Babják Krisztián
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
105. 104. 103.
| 2011.12.11 10:56 | Babják Krisztián -- re: meo | Buddhizmus-útikalauz keresztén
|
Válasz erre
Előzmény | De igen, túl nagy falat. Jelzésnél vagy az irány megmutatásánál csakugyan önhittség többet akarni.
A fölös soroknál gondolj Bernini szobrára Szent Terézzel és az angyallal; nem lehetett kihagynom, mert az élményt nem tudtam volna átadni a "kegyetlen gyönyörűség" nélkül. A "teljesség és tökéletesség" szóba hozását (mint az állandóan félreértett buddhista Semmi/ Üresség elválaszthatatlan másik oldaláét/jelentéséét: üresség és határtalan ragyogás egy és ugyanaz) szintén csak ezzel a kissé bombasztikus befejezéssel tartottam megoldhatónak, a "mindentudás" említése nem elég. Az "akadálytalan" szó is kihagyhatatlanul lényeges. | 102.
| 2011.12.11 06:05 | Korányi Mátyás - szerki -- meo | Buddhizmus-útikalauz keresztényekn
|
| Válasz erre | Nem túl nagy falat ez a téma egy ilyen rövid vershez? Nem, de akkor nagyon-nagyon-nagyon profin kell megírni. Ez a vers így se lenne kevesebb:
"Lávafolyó partján álltam.
Valaki, tűzből, kardjával
a sodrás irányába mutatott.
Így tudtam meg mindent."
Ezek szerint közel a vers fele felesleges? | | A fenti posztra érkezett válaszok: Babják Krisztián | 101. 100.
| 2011.07.17 14:38 | Babják Krisztián -- re: meo | Születés
|
Válasz erre
Előzmény | A végső dolgokat illetően a csend ezerszer többet ér ezer szónál és bármilyen filozófiánál; ez számomra is naon nehezen fogadható el; de mégis el kell fogadnom. A "tükör"-ről, "itt és ott"-ról, "emberi (felvállaltan véges, tehát nem-teljes) teljesség"-ről mégis ellenállhatatlanul felmerül bennem ez a szöveg:
"Teljes az Ott, és teljes ez Itt
Teljesből teljes felemelkedik
Teljes a teljestől elszakad
Teljesen mégis megmarad."
"Itt" már nincs hely arra, h bármilyen láb kilógjon :) Tehát nem konstrukció; de mivel az, amit most írok, szintén konstrukció, célt téveszt és hamis. Ha 1általán vannak nem hamis és nem konstruált szövegek (mert persze nincsenek, ha már kimondatnak/leíratnak :) ), akkor a fenti idézet méltán pályázhatna az ilyen státuszra; feltéve, ha egyszersmind kimondásával meg tudná semmisíteni véges önmagát, konstruálttá (nyelvivé), de céltalanná, majd éppen ezért - önmagán túllépve önmaga megsemmisítése árán - embertelenné (emberentúlivá) is válva.
A "büszkeség falanxai"-ról meg ez jut eszembe:
"Az ego olyan, mint egy hatalmas elefánt, amelyet csak egy olyan hatalom hajthat uralma alá, mint amilyennel az oroszlán //avagy tigris :) // rendelkezik - aki ez esetben nem más, mint a guru, akinek pillantására az elefánt megfelelőjéül szolgáló ego rémületében elpusztul.
Ha majd eljön az ideje, megtudja, hogy dicsőségét ott találhatja meg, ahol megszűnik létezni. Ahhoz, hogy ezt az állapotot elnyerje, le kell mondania önmagáról."
Ez így persze iszonyú közhelyesen hathat; csak egy teljes élet bizonyíthatja, tanúságot téve róla, semmi más, semmi szó. (Bár őszintén szólva igazán örülnék annak, ha lenne benned annyi, mindent - önmagát is, ha van még benne bármi ilyesmi - felperzselő tűz, h elégethesd az egómat és minden kapcsolt részét; de hát aligha :) )
(1x majd le kell írnom legalább 1000x, h "a csend ezerszer többet ér ezer szónál", helyrehozva az olyan, különben teljességgel nyilvánvaló, de (épp ezért) kimondhatatlan igazsággal szembeni vétkeimet, mint ez a hozzászólás :) )
| 99. 98.
| 2011.02.04 16:31 | Hegyi Botos Attila - szerki -- re: meo | Születés
|
Válasz erre
Előzmény | Kedves Krisztián,
nagyon dicséretesek szándékaid, s figyelmes kifejtése is szándékodnak (amelyek, bocsáss meg, de nem kerülték el figyelmemet, mindattól függetlenül, hogy adott szellemi mozdulatot, adott definíciókkal, ki hogyan kísérelt meg).
Ergo a kiindulási koordinációs pontok, ötletek származásától függetlenül (merthogy citálhatnék még ezer analógiát). De megértem, meg kívántad osztani céljaidat velem, lévén annyira nem magától értetődőek (általában másnak).
Amint büszkeséged falanxa is, amely kivált tetszésemre volt (gyanítom, huszonéves ifjú áll e sorok mögött, s hogy ő Shakti, Maya „istennők”(törvényszerűségek), avagy Parmenides, kései Rilke, etc. fölött időz, még inkább szimpatikus, mondjuk velem se esett, esik másképp).
De mint mondottam volt, számomra evidencia, mi fele igyekezel, s mint minden olyan rendhagyó lény, aki így: ezen emlőkre (is) ráhajolsz.
Inkább gyanítom, az én olvasatom jelzései (amelyek nem arról szóltak, hogy neked így - apage! - csupán figyelmes, segítő gyámként villantottam fel) kerülték el figyelmedet.
Fussunk végig egy markáns, essentiális gondolati sort: szám-jel-ábra-ábrázat-arc. Nem csupán lineáris sor, de egyúttal egyik a másikát magába foglaló, ritmusra fűzött organikus alakzatok halmazfüzére (ld. Kosmos Aoides, Anahad Shabd, stb.) Te végtelen (ezen úton sematikus) alap(!)lapokat villantottál föl, sokszor oktalan ismétlésekkel, én meg egy prizmát, ahol összeérnek (mindattól függetlenül, nem maradéktalanul, időhiány okán), és úgy, hogy jelölő és jelölet egybe essék.
Nem hígítottam hát, csupán érinthetővé tettem (az arcot). Ami fele téged is terelgetnélek.
Az a „characteristica universalis” (sok-sok gondolatjelbe), amit belőttél, személyes konfirmatív okokból jelezném, valóban létezik. Ámde Való-ban létezik. Orphikától Plótinoszon, Kabbalán (olam ha jezirah), alchemián és astrologián és mondjuk Böhmén át - s (lebutított formában, s eltekintve szakrális mozzanatoktól:) a nyelvfilozófiai törekvésekig.
Vagy odáig, hogyan metszek meg egy rózsát, karítok egy szelet kenyeret.
Ámde nézz pillanatra tükörbe. Bármi is legyen a szándék: a formát a versben találtad meg. S célozz be bármit is; nyelvbeszéded modora (ami igencsak poétikus, posztrilkeiánus ) elárulja szándékaid. A tér ezen sűrűjéből, iszapjából, amelybe ülepedtünk, az éteri hullámhosszakat csak úgy lehet megzendíteni, ha egyszerre szólnak ott és ITT (KONSZONANCIA!) (vagy akár Smaragdtábla)
Egyébiránt te se lennél itt, vagy ha: mivégre. Ha már poézist választottad, legyen fölvállaltan metapoézis (ahogy orfikus gondolkodásban), s ember-poétikusabb nyelvezettel: Rilkénél is. Nincs olyan konstrukció, mely alól ne lógna ki az ember lába…. kivéve ha vállaltan, fölemelten emberi. Csak úgy közvetíthet bármit is, csak úgy lehet teljes (ahogy egy buddha mondaná, még Brahmanak is végül át kell jutnia az emberen).
Amúgy meg nézd „istenek sorát”: Quetzalcoatl, Dionysos, stb.: mind emberek tépték szét, úgy teljesülhettek.
Lehetsz hát – s ezt manapság, nem tudom, ki éri el – methe aionos (öröklét-mámor); de ez csak úgy történhet meg, ha szimultán lenn és fönn esik, nem valami létidegenül elvont absztrakcióban. MÁMOR!
Ergo az áldozati útra hívnám föl figyelmedet. Summa summarum.
Kérlek, csak akkor válaszolj, ha értelme van, én nem akarok tovább filozofálni; pláne magától értetődő dolgokról. Gondold át, amit mondtam, se hozzáfűzni, se megvédeni, se oktalan vitákba nem kívánok bocsátkozni.
Csak szív dolgai érdekelnek (mégha szellemi alakzatokon keresztül is). Lehet te most fölfele, én meg lefele… (nekem kevésbé kérdéses az ég mibenléte…)
Félúton csak találkozunk.
További jó munkát: Attila
PS: És nyilván az a kedves nekem se valami szimpla kedves volt (felőlem aztán Sophiának is hívhatjuk „gnosztikus értelemben”, vagy bárminek, ahogy te szeretnéd).
| | A fenti posztra érkezett válaszok: Babják Krisztián | 97.
| 2011.02.04 12:45 | Babják Krisztián -- re: meo | Születés
|
Válasz erre
Előzmény | (Ez a hsz most olyan irdatlan hosszú lett, h nem is mentegetőzöm, csak konstatálom :) És nem is magyarázkodásnak szántam - az ez -, hanem állás- és nézőponttisztázásnak.)
Köszi a hsz-t és a rám szánt időt! És most bizony kénytelen is leszek belemenni a vers konkrét részleteibe és (bennem aktuális) mögöttesébe. Tényleg figyelemreméltó az átirata/átiratod (szíves engedelmével ezentúl tegezlek, úgy kényelmesebb :)), és tetszik is. Legfeljebb az lehetne a (viszont)kritikai megjegyzésem, hogy ez már egy másik vers, és ellentétes irányba halad, mint amerre én szertnék.
Hát akkor nézzük, mit tudok most hasznosítani javító és előreösztökélő szándékaidból! Épp aktuális versíró indíttatásaimhoz (és szavakba úgyse átültethető verscsírasejtelmemhez) képest a te változatodban túl sok a személyes, konkrét, evilági utalás (olyanok, mint szem, arc, érintés, megesés, tekintet, gömbtükre írisze, torkában). Én a minimumra igyekeztem ezeket szorítani, nagyjából az első sorra és a "Hol vagy? Hol keresselek?"-re, meg esetleg az utána következő sorra. A versemben csak ez a két-három sor utal egyértelműen konkrét, nőnemű lényre, akibe a - különben azonnal át is alakuló, elvonttá váló - lírai én szerelmes. Ez nálam kb. csak kiindulópont, ugródeszka, sejtelem, épp-hogy-érintett összetevő, ami rögvest át is alakul (bizony, tényleg) "nagy szavakká". Annyiban csakugyan nem szépen használom ezeket, hogy nem szövöm össze kellő mértékben (ahogy viszont a te változatod megfelelőképp megteszi) a konkrét élettel, a "valóságos, hús-vér világgal", és így hiányzik is versemből a nagy szavak szükséges ellensúlya, az azokat hitelesítő, az olvasó számára kapcsolódást lehetővé tevő józan ballaszt. Én mintegy az "ellenkező irány" felől próbálok közelíteni a "nagy szavak"-hoz azzal szemben, amit te próbálnál mutatni és ajánlani nekem. Így viszont értelmezhetetlen is a vers a te oldalad felől szemlélve, ami viszont a lírai-esztétikai hozzáállás és értelmezés talán egyedül lehetséges oldala és kiindulópontja is, a "mindennapi tapasztalat", a "realitás" világa. Ezt az is nagyon érzékletesen mutatja, h rendre azokat a szavakat javítottad ki (teljes joggal), amik túlságosan elvontak, túlságosan "nagyok" ahhoz, h organikusan egybeszövődhessenek a "valóságos, mindennapi világ" tapasztalataival, és így kellően kifinomítottakká válhassanak stilisztikai értelemben is; és rendre olyan szavakat tettél a helyükre, amik vonatkoztatják és beillesztik a verset abba a köznapi viszonyhálóba, ami megadja a nagy szavak szükséges ellensúlyát és fedezetét. Én viszont éppen ezeket a kötőelemeket igyekeztem mindenáron kerülni, lévén az "ellenkező iránnyal" (ami sajna amúgy teljességgel kifejezhetetlen) akarom összeszőni a verset. De az már nem a líra területe, nincsenek róla köznapi tapasztalatok, értékelhetetlen, illetve ha értékeljük, akkor nem megfelelőnek bizonyul. "Nagy szavak organikusan indokolatlanul elhelyezett összessége": ennyi marad belőle. Én pedig egy egészen másfajta ("ellenkező irányú") organikussággal és organikusságból próbálom meg- és összeszőni a vers szövegét.
Teljesen jogos a kérdés: "Mi jogon, és milyen objektív, számonkérhető mérce szerint? És min alapul ennek az állítólag nem pusztán privát és önkényes 'organikusságnak' és 'iránynak' a tételezése részedről?" De ezt már ezúttal nem is szükséges megválaszolnom, hiszen az előzőekből nyilvánvaló, h nem tudok olyan lírai-esztétikai mércét vagy kánont mutatni, amin legalább "elégségesnek" bizonyulna a versem (sőt, talán verseim nagy része). Bizony én a versben nem "célba jutok", nem az adott vers munkálkodásom tárgya, nem abban végződik a tevékenységem, amikor írok; sokkal inkább melléktermék csak a vers, nem cél, hanem puszta (kifejező)eszköze valaminek, ami nem a lírában indul és nem itt végződik. Ezért lenne számomra bukás és bevégz(őd)és "költővé" válni, mert ez a halál lenne, a "sodrás" megszűnte, "ki- és beteljesedés", ahonnan már nincs tovább és nincs semmi több; csak a Mű, a kész vers van már, mint önmaga holt emlékműve, csodálnivaló mementó.
Szóval értem és méltányolom is azt az irányt, amerre ösztökélnél engem, h jobb költő legyek, jobb verseket írva; de ez jelenleg nem túlzottan ambícióm. Talán majd máskor, egy másik életben, ami viszont nem feltétlen halál utáni másik élet, hanem még ez itt, költő is leszek :)
Még némi ellensúlyként az előző repkedésemre pár konkrét téma:
igazán sajnálnám elhagyni azokat a "jólkerekített kötelékek"-et, mert behozza Parmenidészt és az ő "gömbhöz hasonlatos" Valamijét (ami tehát nem egy gömb!) is a képbe;
"erő v fuvallat v Lélek" = sakti (eredendő ősenergia) & májá (világillúzió, káprázat) & Isten /ez nem annyira neked szól, te érted, csak az egyértelműbbé tétel miatt/;
az utolsó(előtti) versszak ismétlései a sulykolást szándékoznak érzékeltetni: "Nyílt és végtelen, hiszen másként teljesen és tökéletesen értéktelen és jelentéktelen lenne ebben az életben és ebben a világban minden! De hiszen látod is, higgy hát annak, ami nyilvánvaló!";
annyi köze van (illetve annyi közét szántam) eme versnek a szerelmi lírához vagy konkrét nőalakhoz, mint amennyi pl. Rilke pl. 8. Duinói elégiájának van; az utolsó sor "kedves"-e szándékaim szerint már teljesen eloldódott bármiféle konkrét, véges emberi lénytől; és ennek az eloldódásnak már a második sortól el kellett kezdődnie, és minden "nagyszó-mentesítő&grádicson-följebb-emelő ellensúlyt" kíméletlenül kiirtania a versből. Meg is lett ennek az eredménye, de ebben már asszem egyetértettem veled fentebb. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Hegyi Botos Attila - szerki | 96.
| 2011.02.03 11:02 | Hegyi Botos Attila - szerki -- meo | Születés
|
| Válasz erre | Hát Krisztián. Nosza, rajta hát.
Elolvastam. S minthogy általában én is efféle
terekben röpködöm, nem volt mit nem érteni.
Úgy látom, mint Rilke, tanulja az angyalok nyelvét.
S jó úton is jár, ennek teljes szívemből örülök,
egyaránt tetszett a metafizikai háló, valamint a
modor is szívemet kenegette. Ám semelyiket sem éreztem
ahhoz képest, amilyen lehetne, kielégítőnek. Sok volt
az ismétlődés, a nem szépen (organikusan indokoltan) elhelyezett nagy szavak. Azon a grádicson ideje följebb lépni.
Mutatnék egy viszonylag sebtében összekapott átiratot,
nem olyan célzattal, hogy ez egy kész vers (egyúttal nem is tetemrehívásnak szántam, csupán kiindulási munkadarabnak)
- ámde sok mindent szimultán figyelembe kellett vennem.
Tehát ez a verzió se kielégítő, de több időt nem tudtam szánni reá.
Kérem, tekintse át, benne lesznek a szükséges meditációs objektumok, orfikus viszonyrendszerek, egyúttal stilisztikai finomítások is.
Szíves üdvözlettel: HBA
-------
egymásban születő
Az én kedvesem távol van.
Napok világa von hálót körénk,
csillám-szemektől viselős teret.
S bár milliárd arcra nyílik a mély,
érinthetőség íves kötéseiben,
csupán önnön lehetségessége áll előtte:
csíratengelyből font erő,
bontakozó lepleiben elomló fuvallat,
lélekzet, talány.
Határtalanságában megeső parány.
Hol vagy? Hol keresselek?
Fele-más vonzás:
fásultság nyugalma, csömör édese majd.
Így látja csak: átláthatatlan látszat,
tekintet óvta rejtetlen titok,
ó, a végtelen! Gömbtükre
íriszébe húzódva kering szakadatlan.
Nincs hová. Nyílt, végtelen,
hisz nyílt és végtelen, kétségtelen;
nézi, szívvel látható, valóban, bizonyos, szabad.
A tér kulcsolja át, magába fojtja, édes méz,
torkában élete.
Távol van az én kedvesem. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Babják Krisztián | 95.
| 2011.02.02 16:09 | Babják Krisztián -- re: (zárójelben)
|
Válasz erre
Előzmény | (Az talán egy vállalható kompromisszum lenne köztünk, ha szimplán a hozzászólásaimat is különálló és a műről minden további nélkül leválasztható műalkotásként - netán líraelméleti eszmefuttatás kísérleteként, ha épp racionalizálás-félébbek - fognád fel :) Kialakulódnak azok is maguktól így-úgy, télleg kissé hosszúra nyújtva; én meg nem akarom gátjukat szabni. Azok sem "én" vagyok tkp., hanem követik saját kiteljesedésük irányát, amerre az adott kristályosodási pont elprovokálja őket. Aztán ha úgy tetszik az olvasónak, figyelembe vevődnek, ha úgy tetszik, nem. Őket sem feltétlen a ráció szférájában kell "hatni hagyni". Akárhogy is, egy vers az marad, ami. Nem vet rájuk se jó, se rossz fényt, amit ír róluk akár a szerzőjük. Lehet, hogy jobb is lenne minden hsz-emet zárójelek között közölnöm :)
Szóval igyekszem én hatni hagyni, és lehet az olvasó is kíméletlen a hsz-kísérleteim figyelembevételével. Az a "rossz irány" meg olyan értelemben rossz, hogy makacsul és kímélet nélkül relativizál és aláás, nem enged egy nézőpontot sem megszilárdulni és megmerevedni, hanem mindig a "kívül"-t, a "túliság"-ot űzi, ami valóban szédítő tud lenni. De hát aki bizonyosságokra vagy szilárd talajra vágyik, annak talán a természettudományok vagy a matematika világa adhatja ezt meg; a művészet - sőt a vallás - aligha. Zárójel.)
((Na, szép lettem? :))) | 94.
| 2011.02.01 16:48 | CSS -- (zárójelben)
|
| Válasz erre | A vers egycsodálatos műfaj, varázslatos emberi teremtmény.Önmagáért beszél, ha elkészült és útjára indíttatott.
Olvasónak szánt a szent akarat, mely pallosára emelheti, vagy letaszíthatja onnan. Hagyni kell hatni. A műelemzésnek helye és funkciója van ebben, de a költői magyarázkodás ilyen mérvű fokára, mint itt kedves Krisztián nincs. Rossz irányba viszed el az érdeklődőket, akik valóban meg akarják fejteni ennek minden általuk szépnek, titokzatosnak tartott részét, elemét a legapróbb részletekig.
Ne vedd el az örömüket és ne engedd, hogy holmi szerecsenmosdatásnak tűnjön. Tartsd többre, tiszteld meg ezzel az olvasót. És művedet is. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Babják Krisztián | 93.
| 2011.02.01 16:06 | Babják Krisztián -- re: Oldás és kötés
|
Válasz erre
Előzmény | Nem tudom, hogy meg lehet-e egyáltalán "fejteni", azaz hogy "rejt"-e olyasmit, amit el lehetne mondani egyszerűbben. Egy kellő minőségű szöveget nem lehet "megfejteni", ahogy egyszerűsíteni sem lehet, egyszerűbben elmondani a lényegét, a "fő" értelmét. És szeretném, ha ez a vers is az ilyesfajta jobb minőségű szövegek közé tartozna, vagyis ha nem valami szűkebbet "becsomagolna" vagy "elleplezve elmondana", amit az olvasó dolga kicsomagolni és így meg- és felfejteni, hanem valami önmagánál sokkal tágasabbat, sőt szavakba nem is átültethetőt érzékeltetni próbálna mégis, valamiképpen eljuttatva az olvasót a szavak (és így, sajnos, már a ráció, az értelmes és értelmezhető beszéd) határain túlra/innenre. Szóval a megfelelő közeg már nem a nyelv, még kevésbé valamiféle elvont filozófia/vallás terepe lenne számára, ha csakugyan megfelel kitűzött céljának, hanem maga a lélek mélye, ahonnan (ideális esetben) ered és ahol célba talál. | 92. 91.
| 2011.01.04 18:24 | Babják Krisztián -- re: meo | Oldás és kötés
|
Válasz erre
Előzmény | ...és, hogy ezt se hagyjam ki, az alábbi szöveg (Sankara egy nagyrészt párbeszédes formában írt művéből) szintén nyomot hagyhatott bennem, amikor ama "Tigris"-sel nyitottam a verset:
"Mester [Guru], összezavarodva éltem a születés, öregség és halál rémálomszerű erdejében, a szanszárában, mely a májá teremtménye, gyötörtek az ott zajló kínzó események, és az ego tigrise tartott rettegésben. De Te kegyelmed által felébresztettél ebből a rémálomból, s megmentettél, elhozva nekem a végső boldogságot... Áldottá váltam, és beteljesítettem ennek az életnek a célját. A születés és halál kötelékéből megváltva felismerem létem, lényem valóságát, ami óceánnyi boldogság."
Persze, itt a figyelmes szemlélő könnyen ellentmondást és zavarosságot vethet a szememre, hogy akkor most ama Tigris a szabadulás eszköze-e vagy épp ellenkezőleg: gátja és kiváltó indoka, a szabadulás "amitől"-je. Pedig hát mindkettő egyszerre, ahogy Kálí, az Istenanya is egyszerre az ego gyilkosa és a Kötelékektől Szabadító, méghozzá egyszerre és ugyanazon tekintetben, hiszen éppen minden "én-és-enyém" elpusztítása révén szabadít: Ego az egónak és Májá (puszta illúzió, a rávetítés és elfedés oka és ereje) az üdvözültnek. Ha keresztény párhuzamot keresnénk rá, egyből adódik az egyik legfontosabb szimbólum, a Kereszt: istengyilkos kín forrása és a megváltás eszköze. Csak épp Kálí a hinduizmus egyes irányzataiban - most keresztény jelképekkel állítva párhuzamba - a Kereszt mellé felölti egyrészt a nőiség pozitív, teljesen megtisztított és megtisztító princípiumának, Szűz Máriának a szerepét, másrészt a nőiség (a keresztény vallásban Máriától tökéletesen elszeparált) negatív oldalának teljességét is, de mindkettőt a megváltás eszközeként és jelképeként.
Az ego maga képtelen legyőzni/megsemmisíteni az egót (avagy a végességből eredő szenvedést); de hát akkor meg mi v ki lehetne képe erre (avagy a véges ego felemelésére, megváltására)? Eme probléma megoldásának reménytelensége lehet a személyes Istenbe vetett hit egyik főbb forrása, hogy mégiscsak van (legyen) Vki, aki bár személyes Lény, de megváltó erővel és tökéletességgel teljes, tehát mégiscsak végtelen. Ezt a problémát a hinduizmus valahogy így próbálja megfogalmazni és megoldani:
"Ki röpteti, küldi az eszméletet?
Ki feszíti bentről a lélekzetet?
Szavunk a szólásra kicsoda küldi?
Mely isten nyitja a szemet és fület?
Hallásnak hallását, észnek eszét,
szónak szavát, lélekzet lélekzetét,
látás látását a bölcs elereszti,
és örök lesz, amint bevégzi életét.
Szem nem látja, szó nem mondja, ész sem tudja kiötleni,
ismeretlen marad, nem tudjuk, hogyan fogják tanítani.
Ami szóval nem mondható, ami a szót is kimondja,
tudd, ez a Brahman, és nem a népek imádottja.
Amit az ész ki nem gondol, mi az észt is kigondolja,
tudd, ez a Brahman, és nem a népek imádottja."
Ellentmondás és zavarosság nélkül aligha lehet beszélni arról, amiről nem lehet beszélni. Én is arról próbáltam beszélni, tudatosan szembemenve a legtöbb nyugati gondolkodó intelmével (lásd pl. Wittgenstein, Nemes Nagy). | 90.
| 2010.12.20 15:21 | Babják Krisztián -- re: meo | Oldás és kötés
|
Válasz erre
Előzmény | Hát bizony, eléggé misztikus és távoli utalásokat alkalmazok. És bizony eléggé be kellene menni eme távoli kultúra kellős közepébe, hogy bármi érthetőt tudjak mondani, és bizony meglehet, hogy ugyanolyan zavaros marad minden, ha valaki nem ismeri ki magát ebben az idegen fogalmi hálózatban. Pár idézet adalékként mégis egy értelmezési kísérlethez:
"Mint ahogy a tigris nem ereszti többé zsákmányát, ha már egyszer fogaival megragadta, éppúgy akire a guru kegyelmének fénysugara egyszer már ráesett, többé sosem marad magára, és bizonyosan megmenekül; mégis mindenkinek saját erejéből kell járnia az Isten vagy a guru által mutatott ösvényt, és saját erőfeszítésével kell kivívnia megszabadulását."
"Az Önvalót a nemtudás ereje által létrehozott öt burok [ti. étel- (durvatest-), életszél-, elme-, értelem- és boldogságburok] fedi el a szem elől..."
"A Brahman megtapasztalása... az Önmegvalósítás, aminek az elérése szétvágja a Szív csomóját. A tudatlanság miatti megtévesztettség, az elme tévedésen alapuló, időtlen idők óta fennálló hajlamai, melyek e csomót alkotják, elpusztulnak."
"Az elmét tehát a szívben kell feloldani, vagyis a testben elhelyezkedő én-érzettől meg kell szabadulni... az Ön-természet minden, és mégis semmi, s a legfőbb Önvalóként nyilvánul meg mindenütt, a külső és a belső különbözősége nélkül. Ez ragyog, mint a tűz..., kifejezésre juttatva az igazságot: 'Én a Brahman vagyok'." | 89.
| 2010.12.17 00:33 | Tesch Gábor Ferenc - szerki -- meo | Oldás és kötés
|
| Válasz erre | Benned és soha veled. Krisztián, ebben a szövegben pont a lényeg marad felszínes, annak ellenére, hogy sokat mutat(na) magából. A "hatalmad öléből igézlek védtelen" sor számomra megfejthetetlen szóvirágnak tűnik. "gyökér-csomó-burok-csont-teljessé oldott Lényeg". Kissé zavaros ez így. Mit szeretne mondani? Hagyjuk a nagybetűs Tigrist meg a Lényeget, mert tanulságot nem tudok levonni a szövegből. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Babják Krisztián, Babják Krisztián | 88.
| 2010.10.07 14:25 | Babják Krisztián -- re: Credo
|
Válasz erre
Előzmény | (Még annyit az előzőekhez: aki összetört tükörnek képzeli magát, azonosul ezzel a képpel és kifelé is ezt sugározza, azon bizony nem naon lehet segíteni; ezen csak saját hozzáállásának megváltoztatásával tudna ő maga, és senki más. Mi legfeljebb annyit tehetünk, h tudjuk: azért ő, minden "beképzelése", szenvedése és önsajnálata dacára valóságos lénye szerint tiszta tükör, és nem hisszük el szerencsétlen, összetört voltát, sem a rosszat, amiben esetleg részeltet minket. Ám ez a nemelhívés - bár sokkal kisebb méretekben - ugyanaz, mintha az apokaliptikus kort sem hinnénk el; de ehhez bizony először önmagunkban kell rendet tenni és megtisztítani minden sötét sarkot, nem pedig a világban és másokban észrevenni a rosszat és a szenvedést, és kívül próbálni tisztogatni. - Hm, a belső rendteremtést és megtisztítást vissza is vonom, mert ez így hangzik helyesebb megfogalmazásban: rádöbbenni arra, hol is van valójában a szemüvegünk, amit sehol sem találunk :)) | 87.
| 2010.10.07 12:53 | Babják Krisztián -- re: Credo
|
Válasz erre
Előzmény | Igen, összetört tükröket, és összetört tükrű tekinteteket láthatunk saját tükrünkben, ha azt másokról kérdezzük. De tényleg valóságos ez a tükörkép? Hiszen a valóság nagyon mélyen lappang, a tükörképek és minden másféle kép mögött, és minél dúsabb a képek világa egy tükörben, minél intenzívebben fogja fel a "világ képét", minél inkább kifelé és a rosszra néz, annál nehezebb neki lehatolni saját fundamentumához. Apokaliptikus idők? Még ha ezt minden tükör el is hinné, akkor sem lenne ez más, mint a kor képe bennünk. És amennyiben egy kép úrrá lehet a tükrön, akkor bizony igazad is van; attól függ, hogy a tükörrel vagy a benne (bennünk) lévő képpel azonosulunk. Maga a Pokol (akár ez a kor) is lehet az a kép, ha túlzott az azonosulásunk, és elfeledkezünk valódi lényünkről, de a menny is - lásd Jézus. Bár kép - kép.
Hát igen, ami a Miatyánkot illeti, Isten országa közelebb van, mint sejtenénk: bennünk (de épp ezért a legtávolabbi, ahogy azt a szemüveget sem fogjuk soha megtalálni, ami az orrunkon van, csak ráébredni erre); sőt "Istenek vagytok!" - mert ezt is mondta Jézus a zsidókhoz szólva, egy zsoltárt idézve:
A zsidók így feleltek neki: „Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus így válaszolt: „Nincs-e megírva a ti törvényetekben: Én mondtam: istenek vagytok? Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni, akkor, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, arról ti azt mondjátok: Káromlást szólsz, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?!"
De hát épp ez az, ami emberi versus isteni személyek tükrét illeti: tükör - tükör. És csak nem tudsz eltéríteni attól, hogy a "hasonlatosság"-ot "azonosság"-ként értsem (az általad emlegetett "más erők"-et meg "képcsináló"-ként), ami viszont csakugyan angyaloknak és isteneknek (azaz: tiszta, kép-telen tükröknek) való blaszfémia :) | 86.
| 2010.10.06 15:01 | B.Tóth Klári -- Credo
|
| Válasz erre | "mindenki valóságos lénye tiszta tükör":
Ez csodaszép gondolat, de enyhén szólva idealista. Ha körülnézünk, mindenhol összetört tükrök merednek ránk, vagy összetört tükrű tekintetek. Persze van tiszta tükör, ahol Krisztus néz vissza ránk, ilyen volt apukám mennyei tekintete. De hogy ez mindenkire igaz lenne, hát akkor nagyon mélyen lappanganak azok a tükrök...
Viszont azt elhiszem, hogy a vágy valahol mindenkibe bele van kódolva, hiszen Isten hasonlatosságára teremtettünk, csak hát más erők is működnek. Ebben az apokaliptikus időszakban egyre inkább ezeknek a szélsőséges szellemi erőknek a játékszerei leszünk, de itt jön be az ima jelentősége. Sose hittem volna, hogy a Miatyánknak ekkora ereje van,mindig mechanikusan mondtam,de a legnagyobb krízisekben az utolsó kapaszkodó és azonnal hat. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Babják Krisztián, Babják Krisztián | 85.
| 2010.10.06 11:23 | Babják Krisztián -- re: Credo
|
Válasz erre
Előzmény | Igen; és még érdekesebb a dolog, ha nemcsakhogy saját lényünket és lényegünket, hanem bármit és bárkit, amit-akit tükrözhet, puszta (avagy tiszta) tükörként fogunk fel :) Hát nem az van-e tényleg, hogy tükrünk minden képe, de bármi-bárki nem-tükörnek hitt is, ami-aki bármely tükör előtt állna, puszta (és ilyen értelemben tiszta, hiszen puszta illúzió) piszok? Azaz valóban "tiszta", mert nem létező piszok, hiszen mindenki valóságos lénye tiszta tükör.
Hát még ha az "üdvösség" se más, mint a tükrök illuzórikus távlatainak összezárulása (azaz a valóságra-ébredésünk, pontosabban ugyanez egyes számmal) Eggyé, azaz léten és nemléten túlivá...
| 84.
| 2010.10.06 10:53 | Babják Krisztián -- re: meo | Credo
|
Válasz erre
Előzmény | Nem; sokkal inkább a "formája" az benne. Ez a szöveg "vers" egy (többek között) költészeti honlapon, ami viszont nem ad teljes választ a kérdésre, hogy "mi ez". Költészetként értékelve "ezésez", "ilyenésilyen", szerinted pl. kevés, és épp ezért inadekvát "vers"-nek nevezni, legalábbis elfogadható versnek. Vagyis mást vallunk a líra határairól, ill. érvényes mércéiről.
(De azért nem is olyan rossz ötlet, amit "Istenről" mondtál :)) | 83.
| 2010.10.04 13:13 | B.Tóth Klári -- Credo
|
| Válasz erre | "Hinni tükörragyogás": ez telibe talált. A frissen pucolt tükörben hirtelen megváltoznak a színek, fények: minden igazabb lesz,valóságosabb. A hit ott van minden ember lelke mélyén, csak néha "meg kéne pucolni az ablakot", hogy kilássunk saját lelki távlatainkra. | | A fenti posztra érkezett válaszok: Babják Krisztián | 82.
| 2010.10.04 11:42 | Babják Krisztián -- re: Credo
|
Válasz erre
Előzmény | Valóban, a "hittételi zűrzavar" és az "ellentmondások halmaza" alapfogalmak a "helyes" "értelmezéshez", pontosabban: kifejezik annak reménytelenségét (ahogy az iménti idézőjelek is). A végtelenített türelemjáték hepe-hupái szintén remek kifejezés: a ráció összes értelmezési keretén, összes pókhálóján való túlrepítés lenne a funkciójuk, de csak miután az ész kellően kikeringte magát mókuskerekén, és rádöbbent annak gömbszerű "határtalan-de-véges"-ségére. Az emberi értelem mindig, vég nélkül eljut valahová, és újra valahová, és újra valahová, nincs ennek határa, a lehetőségek látszólag végtelenek, ilyen értelemben ez a mókuskerék-metafora az élet egy lehetséges modellje is. A transzcendálás miértje és mikéntje pedig alighanem átadhatatlan, és talán tényleg hiú kísérlet vmiféle "körbe-körbe-körbe-hátezmegmirejó?"-n keresztül megpróbálni ezt. Persze, a puszta unalom ehhez még kevés lenne, szükséges pl. az eredeti Credo izzó lávája is, én is ezt próbáltam kölcsönvenni nyitásként, majd még fokozni próbáltam azt.
No, ez is egy lehetséges "transzracionális" keret :)
És ha bármit keresel, nem csak pl. értelmet valamiben, egy hasznos szempont lehet: "a kereső az, amit keres"; tán hasonló a "körbe-körbé"-je ahhoz, amit én is megpróbáltam (a fenti "értelmezéssel" legalábbis), csak sokkal tömörebb és frappánsabb :) | 81.
| 2010.10.04 10:48 | Babják Krisztián -- re: meo | Szerencsém évadában
|
Válasz erre
Előzmény | Nagyon köszi a kritikákat, különösen a kimerítő Turányi-félét :)
Igen, csakugyan az rá a legjobb jelző, h "sok"; túlfeszített, túl sokáig tart fenn a ciklusképző untig-ismételt tematika (mert tényleg ez tétette velem egy ciklusba ezt a "sokat") egy már-már elviselhetetlen (ill. fárasztó) feszültséget. Kicsit olyan, mintha egyre gyorsabban keringene (keringenék) egy pont körül, aminek a spirális pályán való elérése viszont széttörne minden esztétikai mércét (meg minden másmilyent is), hiszen célba érve nem maradna többé tér semmilyen struktúrának vagy formának. Ezért csak kering(ek) közeledve, távolodva. És nincs se lezárás (csak erőszakolt), se "igazság" (se kimondott, se elért) épp ezért.
Mondani a nehezen mondhatót (és soha a mondhatatlant) éppen az, mint esendőnek, élőnek lenni, ill. sikeresen forralni a vizet. Sőt, ugyanaz, mint mértékre szabni sikeresen a szóban forgót, véges (= valós) mérce szerint. És ha valóban egy esztétikai sikertelenséget tekint ez a ciklus sikernek vmi más, abszurd, mértéktelen, elviselhetetlen mérték szerint, akkor...
(De amúgy naon is nehéz öt évet visszaéreznem a múltba, h mit is akartam én és mit is akart a ciklus magával és velem. És bizony lehet, h már megint fegyverletételre kényszerülök, azaz már eleve, öt éve is arra kényszerültem - nincs és nem volt ellenemre - a józan, esztétikai ész előtt :))
...akkor valóban sikeresen lerombolja magát és értékelését (vagy annak lehetőségét). | 0 25 50 75 100 |
|
