Szilgyi Kitti
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
2.
| 2010.04.27 17:25 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | R?lam sz?l
|
| Válasz erre | Kitti, valahol bájosan megkapó ez a vers, más regiszterekben érinti meg azonban az embert-szerkesztõt, mint a költészet. Az õszintesége megkapó elsõsorban (amennyiben dobálózhatunk még ezzel a szóval), nem a formája, a technikája, vagy a mondatai. Versként még nem állja meg a helyét. Erõsen utánérzés ugyanis. Persze mi más volna a vers, bármelyik, mint utánérzés? Azonban ennél a szövegnél még nem csak az érzés lírai reprodukciója mûködik a szerzõ sajátos hangján: nem szól tisztán ez a vers, mintha túlzottan idegen közegben mozogna, olyan közegben, amelyben egyelõre a költõelõdök, az olvasmányok alapján kialakított verseszmény szerint mozog a szerzõ, és mozgása egyelõre túl merev, túl szabálykövetõ ahhoz, hogy megítélhessük egyedi képességeit.
A verseszmény, amelyet e vers követni látszik, nem mai: olyan nyelven, olyan romantikával szólal meg a szöveg, amely kicsit messzebbrõl szól annál, amit manapság kortárs versbeszédnek érzékelünk. Nem a romantikussággal van a baj, természetesen. Azonban a romantika korában is merõben furcsállták volna, ha egy szerzõ például Balassi stílusában kezd verset írni, reflexió, hozzáadott nyelvi érték nélkül.
Ezzel a szöveggel is hasonló gondok akadnak: a "halovány árnyalatok", az "aljas és sötét szándék" vagy a "szívembõl szólna" jellegzetesen olyan kifejezések, amelyek ma már nyelvi-érzelmi egyszerûsítésnek hatnak, olyannyira közkeletûek ugyanis, hogy hajlamosak elfedni az általuk közölni szándékozott tartalmakat. Közhelyek, egyfajta értelmezésben.
Hiába sejteti magát a szöveg mögötti árnyalt érzelmi szerkezet, ha a néhol ügyetlen, prózába hajló megformáltság ("Testem is, lelkem is hihetetlen fáradt") vagy a nem túlzottan egyedi, nem túlzottan sikerült rímek (szándék/árnyék, hozzám/szól ám - az utóbbi esetben a sor érthetõségét is aláássa a rímkényszer), vagy az e közegben sajnos kimódoltan-költõieskedõn ható névmások ("Mi zsebem mélyén marja a szálat", "csak kire várok")elrontják a versélményt.
És akkor megint ott tartunk, ahol az elején: "átjön" az õszinteség, e tekintetben mindenképp dicsérnünk kell a szerzõt, azonban versként egyelõre nem tudjuk igazán élvezni a szöveget. Éppen azért, mert nagyon érzõdik rajta: vers szeretne lenni - s ettõl az akarástól nem jó vers egyelõre ("Olvad a hó, tavasz akar lenni" - valami ilyesmit érzek itt is); a jó vers egyik jellemzõje ugyanis, hogy általában nem az érzõdik rajta, hogy vers szeretne lenni, hanem hogy vers. Ezzel mindent elmondtam és persze közben semmit. Hát, valahogy így mûködik ez.
Egy sort azonban kiemelnék, ahol megvillan az egyéni fantázia és képalkotó készség ígérete:
"Napok óta gyomrom mesél, beszél hozzám"
Ez a groteszk-fájdalmas megszemélyesítés (amit aztán a következõ sor annak rendje-módja szerint el is ront sajnos) hordozza egyelõre egy sajátabb látásmód lehetõségét.
nb | 1.
| 2010.04.27 08:20 | csega -- R?lam sz?l
|
| Válasz erre | az elsõ öt sorban háromszor fordul elõ a sötét szó, és kétszer a fény; összesen hét olyan szó, ami a sötétség-világosság viszonnyal összekapcsolódik, szerintem ez sok.
a "hozzám" - "szól ám" erõltetett rím | 0 |
|
