Éjjeli felfedezés

És kutatod.
Tudatod roppan benned, mint testben a csont,
míg ajkadra font titkaid halkan fecsegve,
recsegve ontod a hideg éjjel kéjjel telt kínjai közt.
Most alszol. De ébrenléted feléled.
Halkan sírsz, és taposod a csillagok osonó sugarát.
Tudatát a létnek félve nézed,
s az éjjel kékre festett örök ölén át rád kiált a szó,
a benned hallgató,
s felcsillan, mint kristály a szénkövek között.
S magányod fölött tornyosul a lét.
Öledbe hull, megpuhul, beléd válik, s a tiéd.
S a távolból megcsillan, felcsillan, s kacag rád a fény.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Fényzuhatag (Budapest, 2004)
Kiadó: Accordia