Isten se tudja

NEM TUDJA Ő SEM, ÉN HOGY TUDHATNÁM.  
ha minden reggel végig megyek
ugyanazon a nyűgös utcán, ahol semmi
sincsen, s a semmi-képben, néha ébren
a nap, s felkel az alján egy-egy megunt
éjszakai foszlány, melyben a tegnap
eltűnő múltján mereng a ma.

Te hallod s talán érted is, mi bánt
engem,

mért’ írok remegve, hitetlen
kezekkel, melyen dobognak rebegve
a vékony erek, mint zakatolva halad
a peronra egy régi, kopott vonat.

Ha emlékszel még

ebben a tájban nincs semmi vászonra mázolható
szépség, az ebek porladó ürülékét füstöli
szét az autó, mely néha felugrik a padkán,
amerre most a NŐ vénuszi mozdulattal
kecsesen tartván hátát végig topog, kopog
sarkával, leverve a port ócska csizmája
talpáról, s a FÉRFI kinek mennie kell,
arcán a fáradt téli reggel, izzadó hajában
repes egy-egy hamucsóva, mely a fenti
kémény szürkén ropogó gomolyagából
ugrik karistolva eget s hajlongó fákat..

ennyi az élet,
nekik: a FÉRFInak s a NŐnek,
érted? ISTEN szült hogy megértsük

miért hagyott két tükör között minket….






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.