Dialektika
Talán az erdők őrzik még;
valaha más volt az ember.
S a fák, akár szelíd remeték
dacolnak azzal, hogy minden
megváltozott, amihez hozzáért,
amit magának képzelt
vagy elhozott, s egyre
hosszabbak lettek a kietlen,
önző, nehézkes telek,
melyek után csak küszködni
bír a beteges tavasz, úgy,
ahogyan önmagától szenved
a tébolyult elme, hűtlen
valóságokba gabalyodva.
Így vergődnek át az idő
megannyi pórusán
az évszakok. Így nyújtózik
majd vissza a föld
az égre, s talán marad
valaki bölcs, hogy akkor
megértse; a mindenség
szabadon lett más,
csupán az ember
nem változott.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-01-16 09:41:28
Utolsó módosítás ideje: 2026-01-16 09:41:28
