Õszi randevú

Még sosem véltem ily hosszúnak egy percet,
végtelennek tűntek a röpke másodpercek
míg vártam rád, s naiv hittel reméltem
a gomolygó ködben valami csodaszépet.

Még sosem láttam ilyennek szemed fényét,
ködfátyolon át is sugárzó bűvöletét,
de a bennem izzó féktelen szenvedély
nem nyitotta meg szíved kőbe zárt rejtekét.

Még sosem vágytam így szelíd ölelésed,
csókod, szerelmed, mindent és a mindenséget,
ám hiába volt vágyam elsöprő heve,
köddé vált, s a búskomor szürkeség elnyelte.

                                       (Hejőcsaba, 1973)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.