Hali! Nem tom, mennyire tolakodás, ha idemásolom, amit anno írtam róla, mert én meg még 2014 végén olvastam, s nagyon hézagosan emlékszem egyébként. Talán így értelmesebb válasz lesz:
"Amit nem szerettem benne: hogy maradt benne anakronizmus (Musztafa a 90-es évek elején visszahúzódó férfiként nem ölhette internetezésbe az idejét, mert a világ még nem tartott ott), egy előszörre ütős bekezdést, ami másodszorra is benne maradt máshol, karaktereket, amik csak meg lettek lengetve. Amit viszont igen: 1. Elgondolkodtató dolgokat vetett fel, amik messze univerzálisabbak, mint a török-örmény viszony, pl a másik nép megbocsáthatatlan vétkei nyomán a gyűlölet, mint közösséget összetartó sötét malter hogy válik a benne nevelkedő identitásának részéve, amit ha elenged -megbocsát- akkor elárulja nemcsak a népét, de az őt felnevelő családot is, paradox módon a szeretetet. 2. Hogy amikor az épp csak meglengetett karaktereken gondolkodtam, akkor eszembe jutott, h olyanok voltak inkább, mint az összetevői vmilyen ételnek, amitől leesett, h mit ad ki a fejezetek címe, ami kiütött. 3. Az eltévedt galambfiókáról szóló mese hátborzongató és gyönyörű úgy, ahogy van. (És talán magyarázza is, h miért olyan szinten vannak elkötve a szálak a végén.)"
Egyébként meg pont aznap reggel kölcsönöztem ki az iskolai könyvtárból az Özvegy és leányát, mikor este ezt a bejegyzést írtad.
Ja, meg még a török irodalom+szexualitás témához annyit szólnék, h van azért rá másik példa is, pl szerintem nagyon érdemes elolvasni Orhan Pamuk: Nevem piros című regényét. No, nemcsak az erotikus részek miatt, hanem mert még foglalkozik is ezzel a témával, h mit szabad és mit nem ábrázolni, és (sztem) nagyon jó könyv. (Lőj le, ha sok vagyok.) |