Édesanyám!

Haja oly söét, mint az éj
szeme barna
mely úgy ragyog,
mint a csillagos ég.
Szíve oly mély mint a tenger
szeretete végtelen,
lelkében a megbocsájtás tüze ég.


Ami oly erős mint a napfénye.
Vagy tomboló mint a háborgó szél.
Mosolya a reményt hozza felénk.
Olykor van, hogy bánata
a világéval felér,
de gyermekei mosolya
mint egy pihét elfújja máshova.


Sokszor szeme könnyes
és szíve bánatos,
hisz évek óta már oly magányos.
De van kik körűl veszik
s ha két kezét nyújtsa elérik.
még ha bánatos is arcán mindig mosolyt látsz,
hiszen ő a mi Édesanyánk!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Az élet dolgai!