Sárgálló sáson



Sárgálló sáson fáradt napsugár    
gyönge árnyékot vet a sáros földre,
szétfoszló buzogány erős szélre vár,
hogy elhagyhassa e tájat örökre.        

A tó vizén sétál a fagy léptű tél      
s jégüvegét parttól partig rakja,      
a fákra zúzmarát lehel, nem henyél,
a mezőt deres köpenye takarja.      

Varjú had az égen fekete folyó
alkonyi bíborban aludni csobog,
erdő ága ágy, est a takaró
a tejút szélén öreg hold ácsorog.

Zajokat a csend nagy zsákjába rakja
az alvó tájon fülel a hallgatás,
tán vacogó lélegzetem zavarja?
Elindulok, léptem halk suttogás.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.