DOKK

	Czékmány Sándor
	időkapszula
	időkapszula I mit tegyek ha a kertem már idegen számomra a rendnek csak morzsáit látom benne véletlen és értelmetlen a véletlenül valahonnan betévedő szép az innen és a túl is sápadó közöny elburjánzott mocsarain hamis ígéret mind ha ígéret az is aminek már csak a nyoma van itt és ami lehetne még de már nincs képzelet hozzá a kapaszkodó házfalak között sötét nyomokban egy-két létezés a kúszó rózsa csonkolt szárain nehéz találni benne bármit mi szeret mi szerethető volt belep mindent belep a vénember-közöny II mikor a friss tavaszi felhők között átsüt a nap a kert százezerszeresével zuhogtatja rám megválaszolhatatlan kérdéseit a jövőjéről pedig a múltjával sokkal szórakoztatóbb a játék tetszésed szerint lehettél benne bárki aki senki sem volt de benne bárki bárhol bármikor ami ott kellene legyen most is ahol láttad ami ott van most is épp előtted és épp előtted tör azzá ami lettél emlékrács átbújsz közte és ugyanott maradsz ahol most sem talált meg a lehet hogy sehol sem múltidőd III meg kellene már állapodnunk valamiben ami biztonságba helyezhetné az emlékeidet azt persze megértem ha neked nincs szükséged ilyesmire és minden rendelkezésedre álló eszközzel próbálod megakadályozni hogy akkor se tudjak megfeledkezni rólad ha már nem leszek tudom hogy kegyetlenség amire készülök és érzem azt is hogy méltánytalannak érzed – pont veled szemben – a viselkedésem sőt már az is felmerült bennem hogy a köztünk lévő kapcsolat felszámolását érzékeled benne amihez nem tudsz – de valld be őszintén – nem is akarsz asszisztálni a gondolat hogy valahol az út szélén elhagyom majd magam mint pánikba esett szülő a nemkivánt gyerekét borzalmas ugyan de mint lehetséges megoldás bármikor bekövetkezhet és nyugvópontra kerülhetnének végre azok a bizonytalanságok amik az élet tartozékai ugyan de te hajlamos voltál megfeledkezni arról hogy nem te vagy ők és végső soron ők sem a tieid bármennyire is szeretted néha a sajátjaidnak képzelni őket és magad is valamiféle problémamegoldó kulcsnak amit akkor is használni kell ha a probléma nélküle is megoldható lenne kereng bennem az egyetlen nem tudom mit hogyan lassan betelik bennem a volt és már neked sem tudok többet mit hazudni minek