NAPLÓK: A HÁRMAK Legutóbbi olvasó: 2023-09-23 00:27 Összes olvasás: 6725| 91. | [tulajdonos]: MECÉNÁSNAK KELL LENNI! | 2023-09-21 10:14 | EZ EGY NAGYON SZÉP - "OSZTÁLYGYŰLÖLET" ELLENI - TÖRTÉNET. EGY NORMÁLIS OSZTÁLYTÁRSADALOMBAN A JÓMÓDÚ ÚR VAGY POLGÁR: MECÉNÁS.
Nyáry Krisztián írja a facebook-on báró Kemény Jánosról.
Történelmi véletlenek sorozata vezetett oda, hogy 1922-ben éppen az erdélyi Marosvécsen kapott defektet a skót-görög arisztokrata testvérpár, John és Augusta Paton motorbiciklije, s hogy a településen éppen akadt valaki, aki anyanyelvi szinten beszélte az angolt. A félig szintén skót származású, 19 éves báró Kemény János eredetileg annyi időre fogadta be kastélyukba a testvérpárt, amíg a faluban korábban soha nem látott motorkerékpárt megjavítják, de végül örökre összekötötte életét a 22 éves Augustával. Akár egy könnyed romantikus film is kezdődhetne így, de a könnyed romantikus filmek hőseinek a történet végén nem kell vagyonuktól megfosztva mészégetőként nyomorogniuk, mint három évtizeddel később Kemény János írónak, kora legfontosabb irodalmi mecénásának.
Az egykori fejedelmi család sarja az amerikai Pittsburgh-ben született. Édesapja katonatiszt volt, aki kezességet vállalt elöljárója adósságáért. Az adós eltűnt, maradt az adósság, amelyet a Kemény-család azzal a feltétellel fizetett ki, ha felelőtlen rokonuk emigrál Amerikába. A hol liftkezelőként, hol írnokként dolgozó édesapa egy skót származású amerikai színésznőt vett el feleségül. Amikor a férfi meghalt, özvegye úgy döntött, hogy a rájuk szakadt nyomor elől négy gyermekével visszavándorol Amerikából férje szülőföldjére, Erdélybe. Itt, a Kemény-család alsójárai kúriájában nőtt fel szegény rokonként Kemény János, miközben édesanyja angol nyelvleckéket adott. Az érzékeny fiatalembert a színház és az irodalom vonzotta, első verseskötete már kamaszkorában megjelent. Hogy kereső szakmája legyen, beiratkozott az erdőmérnök-szakra Bécsben. A nyári szünetet töltötte Marosvécsen, amikor a skót-görög testvérpárral találkozott. John Paton azért motorozott végig Európán, hogy megmutassa húgának különös hadifogságának helyszínét: az első világháború alatt erdélyi arisztokrata családok fogadták be kastélyaikba, máskülönben ellenséges állampolgárként internálás várt volna rá.
Augusta egyetlen szót sem beszélt magyarul, ezért nagyon örült, hogy az angolt második anyanyelveként beszélő Kemény János látta őket vendégül. Az udvarias társalkodás olyan érdekfeszítő beszélgetéssé alakult, hogy a két fiatal megbeszélte: a nyári szünet után Bécsben újra találkoznak. A bécsi randevú után néhány hónappal pedig – titokban – megtörtént a leánykérés is. De nemcsak ezért vett fordulatot Kemény János élete. Szívrohamban elhunyt nagybátyja végrendeletében őt nevezte meg a tekintélyes családi birtok és a marosvécsi várkastély örökösévé. Kemény kölcsönpénzből utazott haza, hogy átvegye Erdély egyik legnagyobb uradalmát. Azonnal elhatározta, hogy az ölébe hullott lehetőséget a magyar irodalom és kultúra felvirágoztatására fordítja.
Három hónappal később feleségül vette Augustát. A pár otthona a marosvécsi várkastély lett, de nem csak az övék: hanem a férj kimondott szándéka szerint az egész erdélyi íróközösségé is. Itt került sor 1926-ban az első helikoni írótalálkozóra, ahol világnézeti hovatartozásra, esztétikai iskolára tekintet nélkül ültette egy asztal mellé az erdélyi írókat 23 éves házigazdájuk. Marosvécs jóval több volt, mint találkozóhely: egy kiterjedt kulturális intézményrendszer központjává is vált. Kemény és felesége iskolákat, könyvtárakat és színházakat támogattak vagyonukból, könyvkiadó és folyóirat alapításában vettek részt, és létrehozták az irodalmi díjakat finanszírozó alapítványukat. Kemény drámaíróként és novellistaként is termékeny korszakát élte, s eközben a kolozsvári magyar színházat is vezette. „Báró ugyan, de abbahagyta régen” – idézte versében Dsida Jenő egy marosvécsi öreg székely Keményre vonatkozó bölcsességét.
A közvetlen, jó humorú Augusta nem bánta, hogy férje a kultúrának szenteli életét és vagyonukat. „Egész Erdélyben nincs lelkesebb barátja az erdélyi magyar irodalomnak,” – írta róla Szabó Lőrinc. Elfogadta, hogy jövedelmük nem az ő új ruháira, hanem a színház jelmezeire megy el. Maga is aktív szervezője volt a helikoni találkozóknak, ahol angolul vagy franciául beszélgethetett az írókkal. A politika a 40-es évektől szólt bele az életükbe. „A Helikonok hangulatába, akárcsak az életünkbe, beszivárgott a háború előszele. Egy pár fiatal, sznob író igen jobbra fordította szemét. János több meghívót nem küldött” – emlékezett Augusta a találkozók végére.
Kemény saját pénzéből magánszínházat hozott létre a zsidótörvények miatt az állami társulattól távozni kényszerülő színészeknek, a világháborúban pedig munkaszolgálatosokat és angol katonaszökevényeket bújtatott. A háborút követően a kastélyt elkobozták, Kemény pedig maradék vagyonát a marosvásárhelyi Székely Színház létrehozására fordította. Amikor a színházat is államosították, egy darabig dramaturgként még megtűrték az intézményben, majd osztályidegenként onnan is távoznia kellett. Az erdélyi fejedelmek leszármazottja, aki jövedelme nagy részét a magyar kultúra felvirágoztatására áldozta, ezután egy szükséglakásban élt családjával, és közben mészégetőként dolgozott. Sorsukat emelt fővel viselték, soha senki nem hallotta panaszkodni őket.
Kemény a legnehezebb évek után egy folyóirat színházi rovatánál dolgozhatott, újra közel az általa rajongásig szeretett színházi világhoz. Élete második felében regényíróként teljesedett ki, négy regényt publikált, s emellett verses gyermekkönyveket is írt. 1971-ben halt meg Marosvásárhelyen, a marosvécsi helikoni tölgyek alá temették. Halála után Augustát megkérdezték, miért nem költözik haza Skóciába. „Hogy képzeled?! Itt soha nem lehet unatkozni!” – hangzott a válasz. Még megélte, hogy egy árvíz elviszi maradék ingóságait és férje értékes hagyatékának nagy részét, de egészséges világlátását, optimista természetét nem veszítette el. A skót-görög lány, akit egy véletlen vitt Marosvécsre, erdélyi asszonyként halt meg 89 éves korában. | |
| 90. | [tulajdonos]: LOMBROSO - ÜDV A FEDÉLZETEN! | 2023-09-18 18:03 | 
imageupload
KARAFFA GYULA úgy hazudik legújabb (a 14-ei, 15-ei naplós majd üzenet fórumi előzetes változatai után), 18-án immár a Dokk üzenőfali hivatalos életrajzaként is föltett Curriculum Vitae-jében, hogy közben azt a látszatot kelti: mi hazudunk róla.
Mi?
Kik?
Ezt legújabb, a Dokküzenőfal életrajzául kibővített Curriculum Vitae elkussolja.
Viszont három nappal előtte, üzenőfal üzeneti verziója elé még beírta a Pálóczi-Filip-Bátai „márkaneveket” (melyek áruvédjegyek mint akármely mosóporé), hogy „meghurculhasson” minket.
Azt a hamis látszatot keltve, hogy mi mindenfélét „összehazudunk” róla.
Az így kreált szemétdomb közepére például az én (egyébként bizonyított, s ha kell, hozok új citátumokat) álnépiességét bíráló kritikai meglátásomat helyezte. Hogy kidobandó kacatnak látszódjék, s kukorékolhasson fölöttük.
Csak nem lehet.
Mert felhúzott egérfogóként elpattanak, s lerúgják őt szemétdombjáról.
UGYANIS Karaffa Gyula (ál)parasztizált attitűdje
1.) tényleg ahhoz kell itt, legalábbis a Dokk-on rendelkezésre álló írásos dokumentumok szerint, hogy koholt osztálygyűlöletet szólaltathasson meg az „urakkal” szemben (akik itt a többet vagy jobbat író, nagyobb sikereket elérő pálytársak – gondoljunk például Filip Tamásra).
Így írni, így gondolkodni a Dokk irodalmi műhelyben szerintem káros a zavartalan alkotóunkát tekintve. Ezért teszem szóvá, máskülönben nem érdekelne.
Karaffa nem paraszt, hanem műkedvelő vidéki értelmiségi, bőrös iparos. (Nem „kapás Veres Péter”, vagy „szántó-vető Tolsztoj” – amikor az épp feledni igyekszik grófi valóságát).
2.) Karaffa Gyula azonban csak szítaná (!) a parasztlázadást – de nincsenek hozzá parasztok. Nyíltan politizél. Ezzel még nem lenne baj. A nosztalgó-proli osztálygyűlöletnek azonban semmi keresnivalója egy költő-iskolában.
Pláne egy bukott egalista utópia után, amikor újra osztálytársadalmat kell szervezni. (Mint Nyugaton.)
Hogy itt is (miként ott) hazai munkaadói réteg képződjön. Az államosításokkal tönkretett régi munkaadói réteg helyett.
Mert kiderült: nélkülük nem lehet működő kapitalizmust létrehozni. S ha tényleg emelkedő életszínvonalat, mondjuk magasabb tanári fizetéseket szeretnénk, akkor ahhoz előbb az új munkaadói réteget kell lehetősséghez juttatni.
Csak kereskedni egy országban sem lehet – valamit termelni is kell.
Nyugaton is termelnek termelnek és termelnek. És nem engedik, hogy más országok munkaadói kamózzák el a helyi munkaadók elől a fővállalkozásokat. Mert akkor a tőke kimenne, s tőke nélkül nincsen ipari termelés.
Mindenhol az ipari termelés adott színvonala határozza meg, lehet-e fizetéseket emelni, vagy elbocsátások jönnek.
Esetleg gyárbezárások, mint Gyurcsány/Bajnai időszakában. Amikor 12 magyar cukorgyárból 11-et be kellett záratni. Pedig a magyar cukor is volt olyan édes mint az olasz vagy a francia.
(Még a hatvani cukorgyár is bezárt, pedig valaha annak extraprofitjából alapította Hatvany cukorbáró a Nyugatot, a fejlett magyar irodalom bölcsőjét. Majd erről máskor többet!)
Most idézzük Karaffa igaz állításait:
„Olvasóimat rendszeresen tévútra vezetem, és kihasználom a művészi fogyatékkal élők összebújási „nyájösztönét”.
Ez igaz.
„Mivel csak egyágú létrám van, így az irodalmi lapokban csak elfogadhatatlan kisteljesítményeket nyújtok.”
Részben ez is korrekt. (Tessék vidéki lapok helyett mondjuk az Élet és Irodalomba bekerülni! Ahogyan Filip, esetleg én…)
„Általában pocsolyában fürdök, ezért is vagyok olyan büdös, mint a városi döglött macska.”
Ez pontatlan. A pocsolyafürdő metaforát a Dokk-igénytelenség kifejezésére használtam, nem Karaffa tisztálkodási szokásait mutattam be.
„Tudatosan parasztlázadásra uszítok (főleg parasztok nélküli tömegeket), meg a nosztalgó proli osztálygyűlöletet terjesztem, mint a pestist.”
Nem nagy túlzás. Fentebb ecseteltem, miért.
„Krasznai Gyula néven voltam mocskos szájú börtönőr, és 15 évig nem szolgáltam a Hazámat, mert csak a pénzt kerestem a híven dolgozó újságírók és jogászok által befizetett adóforintokból. Jól éreztem magam odabenn, kiélhettem minden alantas ösztönömet, ahogy azt általában a börtönőrök teszik. Apám Karaffa Gyula névvel született, s én tudatos ezt a nevet használtam... volna, ha nem halott főszerkesztőknek küldök torzszülött verseket.” (Idézett szakasz vége.)
Pardon! Kezdjük a végével, mert az kissé érthetetlen.
Ha az apja Karaffa Gyula, akkor miért Krasznai néven anyakönyvezték? Mert ha úgy dolgozott börtönőrként, akkor nyilván a Krasznai az anyakönyvi neve.
A Karaffa nem írói név? Mint mondjuk Szabó helyett nálam a Pálóczi? Hogy-hogy apai név? Nem vette nevére a papája? Akkor is úgy kell tudatni, hogy a Krasznai név helyére vette föl írói névként apai nevét.
Nálam egyszerűbb ez, mert a Pálóczi a dédnagyanyám neve. S apai nevemet cseréltem fel ezzel.
Úgyhogy ebben részletes felvilágosítást várunk, mert nem várható el, hogy e magánéleti vonatkozásokat magunktól találjuk ki. S elvégre ez egy önéletrajz, ne legyen benne ekkora „satírozás”.
Igen, gondoltam, hogy Karaffa jól érezte magát börtönőrként „odabent” mert 15 évig megfelelt neki ez a beosztás.
Ismertek az irodalomból hasonló példát? Van még rajta kívül börtönőrünk, akár a hazai, akár a világirodalomban? Mit is ír önvallomásában? „…kiélhettem minden alantas ösztönömet, ahogy azt általában a börtönőrök teszik.”
Erről bővebb kifejtést kérek, ugyanis szeretném ezt jobban megérteni.
Azt tudni kell kettőnk valahai viszonyáról, hogy tizenéve én vállaltam, hogy Karaffa első mesekönyvét elvigyen és átadjam akkor példaképének, aki személyes ismerősöm volt és Berecz Andrásnak hívják.
Ő a „’nagy magyar mesemondó”.
(Kevesen tudják, hogy Berecz nem a Hargitán született, hanem Budapesten, és nem az erdélyi Sóvidéken nőtt fel, hanem a XI. kerületi Hengermalom utcában és még ugyanabban a kerületben a Műszaki Egyetemet is elvégezte a táncházba járás mellett, csak akkor még nem beszélt tájszólásban.
Azt öreg korára sajátította el.
Ő is csak annyira paraszt, amennyire Szürke Bagoly, az angol író kanadai indián volt. Pedig a „Két kicsi hód” című könyvének világsikere idején még mindenki annak hitte. Később nagy indián főnökök találkozni akartak híres képviselőjükkel. S amikor szemtől szemben állt a legidősebbel, az megérintette borotvált arcát és megérezte rajta a „fehéremberi szakálltüskéket”. Majd a többi indián felé fordulva hangosan hahotázni kezdett. Azok is vele nevettek – de szent volt a béke. Mert az angol író tisztelettel írt róluk.)
Nézzük Karaffa módosított életrajzát, amit 18-án tett fel, Szomszéd című versével, a Dokk üzenőfal HIVATALOS (!) önéletrajzaként. S ebbe már az én 15-én írt szövegrészleteimet is belelopta:
„Ha ismertem volna Petőfi Caraffa (kiejtése Karaffa) című vígeposzát, nem tettem volna, istenuccse! Egyébként a Karaffa név csak szimplán üvegest jelent, s mint azt egyenesági elsőszülött leszármazottam kiderítette, az 1600-as években őseink már a Felvidék megbecsült üvegművesei voltak, tehát már akkor ott éltek, amikor Antonio még arra sem járt.
Börtönőr, no meg a Karaffa név... a kettő együtt tényleg sok(k)...
Tisztelettel, Karaffa Gyula, az eperjesi hóhér egyenesági leszármazottjának a névrokona.”
Idézet vége.
Újra kérdem: ugye milyen rossz ízlésre vall, ha valaki POÉNBÓL az eperjesi hóhért emlegeti, a Karaffa névvel kapcsolatban? Mi – rámutató szándékkal megtehetjük a Petőfi darabon keresztül, ő – menőzésből – szerintem ne tegye!
A végére maradt Lombroso.
Az ő hírhedt – és téves – antropológiai tipológiája sorolta bűnözői típusba az egyes emberi karaktereket. Pusztán külsődleges jegyek alapján s ezért tudománytalanul. Pontosabban féltudományosan.
Izgalmas összefüggést fedeztek fel ugyanis a kritikusai a lombrosói karakterjegyek és bizonyos bűnöző típusok között, csak nem úgy, ahogyan az Cesare Lombroso képzelte.
A bűnözői típusnak kikiáltott karakterjegyek ugyanis, ha azok egyáltalán valódi bűnözői karakterjegyek, két típusnál ütköztek ki a legnagyobb gyakorisággal.
A bűnözőnek nézett csoport tagjai között…,
És szinte ugyanakkori gyakorisággal a bűnüldözők és büntetés végrehajtók körében.
Karaffánál állandóan azt éreztem, hogy mint volt börtönőr „rám ismert”, hogy „kiszemelt magának”(mint szerinte „Lombroso típust”)!
(Egyszer még Jónás Tamás is rászólt ezért, hogy Karaffának úgymond „célja van ezzel”.)
Hátha (rajtam kívül) Karaffa is „Lombroso típus”.
Hátha van is hozzá hasonló!
Tárjuk föl ezt, Karaffa!
Versenyezzünk, hogy ki tud nagyobb bornírtságot – vagy jó, megengedem: parasztságot – feltételezni a másikról!
Szerintem ez szórakoztatóbb lesz káros magánszámodnál! | |
| 89. | [tulajdonos]: LOMBROSO - ÜDV A FEDÉLZETEN! | 2023-09-18 17:33 | 
KARAFFA GYULA úgy hazudik legújabb (a 14-ei, 15-ei naplós majd üzenet fórumi előzetes változatai után), 18-án immár a Dokk üzenőfali hiavatalos életrajzaként is föltett Curriculum Vitae-jében, hogy közben azt a látszatot kelti: mi hazudunk róla.
Mi?
Kik?
Ezt legújabb, a Dokküzenőfal életrajzául kibővített Curriculum Vitae elkussolja.
Viszont három nappal előtte, üzenőfal üzeneti verziója elé még beírta a Pálóczi-Filip-Bátai „márkaneveket” (melyek áruvédjegyek mint akármely mosóporé), hogy „meghurculhasson” minket.
Azt a hamis látszatot keltve, hogy mi mindenfélét „összehazudunk” róla.
Az így kreált szemétdomb közepére például az én (egyébként bizonyított, s ha kell, hozok új citátumokat) álnépiességét bíráló kritikai meglátásomat helyezte. Hogy kidobandó kacatnak látszódjék, s kukorékolhasson fölöttük.
Csak nem lehet.
Mert felhúzott egérfogóként elpattanak, s lerúgják őt szemétdombjáról.
UGYANIS Karaffa Gyula (ál)parasztizált attitűdje
1.) tényleg ahhoz kell itt, legalábbis a Dokk-on rendelkezésre álló írásos dokumentumok szerint, hogy koholt osztálygyűlöletet szólaltathasson meg az „urakkal” szemben (akik itt a többet vagy jobbat író, nagyobb sikereket elérő pálytársak – gondoljunk például Filip Tamásra).
Így írni, így gondolkodni a Dokk irodalmi műhelyben szerintem káros a zavartalan alkotóunkát tekintve. Ezért teszem szóvá, máskülönben nem érdekelne.
Karaffa nem paraszt, hanem műkedvelő vidéki értelmiségi, bőrös iparos. (Nem „kapás Veres Péter”, vagy „szántó-vető Tolsztoj” – amikor az épp feledni igyekszik grófi valóságát).
2.) Karaffa Gyula azonban csak szítaná (!) a parasztlázadást – de nincsenek hozzá parasztok. Nyíltan politizél. Ezzel még nem lenne baj. A nosztalgó-proli osztálygyűlöletnek azonban semmi keresnivalója egy költő-iskolában.
Pláne egy bukott egalista utópia után, amikor újra osztálytársadalmat kell szervezni. (Mint Nyugaton.)
Hogy itt is (miként ott) hazai munkaadói réteg képződjön. Az államosításokkal tönkretett régi munkaadói réteg helyett.
Mert kiderült: nélkülük nem lehet működő kapitalizmust létrehozni. S ha tényleg emelkedő életszínvonalat, mondjuk magasabb tanári fizetéseket szeretnénk, akkor ahhoz előbb az új munkaadói réteget kell lehetősséghez juttatni.
Csak kereskedni egy országban sem lehet – valamit termelni is kell.
Nyugaton is termelnek termelnek és termelnek. És nem engedik, hogy más országok munkaadói kamózzák el a helyi munkaadók elől a fővállalkozásokat. Mert akkor a tőke kimenne, s tőke nélkül nincsen ipari termelés.
Mindenhol az ipari termelés adott színvonala határozza meg, lehet-e fizetéseket emelni, vagy elbocsátások jönnek.
Esetleg gyárbezárások, mint Gyurcsány/Bajnai időszakában. Amikor 12 magyar cukorgyárból 11-et be kellett záratni. Pedig a magyar cukor is volt olyan édes mint az olasz vagy a francia.
(Még a hatvani cukorgyár is bezárt, pedig valaha annak extraprofitjából alapította Hatvany cukorbáró a Nyugatot, a fejlett magyar irodalom bölcsőjét. Majd erről máskor többet!)
Most idézzük Karaffa igaz állításait:
„Olvasóimat rendszeresen tévútra vezetem, és kihasználom a művészi fogyatékkal élők összebújási „nyájösztönét”.
Ez igaz.
„Mivel csak egyágú létrám van, így az irodalmi lapokban csak elfogadhatatlan kisteljesítményeket nyújtok.”
Részben ez is korrekt. (Tessék vidéki lapok helyett mondjuk az Élet és Irodalomba bekerülni! Ahogyan Filip, esetleg én…)
„Általában pocsolyában fürdök, ezért is vagyok olyan büdös, mint a városi döglött macska.”
Ez pontatlan. A pocsolyafürdő metaforát a Dokk-igénytelenség kifejezésére használtam, nem Karaffa tisztálkodási szokásait mutattam be.
„Tudatosan parasztlázadásra uszítok (főleg parasztok nélküli tömegeket), meg a nosztalgó proli osztálygyűlöletet terjesztem, mint a pestist.”
Nem nagy túlzás. Fentebb ecseteltem, miért.
„Krasznai Gyula néven voltam mocskos szájú börtönőr, és 15 évig nem szolgáltam a Hazámat, mert csak a pénzt kerestem a híven dolgozó újságírók és jogászok által befizetett adóforintokból. Jól éreztem magam odabenn, kiélhettem minden alantas ösztönömet, ahogy azt általában a börtönőrök teszik. Apám Karaffa Gyula névvel született, s én tudatos ezt a nevet használtam... volna, ha nem halott főszerkesztőknek küldök torzszülött verseket.” (Idézett szaakasz vége.)
Pardon! Kezdjük a végével, mert az kissé érthetetlen.
Ha az apja Karaffa Gyula, akkor miért Krasznai néven anyakönyvezték? Mert ha úgy dolgozott börtönőrként, akkor nyilván a Krasznai az anyakönyvi neve.
A Karaffa nem írói név? Mint mondjuk Szabó helyett nálam a Pálóczi? Hogy-hogy apai név? Nem vette nevére a papája? Akkor is úgy kell tudatni, hogy a Krasznai név helyére íNálam egyszerűbb a kérdés, mert a Pálóczi a dédnagyanyám neve. S apai nevemet cseréltem fel ezzel.
Úgyhogy ebben részletes felvilágosítást várunk, mert nem várható el, hogy e magánéleti vonatkozásokat magunktól találjuk ki. S elvégre ez egy önéletrajz, ne legyen benne ekkora „satírozás”.
Igen, gondoltam, hogy Karaffa jól érezte magát börtönőrként „odabent” mert 15 évig megfelelt neki ez a beosztás.
Ismertek az irodalomból hasonló példát? Van még rajta kívül börtönőrünk, akár a hazai, akár a világirodalomban? Mit is ír önvallomásában? „…kiélhettem minden alantas ösztönömet, ahogy azt általában a börtönőrök teszik.”
Erről bővebb kifejtést kérek, ugyanis szeretném ezt jobban megérteni.
Azt tudni kell kettőnk valahaai viszonyáról, hogy tizenéve én vállaltam, hogy Karaffa első mesekönyvét elvigyen és átadjam akkor példaképének, aki személyes ismerősöm volt és Berecz Andrásnak hívják.
Ő a „’nagy magyar mesemondó”.
(Kevesen tudják, hogy Berecz nem a Hargitán született, hanem Budapesten, és nem az erdélyi Sóvidéken nőtt fel, hanem a XI. kerületi Hengermalom utcában és még ugyanabban a kerületben a Műszaki Egyetemet is elvégezte a táncházba járás mellett, csak akkor még nem beszélt tájszólásban.
Azt öreg korára sajátította el.
Ő is csak annyira paraszt, amennyire Szürke Bagoly, az angol író kanadai indián volt. Pedig a „Két kicsi hód” című könyvének világsikere idején még mindenki annak hitte. Később nagy indián főnökök találkozni akartak híres képviselőjükkel. S amikor szemtől szemben állt a legidősebbel, az megérintette borotvált arcát és megérezte rajta a „fehéremberi szakálltüskéket”. Majd a többi indián felé fordulva hangosan hahotázni kezdett. Azok is vele nevettek – de szent volt a béke. Mert az angol író tisztelettel írt róluk.)
Nézzük Karaffa módosított életrajzát, amit 18-án tett fel, Szomszéd című versével, a Dokk üzenőfal HIVATALOS (!) önéletrajzaként. S ebbe már az én 15-én írt szövegrészleteimet is belelopta:
„Ha ismertem volna Petőfi Caraffa (kiejtése Karaffa) című vígeposzát, nem tettem volna, istenuccse! Egyébként a Karaffa név csak szimplán üvegest jelent, s mint azt egyenesági elsőszülött leszármazottam kiderítette, az 1600-as években őseink már a Felvidék megbecsült üvegművesei voltak, tehát már akkor ott éltek, amikor Antonio még arra sem járt.
Börtönőr, no meg a Karaffa név... a kettő együtt tényleg sok(k)...
Tisztelettel, Karaffa Gyula, az eperjesi hóhér egyenesági leszármazottjának a névrokona.”
Idézet vége.
Újra kérdem: ugye milyen rossz ízlésre vall, ha valaki POÉNBÓL az eperjesi hóhért emlegeti, a Karaffa névvel kapcsolatban? Mi – rámutató szándékkal megtehetjük a Petőfi darabon keresztül, ő – menőzésből – szerintem ne tegye!
A végére maradt Lombroso.
Az ő hirhedt – és téves – antropológiai tipológiája sorolta bűnözői típusba az egyes emberi karaktereket. Pusztán külsődleges jegyek alapján s ezért tudománytalanul. Pontosabban féltudományosan.
Izgalmas összefüggést fedeztek fel ugyanis a kritikusai a lombrosói karakterjegyek és bizonyos bűnöző típusok között, csak nem úgy, ahogyan az Cesare Lombroso képzelte.
A bűnözői típusnak kikiáltott karakterjegyek ugyanis, ha azok egyáltalán valódi bűnözői karakterjegyek, két típusnál ütköztek ki a legnagyobb gyakorisággal.
A bűnözőnek nézett csoport tagjai között…,
És szinte ugyanakkori gyakorisággal a bűnüldözők és büntetés végrehajtók körében.
Karaffánál állandóan azt éreztem, hogy mint volt börtönőr „rám ismert”, hogy „kiszemelt magának”(mint szerinte „Lombroso típust”)!
(Egyszer még Jónás Tamás is rászólt ezért, hogy Karaffának úgymond „célje van ezzel”.)
Hátha (rajtam kívül) Karaffa is „Lomboros típus”.
Hátha van is hozzá hasonló!
Tárjuk föl ezt, Karaffa!
Versenyezzünk, hogy ki tud nagyobb bornírtságot – vagy jó, megengedem: parasztságot – feltételezni a másikról!
Szerintem ez szórakoztatóbb lesz káros magánszámodnál!
| |
| 88. | [tulajdonos]: KARAFFA "HÁBORÚS BŰNÖS" | 2023-09-15 12:17 | KARAFFA Gyula nem érti a jogot, de a jogászok majd érteni fogják súlyos tévedéseit.
1.) Ha valaki a Curriculum Vitae-jében egy bejegyzéssel korábban azzal búcsúzik, hogy (idézem):
"Tisztelettel, Karaffa Gyula, az eperjesi hóhér egyenesági leszármazottjának a névrokona."
(idézet vége)
akkor nem támadhat azzal a váddal, hogy én úgymond "lehóhéroztam" a Kafaffa nevet. Ezzel kapcsolatos szövegrészletemet citálva de
2.)
az idézett részt kirángatva eredeti szövegkörnyezetéből, amelyben Petőfi Sándor idén bemutatott KARAFFA című drámáját ismertetem. Azzal, hogy koszorús költőnk ebben a Habsburg ellenes harc hőseit kiirtó Antonio Caraffa (kiejtés szerint Karaffa, a veszprémi színház is ezzel a kiejtés szerinti címmel tűzte műsorára) történetét állítja elénk. Karaffát "háborús bűnösnek" feltűntetve.
S teljes joggal!
Karaffa egyébként egy mesterségnév. Üvegest jelent. Ahogyan Rákosi Mátyás vezetékneve is helységnév eredetű. Azt jelenti Rákos (mezőről... falváról stb.) származik. Rákosi nem háborús bűnös, hanem kommunista hóhér. Nyilván vannak Magyarországon olyanok, akiknek ez az eredeti nevük. Pedig nem rokonai sztálinista diktátorunknak, csak névrokonok.
Kérdéses, hogy valaki mondjuk a Szabó vagy a Krasznai név helyett felvegye-e írói névnek.
Ezt nem tudom megmondani.
Az biztos, hogy én nem venném fel történelmi áthallása miatt.
Vajon a Karaffát felvenném?
Ezt meg tudom mondani.
Ha nem ismerném a történelmi vonatkozásokat, vagy nem tudnék Petőfi Karaffa című drámájáról, akkor minden további nélkül.
Ha azonban ismerném a Petőfi színmű modernizált, kortárs szerző által kibővített verzióját a Karaffa nevű eperjesi hóhérról (lentebb ismét idézek belőle), akkor nem biztos. Azt hiszem még akkor sem, ha édesapámat így hívnák, bár ezen azért elgondolkodnék.
Ha viszont nem újságíró lettem volna, hanem én is börtönőr, mint Krasznai Gyula (ugye, Gyula, börtönőr még ezen a néven voltál?) akkor talán mégsem.
A kettő együtt talán tényleg sok... Vagy ha mégis -
most tessenek figyelni mert ez itt a lényeg(!)
- akkor semmiképp sem írnék olyan Curriculum Vitae-t a www.Dokk.hu irodalmi oldalra, amelynek a végén azzal menőzöm, hogy az EPERJESI HÓHÉR névrokona vagyok.
Ez rossz ízlésre vall.
S erre adott célzott irányú válaszom jogilag sem támadható. Illetve könnyen megvédhető.
Most következzen ismét a Petőfi színmű ismertetése. Ugyanis annak lehagyása, "célzott irányú" és retorikailag igen alaposan felépített válaszomból TILOS, ugyanis akkor MÁS lesz. És én nem ezt a MÁST mondtam, hanem az eredeti szöveget - betűhűen -, amelynek megváltoztatása CSALÁS, s ezért jogi vétségnek minősíthető.
Részlet ominózus naplójegyzetemből.
"Petőfi Sándor/Szálinger Balázs: KARAFFA
(vígjáték a költő születésének 200. évfordulójára)
Helyzetkomikumok, félreértések és butaság, félelem és hazaszeretet, elkeveredett levelek, őszinteség és hazugságok története, amelynek végén a szerző, a történelem helyett is igazságot oszt a 17. század véreskezű hóhérjának. Mindez Petőfi emlékére.
„Bízvást állíthatom: kevesen ismerik Antonio Caraffa nevét és dicstelen tevékenységét, de talán még kevesebben olvasták Petőfi Sándor róla írt drámatöredékét.
Pedig Petőfi igen jó érzékkel felismerte, hogy az eperjesi hóhér története drámába illő, és életének utolsó napjaiban bele is fogott e dráma megírásába. Feltehetően már korábban tudott a vérengző Caraffa tetteiről, de 1845 nyarán – felvidéki körútja során – eljutott Eperjesre is, ahol közvetlenül tájékozódhatott az 1687-es eseményekről. Erre utal az Úti jegyzetekben: „Kora reggelenként ki-kimentem a város keleti oldalán emelkedő Táborhegyre, hol hajdan Caraffa ágyúi ordították e mártírvárosra: rettegj!” Egyes feltételezések szerint a költőben már akkor megfogant a szándék, hogy írjon Caraffáról. Erre azonban csak 1849 júliusában kerített sort.” – Nánay István" (Idézet vége.) S itt a Wikipédia anyag linkje az eredeti történelmi eseményekről.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Antonio_Caraffa
Lentebb "háborús bűnösünk" eredeti portréja.
| |
| 87. | [tulajdonos]: KARAFFA "HÁBORÚS BŰNÖS" | 2023-09-15 12:03 | KARAFFA Gyula nem érti a jogot, de a jogászok majd érteni fogják súlyos tévedéseit.
1.) Ha valaki a Curriculum Vitae-jében egy bejegyzéssel korábban azzal búcsúzik, hogy (idézem):
"Tisztelettel, Karaffa Gyula, az eperjesi hóhér egyenesági leszármazottjának a névrokona."
(idézet vége)
akkor nem támadhat azzal a váddal, hogy én úgymond "lehóhéroztam" a Kafaffa nevet. Ezzel kapcsolatos szövegrészletemet citálva de
2.)
az idézett részt kirángatva eredeti szövegkörnyezetéből, amelyben Petőfi Sándor idén ebbben bemutatott KARAFFA című drámáját ismertetem. Azzal, hogy koszorús költőnk ebben a Habsburg ellenes harc hőseit kiirtó Antonio Caraffa (kiejtés szerint Karaffa, a veszprémi színház is ezzel a kiejtés szerinti címmel tűzte műsorára) történetét állítja elénk. Karaffát lényegében "háborús bűnösnek" feltűntetve.
S teljes joggal!
Karaffa egyébként egy mesterség név. Üvegest jelent. Ahogyan Rákosi Mátyás vezetékneve is helységnév eredetű. Azt jelenti Rákos (mezőről... falváról stb.) származik. Rákosi nem, háborús bűnös, hanem kommunista hóhér. Nyilván vannak Magyarországon olyanok, akiknek ez az eredeti nevük. Pedig nem rokonai sztálinista diktátorunknak, csak névrokonok.
Kérdéses, hogy valaki mondjuk a Szabó vagy a Krasznai név helyett felvegye-e írói névnek.
Ezt nem tudom megmondani.
Az biztos, hogy én nem venném fel történelmi áthallása miatt.
Vajon a Karaffát felvenném?
Ezt meg tudom mondani.
Ha nem ismerném a történelmi vonatkozásokat, vagy nem tudnék Petőfi Karaffa című drámájáról, akkor minden további nélkül.
Ha azonban ismerném a Petőfi színmű modernizált, kortárs szerző által kibővített verzióját a Karaffa nevű eperjesi hóhérról (lentebb ismét idézek belőle), akkor nem biztos. Azt hiszem még akkor sem, ha édesapámat így hívnák, bár ezen azért elgondolkodnék.
Ha viszont nem, újságíró lettem volna, hanem én is börtönőr, mint Krasznai Gyula (ugye, Gyula, börtönőr még ezen a néven voltál, ugye?) akkor talán mégsem.
A kettő együtt talán tényleg sok... Vagy ha mégis -
most tessenek figyelni mert ez itt a lényeg(!)
- akkor semmiképp
sem írnék olyan Curriculum Vitae-t a www.Dokk.hu irodalmi oldalra, amelynek a végén azzal menőzöm, hogy az EPERJESI HÓHÉR névrokona vagyok.
Ez rossz ízlésre vall.
S erre adott célzott irányú válaszom jogilag sem támadható. Illetve könnyen megvédhető.
Most következzen ismét a Petőfi színmű ismertetése. Ugyanis annak lehagyása, "célzott irányú" és retorikailag igen alaposan felépített válaszomból ezt TILOS kihagyni, ugyanis akkor MÁS lesz. És én nem ezt a MÁST mondtam, hanem az eredeti szöveget - betűhűen -, amelynek megváltoztatása CSALÁS, s ezért jogi vétségnek minősíthető.
Részlet ominózus naplójegyzetemből.
"Petőfi Sándor/Szálinger Balázs: KARAFFA
(vígjáték a költő születésének 200. évfordulójára)
Helyzetkomikumok, félreértések és butaság, félelem és hazaszeretet, elkeveredett levelek, őszinteség és hazugságok története, amelynek végén a szerző, a történelem helyett is igazságot oszt a 17. század véreskezű hóhérjának. Mindez Petőfi emlékére.
„Bízvást állíthatom: kevesen ismerik Antonio Caraffa nevét és dicstelen tevékenységét, de talán még kevesebben olvasták Petőfi Sándor róla írt drámatöredékét.
Pedig Petőfi igen jó érzékkel felismerte, hogy az eperjesi hóhér története drámába illő, és életének utolsó napjaiban bele is fogott e dráma megírásába. Feltehetően már korábban tudott a vérengző Caraffa tetteiről, de 1845 nyarán – felvidéki körútja során – eljutott Eperjesre is, ahol közvetlenül tájékozódhatott az 1687-es eseményekről. Erre utal az Úti jegyzetekben: „Kora reggelenként ki-kimentem a város keleti oldalán emelkedő Táborhegyre, hol hajdan Caraffa ágyúi ordították e mártírvárosra: rettegj!” Egyes feltételezések szerint a költőben már akkor megfogant a szándék, hogy írjon Caraffáról. Erre azonban csak 1849 júliusában kerített sort.” – Nánay István" (Idézet vége.) S itt a Wikipédia anyag linkje az eredeti történelmi eseményekről.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Antonio_Caraffa
Lentebb "háborús bűnösünk" portréja.
| |
| 86. | [tulajdonos]: PETŐFI SÁNDOR: KARAFFA | 2023-09-15 00:12 | SZOMORÚ!
Karaffa Gyula a mi nevünk bemocskolásával szeretné felfújni magát.
Dicstelennek ígérkező politikai tüpekedéséhez eszközként használja A HÁRMAK-at.
Miközben „nincs is” A HÁRMAK.
Van, de csak mint szavazatok titkos találkozása az urna-sötétben.
Mint meg nem beszélt, mégis azonos ütemre rángás a gyomoridegen. Látva Karaffa Gyula szánalmas erőlködést, hogy nagyobbnak látszódhasson.
(Egy kicsivel.)
S főleg mint a ma már világhírű magyar újkonzervatÍv "feleszmélés" esszéoldala.
Sokat írok majd erről, de nem ebből a szánalmas apropóból. Hiszen most egyelőre azon tűnődöm: hogy-hogy valakinek nem létező parasztháborút kell megvívnia KÖLTŐI PÁLYATÁRSAKKAL szemben, akik több ráfordított munkával előbbre tartanak a művészi munkában és több sikert értek el?
Mire ő – álparasztizálva magát – „elnyomó nemessé” stilizálja konkurenseit, csak azért, hogy pályatársi irígységében egy valójában nem létező úri osztállyal szembeni koholt OSZTÁLYGYŰLÖLETTEL támadhassa őket.
Vagyis Filip Tamást, Bátai Tibort és jómagamat.
Börtönőr korszakából magával hozott mocskos szájjal, de tőlünk lopott fogalmakkal ostorozva minket.
Mit tegyünk?
Tiltassuk ki a Dokk-ról folyamatos „szerkavarása”, politizélési célból végzett mocskolódása miatt?
Ne!
Egyelőre adjuk meg neki ami „jár”.
Én most bohóckodásának egyik legbutább elemére óhajtok rávilágítani. A Karaffa név valójában „foglalt”.
Mert a „hóhér” fogalma társítható hozzá.
Petőfi drámát írt ezzel a címmel. Felveheti valaki a Karaffát a Krasznai helyett mint ő, mert én is felvettem a Pálóczit a Szabó helyett. Csak a Pálóczi névről nem írt drámát Petőfi, a hóhér fogalmat társítva hozzá, és eddig börtönőr sem voltam még. (A kettőt együtt kicsit soknak találom.)
Egyszer már bejelentettem, hogy a veszprémi színház műsorára tűzte ezt a darabot, de most már el is utazom Veszprémbe, hogy meg is nézzem.
Ezt írják róla.
………………
Petőfi Sándor/Szálinger Balázs: KARAFFA
(vígjáték a költő születésének 200. évfordulójára)
Helyzetkomikumok, félreértések és butaság, félelem és hazaszeretet, elkeveredett levelek, őszinteség és hazugságok története, amelynek végén a szerző, a történelem helyett is igazságot oszt a 17. század véreskezű hóhérjának. Mindez Petőfi emlékére.
„Bízvást állíthatom: kevesen ismerik Antonio Caraffa nevét és dicstelen tevékenységét, de talán még kevesebben olvasták Petőfi Sándor róla írt drámatöredékét.
Pedig Petőfi igen jó érzékkel felismerte, hogy az eperjesi hóhér története drámába illő, és életének utolsó napjaiban bele is fogott e dráma megírásába. Feltehetően már korábban tudott a vérengző Caraffa tetteiről, de 1845 nyarán – felvidéki körútja során – eljutott Eperjesre is, ahol közvetlenül tájékozódhatott az 1687-es eseményekről. Erre utal az Úti jegyzetekben: „Kora reggelenként ki-kimentem a város keleti oldalán emelkedő Táborhegyre, hol hajdan Caraffa ágyúi ordították e mártírvárosra: rettegj!” Egyes feltételezések szerint a költőben már akkor megfogant a szándék, hogy írjon Caraffáról. Erre azonban csak 1849 júliusában kerített sort.” – Nánay István
Szálinger Balázs műve groteszk vígjáték, amely tág teret enged az előadás rendezőjének, koreográfusának, zeneszerzőjének, díszlet-, és jelmeztervezőjének, valamint a színészeknek. A Petőfi által felvetett véres történelmi témát Szálinger Balázs sajátos módon kezeli: a költő által írt két prózai jelenetet míves, verses formában szövi tovább, amely szórakoztató ellentétet hoz létre a brutális történésekkel, szándékokkal. A véreskezű Karaffa műkedvelő leszámolóművész nyilvános kivégzéseit színházi előadásnak képzeli, a vérpadot teátrumnak hívja. Egy gyermek-, és ifjúsági csapatot tanítgat a hóhérság szépségeire, melyet át-átszőnek a harmonikus zenei hangzások és a klasszikus alapú, ám épp ez által groteszk mozdulatrendszerek. Karaffa minden kapcsolatot feltérképező és mérgező, művészetbe bújtatott hatalmi gépezete azonban gellert kap az összeesküvők egy elvesztett levelén, melyet többen próbálnak rekonstruálni, saját érdekeik szerint újraírni. A levelek furcsa körforgásában, melyet az emberi feledékenység és egy fel-feltűnő tolvaj mozgat, vígjátéki befejezésre nyílik lehetőség. A levelek összecserélődnek és Karaffa darab végi nyilvános, nagy önigazolása és hatalma egy mészáros bumfordi szerelmes levelének felolvasásával ér véget. A bukás egyértelmű, a hóhérnak tanított gyerekekről lehullnak az önkényuralom jelmezei, kellékei és boldog játszadozásuk változtatja a vérpadot újra igazi teátrummá.
| |
| 85. | [tulajdonos]: WOKE-CUNAMI ELŐTT | 2023-09-13 22:50 | A MIX naplóban írtam részletesebben is A HÁRMAK napló „átlényegítéséről”, mert Füri Mária feltett oda egy félreértésen alapuló szöveget, amely így hangzik:
„Magam nem vagyok elég magamnak/ Legyünk legalább hárman/ Ha már így sikerült hogy a/ Naplóm neve A hármak/ Akarják vagy csak én akarom/ Nem érdekel az engem/ Az se ha mindig születik erről/ Ellenirat vagy pamflet.”
Erre fel idéztem ott (TESSÉK A MIX NAPLÓBAN JOBBAN MEGNÉZNI) Filip Tamással folytatott magánlevelezésemből AZ ÉN SZÖVEGEIMET (nem az övét, nem kell tehát engedély hozzá, ahogyan azt „tilinkós álparasztunk” Karaffa Gyula veti a szemre, ezzel kapcsolatos hülyézetében).
Filip válaszainak csak rövid tartalmi kivonatát ismertetem, mert ez bizonyítja, hogy felé jeleztem A HÁRMAK napló átlényegítésének szándékát. Azzal, hogy amennyiben véletlenül éppen hárman vagyunk itt neokonzervatív szuverenisták, akik a napokban egyszerre emelték fel a szavukat a bal-jobboldalian ellenzéki Dokk-politizélés ellen, köztük a „tilinkós álparaszt” – Karinthy szavával élve „Vatykos csuhász” (Karaffa Gyula) arcátlanul agresszív helytelenségei ellen, akkor legyünk ennek a „hármai”.
De nem úgy, ahogyan Karaffa Gyula azt csekély ételműen interpretálja.
A maga „böcsületes" (ál)paraszti eszével, vagyis ebben a tekintetben FOGALMATLANUL.
Ki kell őt (pontosabban az általa tévútra vezetett olvasókat) segítenem.
Mi, hárman, öntörvényű kiforrott karakterekként , irodalmi tevékenységünkben az esztétika rovására politikai engedményt nem téve – és főleg mint jobboldali szuverenisták – TÉNYLEG – csordázhatatlanok vagyunk.
Szemben az itt művészi fogyatékkal élők összebújási „nyájösztönével”.
Nekünk NINCS szükségünk egymásra. Létráink kétágúak. Nem kell "falhoz" vagy másik létrához támasztani, hogy megálljanak.
Nekik szükségük van egymásra.
Létráik egyágúak - legalábbis egymáshoz támasztják őket -, hogy megálljanak.
Így születnek itt a nagy folyóiratokban elfogadhatatlan kisteljesítmények.
Mi (A HÁRMAK) valójában bizonyos kérdések eltérő megválaszolása miatt olykor akár még idegesítjük is egymást.
Ők élvezik a közös pocsolyafürdőt.
Idegesítitek egymást? Akkor az jó nekünk – csillanhatna fel Karaffa szeme kancsalul.
Csakhogy!
Ez nem gátol meg hármunkat abban, ahogy látom az elmúlt napok naplócsörtéit, hogy közösen ítéljük el a parasztlázadásra uszítást (főleg parasztok nélkül), meg a nosztalgó proli osztálygyűlöletet (abból is akad itt a lejárt szavatosságú ételkonzervek között).
Nekünk elég, ha a titkos szavazataink négyévente találkoznak az urna-sötétben.
MÉGIS biztos vagyok abban, hogy velem együtt most Bátai Tibor és Filip Tamás is érdeklődve nézi meg ezt a videót egy távoli ország távoli, ráadásul csak volt (!) elnökének beszédrészletével.
Linkje a szövegem alján! (Feltéve, ha korábban nem látták, mert akkor elég, ha rápillantanak.)
Igen!
Az a távolság hirtelen eltűnik, és mintha magyar – leendő magyar – problémákra világítana rá ez a távoli, nagyon távoli (és mégis közeli) gondolatmenet…
De hát hogyan lehetséges ez?
A távolság ellenére érzett megmagyarázhatatlan – pontosabban MEGMAGYARÁZATLAN közelség.
És épp ez az!
Ezt a jelenséget igenis meg kell tudni magyarázni. Például A HÁRMAK című naplóban.
Bővebben erről később. Esszé formában. (A link csak a facebookra bejelentkezettek számára látható, mert én vettem föl - íme a woke-cunami itt is várható későbbi hatása, ami Amerikában már „mossa a partokat”)
https://www.facebook.com/paloczi.antal/videos/853001319435293
| |
| 84. | [tulajdonos]: KARAFFA GYULA ÚJBÓL DEFEKÁLT | 2023-09-13 17:26 | Karaffa Gyula még megpróbál ránk, "A HÁRMAKRA" defekálni. Íme vonatkozó napló jegyzete:
Nincs nálam istállókötény, hogy idézzem:
https://dokk.hu/naplok/index.php?mutassad=QSB2w6FkbG90dGFrIHBhZGrDoW4=&rare=569
Miért kell egy "tilinkós álparasztnak" újból és újból defekálnia?
Talán azt fantáziálja, hogy az ürülék szó naplójegyzetbe emelésével a "kényes úri orrom" fintorogni fog?
Az enyém - tanult állattenyésztőé - biztosan nem.
Az ELTE BTK. előtt a Kaposvári Élettudományi Egyetem állattenyésztő karának alapképzését is elvégeztem. Épp a napokban volt a 45 éves találkozónk.
Örülök, hogy egyik kedvenc tanárunk (aki 80 évesen sokunknál fiatalosabb) épp A HÁRMAK újkonzervatív gondolatkörébe illő előadást tartott a világ túlnépesedésének várható megállásáról.
Az alábbi linken megtekinthető: Filip Tamás és Bátai Tibor urak szíves figyelmébe ajánlom!
Tehát Steffler professzor előadása: Hit és és világélelmezés címmel.
https://www.youtube.com/watch?v=nC9gN28kzHg&t=513s
Tehát - Karaffa Gyula - folyamatos defekálásod csak arra jó, hogy végképp "lehúzd magad az irodami WC-n".
S ahogyan az álnépiesség híve SOSEM mondaná, mert ez polgári kiszólás: "Szépasszonyt kemény szerszámmal, jogászt perrel megijeszteni nem lehet!" Állattenyésztő üzemmérnököt sem az ürülék folyamatos emlegetésével - teszem hozzá - mert annak biológiájából nekünk kollokválni kellett!
A lenti képen az évfolyamunk látható pár nappal ezelőtti találkozónkon, ahol szintén a 80éves Steffler professzor tartja meg visszaemlékezését.
(Igen - VAN - élet a halál előtt: ezt sugalmazza nekem fiatalos megjelenésével. Ez az egyik fő költészeti témám - persze áttételesen.)
 | |
| 83. | [tulajdonos]: "GYALU" versus "PROSPERO" | 2023-09-13 11:42 | Karaffa Gyula ("Gyalu", a kézműves kismester a Szent Iván éji álomból) megtámadta Filip Tamást ("Prosperót" egy másik Shakespeare műből).
Csakhogy ők "nem egy darabban vannak".
"Gyalu" nem kerekedhet "Porspero" főlé.
Soha.
Sem az életben, sem a szépirodalomban.
A művészetnek más a természetrajza.
Most kezdjük azzal, mennyire sajnálatos, amikor egy eredeti hangvétellel induló vidéki értelmiségi, egy "tájköltő" - lefelé - "parasztizálja" magát.
Ilyen nem volt és soha nem is lehetséges a szépirodalomban. Az igazi parasztköltők mind-mind polgárosodtak. Írni polgári tett.
"Parasztírni" politika.
Hogy is szól az Ady szentencia a "Bűcsú Sikerasszonytól című versből. (mert ez valójában hasznos intelem: így SOHA):
"Nem kellek. Jól van. Jöjjön, aki kell.
Lantot, hitet vígan szegre akasztok.
Kicsit pirulok. Én és a Siker?
Jöjjenek a tilinkós álparasztok,
Jöjjenek a nyafogó ifju-vének,
Jöjjenek a finom kultúrlegények.
Nem is tudom, hogy mi történt velem,
Hát sokat érne itt a győzelem?
S én száz arcban is kínáltam magam,
Vénleánykodtam. Pfuj. Már vége van."
(Idézet vége.)
"JÖJJENEK A TILINKÓS ÁLPARASZTOK"
Igen.
Az örök "kicsik", akik a "nagyok" ellen osztálygyűlökettel hörögnek.
Akkor is, ha csak "álkicsik".
Valójában Karaffa is nagy (a maga módján), de kell neki a hörgés, az osztálygyűlölet - illetve az ehhez társítható energia.
Mert könnyebb azzal AZ ELŐBBRE JUTÁS- az Elismertség, a Siker - igen az így kivívott SIKER - és TEKINTÉLY felé.
De sajnos ez már politizélés - ahogyan Ady idejében is az volt.
A NÉP HANGJÁN ÍRNI AKARÓ ÁLNÉPIEK A POLITIKAI SOKASÁG FIGYELMÉRE BAZÍROZTAK.
Ez a sejtelmem Karaffa Gyula esetében is.
Ahogyan álnépieskedik, ahogy sokaságot keres mondandójához (legtöbbször bal-jobboldali demagógijához) az például Márki-Zay Péter trupjának talán még meg is felelne. Mert Karaffa állandóan parasztlázadást akar kirobbantani. (Csak nincsenek hozzá parasztok. Ez Karaffa, de egyben Márki-Zay legnagyobb tévedése is.)
De azért Márki-Zay talán még "guruló dollárokat" is áldozna ilyen tartalmú kiadvány szerkesztéséért.
Tegye!
Karaffa pedig dolgozzon neki (vagy bárki ellenzéknek) ha ilyen meggyőződés vezérli.
Csak ezzel végképp elválnak eddig sem közös útjaink.
Nem azért, mert én egy másik politikai irányzatot képviselek, hanem mert én átpolitizáltságom ellenére sem óhajtok semmilyen esztétikai engedményt tenni a költészetben.
Vele ellentétben.
Aki időközben nem előbbre jutott, hanem visszalépett az esztétikai igénytelenség felé.
Egyik megszólalásában Karaffa több költő felsorolása közepette a szájára veszi az őt valaha bátorító Turcsány Péter nevét. Azok közé sorolta, akik őt elismerték.
Úgy, mintha ma is elismernék.
Téved.
Akiket felsorolt, azok a legújabb politizélési műveire és álnépi írásaira mind-mind nemet mondanának.
Vagyis ők nem azok, akik még most is támogatják, hanem akik mára CSALÓDTAK (volna) benne. (Turcsány Péter már nem tudna, mert azóta elhunyt.)
Tehát nem teszek esztétikai engedményt.
Ahogyan például Filip Tamás sem.
És Bátai Tibort is szilárdnak érzem ebben (ha az ellenkezőjét tapasztalom, szólni fogok neki).
Érdekes, hogy véletlenszerűen éppen hárman vagyunk, és ennek a naplónak az eredeti címe is A HÁRMAK.
Hát akkor legyünk így - hármak!
Ezt a naplót mostantól a hármunk által képviselt – s ma már világhírű – modern magyar újkonzervativizmus esszé oldalának tekintem.
Ahol már eddig is az alacsony színvonalú hörgés-kaffogás "kaka-fóniáját" (szándékos elgépelés) próbáltam magasabb szempontokat érvényesítésével felülírni.
Látjátok az át nem engedett üzenetet?
Nos az épp egy alacsony színvonalú hörgés-kaffogás Karaffa Gyulától.
Így hagyom!
Hadd vírítson pirosan figyelmeztető jelként (a Dokk idők végezetéig): így jár, aki méltatlan hangvételt üt meg A HÁRMAK-kal szemben!
| |
| 82. | [tulajdonos]: ÍGY TELJESEBB (kép korr.) | 2023-09-11 13:58 | Érdekes feljegyzést találtam Demszky Gábor face oldalán.
Válaszoltam neki, de áthozom ide is (remélem nem sértem meg), mert „mondott vele valamit”, de azt hiszem, én is.
-----------------------------
DEMSZKY GÁBOR
Részlet készülő könyvemből:
Soros György, Galamb utca. Rajk Laci lakása
1982 nyara. Csöngetnek, egyedül vagyok. Gyakran voltam egyedül, mert Laci napközben dolgozott az Ipartervnél. Ott állt az ajtóban nálam egy generációval idősebb úr. Két nehéz bőrönddel a kezében. „Ezt a két bőröndöt Rajk Lászlónak hoztam, a házvezetőnőm csomagolta össze a ruháimat”– mondta. "Már nem hordom őket."
Bemutatkozik Soros György vagyok.. Bejön, leteszi, megnézi a kiadványokat. Ott vannak kitéve Laci az asztalára. S Kézbe veszi őket sorra, azt mondja: „Szép, de lehetne jobb minőségű”. Mondom, gépeink nincsenek, tehát kézzel készülnek. Válasz:” Mi lenne, ha vennék pár száz xerox gépet? Nem lehetne olyan könnyen ellenőrizni, egyetemeknek venném.” Gyors és okos, állapítottam meg, „Zseniális”-mondom.. Ő pedig csak annyit tesz hozzá: „Megcsinálom”. És megcsinálta…
Azt javasolta, hogy menjünk le ebédelni valahová. „Érdekes lenne, mert engem három kocsival követnek, és persze tíz titkosrendőr, tehát a körülöttünk levő asztaloknál ott fognak ülni” – válaszoltam.
Azt mondja, „ez tényleg így van?” Mondom, „Gyere ide, az ablakhoz”. Lenéz és rögtön visszanéz rá valaki.
Ez volt az első találkozóm vele. Később ő adott ösztöndíjat, nemcsak nekem, sok százunknak. Igen jellemző még rá következő történet.
Egy dunai kiránduláson voltam, mert szerettem polgármesterként megmutatni a Ráckeve soroksári Duna-ágat mindenkinek, szennyezett volt, elhatároztuk, hogy tisztítani fogjuk, ott működik a szennyvízkezelő, amit bővíteni akartunk.
A hajón találtam ki, hogy beszélek Soros Györggyel arról, hogy hetvenezer gyerek éhesen megy iskolába minden nap. Tudtam, hogy itthon van, épp valami fogadáson vesz részt.
Megállíttattam a hajót, kiszálltam és megkerestem. Itt a Ramadában, a Margit-szigeten, most nem tudja ezt velem megbeszélni, másnap menjek be és reggelizünk együtt. A megbeszélést idézem: „Gyuri hetvenezer gyerek semmit sem tud reggelizni, se tej, se semmi. Minimum egy pohár tej, és egy péksütemény kellene minden nap nekik. Ennyi.” Azt mondja, írd ide le, hogy mi kell. Egy papírra. Mi az, ami elég lenne. Aztán átutalta a főváros számára az egész évre szóló összeget. Az iskolákban pedig tanárok döntötték el, hogy ki a rászoruló.
A következő évben megint elmentem a Ramada hotelbe, együtt reggeliztünk. A történet ismétlődött, papír, kávé, briós, ígéret. Úgy tudtam, hogy Soros nemcsak a saját pénzét kezeli, vagy kezelte, hanem egy „quantum fund” elnevezésű alapba tették be a befektetők pénzüket. Azt ő forgatta, a profit egy részét használta fel karitatív célokra.
A harmadik évben mindez megismétlődött, negyedik évben azt mondta, hogy Gábor, most már elég erős vagy, meg tudod csinálni magad is. Hát nem volt könnyű, mert a kerületekkel kellett együttműködni, közösen finanszíroztuk a programot, de megcsináltuk.
Amikor a Keleti Édent írtam, akkor is találkoztam vele, már nem hivatalosan, Közép-Ázsiában és véletlenül, és nem akárhol, Almaty-n, Kazahsztán és a térség legnagyobb városában. Éjszaka szálltunk le a Lufthansa menetrendszerű gépével és a kifutópálya mellett egy magánrepülőgépet vettem észre. Jetet.
Másnap reggel lementünk reggelizni. A mellettünk lévő asztalnál ült Soros, ő bérelte a gépet.
Átültem hozzá. Elmondta, hogy azért jött Kazahsztánba, hogy Nazarbajevnél elérje, hogy egy ellenzékit, akit bebörtönöztek és nagyon rossz egészségi állapotban volt, kiengedjenek. De tudja, hogy nagyon nehéz lesz, mert Nazarbajev, amikor valami ilyesmit kérnek tőle, mindig mintegy büntetésből elvesz egy koncessziót attól az országtól ahonnan a kérés érkezett. Áltában egy olajkoncessziót. Ezzel eléri, hogy nem kérnek tőle semmit.
Soros is bizonytalan volt az eredményt illetően. Nagyon becsültem, hogy odarepült csakis azért, hogy egyetlen embert kihozzon a börtönből.
Soros képességei is, a gondolkodása is különlegesek. Roppant szerény, puritán. Amerikában, amikor kint voltunk egy évig ösztöndíjjal, gyakorta voltam nála vendégségben. Meghívott, mert az anyukája nem beszélt angolul, főleg vele beszélgettem.
Soros pontosan az ellentéte annak, amit egy gazdag emberről gondolunk.
Együtt nyitottuk meg a CEU-t, ennél az egyetemnél fontosabb dolog számára akkoriban nem létezett. Az ő gyereke, az ő főműve a CEU.
Amit a rezsim száműzött Budapestről.
Ez talán az egyik legnagyobb bűne.
Megbocsáthatatlan.
……………………………………
PÁLÓCZI ANTAL
Ez a dolog egyik fele. Nem, Soros nyilván nem "egyetlen ellenzékiért" utazott ki Kazahsztánba.
(Talán már akkor is "színes forradalmat szervezett" - volna).
Ezt megette Demszky, de örülök ennek az emléknek, mert ez a dolog "egyik fele".
S jól emlékszem erre a gátlásosnak látszó (értsd nagyon értelmiséginek, nagyon "városinak" rémlő - mondom én, balatoni) magas srácra, Demszkyre, aki Turcsány Péter költő barátja Fadrusz utcai lakásában csajozott. 1980 nyarán. És én is.
(Turcsány Pétert eleve úgy ismertem meg, hogy megtetszett egy sárga vitorláskabátos lány a piacon, s haza kìsérhettem, de amikor mondtam, hogy verseket írok, fel is hívott az élettársához, Turcsány Péterhez, aki a mentorom lett.
S azt a szeptembert aztán Radnótinak ez a verse színezte át. "... kasban a méh, rózsában a rózsabogár, alszik a pergő búzaszemekben a nyár, alszik a holdban a láng, hideg érem az égen; fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben."
Tehát üdv Gábor! Ezé a történeté (ott föntebb) minden szimpátiám (az is jó volt, amikor Soros krumplit hámozott a TV-ben), hogy aztán eljussunk a történet másik feléhez.
A woke-gender kultúr-gyarmatosítás számomra legmegdöbbentőbb húzásáig. Amit lentebb ebben a twitterben támadtam meg tavaly év végén.
A Stanford egyetem helyett miért nem a CEU dolgozta ki? Mert itt nincsen BLM? (Meg már CEU sincs? De ilyesmi lenne a dolga?) Át kéne stilizálni a roma társadalmat, hogy "legyen"? (CEU is? "magyar BLM" is? Meg magyar woke-pusztulat?) Tudom, hogy kellemetlen ostobaságot kérdezek, de van benne rendszer.
....
It's a scandal that Stanford banned the word GRANDFATHER in the "Elimination of Harmful Language Initiative" the year my grandson was born.
If the "grandfather clause" banned black people from voting, then be the "clause" banned!
English is not America's language but the World's.
----
Botrány, hogy az unokám születésének évében a Stanford betiltotta a NAGYAPA szót a "Káros nyelvhasználati kezdeményezésben".
Ha a "nagypapa záradék" megtiltotta a feketéknek a szavazást, akkor legyen a "záradék" betiltva!
Az angol nem Amerika nyelve, hanem a világé.
----
A magyar közvélemény előtt nem kellően világos, hogy a Stanford egyetem "tudálékos akadéka" valóban létrehozott egy ilyen listát. Hármas csoportokba szedve a nem kívánatos szavakat - az indoklással és a szócserére javasolt változatot. A "nagyapa" helyett a "legacy" szót javasolta az egyetem, azzal a kezdeti elvárással, hogy az egyetemen belül - a változás általános elterjesztéséig - máris ezeket kívánatos használni.
Míg a közfelháborodás hatására a Stanford vissza nem lépett.
Az eset azonban hallatlan.
Hogy miért, azt a jövőben kellően ecsetelem majd (embertelensége okán - megér több misét és oratóriumot)!
Most azonban jöjjön a költészet!
A politizélés és a vagyonos nem művészek összes problematikája "eggyel hátrább van".
"Mert ki űzi ki őket a hangversenytermekből, őket, a vásári rongyokat, kiknek füle csak kéjeleg, de sohasem fogan?" /Rainer Maria Rilke/
Persze, hogy köszönjük szépen, ha a mecénás nagylelkűen támogat!
A Nyugat írói is köszönték szépen báró Hatvany Lajosnak a Nyugat megalapítását és pénzelését, de amikor maga is szépirodalmi próbálkozásokat tett közzé, elbizonytalanodtak.
- Ne bántsuk szegényt - mondták sajnálkozóan. Nem tehet róla, hogy olyan gazdag! (Hatvany később jó könyveket is írt. Viszont a Nyugatból ki kellett szállnia, mert úgy összekülönbözött Ostvát Ernővel a szerkesztési elveken, hogy első vérig menő kardpárbaj lett belőle, s megsebesült a homlokán.)
Én sem kívánnék Soros György zsengéket olvasni, mindenki maradjon a kaptafájánál!
---
Ezeket a verseket tőlem lentebb Turcsány Péter nem sokkal a halála előtt jelentette meg az általa főszerkesztett Kráter című folyóiratban. (Az egyik értetlen dokker úgy vélte a harmadik katonaversem 2014. évi megírásakor, hogy már csak anekdotázó öreg bakáknak lehet érvényes.
Szellemi törpeségében nem bírván felfoghatni, hogy még csak ezután lesz aktuális, ahogy sejtettem.
És lőn.
Turcsány Péter azonnal felfogta ezt és már - akkor - a "történelem vallatása" címszó alatt közölte.
Szinte pótolhatatlan veszteség ért korai távozásával. Mert tudta - tényleg - tudta (mert épp eleget istápolt, lelkesített, bíztatott), hogy ki vagyok.
Demszky Gáborral pedig együtt voltunk fiatalok.
(Bakcsi Ildikó, merre vagy?
„Are you going to Scarborough Fair
Parsley, sage, rosemary, and thyme
Remember me to one who lives there
She once was a true love of mine.”)
------------
NYUGALOM
de mi ez
akkora a nyugalom a könyvszagú fényben
emeletenként 100-100 olvasó
miért iramodik meg valaki hirtelen
valaki miért fut utána
a liftnél éri utol az egyetemistának látszó magas fiú
a nem egyetemistának látszó köpcöset
a pulóvere ujjánál próbálja visszatartani
nincs mit mérlegelnem a köpcös már pördül is
mire odaérek gyíkként vedli le pulóverét
meztelen felsőteste csupa izom a vékony magas elfehéredve nézi
épp akkor érek oda amikor a köpcös megütné
nem ijed meg tőlem boksz mozdulattal rögtön engem vesz célba
félerősen rúgom gyomron mire megtántorodik
majd kettőnk elől menekülni kezd a lépcsőn
lefelé mi utána
a diákok s diáklányok gyerekes mozdulattal lapulnak falhoz
pedig puha talpú cipőink nem is hangosak
már a földszintre ért a félmeztelen
nyomában én
a magas a pulóverrel lemaradt
a beléptető elektronikánál sorban állók kultúr-ijedten rebbennek szét
a menekülő majdnem elsodorja a büféből épp a kisasztalokhoz érő
neves kritikust aki kávét egyensúlyoz műanyag tálcán
a tömeg láttán félmeztelensége tudatával a köpcös lecövekel
így érem utol mire most már tényleg
dühösen ront rám kínzójára de megint… ugyanaz a láb…
beesik az asztal alá – koppan a feje – éppen új könyveket árul
egy kiadó
de már jönnek is a biztonsági őrök
s kezében a pulóverrel a magas srác is befut
de hát nem loptam sír krokodilkönnyeket a köpcös
a laptopomat el akarta vinni mondja a magas
én mindvégig szótlanul most otthagyom őket
már nem az én ügyem
micsoda nyugalom van bennem csodálkozom
pedig a könyvtár felbolydult
mindenhonnan tekintetek szegeződnek rám
közben a köpcös már az utcán kiabál
az őrök nyilván elengedik végül
elég volt neki ez a lecke? Itt már felismernék… többet nem jön talán
nem nézek senkire
nincs mit mondanom
nem akarok hallani semmit
az egybeverődött tömeg némán utat ad
nyugalmam értteti meg velük hogy az ősjelenetet látták
a könyvtár alkalmazottai mostantól
másként néznek majd rám ha lapok új példányát kérem
vagy egy-egy természeti népről szóló könyvet
úgy sejtem ismerősként fogadnak bár továbbra sem leszünk
egymásnak bemutatva
esetleg társalgunk is tartózkodó eleganciával
csak ami ma történt itt
arról hallgatunk
ANYASÖTÉT
„Ne a lélekzetvételt. A zihálást.”
Pilinszky János /
ma vért adtam könyörületből
s közben láttam a halált
katonaként vették utoljára a vérem
zöld harci ruhás sápadt káin-ábelek hanyatt
s a vér… a vér… a vér… a vér… a vér…
áttetsző műanyagcsövekben vörös-feketéllett
üvegpalackokban lötyögött
ládákban rázkódott mint odafelé a platón mibennünk
de most már kívülünk
– láttam – a kocsin
ma vért adtam valakinek akit talán lelőnek
és tudtam
agyamból a vér nemsokára kifogy
és majd kis vibráló fehér pontokat kezdek látni
így ürül a lőtt sebből a vér
s a halál első megnyilvánulásaként kis fehér pontok
tűnnek fel a retinán majd nem kapsz levegőt
25 évesen jól kifigyeltem ezt
most 55 évesen meg direkt kíváncsi lettem
milyen a halál
elhatároztam: nem veszek levegőt
sajnos a nővér mellettem ült
imitálnom kellett hogy emelkedik és süllyed a mellkasom
míg a garatot a nyelvtövemmel befogtam
elmúlt egy perc aztán még fél
már majdnem kettő
ennyi idő után kell a vízből iszapcsata közben kibukni tudtam
fogy… fogy… fogy… fogy… fogy…
– … szul van? Rosszul van?!
– Tessék?
ma véradás közben
láttam:
ANYASÖTÉT
és a nővér meg akarta szakítani véradásomat
sürgősen abba kellett hagyni a vizsgálódást mert már többen odanéztek
ziháltam.
BAKONY
az utolsó hadgyakorlat utolsó éjszakáján bejött sátrunkba
a laktanyaparancsnok
nem tudott enni egyék meg fiúk tette konzervét a lőszeres ládára
mosolygott is de látszott hogy nem minket lát hanem a múltba réved
vagy a jövőbe?
másnap megalázta őt az egyik vezérkari tiszt akit helikopterrel hoztak ki
a „juli sírja” fölé
ahová az éjszakai táborból kiértünk
róth alezredes hozzám üvöltötte a piros nadrágcsíkos
s a laktanyaparancsnok akinek ugyanolyan fehér álcaruhája volt mint nekünk
díszlépésben közelítette meg a vízmosás hóbuckás peremén
a hasunkat fogtuk úgy röhögtünk de aztán…
„MAGUK AZ UTOLSÓ EMBERÜKIG MEGSEMMISÜLTEK!!!”
jóságos ég mire játszanak ezek
ki katonásdizik velünk a valósághű terepasztalok fölött
makettjeinket ki söpri le ennyire irgalmatlanul
azon a télen kétezren vesztünk (volna) oda egy vegyi támadás miatt
a laktanyaparancsnok hibájából
aki feladványát félreértve éjszakai pihenőt rendelt el
hogy kíméljen minket
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
