Vihar
Rengetegben állnak a fák,
Lombtetőjük összeér.
Összebújnak, úgy susognak,
Ám ez gyakran mit sem ér.
Jaj, bizony ez mit sem ér!
Itt a zápor, itt a villám,
Zúg, zenél az esti táj.
Száz fa néz a messzeségbe,
S mindegyik magában áll.
Jaj, most mind magában áll!
Dörög az ég, csap a ménkű,
Ledönti az egyiket.
Hiába áll épp középen,
Nem óvják a többiek.
Jaj, hiszen a pusztulástól,
Nem védheti senki meg!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
