Akár Bábelben

Tányérom, kanalam csörren. Forr a leves.
Mit gondolsz, Habakuk, kik köpnek bele - és
hányszor - a lébe? Kinek szól ma a déli harang?
Zajlik az élet. Amott fenn már reccsen a nap
fényfoga, lent meg a föld öklel nagy tüzeket,
bő vizeket. Kövek indulnak, kőlevesünk
szétfolyik, árad a hőség, elménk ki-kihagy.
Képzelt képeket őrzünk, omló falakat.
Dőlnek ránk a szavak, régen nincs velejük.
Széttöri angyalaink röptét sok zuhanó
árny. Csak bámul az ember, ha a szíve szakad
bárkinek is; ha az érc pengését zavaros
múltunk várfala most visszhangozza felénk.
Semmit sem tehetünk - hallani, hallani kell.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holmi, 2006.márc.