Sólyomasszony

Egy világot adsz, bár nekem csak szikra kell,
a kiteljesedett pillanat néha több,
mint a hézagos egész;
alkalmatlan vagyok mártírnak, s
fájlalom mégis, ha rossz vagyok:
életed-halálod kezembe ajánlod,
de én csak vágtatok lángparipámon,
örökzöld cserjéiden, jól termő földjeiden át,
magas hegyeidet tipró mániával a csillagodért, csakis azért;
mert hiába vetem meg lábaim birtokod talaján,
ha bántóan sötét az ég.
***
Ó, lesz-e még fény, vagy
szemeim hiú ábrándja
a látható lét mint gyönyörérzékelés?
***
Vérvörös  alkonyban esdeklek szédítő szirteken
én szegény sólyommá varázsolt asszony –
elátkozott párom: fekete farkasom szerelméért.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.