DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2815 szerző 36373 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Nyírfalvi Károly
  (telek udvar kert)
Új maradandokkok

Aranyi Gábor: EXTÁZIS – CSAK 4–8-IG
Szilasi Katalin: Ima
Petz György: Amikor belegondol
Vajdics Anikó: Mert az emberek...
Albert Zsolt: Perszeapu
Szakállas Zsolt: CSATLAKOZNI szürrealista kispróza
Bánfai Zsolt: Vall(om)ás
Ötvös Németh Edit: neked
Francesco de Orellana: Hegyek völgyek sütőtök
Farkas György: ALVÁSGYAKORLAT (lV)
FRISS FÓRUMOK

Mórotz Krisztina 2 órája
Bártfai Attila Márk 4 órája
Bánfai Zsolt 4 órája
Sági Ferenc Dénes 5 órája
Wesztl Miklós 7 órája
Gregor Andrea 9 órája
Maretics Erika 9 órája
Farkas György 15 órája
Kiss Anna Mária 17 órája
Nagyító 1 napja
Kosztolányi Mária 1 napja
Tálos Barbara 1 napja
Bara Anna 1 napja
Vezsenyi Ildikó 1 napja
Natalie Danaisz 2 napja
Kiss-Teleki Rita 2 napja
Szigeti Orsolya 2 napja
Vajdics Anikó 2 napja
Király Árpád 2 napja
Gulisio Tímea 2 napja
FRISS NAPLÓK

 Minimal Planet 3 órája
Kisprózák 4 órája
Játék backstage 4 órája
Etzel Mark Bartfelder 5 órája
Hetedíziglen 5 órája
Gyurcsi 6 órája
Zúzmara 6 órája
Ötvös Németh Edit naplója 9 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 12 órája
Jó, ha a vége jó 16 órája
történések 17 órája
Sorrento 1 napja
Kicsi Ólomkatona 1 napja
Bátai Tibor alkotói naplója 1 napja
Juli 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)
Legutóbbi olvasó: 2019-07-19 01:12 Összes olvasás: 16665

Korábbi hozzászólások:  
Olvasói hozzászólások nélkül
396. vajdics: francescónak2019-07-18 14:13
Maja barátnőm évek óta unszol, hogy olvassam el ezt a könyvet. A nagyfiam is a kezembe nyomta már magyarul is, angolul is. Talán tegnaptól lett lészen rá időm.

A.

Olvasói hozzászólások nélkül
395. Francesco de Orellan: tökéletlen jövő2019-07-18 13:56
“One of the major problems encountered in time travel is not that of becoming your own father or mother. There is no problem in becoming your own father or mother that a broad-minded and well-adjusted family can't cope with. There is no problem with changing the course of history—the course of history does not change because it all fits together like a jigsaw. All the important changes have happened before the things they were supposed to change and it all sorts itself out in the end.

The major problem is simply one of grammar, and the main work to consult in this matter is Dr. Dan Streetmentioner's Time Traveler's Handbook of 1001 Tense Formations. It will tell you, for instance, how to describe something that was about to happen to you in the past before you avoided it by time-jumping forward two days in order to avoid it. The event will be descibed differently according to whether you are talking about it from the standpoint of your own natural time, from a time in the further future, or a time in the further past and is futher complicated by the possibility of conducting conversations while you are actually traveling from one time to another with the intention of becoming your own mother or father.

Most readers get as far as the Future Semiconditionally Modified Subinverted Plagal Past Subjunctive Intentional before giving up; and in fact in later aditions of the book all pages beyond this point have been left blank to save on printing costs.

The Hitchhiker's Guide to the Galaxy skips lightly over this tangle of academic abstraction, pausing only to note that the term "Future Perfect" has been abandoned since it was discovered not to be.”

― Douglas Adams, The Restaurant at the End of the Universe

394. [tulajdonos]: holnapló2019-07-18 13:49
2019. július 19.

1) Holnapra kipisilem a csillagvilágot. Így lesz rendjén. Lett légyen. Az összeadoptált árvakölykök így végképp megmenekülhetnek. Nincs már szükségük rám. Kinőtték az anyatestet, ahogyan a gyerekek szokták. Hadd menjenek Isten hírével.

„És holnap az egészet újrakezdem.” El lészen kezdve újra az egész.

2) Este órám lesz a B2-esekkel. Beviszem nekik Lope de Vega „Desmayarse, atreverse, estar furioso” című versét, aminek Nemes Nagy Ágnes nemes nagyvonalúsággal a „Szerelem különböző hatásai” címet adta. Mit szólnak majd? Azt akarom, hogy vitatkozzanak. Hogy akármilyen nagy költő volt Lope de Vega, ne legyen (ne lett légyen) igaza.

3) Futuro Perfecto – ez a befejezett jövő idő neve spanyolul, mintha attól, hogy előre megírjuk, tökéletessé lehetne tenni a jövőt.

393. [tulajdonos]: jav.2019-07-18 09:47
2019. július 18.

1) Van, mi vérnek látszik, de csak kecsap. Ennyi. A véleményem a vagdalkozásról.

2) Táncoltam álmomban, valami keringő félét egy férfival, akinek nem láttam az arcát, de nem is akartam. Nem az volt a fontos, hogy ő kicsoda. A karjával tartott, egészen hátra tudtam dőlni, nagyon biztonságos érzés volt. Reggel eszembe jutott, amit Natésáról, Siva egyik megtestesüléséről olvastam, hogy a táncával teremtett rendet a káoszban, így született a világ. Ha a tánc megszűnik, a világ is visszahull a rendezetlenségbe. Ezért nem szabad abbahagyni soha. „Csak a táncos állandó. Minden más örökké változik. Ebből a forgatagból csak az léphet ki, aki azonosulni tud az egyetlen változatlannal, magával a forgatagot előidéző táncoló istennel.” (Somi Panni)

3) Az ablakon beszűrődő napfény átvilágítja a teával félig telt kancsót. Saját termesztésű menta levét szűrtem le, kissé pisi színű lett, de ha másként nézem, mondjuk, itt a napsugarak tüzében, aranysárgának látszik. A citrom és a méz maszatkái úgy úszkálnak benne, mintha világító égitestek lennének. Szeretnék bejutni ebbe a mikrokozmoszba, végigjárni a galaxisait valamilyen téridős trükkel, lakható helyet keresni az érzéseknek, amelyeket eddig összeadoptáltam – népes pereputty, csupa árva kiskölyök, kezdenek kinőni belőlem, lassan felélik a tartalékaikat, de nem tudom kimenekíteni őket magamból, arra vagyok kárhoztatva, hogy kívülről bámuljam a menekülési útvonalat, szomorú vágyakozással, tehetetlenül, a bolygóközi utazás lehetőségétől örökre elzártan, mit tehetnék én, nyomorult porszem, űrhajó nélkül, szkafander nélkül, csak lesem, miről maradok le, mitől foszt meg az élet, itt fogok megpenészedni, majd kiszáradni ebben a sivataggá vált siralomvölgyben, vizet, vizet, egy korty innivalót, mielőtt túl késő lesz, idáig burjánzik bennem a kétségbeesés, amikor eszembe jut mire is való eredetileg ez a saját gyártmányú me(n)tavilág. Nem sietek. Kortyról kortyra, cseppről cseppre teszem magamévá. A meleg anyag boldogan halad bennem a belek alagútjain. Aztán csak ülök és bámulok az üres kancsóra elégedetten: én már nem vagyok üres. Tartalmaimban az öntudatlan örökkévalóság mellett a sok kimenekített árva kiskölyök: az érzéseim. Szkafander nélkül, meztelen.

392. [tulajdonos]: ...2019-07-18 09:14
2019. július 18.

1) Van, mi vérnek látszik, de csak kecsap. Ennyi. A véleményem a vagdalkozásról.

2) Táncoltam álmomban, valami keringő félét egy férfival, akinek nem láttam az arcát, de nem is akartam. Nem az volt a fontos, hogy ő kicsoda. A karjával tartott, egészen hátra tudtam dőlni, nagyon biztonságos érzés volt. Reggel eszembe jutott, amit Natésáról, Siva egyik megtestesüléséről olvastam, hogy a táncával teremtett rendet a káoszban, így született a világ. Ha a tánc megszűnik, a világ is visszahull a rendezetlenségbe. Ezért nem szabad abbahagyni soha. „Csak a táncos állandó. Minden más örökké változik. Ebből a forgatagból csak az léphet ki, aki azonosulni tud az egyetlen változatlannal, magával a forgatagot előidéző táncoló istennel.” (Somi Panni)

3) Az ablakon beszűrődő napfény átvilágítja a teával félig telt kancsót. Saját termesztésű menta levét szűrtem le, kissé pisi színű lett, de ha másként nézem, mondjuk, így a napsugarakkal átitatva, aranysárgának látszik. A citrom és a méz maszatkái úgy úszkálnak benne, mintha világító égitestek lennének. Szeretnék bejutni ebbe a mikrokozmoszba, végigjárni a galaxisait valamilyen téridős trükkel, lakható helyet keresni az érzéseknek, amelyeket nemrég adoptáltam – népes pereputty, csupa árva kiskölyök, kezdenek kinőni belőlem, lassan felélik a tartalékaikat, de nem tudom kimenekíteni őket magamból. Arra vagyok kárhoztatva, hogy kívülről bámuljam a menekülési útvonalat, szomorú vágyakozással, tehetetlenül, a bolygóközi utazás lehetőségétől örökre elzártan, mit tehetnék én, nyomorult porszem, űrhajó nélkül, szkafander nélkül, csak lesem, miről maradok le, mitől foszt meg az élet. Itt fogok megpenészedni, vagyis inkább kiszáradni ebben a sivataggá vált siralomvölgyben, vizet, vizet, egy korty innivalót, mielőtt túl késő lenne -- idáig burjánzik bennem a kétségbeesés, amikor eszembe jut mire is való eredetileg ez a saját gyártmányú me(n)tavilág. Nem sietek. Kortyról kortyra, cseppről cseppre teszem magamévá. A meleg anyag boldogan halad bennem a belek alagútjain. Aztán csak ülök és bámulok az üres csészére, az üres kancsóra. Boldog vagyok. Csillagképek rezegnek bennem. Tartalmaimban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság.


391. [tulajdonos]: ...2019-07-17 18:07
2019. 07. 17.

„Has no one told you, she is not breathing?” De. Mondták. Szóltak rögtön, amikor észrevették, hogy nem vesz levegőt és nem dobog a szíve. Felhívtak, és én tudtam, hogy azonnal fel kell ülnöm a buszra, ha meg akarom előzni a halottszállítókat, de arra nem emlékszem, hogy bárki azt mondta volna, hogy vissza kell fognom nekem is a lélegzetemet. Miért csinálom ezt mégis, miért nem veszek levegőt több, mint négy éve?

Megírtam előre a mai naplót, anélkül, hogy figyeltem volna a dátumra, és lett, ami lett: Mama születésnapja.

Drága, pici Mamikám! Ma lennél kilencvenhárom éves, és én nem mondhatom, hogy Isten éltessen. Hiányzol. Istentelenül.

Rájöttem, hogy a fal, amiről azt hittem, hogy üveg vagy valamilyen hártya (esetleg félig áteresztő), valószínűleg inkább jég. Nem kell fejjel neki szaladnom, ököllel sem muszáj ütögetnem, hogy átszakadjon, csak meleg levegőt kell rá lehelnem, kitartóan, odaadóan, és magától elvékonyodik. De ehhez meg kell tanulnom újra lélegezni.


390. [tulajdonos]: ...2019-07-16 10:58
2019. 07. 17.

Megírom előre a holnapi naplót, lesz, ami lesz, unom már, hogy mindig csak a történések után koslatok, koslassanak ők utánam. Álmomban festeni fogok, nagy, magányos felületeket, járdákat, járdaszigeteket, úttestesteket, leállósávokat és egyéb, szilárd burkolatú felszíneket, arénákat, cirkuszporondokat, küzdő- és kivégzőtereket – széles mozdulatokkal, mintha a szürkére felhősödött eget mázolnám, vagy mintha egy hatalmas ablakot kellene lesubickolnom, amin nem lehet kilátni. A festés, azaz a törlés hatására kitisztulna a kép, eltűnnének a járdák, a járdaszigetek, az úttestek, a leállósávok, meg az egyéb, szilárd burkolatú felszínek, az arénák, a cirkuszporondok, a küzdő- és kivégzőterek, és feltárulna előttem az a világ, amelyet – még sem születtem, már – eltitkoltak előlem. Átlátnék végre oda, ahol mostanra már valószínűleg csak Ő létezikl. Ha létezik. Az üveg vagy a hártya, nem tudom, hogy nevezzem, a válaszfal, amin majd át lehet látni: marad. Ennyi védelemre szükségünk lesz mindkettőnknek. Mert az idegen világokban élők akkor is hordozhatnak egymás számára halálosan fertőző mikrobákat, ha barátságos szándékkal közelednek egymás felé, és nem áll szándékukban tönkretenni a másikat. A válaszfal tehát marad, jóformán lehetetlenné téve a kommunikációt. Az egyetlen dolog, ami reményre ad okot, hogy a fal nevében benne foglaltatik a „válasz”. Már csak a kérdéseket kell feltenni.

2019. 07. 16.

Szeptember 8-án lesz az Evanescence-koncert. Nem veszek rá jegyet, azért a pár számért, ami tetszik tőlük, nem érdemes költeni a nem létező pénzemet. Érdekes lenne viszont ezentúl a megtörtént dolgok helyett arról írnom, mi nem történt meg velem, mit nem tudtam megcsinálni, vagy mit nem akartam, mibe nem kezdtem eleve bele. Nem úsztam át L.-val július 14-én a Balatont, mert nem volt elég meleg a víz, nem hívtam fel Anyut, nem jártam utána, megtalálták-e a szalmakalapomat, amit ott felejtettem valakinél (vagyis nem vettem magamhoz induláskor), tegnap nem futottam, ma sem még, és nem ölelt meg senki, nem fordítottam mostanáig egy sort sem, mert nem tudok leszokni az írásról. Nem a kurvajóistenit, nem: Őt nem bántjuk.

389. [tulajdonos]: ...2019-07-15 19:54
2019. július 15.

"Don't try to fix me, I'm not broken". Tele van a város Evanescence-plakátokkal. Eszembe juttatták újra, annyi év után, a Listen to the rain-t, amit Amy Lee állítólag tizenhét éves korában írt – harminchét évvel fiatalabban, mint amennyi én most vagyok. Ennyi idő alatt, van, aki felnő. Mi közöm lehet nekem egy gimnazista korú lány énekéhez? Azon kívül, hogy a középső fiam ebben a korban van, a kisebbik hamarosan ennyi lesz, a legnagyobb meg már tíz éve nem ennyi. Unokát akarok. Unokát!

Hosszú hajú, tornacipős lányok állnak mögöttem a Tescóban a kasszánál. Én őket nézem, ők engem. Hogy milyen szépek. Hogy milyenek lehetnek negyven év múlva. Délelőtt kikísértem L.-t a népligeti buszpályudvarra, 188-assal jöttem vissza Budaörsön át, eszembe jutott, hogy a Tescóban a gumicukor hetek óta csak 145 forint, állítólag jót tesz az ízületeknek, leszálltam Tropic Fruits-ot és Red Hearts-ot venni. Az a kettő a kedvencem. Fordításhoz elengedhetetlenek. Nem bírok egész nap kávét inni.

Előkerestem egy tavaly októberi naplóbejegyzést: „olyan megnyugtató ennek a két embernek a békés egymás mellett lépkedése, bár már csak képzeletben látom őket, de amilyen hatalmas a képzelet vetítővászna, látom magam előtt a jövőt, mint egy derűlátó Cassandra, látom, ahogyan az erdő, a János hegyet körbeölelő őszi táj, az ország, a világ összes tája, vidéke benépesül hozzájuk hasonló párokkal; látom a nagyobbik fiamat is, ahogyan a matematikai tanulmányait befejezve hazatér Heidelbergből, lehet, hogy nem rögtön, talán eltölt ott még pár évet, aztán egyszer csak egy beállít egy lánnyal, aki nem tud magyarul, csak nagyon kevés szót, azt a pár szót, amire a fiam tanította, kozonom zepen, nagyjon ókos, szep vagyj, ilyeneket, én meg kedvet kapok végre rendesen megtanulni németül, esetleg elkezdek lengyelül, arabul vagy észtül tanulni, a Koránt vagy a Talmudot tanulmányozni…”

A dolog úgy alakult, hogy úgy tűnik, lengyelül fogok elkezdeni tanulni, és nem lesz szükség a Korán vagy a Talmud tanulmányozására, megmaradhatok a keresztény Szentírásnál, ezúttal katolikus megközelítésben, ami érdekes lesz, ha bekövetkezik, most, hogy (pár éve) görög-katolikus kisleányból református asszonysággá értem az egyház kebelén. A tavaly októberi jóslatom részben önbeteljesítőnek bizonyult: a nagyfiam Heidelbergben beleszeretett egy lengyel matematika szakos lányba, akivel augusztusban személyesen is megismerkedhet az egész család. Jön velünk Szepezdre, elvisszük Salföldre, Tapolcára, és a szentbékálai Kőtengerhez. A Kőtenger az alap, azt nem hagyhatjuk ki, mondta ma a fiam. Izgulok. Kvázi anyós szerepben leszek, nem szeretnék se túllihegni, se elhanyagolni semmit. Alícia. Ízlelgetem a jövőt.

A kísértetházas mese folytatásához nincs most erőm. Egészen más hangulatban vagyok. (De egyszer majd be kell fejezned, hallom a Belső Hajcsár hangját. Undok kis stréber, nem hagy soha békén. Igazából nem undok, csak jót akar, mint Schindler könyvelője, Itzhak Stern: a süllyesztőbe eresztett témák neki olyanok, mintha elgázosítanám őket, és azt ő nem hagyhatja. De én sem, ha van szívem, mint Schindlernek volt.)

388. [tulajdonos]: jav.2019-07-14 14:22
2019. július 14.

A kísértetházakban az a jó, hogy az ember sosincs bennük egyedül, akkor sem, ha egy-egy helyzetben magára marad. Amikor a magára maradottság érzése belopná magát az emberecske szívébe, a kísértetek köréje gyűlnek, ölükbe veszik, ringatják, simogatják. Ha mindez nem használ, megcsikizik a talpát vagy a derekát. Az mindig bejön. Nálam legalábbis. A talpamon nem annyira, de a derekamon tutira. A férjem a homlokát ráncolja, nem érti, mi ütött belém, szerinte illetlen dolog olyankor kacarászni, amikor ő halál komolyan számon kér valamit. Nem csókot, még csak puszit sem, bár néha azt is, csak előtte még gyorsan varangyos békává változik, de az egy másik mese, amelyben ő elátkozott királyfi, én meg királylány vagyok – mert néha az is lehetek, nem csak az a világra szólóan eszes parasztlány, akinek százesztendős fonalból kell aranyfonalat fonnia, és más lehetetlen feladatok teljesítésébe is belerángatják, például abba, hogy próbáljon meg mindig észrevétlenül jelen lenni, mintegy a háttér részeként, a családi domborműveken, minta ott is lenne, meg nem is. Én most róla akarok mesét mondani, na meg a kísértetház szellemeiről, akikkel az okos lány évekkel ezelőtt szövetséget kötött. Mert nem voltak ám mindig jó viszonyban! Tavasszal, amikor kinyílt a nyaraló ajtaja, a kiáradó levegőben érezni lehetett a bentlakók eszeveszett csapkodását, mintha kígyófejű őslények röpködtek volna a lány feje felett. Te mit keresel itt, sziszegték, beleragadtak a hajába, csípték, marták. És a szaguk! Kedves gyerekek, ha nem tudjátok eldönteni, laknak-e egy régi házban szellemek, szagoljatok bele a levegőbe. Azt a dohos, áporodott szagot, amit ilyenkor éreztek, az egykori lakók halott szellemei bocsájtják ki, ezt jó, ha tudjátok. Azt hinné az ember, hogy az ilyen árnyéklényeknek már nem lehet szaga, aztán kiderül, hogy nagyon is büdösek. Hiába szellőztetnek az élők, nem viszi ki őket a huzat. Belekapaszkodnak az ajtókilincsbe, a függönykarnisba, a fiókok rézfogantyúiba, bármibe, amivel meg tudják akadályozni, hogy a keresztáramlat kiszippantsa őket a fényre. Ezért akad mindig annyi javítani való a régi házakban, hol ez esik le, hol az a sok rángatástól. Ki kellett egyeznem a ház szellemekkel, így írom egyes szám első személyben, úgyis biztosan kitaláltátok már, hogy az a világra szólóan eszes lány én vagyok. Csakhogy eleinte még nagyon buta voltam. Idáig tart a mai mese. Innen folytatom, ha bírom…

2019. július 13.

fogtam a távirányítót és megnyomtam
a nyálindító gombot nyárindítót akartam
írni de félre ment az ujjam pedig a rö és a lö
elég távol esik egymástól a billentyűzeten ezt
most nem kellett volna elárulnom magadtól
is rájöhetnél ha utána akarnál nézni csak hát
tudod elég kemény cucc ez a beidegződés
hogy mindent az olvasó szájába kell rágni
az istennek se bírok róla leszokni az anyai
szerep maradványa ez folyton meg akarlak
kímélni a felesleges kitérők és a félreértések
fájdalmától pedig tudom hogy nagyfiú vagy
már esetleg nagylány de ha így folytatom
nem marad elég tered az önállóságra most
is mintha kezdenék túl sok lenni már megint
szóval az elütésekre visszatérve biztosan
kitaláltad magadtól is hogy nem véletlenül
rontottam el a nyarat hanem szántszándékkal
néha muszáj direkt beszédhibás tüneteket
produkálnom mintha az agyamra ment volna
valami amikor igazából csak azt szeretném
megírni hogy jó lenne téged megölelni de
ekkora szentségrontásra én még didaktikai
okokból sem vetemednék soha hány betűt
kellene ahhoz direkt vagy véletlenül félre
ütnöm és mint szólna hozzá a védőszentem
Santa Afásia vagy mit szólnál hozzá te nem
hinnéd-e azt mint már olyan sokszor hogy
véletlenül vagy szántszándékkal meg akarlak
ölni vagy ami még annál is rosszabb nem
hinnéd-e azt hogy le akarlak rohanni mint
egy Sacri Légiónak álcázott üdvhadsereg


2) Azon gondolkodtam hazafelé jövet, nem üres dobálózás-e a semmit, mint navigációs pontot emlegetni folyton. Mintha visszhangot faggatna az ember: ideát semmi, mi a helyzet odaát. És jönne a megnyugtató válasz, hogy semmi, semmi, semmi. Megijednék, ha egyszer véletlenül nem ezt kapnám vissza, azt hinném, most azonnal tennem kellene valamit, és ez nagyon felzaklatna. De így. Nyugalom van, altató szél ringatja a fák lombjait. Lehet menni aludni.

3) Mindig én vagyok a hunyó, ő meg elbújik. Így osztódtak ki a szerepek, meglehetősen egyenlőtlenül, de ez nem zavar, szeretek vele így is játszani. Vannak kedvenc bújóhelyei, meg újak is. Én úgy teszek, mintha nem emlékeznék a régiekre, és nem ismerném fel az újakat. Ez is a játék része. Néha, amikor nem bírja kivárni, hogy megtaláljam, leejt valamit, vagy fütyörészni kezd (nemrégen tanulta, hogyan kell, egészen jól tud már); olyan is van, hogy kikiabál a rejtekhelyéről, itt vagyok, de ezt nem szabad meghallanom, direkt másik irányba kell mennem. Szeretem, hogy ilyen. Neve nincs, és egyelőre biztosan nem is lesz, mert még csak a képzeletemben létezik, de tudom, hogy egyszer majd ő lehet az unokám.






387. [tulajdonos]: ...2019-07-14 14:01
2019. július 14.

A kísértetházakban az a jó, hogy az ember sosincs bennük egyedül, akkor sem, ha egy-egy helyzetben magára marad. Amikor a magára maradottság érzése belopná magát az emberecske szívébe, a kísértetek köréje gyűlnek, ölükbe veszik, ringatják, simogatják. Ha mindez nem használ, megcsikizik a talpát vagy a derekát. Az mindig bejön. Nálam legalábbis. A talpamon nem annyira, de a derekamon tutira. A férjem a homlokát ráncolja, nem érti, mi ütött belém, szerinte illetlen dolog olyankor kacarászni, amikor ő halál komolyan számon kér valamit. Nem csókot, még csak puszit sem, bár néha azt is, csak előtte még gyorsan varangyos békává változik, de az egy másik mese, amelyben ő elátkozott királyfi, én meg királylány vagyok – mert néha az is lehetek, nem csak az a világra szólóan eszes parasztlány, akinek százesztendős fonalból kell aranyfonalat fonnia, és más lehetetlen feladatok teljesítésébe is belerángatják, például abba, hogy próbáljon meg mindig észrevétlenül jelen lenni, mintegy a háttér részeként, a családi domborműveken, minta ott is lenne, meg nem is. Én most róla akarok mesét mondani, na meg a kísértetház szellemeiről, akikkel az okos lány évekkel ezelőtt szövetséget kötött. Mert nem voltak ám mindig jó viszonyban! Tavasszal, amikor kinyílt a nyaraló ajtaja, a kiáradó levegőben érezni lehetett a bentlakók eszeveszett csapkodását, mintha kígyófejű őslények röpködtek volna a lány feje felett. Te mit keresel itt, sziszegték, beleragadtak a hajába, csípték, marták. És a szaguk! Kedves gyerekek, ha nem tudjátok eldönteni, laknak-e egy régi házban szellemek, szagoljatok bele a levegőbe. Azt a dohos, áporodott szagot, amit ilyenkor éreztek, az egykori lakók halott szellemei bocsájtják ki, ezt jó, ha tudjátok. Azt hinné az ember, hogy az ilyen árnyéklényeknek már nem lehet szaga, aztán kiderül, hogy nagyon is büdösek. Hiába szellőztetnek az élők, nem viszi ki őket a huzat. Belekapaszkodnak az ajtókilincsbe, a függönykarnisba, a fiókok rézfogantyúiba, bármibe, amivel meg tudják akadályozni, hogy a keresztáramlat kiszippantsa őket a fényre. Ezért akad mindig annyi javítani való a régi nyaralókban, hol ez esik le, hol az a sok rángatástól. Ki kellett velük egyeznem, így írom egyes szám első személyben, úgyis biztosan kitaláltátok már, hogy az a világra szólóan eszes lány én vagyok. Csakhogy eleinte még nagyon buta voltam. Idáig tart a mai mese. Innen folytatom, ha bírom...

2019. július 13.

1) fogtam a távirányítót és megnyomtam
a nyálindító gombot nyárindítót akartam
írni de félre ment az ujjam pedig a rö és a lö
elég távol esik egymástól a billentyűzeten ezt
most nem kellett volna elárulnom magadtól
is rájöhetnél ha utána akarnál nézni csak hát
tudod elég kemény cucc ez a beidegződés
hogy mindent az olvasó szájába kell rágni
az istennek se bírok róla leszokni az anyai
szerep maradványa ez folyton meg akarlak
kímélni a felesleges kitérők és a félreértések
fájdalmától pedig tudom hogy nagyfiú vagy
már esetleg nagylány de ha így folytatom
nem marad elég tered az önállóságra most
is mintha kezdenék túl sok lenni már megint
szóval az elütésekre visszatérve biztosan
kitaláltad magadtól is hogy nem véletlenül
rontottam el a nyarat hanem szántszándékkal
néha muszáj direkt beszédhibás tüneteket
produkálnom mintha az agyamra ment volna
valami amikor igazából csak azt szeretném
megírni hogy jó lenne téged megölelni de
ekkora szentségrontásra én még didaktikai
okokból sem vetemednék soha hány betűt
kellene ahhoz direkt vagy véletlenül félre
ütnöm és mint szólna hozzá a védőszentem
Santa Afásia vagy mit szólnál hozzá te nem
hinnéd-e azt mint már olyan sokszor hogy
véletlenül vagy szántszándékkal meg akarlak
ölni vagy ami még annál is rosszabb nem
hinnéd-e azt hogy le akarlak rohanni mint
egy Sacri Légiónak álcázott üdvhadsereg


2) Azon gondolkodtam hazafelé jövet, nem üres dobálózás-e a semmit, mint navigációs pontot emlegetni folyton. Mintha visszhangot faggatna az ember: ideát semmi, mi a helyzet odaát. És jönne a megnyugtató válasz, hogy semmi, semmi, semmi. Megijednék, ha egyszer véletlenül nem ezt kapnám vissza, azt hinném, most azonnal tennem kellene valamit, és ez nagyon felzaklatna. De így. Nyugalom van, altató szél ringatja a fák lombjait. Lehet menni aludni.

3) Mindig én vagyok a hunyó, ő meg elbújik. Ez a szereposztás, kissé egyenlőtlenül, de nem baj, szeretek vele így is játszani. Vannak kedvenc bújóhelyei, meg újak is. Én úgy teszek, mintha nem emlékeznék a régiekre, és nem ismerném fel az újakat. Ez is a játék része. Néha, amikor nem bírja kivárni, hogy megtaláljam, leejt valamit, vagy fütyörészni kezd, olyan is van, hogy kikiabál a rejtekhelyről, itt vagyok, de ezt nem szabad meghallanom, direkt másik irányba kell mennem. Neve még nincs, csak a képzeletemben létezik, de remélem, hogy egyszer majd ő lehet az unokám.





Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2019-06-05 10:21 lista
2019-02-11 10:51 Kosztolányi Mária
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-07-19 01:47       ÚJ bírálandokk-VERS: Mórotz Krisztina bíborpiros, festőlevű
2019-07-19 00:11   új fórumbejegyzés: Mórotz Krisztina
2019-07-18 23:50   új fórumbejegyzés: Mórotz Krisztina
2019-07-18 23:18   új fórumbejegyzés: Mórotz Krisztina
2019-07-18 22:37   Napló: Minimal Planet
2019-07-18 22:31   Napló: Minimal Planet
2019-07-18 22:27   új fórumbejegyzés: Mórotz Krisztina
2019-07-18 22:27   új fórumbejegyzés: Mórotz Krisztina
2019-07-18 22:22   új fórumbejegyzés: Mórotz Krisztina
2019-07-18 22:18   új fórumbejegyzés: Bártfai Attila Márk