Láttam õt meghalni

Fellázadt, mert többet látott,
mint bárki más.
Könny csordult szemeiből,
arcán büszke mosoly, vörös nyál,
láttam, ahogy elért hozzá
az ablakmosó szörny.
Az életemért kötözte ki magát
egy felhőkarcoló üvegtáblájára.
Matrica voltam, amit le kellett szedni,
ő meg egy tizenhárom éves kislány,
aki meglátta az embert bennem,
s testével védett
a könyörtelen géptől, mi életemre tört.
Láttam, ahogy a szörny elért hozzá,
hát AZOK odafent nem törődnek az élettel;
láttam, ahogy az ablakmosó darálni kezdi a vézna testet.
Biztosan pokoli fájdalmat érzett,
ám légzése, amíg volt légzése, végig egyenletes maradt,
kiáltás sem hagyta el a szétroncsolt szájat.
Szerinte megalázó lett volna.
Láttam, ahogy vére vékony függönyként
pereg végig a toronyház falán,
vörösre festve az ablakot, a gerendákat,
a mögöttem lévő jéghideg irodát,
s a fémgyilkos fiktív lelkét.
Pár, napoknak tűnő másodperc,
és a kislány örökre eltűnt,
nem maradt utána semmi,
csak újságírók elégedett hada.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Ártér, '06.11.22.