A szép Fegyver-Kovácsné panasza ez is

Mert az még hagyján, összeroskadunk,
mellem megereszkedik, kiürülve lóg,
a csípő íve kiegyenesül, új ívek
látsznak, ez még hagyján, hiszen
lesz, akivel gubbasztunk majd
éjjel az ágyban, két inverz ráncos
kucsmagombaként együtt fordulunk álmunkban,
lassan, nyögdécselve, fájlalva pontokat,
mikről most nem is tudunk.
Mert ez még hagyján.
De hogy ők, az ácsok, kőművesek,
az árokásók, a járdatörők, homlokzatmázolók
ne fütyüljenek, hogy ne forduljon oda a taknyosképű:
"Mester, megnyomná azért!", vagy legalább
a Mester mondaná: "Ugyan, az ott, az érett,
az már tudja, mit hova tegyen, tenném is bele!"
Legalább ez.
Egyszercsak nem fütyülnek. Hiányozni fog.
Aztán hiányozni az, hogy hiányzik.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.