Keresztúton




                    Fölfelé a szív hegyén,
                    Vérösvényén szűk ereknek
                    - Mert ott volna hát az ég!  -
                    Indulok el, de követnek.

                    Kinyílt kőkehely a Hold,
                    Piros pecsétje arcomon.
                    Billogként izzik a folt.
                    Kísérik minden lábnyomom.

                    Forró, fülledt fény szitál,
                    De feldereng egy messzi jel:
                    Kozmosz szélén vár reám
                    A kőkereszt és gyolcslepel.

                    Járatlan terep az ég.
                    Csillag csomója füstölög.
                    Füstje mind a szívre ég.
                    Úton vagyok. Az út örök.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Somogy, 2005. 07