulajdonos]: ... | 2020-06-10 23:19 | Szia, mi volt az a galambfiókás sztori, én már nem emlékszem.
Egyébként én az a fajta naiv olvasó vagyok, aki szereti, ha a főhős szimpatikus, vagy ha nem is a főhős, de van szerethető karakter a műben. Én ebben nem találtam olyat.
Szerintem egy nép tragédiája nagyon is univerzális dolog. Erről most annyi minden jut eszembe, hogy még szóban is belezavarodnék. De:
1. Az örmény népirtás nemcsak azért szörnyű, amiért egy népirtás szörnyű, hanem azért is, mert simán lehet most is tagadni, el nem ismerni. (Úgy tudom, hivatalosan Magyarország sem ismeri el). Az elhallgatásban, a tagadásban tovább mélyülnek a sebek, vagy mondhatjuk, elfertőződnek, és megbetegítik az egész testet.
Az örmények semmiféle "rehabilitációt" nem kaptak. Pedig még csak az is gyógyít, ha kimondják az igazságot.
(Gondoljunk a Vörös Hadsereg (nem csak) magyarországi rémtetteire. A traumát elszenvedett nők, gyerekek egész életükben a tagadásban, vagyis inkább a hallgatásban éltek. És évtizedekig hallgathatták a "felszabadítás" legendáját.)
Meg a sok egyéni, elhallgatott titok, fájdalom, amiről csak az illető tud. A tettes mindig előbb felejt).
2. Gondoljunk csak a mi tragédiánkra, Trianonra, bár ahogy észlelem, ez sem mindenkinek tragédia. És most nem a szomszéd államokra gondolok, hanem belülre. És most még nem is feltétlenül különböző oldalakra gondolok. Furcsa leírni, furcsa Trianonról beszélni. Mert a polkorrekt ember ezt nem teszi, legfeljebb nagyon finoman, úgy utalgatva, messziről, gondosan megválogatva a szavakat.
Nem tartottam negyedikén gyásznapot, olvasgattam, zenét hallgattam, filmeztem, ilyesmi, de valami olyan jutott eszembe, ami még eddig soha. Tudod, az én családom a Jászságból, Hevesből, meg Nógrádból származik, nincs olyan rokonom, ősöm, akit közvetlenül érintett volna Trianon. Vagyis mégis. Ez leírva olyan patetikus, meg ócska, de azon a napon valahogy megéreztem azt a fájdalmat, vagyis dehogy! inkább rácsodálkoztam arra a fájdalomra vagy traumára, amit az akkor élő őseim megélhettek, úgy, hogy az életükben minden maradt a régiben, és semmi sem maradt a régiben.
Azok a dédszüleim, akiket legalább fényképről ismerek, húsz évesek voltak akkor. El tudom képzelni, mit éltek át, amikor az ország nagy részét elcsatolták.( Mi lenne, ha ma mondanák: viszlát Debrecen és onnan keletre, vagy viszlát Bács-Kiskun!) Vagyis nem, nem tudom elképzelni.
Pont ma olvastam valami cikket a transzgenerációs traumákról, amik, ha nincsenek feldolgozva, öröklődnek nemzedékről nemzedékre, mint az anyajegy.
Hogy most ezt miért írtam le? Ha tudnám... Mindenesetre azt gondolom, ami az emberrel kapcsolatos, az mind univerzális. Az örmény tragédia nem egy országot érint, hanem egy népet, sok embert, egy embert, minden embert. (Örmény felmenőm sincs, bár ezt nem tudhatom, mégis úgy érzem, engem is érint ez a "dolog".)
Orhan Pamuktól van egy könyvem, kb. 3 éve törölgetem róla a port. Pedig én vettem, és nem véletlenül. Lehet kezdem azzal, amit ajánlottál. Mindenesetre biztató, ha már valaki egyszer elolvasta. És ha tetszik, nem kell egy újabbat vennem, csak le a polcról.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 274. | nélküled: isztambuli | [tulajdonos]: Az isztambuli fattyú | 2020-06-10 13:52 | Hali!
Nem tom, mennyire tolakodás, ha idemásolom, amit anno írtam róla, mert én meg még 2014 végén olvastam, s nagyon hézagosan emlékszem egyébként. Talán így értelmesebb válasz lesz:
"Amit nem szerettem benne: hogy maradt benne anakronizmus (Musztafa a 90-es évek elején visszahúzódó férfiként nem ölhette internetezésbe az idejét, mert a világ még nem tartott ott), egy előszörre ütős bekezdést, ami másodszorra is benne maradt máshol, karaktereket, amik csak meg lettek lengetve.
Amit viszont igen: 1. Elgondolkodtató dolgokat vetett fel, amik messze univerzálisabbak, mint a török-örmény viszony, pl a másik nép megbocsáthatatlan vétkei nyomán a gyűlölet, mint közösséget összetartó sötét malter hogy válik a benne nevelkedő identitásának részéve, amit ha elenged -megbocsát- akkor elárulja nemcsak a népét, de az őt felnevelő családot is, paradox módon a szeretetet.
2. Hogy amikor az épp csak meglengetett karaktereken gondolkodtam, akkor eszembe jutott, h olyanok voltak inkább, mint az összetevői vmilyen ételnek, amitől leesett, h mit ad ki a fejezetek címe, ami kiütött.
3. Az eltévedt galambfiókáról szóló mese hátborzongató és gyönyörű úgy, ahogy van. (És talán magyarázza is, h miért olyan szinten vannak elkötve a szálak a végén.)"
Egyébként meg pont aznap reggel kölcsönöztem ki az iskolai könyvtárból az Özvegy és leányát, mikor este ezt a bejegyzést írtad.
Ja, meg még a török irodalom+szexualitás témához annyit szólnék, h van azért rá másik példa is, pl szerintem nagyon érdemes elolvasni Orhan Pamuk: Nevem piros című regényét. No, nemcsak az erotikus részek miatt, hanem mert még foglalkozik is ezzel a témával, h mit szabad és mit nem ábrázolni, és (sztem) nagyon jó könyv.
(Lőj le, ha sok vagyok.) | |
| 273. | [tulajdonos]: korr. | 2020-06-08 21:18 | | Bocsánat, félreérthető: nem a török gondolatokkal értek egyet, hanem ahogy a török gondolkodásról írnak. Egyértelmű, hogy Törökországban a 19. sz. végén, 20.sz. elején népírtás történt az örmény lakossággal szemben! | |
| 272. | [tulajdonos]: Az isztambuli fattyú | 2020-06-08 21:14 | Kedves Nélküled!
Voltál már úgy, hogy nem tudtad feketén-fehéren megmondani, hogy most tetszett-e egy könyv vagy sem? Én így vagyok Az isztambuli fattyúval. Ami mindenképpen mellette van, hogy elég gyorsan olvastam ki, szóval "etette magát", és hogy már vettem is egy másik könyvet Elif Safaktól, sajnos, elég kevés könyv elérhető tőle.
Ami meglepett egy kicsit, az a néhol szappanoperás történetszövés (pedig nyilvánvalóan nem ponyváról van szó), és eléggé sokkolt a Mustafa-ügy.
Nem tudom, hogy tetszett-e az a gondolat, ahogy a két felet -törökök és örmények- jellemezte valaki (nem most olvastam ki, úgy két hónapja, már nem emlékszem mindenre pontosan), azaz, hogy az örmények belekapaszkodnak ebbe a tragédiába, és a "nem felejtünk" a szlogenjük. Egész identitásuk alapja a Tragédia, a törökök pedig próbálnak nem emlékezni, vagy úgy tenni, mintha ez a szörnyűség csak egy szokásos háborús adok-kapok része lenne. (Mondjuk a török résszel egyetértek.)
Nagyon furcsa volt a szexualitás megjelenítése, már az, hogy egy török nő könyvében erről nem is olyan kevés szó van. Én ahhoz vagyok szokva, hogy a török sorikban még a rakit is kitakarják, meg a homlokon csordogáló vért is; és max. csókolóznak a szereplők, de még azt is olyan kis takarósan.
A kedvenc részem volt, amikor egy helyen visszafutottak az időben, a huszadik század elejére, a genocídium idejére. Jó lett volna egy ilyen szál végig.
(Azért ide, hogy ne nálad alkalmatlankodjam, de remélem, úgyis idetalálsz. Nem most, de el fogom olvasni a Zord időket is, már beszereztem. Fogok írni arról is, hogy tetszett. Köszi az ajánlásokat, és szép estét, vagy jó reggelt, esetleg szép napot!) | |
| 271. | [tulajdonos]: kieg. | 2020-06-02 11:35 | | Apránként nézem a Gyönyörök kertjét, egy-egy részlet megihlet. Ebből születik a szöveg,persze saját kiegészítőkkel, se gránátalmamagok, se tutaj, se cédrus, se vonulás éjszaka. Mindegy, azért fontos kiegészítőnek érzem, hogy pici köze van a festményhez. De az is lehet, hogy sok köze van. | |
| 270. | [tulajdonos]: a gyönyörök kertje I. | 2020-06-01 22:03 | Ma éjjel átúszunk a folyón
és követnek a madarak mind
színes szárnyaikat testükhöz szorítva,
végleg elfeledve, mire valók.
Halk és lassú vonulás ez: ki úszik,
ki tutajként lebeg, ki egy csónakban ülve
szemléli belenyugodva a túlsó partot.
Széjjelszórt gránátalmamagok a vízen:
a hold fényében fel-lebukó fejek a habokban.
Az éjszaka könyörtelen, de kitartás:
mind megérkezünk.
Milyen békés ez a vonulás,
a parton álló cédrust elengedik a gyökerek,
s a túloldalon az a villanás, ki tudja, csak
az éjszaka vége,
vagy valóban a hajnalhasadás. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 269. | a naplós: farkasok | 2020-03-21 21:15 | | Most annyira nem érdekelnek a verseim, de majd valamikor átírom. Ezt évek óta mondogatom, de egyszer tényleg megteszem. Mondjuk a 'vega koszt' az elején valami olyasmi, amit akkor is szégyellnék, ha nem én írom. Akkoriban volt egy olyan tervem, hogy fogom a 'Peruggiai legendákat', és a nekem tetsző legendákból írok egy-egy verset. Az első a gubbiói farkas volt, utána meg beletörött az egészbe a bicskám. Egyébként a gubbiói farkast én is szeretem, csak azt nem tudom, hogy a verset-e vagy a legenda miatt a verset. Meg egyébként a farkasokat is szeretem. Meg Szt. Ferencet is, de gondolom, ez nem újdonság. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 268. | nélküled: Farkas | [tulajdonos]: esti kérdés | 2020-03-21 20:36 | | Egyébként már korábban meg akartam veled osztani, h mikor a fiammal a középkort vettük, akkor a Szent Ferenc legendák kapcsán megmutattam neki a te gubbiói farkasos verses. És bár folyton azt mondja nekem, h értsem már meg, ő nem olyan vers 'fan', mint én, erre elismerőleg dörmögött. ( Én szeretem azt a versed, bár úgy emlékszem te nem voltál utólag megelégedve vele.) | |
| 267. | [tulajdonos]: esti kérdés | 2020-03-04 22:52 | Csak egy költői kérdés: aki a Nagyítóban Bátai Tibor versét moderálta, miért nem moderálta anno ezt a bejegyzést:
"Nekem sosem tetszettek az ilyen versek, keresetteknek érzem őket,
gyagyának, meg a legrosszabb soha nem nevettem még svéd gyermekversen. Ha meglátok egy ilyet, már rosszul vagyok "svédségünktől".
Úgy érzem mindig, hogy hülyegyerek szól, vagy ami még rosszabb
felnőtt utánozza a gyereket..
It van valaki : ÉN akinek ez nem vers, mert a vers lélek...Sorry pici kukáskám."
Úgy tűnik, ezzel a stílussal a dokk.hu szerkesztősége egyetért.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
