Az öreg akác halála.

Az öreg akác halála.

Csendben könnyez a kopasz akác.
Roskatag vén  hasadt  testét,
Melyet a kéjes tél földig aláz,
Hordani képtelen már.

Velőig hatoló gyilkos tőrét újra, s újra
Erőtlen testébe a kegyetlen tél belemártja,
S kaján mosollyal démoni arcán a végső torra gondol,
Majd hívja a metsző szelet is, ki nyargalászva táncol.

Ki jégbe fojtja az életet, öreg akácunk csak teérted,
Az elfolyó idő egy pillanatra megdermed.
A szenvtelen búcsút kíséri lélekharang zúgása,
S Ő reccsenve omlik, az örök halálba.

Tágra nyílt szemmel nézi az őz, s a többi vad,
Mi történt veled akác, miért adtad meg magad?
Az öreg uhu is méltatlankodik,
Régi helye hol van most, és akkor ő hol lakik?

Csodálkozik a vadász is, habár ő már előre látta
Sajnálja, de nem döbbenti meg a rejtekét adó halála.
Lesz ugyan új rejtek, hamvaiból majd újjáéled
Sok,sok sarj, és büszke fiatal élet

S talán a mesék, az álmok birodalmában,
Öreg fánk odvában, vért könnyezve ad életet egy anya
Csicseregve, s szabadon kürtölé világgá a gyermek
Nem volt hasztalan halálod, bennünk elvesztett életed örökké megtalálod.

Keszthely 2006.02.10.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Írásaim.